*Alexandra szemszöge*
* A turnénak vége, a fiúk 3 hónap "szabadságot vettek ki" *
De jó ismételten ezt a jó Londoni levegőt beszívni. Annyira szeretem. Kár, hogy jövőre újra kell jelentkezni egyetemre... de nem ezzel akarok most foglalkozni.
Tavasz van, egy elég nyárias tavaszi nap. Napszemüvegben flangálok az utcán, mellettem Krsiti pár szatyorral a kezében. Ez az én életem! Persze a saját pénzünket költjük, és nem a srácokét, akik... hol vannak? Reggel láttam Zayn-t, de azóta se híre, se hamva. Porrá lett. Egyetlen egy SMS-t, egyetlen egy hívást, hangüzenetet nem küldött. Ez kicsit elszomorít, de a tudat, hogy ismét itthon lehetek, Londonban. Meglátogatom anyuékat.
- Kris, nem jössz velem a szüleimet látogatni?
- Miért is ne. Csípem az őseidet. -kacsintott.- Jó fejek, és lazák, nem olyan merevek, meg komolyak, mint az enyémek.- megforgatta szemeit, ami nevetésbe torkollott. Halványan elmosolyodtam, mert nem igazán ismerem a szüleit, nem akarok így megsérteni másokat.
A plázából kiérve siettem a kocsi felé... ugyan is az a szép Londoni napsütés, és meleg szellő nem tartott sokáig... eleredt az eső. Persze, mit is gondoltam volna?
Beszálltam, majd összeborzongtam. Eláztam, de rendesen. Remek!
- Mi lenne, ha előbb haza mennénk? -ajánlotta Kristi.
- Hozzátok, vagy hozzánk? -tudakoltam a célt.
- Hozzánk.
Bólintottam, a kulcsot elforgattam, majd beindult. A kormányt erősen megmarkoltam. Feszült vagyok, mert engem nem nagyon bírnak Kristi szülei... "Most mi a jó francot csináljak?".
Minden utcán figyelmesen haladtam végig 40-nel. Minden kanyart tökéletesen vettem be. Igen. Elég jól tudok vezetni, aminek örülök... rám nem nagyon igazak azok a viccek, hogy a nők nem tudnak vezetni. Igen is én tudok vezetni!
Kopogtattak Kristi ajtaján, majd be is nyitottak.
- Hozzak valamit lányok? -Mary az, barátnőm édesanyja.
- Köszönöm Mrs. Duncan, nem kérünk semmit. -válaszoltam vigyorral az arcomon.
- Biztos?
- Igen anya! -vágta rá a lány.
Becsukta az ajtót. Zavartan éreztem magam, meg kínosan. Nem hiszem el! "Most biztos azt gondolja rólam Kristi anyja, hogy rossz hatással vagyok a lányára. Istenem. Nem igaz, hogy pont én esek bele egy ilyen mély gödörbe, ahonnan muszáj kijutnom. Most ezt jól megcsinálta nekem Kris..."-öntött el a gondolat.
Ismét kopognak az ajtón. "Ha megint Mary lesz, akkor menten fölfordulok!"
Kristi idáig az ablakon bámult ki, szóval háttal volt nekem, háttal az ajtónak is. Csak rá pillantottam, hogy miért bámul folyamatosan ki az ablakon. A lány a kopogásra hátranézett, majd odament az ajtóhoz, amit ki is nyitott. Egy aranyos kislány állt ott, gondolom a lány húga. Nem nagyon hallottam róla.
- Hát ő? -kérdeztem a lányra nézve mosolygó hangon. Imádom a kisgyerekeket, csak ne nőjenek fel. Olyan kis aprócska "hurkás" lábai vannak, és aprócska kezei. A tenyerét az enyémre tette. Végig mosolyogtam a kislányra, aki a már növő fogacskáit villantotta felém. Olyan kis cuki piciny ujjacskái vannak, és aprócska tenyere.
- Ő az unokahúgom. -felvette a lányt, hogy a kezében tarthassa. -Imádom őt. Renee a neve. Ugye kicsi Renee? -az orrát a kicsiéhez dörzsölgette. -Pisze, pisze! -mondta mosolyogva.
Még sosem láttam ilyennek Kristit.
- Megfognád? -adta át a pici lányt.
Ismét visszafordult az ablakhoz. Nem tudom mit keres, vagy kit keres, mire vár, vagy kire vár. Az ablakon beszűrődő fénytől hunyorogni kezdett. Közelebb caplattam ,hogy megtudjam mire koncentrál ennyire, de nem nagyon sikerült, mivel nem láttam ki az ablakon. Csak a szomszédos ház tetejét láttam. Ennyi. Renee aprócska kezeivel takargatta a szemét, hogy ne üsse meg a fény. Elmosolyodtam a tettén. Aprócska fürtjeit kezdtem el csavargatni neki, amitől fel-fel kapdosott az ujjaimhoz. Nagyon vicces volt, de nem bírtam megállni, hogy ne birizgáljam haját.
- Végre! -felkiáltott az ablakon át bámuló lány. -Igen! Igen! Igeeen! -ujjongott.
Nem értettem ezeket a mozdulatait, hogy miért csinálja. Haja szálai mindenfelé repdestek. Renee nagyot kacagott rajta, gondolta, hogy vicces. Én is elmosolyodtam, majd arrébb álltam, hogy ne taroljon el a barátnőm a nagy sietségben.
A kicsivel a karomban oda vánszorogtam az ablakhoz, ami egyenesen az utcára nézett. A kocsifelhajtón állt egy nagyon szép Honda. Fekete színén tükröződött a nap fénye. "Ő meg ki lehet?" -tettem fel a számomra nagyon fogós kérdést, ugyan is még egyszer sem láttam.
A Hondából egy igen előnyös, jóvágású pasi szállt ki. Fekete haja az égnek meredt. Egy éj kék színű, világosabb ég kék, függőleges csíkos ing van rajta. Nadrágja egy térdig érő farmergatya, lábán pedig egy laza strand papucs. Szeme előtt a menő és divatos napszemüveg. Önkénytelenül is bele haraptam az ajkamba. A kisbaba rám meredt, hogy mit művelek.
- Korodhoz képest tudod, hogy mit szabad és mit nem. -ezzel arra céloztam, hogy úgy néz... tudja hogyan kell az emberre nézni ahhoz, hogy visszatérjen a valóságba. -Kimenjünk mi is? -kérdeztem, mire egy széles vigyort villantott.
A szobából kicaplatva lassan sétálgattam a bejárati ajtóhoz. Az ajtóban megálltam, mikor megláttam, hogy egymást ölelgetik, és puszilgatják. Elképzelésem sem volt, hogy ki lehet ez az alak. Na jó... volt. De... mindegy.
Alap tempóban gyalogoltam közibük. Próbáltam csendben maradni, de elfeledkeztem Renee-ről. Gondolatban a fejemre csaptam...
- Szia! -köszönt Kristi, majd közelebb húzta hozzám a szemüveges fazont. - Ő itt Marshall, a bátyám. -mosolyt tett a végére.
- Marshall Duncan. -nyújtotta a kezét. Ijedtségemben lefagytam, de Kristi felébresztett azzal, hogy oldalba "ütött", amire megráztam a fejem.
- Ööö... Alexandra Beau. -mosolyogtam, majd kezet ráztam vele.
Mikor Krsiti egy pillanatra nem figyelt, akkor bátya, Marsh rám kacsintott. A srác tettétől éreztem, hogy felszökik a pír az arcomra. Remélem nem olyan feltűnő... végül is a napsugarai is melegíthetik.
Ezt bebuktam. A fejem paradicsommá alakult, amin az említett fiú kacagni kezdett, és Kris megfordult.
Bevonultunk a házba. Mary nagy örömmel üdvözölte fiát, és egy hatalmas puszit is kapott.
* Zayn szemszöge *
A stúdióban vagyunk megbeszélésen, mivel "szabit" vettünk ki a srácokkal. Mondhatom, hogy nagyon megérdemeltük, mivel elég fárasztó volt, de élvezetes is. A legjobb mindabban, hogy a lányok velünk lehettek. Louis kint van és Eleanorral beszélget telefonon. Át érzem, hogy már 20 perce megállás nélkül kint ül a folyosón és dumálnak. Én sem bírnék ki ilyen hosszú időszakot Lex nélkül. "Apropó, Lex. Reggel óta nem hallottam felőle. Remélem jól van." Visszatérve Tomlinsonra... de az igaz, hogy El párszor találkozott Lou-val, de az is koncert napokon volt, mikor Calder is eltudott jönni rá.
- És Harry. Üdvözlöm az új családtagot. -mondta Simon, majd kezet rázott az említettel.
Styles csak mosolygott, mint a tejbe tök. Rám nézett, majd még jobban elkezdett vigyorogni, majd nevetni.
- Mi van? -a tenyerem a térdemen a plafon felé fordítottam. -Mi van rajtam? -a tükör elé álltam, majd nézni kezdtem az arcom.
- TE! -mutogatott mögülem Niall. Láttam a tükörben, hogy mindjárt megszakad a nevetéstől. Nem értem, hogy mi olyan vicces. Ők az én haverjaim...
Vissza ültem a kanapéra. Nagy a csönd. Gondolom itt a búcsúzkodás ideje kb. 3 hónapra, de úgy is találkozni fogunk még. Fogtam magam, és a még mindig kint dumáló Louis-t kerestem. Már a folyosó végén lófrált. Odasétáltam hozzá, elvettem tőle a telefont, majd beleszóltam. (Természetesen előtte megnéztem, hogy ki van a vonalban... persze. Még mindig Eleanor.)
- Szia El! -köszöntöttem a vonal másik végén lévő lányt. -Louis-nak most sajna dolga akadt, így most muszáj abbahagyni a beszélgetést. Ígéri, hogy amint tud, visszahív, vagy találkozhattok is. Este megfelel? -tervezgettem a programjukat, persze csak poénból.
Louis a telefonért nyújtogatta a kezét, persze én folyamatosan hátat fordítottam felé, a másik karommal pedig próbáltam magamtól távol tartani, nehogy elérje a mobilt.
- Add már vissza Malik! -kiáltott rám Louis, amire elnevettem magam.
- Milliószor csókol téged El! -majd kinyomtam a telefont.
- Ez bunkósság hallod? Kérem vissza. -odaadtam neki a szerkezetet. -Azért hagyhattad, hogy elköszönjek tőle. -bevágta a durcit.
- Hé, tesó! Csak vicc volt! -mondtam utána, majd odasiettem mellé, és poénból átöleltem.
- Zayn! Zayn! -kiáltott. -Engedj már el. Összenyomsz! -nevetett.
- Akkor semmi? - elengedtem.
- Semmi. -mondta válaszul, majd kezet ráztunk.
Benyitottunk a stúdióba. Leültünk egymás mellé a két fotelba, majd Simon folytatta a mondani valóját.
- ...Jó bulit, és kacagást a szünetre. Jó veletek együtt dolgozni. -felállt. -Na sipirc! Ne is lássalak többé benneteket! -elnevette magát, majd megöleltük egymást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése