The End

Lezárásul nem szeretném a blogot, egyaránt a történetet cakumpakk lezárni, de most mást nem tudok tenni. Mivel a blogot tartalmazó történet már kezd unalmassá válni (számomra legalábbis), és a lehető legtöbb mindent beleírtam, ami úgy eszembe jutott. Lehet, hogy egy ötletet nem folytattam, amit sajnálok. Nem vagyok az a tökéletes író, de idővel fejlődök én is, és úgy íródik tovább a történet, ahogy kell történnie. Nem lesz kifelejtve egy szereplő sem, se egy adott helyszínt nem felejtek el. Nos, ez, amit idáig elmondtam, az inkább az "új" blogomra fogható, amit a linkre kattintva meg is nézhettek, ha esetleg nem láttátok volna. :)

Nobody else

A történet röviden összefoglalva egy lányról szól (igazából kettőről, de a főszereplőt fontosabbnak vélem), akinek fiatalkori jó barátja Zayn Malik, a One Direction-ból. Nagyjából úgy kezdődött, mint minden egyéb más blog, de azért valamennyire mégis csak más. A szereplők megformázása, maga a helyszínek, maga a színek és hangulatok, fantáziák és ötletek. Eltérőbb mint az összes többi blog (mármint én így vettem észre).

Aztán Alex megismerkedik a One Direction többi emberével, jobb kapcsolata szövődik Harryvel, aki a későbbiekben kap nagyobb szereposztást.

A legkevesebb dolgot Liam csinálta. :( Nem tudom miért, de őt valahogy nem nagyon tudom odailleszteni sehova. És erre mostantól figyelek a másik blogomban. :)

Louisra kicsivel több dolog lett aggatva, hiszen ő ment oda Alexhez és Harryhez, megkérdezte tőlük, hogy mi lesz, elmondják-e az interjún... de ezt már úgy is tudjátok. Aztán még voltak egyéb jelenetek is, amiket nem igazán tudok, hogy miért süllyesztettem bele... :D

Niallé volt az a szerep, aki Alex legjobb barátnőjével, Kristivel alkot egy párt. Voltak kreatívabb részek, izgalmas részek és unalmasak is, de úgy érzem, jól kitettem magamért. :)

Zayn volt az, akit az elején annyira imádtam, mint általam megszemélyesített karakter. Ő volt Alex pasija az elején, de valamiért nem működött a kapcsolat...

Harry volt a második főszereplő. :) Nos, ő pont azért lett, mert ANNYIRA BELEESTEM! de tényleg annyira, hogy nem hinnétek a szemeteknek, mit írogattam a legjobb barátnőmmel skype-on. :D

Továbbá 

A másik blogom linkje és neve újra itt: I screwed up. I know that. 

Szeretném békességgel és jósággal zárni a történetet. Bár nem tekinthető befejezettnek, de most az lesz! :) További jó olvasást, a másik blogomra is szeretettel várok sok mindenkit. :) 

NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM, HOGY VELEM TARTOTTATOK, HIHETETLENÜL HÁLÁS VAGYOK!! :)

Itt a vége ennek is [Második évad, Tizenkilencedik rész]

Itt a vége ennek a blognak is. Nem tudok mit belefűzni még, már nagyon unalmas a történet. Szerettem ezt a blogot, de ez egy másik, újabb bejegyzés lesz, a 20. bejegyzés. :)

A ház pompás volt, minden jellemző dolgot kirakosgattak a fiúk, a díszek azok színesek. Egy Disco gömböt is szereztek valahonnét. Úgy bámultam a hatalmas csillogó gömböt, mintha sosem láttam volna. Egy párszor megakadt a szemem egyedi darabokon, amik vagy színesek, vagy ez a megszokott ezüst. A fiúk felpörgették, vagy 5 percig csavargatták. A világítás hangulatfokozó volt számomra, és álmosító, de a várható hangos zene fel fog ébreszteni.
Harry gyengéden érintette a hátamat, majd minél közelebb ért hozzám, csúsztatta lejjebb hatalmas tenyerét. Másik kezével az arcomból fésülte ki a hajamat. Apró mosolyától megremegtem. A pillangók repdestek a gyomromban. Izgatott voltam. Fel vagyok pörögve, úgy érzem, bármit tudnék tenni. Arra is fel vagyok készülve, hogy ma este Harry-vel akciózni fogunk.
Mélyen a szemeibe néztem. A sötétzöld szemek tündököltek. Ahogy a fény megvilágította, egyből könnybe lábadt a szemem. Büszke voltam rá, arra, hogy mennyire helyes. Magamra is büszke vagyok azért, mert ő az enyém. Mindig is megvédeném, ha valaki otrombán viselkedne vele, vagy kigúnyolná. Sosem hagynám magam a rossz szavaknak, inkább adok egy hatalmas pofont az illetőnek, vagy vitába, harcba bonyolódok vele, minthogy félve megfutamodnék. Nem mondom magamat ennek a "hű de kemény" csajnak, mert nem vagyok az. Félénk vagyok, de a szeretteimet megvédeném bármivel. Foggal-körömmel harcolnék az igazságért.
***
- Alex! -Harry siettetően ordított fel az emeletre.
Jól van na! Lány vagyok, és igen is kell idő ahhoz, hogy elkészülődjek. Nekem nem megy minden egyik dologról a másikra. Túl bonyolult helyzetünk van ilyenkor. A megfelelő ruha és a hozzáillő cipő, smink. Elveszi az embernek a legtöbb idejét, nemhogy pluszokat adna. Most is görcsben állok a tükör előtt, fekete szemceruzával húzom ki a szemem. Mindent megteszek azért, hogy ne nézzek ki úgy, mint egy banya.
- Lex. Gyere már. -siettetett Harry halkan, mivel már itt volt mögöttem. Zselézett haja lelógott, ahogy nyakamat csókolgatta. Bizseregtem tőle, a hideg is kirázott -jó értelemben. De nem tehetjük ezt. Most? Dehogy is! -Csodás vagy.
- Hmm.

Mosoly [Második fejezet, Tizenhetedik rész]

**Pár nappal később

Nem tudom, hogy kit és miért kell meglepni mivel, de jó ötletnek hangzik. A srácoknak van egy régi ismerősük, nem tudom, hogy barát-e, vagy ellenség, vagy egy világsztár, akinek nemsokára lesz valamilyen ünnepe, mint például szülinapja. Nem mondtak semmit, hogy ki az, akinek mind ezt rendezik, csak annyit, hogy férfinak lesz a köszöntő... szóval inkább szülinap vagy mi.
Zayn, Harry és Louis egy bulira gondolt London legjobb bárjában, míg Liam és Niall egy otthonos összejövetelre gondolt. Hiába nekik, a többség döntése... egy ütős buli lesz. Nem nagyon örültem ennek, mivel Harry-t nagyon könnyű rávenni arra, hogy piáljon. Főleg, ha Lou és Zayn van a közelében. Zayn már eleve egy ivós fajta, Louis pedig folyamatosan elhülyéskedik mindent és fogadjunk, hogy fogadni fog Harry-vel, hogy mennyi felest tud lehúzni egyszerre. Mindegy. Nem ez a lényeg.
- Nem kéne bulit tartani... -szóltam közbe a szervezkedésnek.
Mindenki egyenesen rám szegezte a tekintetét, ami megijesztett. Úgy éreztem, mindenki bekerült az aurámba és egyenként jönnek közel hozzám és ijesztően néznek rám.
- Niall-ék ötlete sokkal jobb. Egyedibb és senki ismeretlen alak, például a rajongók, nem furakodnának be.
-mondtam halkan.
- Ja, csak az összejövetel egy dög unalom. -morgott Louis. -A buli sokkal ütősebb és nem kell mindenkivel foglalkozni, nem kell takarítani azután.
- Az jobb ha eldobtok egy szimpla, gusztustalan bulira vagy ezer fontot?! Főleg ha kértek DJ-t, Mixert, meg mit tudom én mik szoktak lenni?! -förmedtem rá.
Túlságosan is ismertem Louis makacsságát és tudom, hogy szarik most rám.
- Ahogy gondolod... de akkor is bulit tartunk egy menő bárban.
- Nem számítottam másra tőled. -megforgattam a szemeimet. A mondandómat direkt gúnyosra formáltam... ha értettek belőle akármit is. -De én nem fogok senkit összekotorni onnét, az biztos! Ha leitatjátok egymást, akkor ott maradtok egész éjjel. Azt is leszarom, ha minden ruhátokat leszakítják. Tényleg nem érdekel, hogy mi bajotok lesz utána!
Magyarázásom közben kiviharoztam a szobából. Nem tudom megérteni azt, hogy Louis miért ilyen? Miért nem bírja felfogni, hogy rohadtul féltem őket és ezért nem akarom azt, hogy egy mocskos krimóban bandázzanak ezer akárhány ismeretlen fazonnal... azok lehetnek akár beépített emberek is, akik különféle mocskos és álszent dolgokat kérdeznek tőle és persze, vesznek videóra. Fú, de ki tud rázni ezektől a hideg.
Most azon törekedhetnék, hogy meggyőzzem őket, az összejövetel sem rossz. Ezt simán titokban lehetne tartani, semmilyen vad idegen nem pofátlankodna be. Ha takarítani kéne, akkor azt elrendezném én, csak ne legyen bajuk belőle.
- Lex? -szólalt meg Harry mély és tökéletes hangja. Vadító volt, hogy most ebben az idegességtől teljes pillanatban a megnyugtató hangja csilingelve szól számomra. -Ha nem akarod, hogy elmenjek, akkor nem megyek. -közelebb férkőzött hozzám. Tudtam, mire megy ki a játék.
- Nem, Harry, ha akarsz, akkor menj. Csak megmondtam a véleményemet. Nem kell engem mindig úgy követned és figyelned és követni az utasításaimat, mintha az anyád lennék. Egy szabad ember vagy, csinálj azt, amit akarsz!
- De... én csak...
Próbált valamit kinyögni a száján, de nem sikerült neki. Most nem sajnáltam meg, mint pár hónappal ezelőtt. Számítottam erre a reakciójára. Nem számított, hogy most fájt neki amit mondtam... szabad ember vagy..., mert ez az igazság. Ő egy szabad ember és az ő baja, ha elmegy a részegségig... de az már az enyém lesz, ha holnapra megjelenne róla egy kép egy bögyös csajjal, aki a szájára tapadt.
***
Nem nagyon nyűgözött le senkit az én kis magánakcióm, azaz, hogy a lányokkal szerveztem egy tüntetést a buli ellen. Louis befogta Eleanor-t, így csak ketten maradtunk Kristi-vel. Harry és Niall jól szórakozott rajtunk, mi is kinevettük egymást. A kis tüntetésünk után beleegyeztünk a buli szervezésébe, úgyhogy mi is benne leszünk a dolgokban, és azt is kiharcoltam, hogy a buli legyen itthon. 
Nekem kell bevásárolnom Harry és Liam társaságában, míg Zayn és Louis embereket hív fel és hív el a buliba, Kristi, Niall és Eleanor pedig az egyéb dolgokat csinálják, mint például ház díszítés, edények, poharak meg minden ilyen bulis kellék elő kotrása  Nekik sokkal jobb dolguk van, mint nekem. De szerencsére itt van velem a világ legjobb férfija, akit minden lány kíván. Harry Styles. Vagy csak álmodom?
- Ez kell! -dobott egy újabb zacskó chipset a kosárba Harry. -Meg még ez is kell!
Liam rám nézett, mintha szégyellné Harry-t. Ha úgy vesszük, olyan mint egy kisgyerek... én és Liam vagyunk a szülők, mivel csak toljuk a kosarat és beszélgetünk, Harold pedig az aranyos kisfiunk, aki mindenféle, magának szükséges rágcsálni valókat vetet meg velünk.
- Hazz'. Nem kell ennyi szar. Veszünk pár chipset, csapatunk hozzá sört, vodkát meg whiskeyt és kész.
- Csak biztos akartam lenni Niall étvágyának. -bevárt minket, míg mellé értem állt és amikor már a megfelelő közelségben voltam hozzá, a vállamnál átkarolt és elhúzott a kosártól. Liam átvette a vezetést. Harry megpuszilta az arcom, aminek köszönhetően felvihogtam. -Mi az?
- Semmi. -nevettem.
A mosolyomat próbáltam nem feltűnően mutogatni azoknak, akik szembe jöttek velem. Mindenki jól megnézett, de lehetséges, hogy Harry és Liam miatt kaptam ennyi nézettséget. Csak most tűnt fel, hogy itt, a boltban senki nem gyűl egy kupacba, senki nem állja körbe a két fiút, és nem sikoltoznak értük.
Amint kiértünk, az észrevételem megmutatkozott, és 20 fej körüli rajongó csapat támadott le minket. Én nem érdekeltem semmit, szóval kijutottam valahogy a tömegből, két szatyorral a kezemben. Volt pár lány, akik fényképet kértek. Egyet meg is bámultam, mert egy nagy fényképezőgéppel fotózott mindent, beleértve engem is. A vaku elvakított egy időre, már szédültem, elveszítettem az egyensúlyom, és nekidőltem egy erős, kemény testnek.
- Ó, bocsi.
Mihelyst hátranéztem, nem tudtam, hogy ki áll mögöttem. Egy ismeretlen fiú volt, talán idősebb a srácoknál. Fekete haja kócos volt, kicsit bezselézve, szeme barna és hasonló, mint Zayn-é, de az övé olyan más volt. A mosolya egyből levett a lábamról, olyan helyes.
- Semmi gond. -mosolygott. -Hova ennyi... rágcsa? És... -belekukkantott a másik szatyorba, amiben persze...- a pia?
- Bulit rendezünk. -vágtam rá, kínosan éreztem magam. -Eljöhetsz, ha akarsz. Ha már úgy is annyi ismeretlen alak császkál majd... -Ó, hogy az a... mekkora egy idióta vagyok!
- Köszi a meghívást. Milyen címre mehetek? -megmondtam neki az utcát és a házszámot. -Mellesleg Clark vagyok.
- Alex. -megráztam a kezét.
- És... mikor lesz pontosan ez a... buli?
- Nyolc körül. Jöhetsz később is meg korábban is.
***
Harry és Liam kissé furcsán nézett rám, miután hazaértünk. Nem szóltak hozzám semmit az út alatt, ami aggasztott. Nem tudtam mire vélni azt, ahogy viselkedtek. Harry, mintha undorodna tőlem fordult a másik irányba. Mikor közeledtem felé, akkor inkább elindult egy random irányba. Liam az maradt Liam, csak az a gondolkodóbbik fajta srác énje mutatkozott meg. Nem kérdeztek semmit, így én sem kérdeztem tőlük.

Horror film [Második évad, Tizenhatodik rész]

Már egy hete vagyunk együtt Harry-vel. Úgy adódtak a dolgok, hogy rengeteg interjúra meghívtak minket azzal kapcsolatban, hogy mi van velünk. Legfőképpen mi érdekeljük a médiát, és ezt most meg tudom érteni. Elég nagy zűrzavart okoztam itt; először Zayn barátnője vagyok, aztán már az exe és Harry karjaiban élem a további életem részeit.

A legtöbb interjún megkaptam mindig azt a kérdést, hogy, hogy viselem azt, amikor az emberek gúnyt űznek belőlem. Erre mindig egy vállrántással válaszolok.

"- Nem érdekel. Nincs olyan, aki tökéletes lenne... én sem vagyok az, Harry sem az, Zayn sem és a többiek sem. Te sem vagy tökéletes. Az emberek nem lehetnek tökéletesek mindenki szemében. De ha azzal a személlyel van egy kapcsolatod, akit igazán szeretsz, akkor az neked tökéletes, mert nagyon szereted őt. Lehet, hogy a véleményed megváltozik vagy 5 év múlva, de a szíved mélyén még mindig tökéletes lesz, mert tudod, hogy őt szereted és nem egy másik férfit/nőt. Az emberek tudnak különlegesek lenni, vannak adottságaik, amiket kiérdemelnek. A srácoknak fantasztikus hangjuk van, mindegyikőjüknek különböző. Ezek a hangok összeboronálhatóak, és ezért szeretik őket ennyien. Nem azt mondom, hogy ha külön-külön szóló karrierbe kezdenének, akkor nem szeretnék őket az emberek, hanem azt, hogy a karakterükhöz illő az adott hang. Harry-nek például ütős a hangja, a személyisége pedig dögös. Zayn-nek szexi hangja van, a személyisége is szexi, mivel aranyos srác. Niall-nek aranyos hangja van. Maga Niall Horan is egy édes személyiség, de ezt mindig próbálja takarni. Louis-nak angyali hangja van, mivel Lou egy angyal. Igaz, hogy rossz és sok mindent elviccel, de akkor is egy angyal. Liam az, aki tökéletes. A hangja is tökéletes és maga az ember is tökéletes. Ezért szeretem én őket."

"- És mit gondolsz magadról? Mi az, amit te tökéletesnek vagy ahogy te mondtad, különlegesnek mondasz magadon?"

"- Én a saját szemszögemből nem vagyok tökéletes, de máséból lehetek. -nevettem. -A különlegességem az lenne, hogy irdatlanul, de nagyon szeretem a barátaimat. Soha nem tudnám őket cserben hagyni. Bármi problémája van akármelyikőjüknek, tudják, hogy hozzám bátran fordulhatnak segítségért, mert úgy is tudják, hogy tudok tanáccsal szolgálni. Nem rázom le őket és nem mondok rosszat róluk. Niall, Zayn, Louis, Harry és Liam mind megbíznak bennem. Ha nem bíznának, akkor semmilyen titkot vagy nem titkot nem mondanának el nekem, nem lettem volna a barátjuk."

"- Sokan illettek meg téged cifra mondatokkal?"

"- Természetesen. Tudom, hogy vannak gyűlölőim is a rajongók között. Nem mondom nekik azt, hogy nem mondanak igazat. De kérem. Az, hogy már huszadjára is ugyan azt az üzenetet, vagy kommentet kapom, amit már ezelőtt tizenkilencszer olvastam, akkor kiveri nálam a biztosítékot. Nem török és zúzok, csak már fárasztó ezeket olvasni. Fájnak is ezek a dolgok, de nem foglalkozom velük. Csak az számít, hogy a barátaid mit gondolnak rólad. És ezt Harry-től tanultam. Érdemes az ő tanácsaikra figyelni, mert hasznodra válhatnak."

Általában ezeket kérdezték és ezekre nagyjából ezeket válaszoltam. Nem volt nehéz rögtönözni, mert az érzéseimről beszéltem és a tapasztalat is sokat segített. Rengeteget gondolkoztam ezeken a dolgokon. Végre kitudtam őket fejteni, a gondolataimat mások is megismerhették.
Egy ebéden túl vagyok a srácokkal együtt. Mind a nyolcan kivirult arccal figyeltük egymás mondandóját, és történetét a múltból. Legjobban Louis története tetszett.
"- Hatodikban a biológia tanáromat szívattam meg. Nem voltunk kibékülve egymással amúgy sem, úgyhogy jól jött egy kis csíny. Először egy puki párnát rejtettem a tanári szék párnája alá. Amikor ráült, majd megszakadt az egész osztály. A második az volt, hogy egy rossz krétát hozattam neki, ami mindig eltört. Az utolsó az óra végén volt, pont becsengetés előtt... csúzlival találtam szemközt egy olajbogyóval."
Liam is mesélt egy vicces sztorit régebbről. Azon is nevettünk, aztán következett Niall. Írországban egy táncversenyre jelentkezett, természetesen ír táncot járt... vagyis próbált járni. Hogy őt idézzem: "- Annyira be voltam tojva, hogy még azt is elfelejtettem, hogy, hogy hívnak!"
- Mondjatok ti is valamit. -szólalt meg a nagy csendet nem szerető Louis. -Lex?
- Nem tudok semmit. Unalmas történeteket tudok mondani... azóta "izgalmas" úgymond az életem, amióta ismerlek titeket. Azelőtt csak magoltam. Nem volt túlságosan érdekfeszítő semmi.
- Azért ezt ne mond! -szólt közbe Zayn. -Emlékszel, amikor tizedikben Lloyd-ot szívatta meg Joe...
- Jaa... -eszembe jutott.
- Az volt az, amikor tejszínhabot nyomott a tenyerébe, elhaladt a gyerek mellett és pofán csapta. -nevetett.
Hátradőltem a széken, tenyeremet összecsaptam és csak nevettem. Baromi vicces volt. Lehet, hogy nem én csináltam, de így is szakadtam az egészen, akkor is és most is. Nem tudtam leállni a nevetéssel. Már szinte fojtogatva éreztem magam, majdnem belefulladtam a nevetésbe. Egy köhögéssel segítettem magamon, amivel levegőhöz is jutottam. Még köhögtem egy kicsit és nevettem, de nem volt annyira veszélyes. Zayn-en még látszott, hogy nem bírja tovább, még egy röhögőgörcsbe belekezdett. Ennek láttán én is újból nevettem. Alig bírtam visszafogni magam. Felálltam, majdnem elestem. Zayn is felállt a helyéről, és hozzám jött.
- És amikor Lloyd elkezdte kergetni Joe-t -nevetett. -Majdnem kiugrott az ablakon a gyerek, basszus!
Végem volt. Egymást támasztottuk Zayn-nel, mindent homályosan láttam. A többiek nevetését is hallottam, de legfőképpen Zayn-ét.
***
A napnak vége volt, mikor hazaindultunk. A srácok bulizni akartak, de én nem. Harry velem akart jönni haza, de mondtam neki, hogy nyugodtan menjek. Elég makacs... csinált nekem vacsorát, melegszendvicset és egy bögre kakaót. A Tv előtt beburkolózva ültem a földön a szőnyegen, a dohányzó asztalt is eltoltuk, hogy ne legyen útba, mivel film maratont tervezünk csinálni. Kiválasztottam 3 tetszőleges filmet, amelyikből az egyiket mindenképpen megakarom nézni, a másikat meg ő választhatja ki. Egy horrort választottam, a Nem fogadott hívás című filmet. Régebben láttam, úgy 2-3 évvel ezelőtt, jó lesz majd újra megnézni, mivel pár év elteltével elfelejthetsz részeket... a további kettő is horror film, az egyik az Árnykép című film, a másik pedig Stay Alive -Ezt éld túl!. Mindegyiket láttam, szóval nekem nem nagyon lesznek újak, de izgalmasak azok lesznek. Harry azt mondta, nem szeret este horrort nézni, mert nem tud tőle aludni. Én pont, hogy ettől tudok aludni. Nem tudom, de fordítva vagyok bekötve. Vicces mi?
Bejött a nappaliba a kezében két tálcát tartott. Amint leült mellém, az egyik tálcát az ölembe rakta.
- Köszönöm. -mosolyogtam. -Nagyon jó illata van.
Egy puszit nyomtam köszönetként az arcára. Rám nézett, ő a homlokomat csókolta meg. Beleharaptam a szendvicsbe, ami nagyon finom volt. Egyet kortyoltam a kakaómból, aztán megnyomtam a lejátszás gombot.
Harry felém nézett, a szemem sarkából néztem rá. A kezemet kereste, amit a takaró alá bújtattam, majd az ő kedvéért húztam ki onnét. Erősen markolta meg a kezem, az ujjaimat összefonta az enyéimmel és néztük az első filmet.

Te [Második évad, Tizenötödik rész]

*Alexandra szemszöge*

Harry szobájában már az ágyban feküdtem. A telefonomat nyomkodtam, és írtam Kristi-nek. Feldobtuk egymás napját. Írta, hogy ma este ott alszik a szüleinél Eleanor-ral együtt, mivel holnap reggelire gofrit csinálnak, ami a kedvence. Írta még, hogy sátorozni fognak, Ő, Marshall és El. Kíváncsi vagyok, hogy ebből mi fog kisülni. Bár Eleanor hallgathatja az izgalmas történeteket, amiket mesélni fognak neki. Aztán egy testvéri bunyót is végig nézhet. Mindegy, ez most nem fontos.
Az a fontos, hogy sikerült megnyugodnom. Sikerült összeszednem a széthullott darabkáimat, azokat megtalálni, amiket a szél tovafújt. Most kifejezetten örültem magamnak. Nem átkoztam az életet, nem akartam eltűnni azoknak az életéből, akiknek talán fontos lehetek.
- Szia.
Fejemet Harry felé kaptam. Közeledett felém. Azt hittem, már rám akar mászni, de csak az ágyba bújt be mellém. Betakarta magát. Megborzolta a fején a hajkoronáját. Úgy végig fésültem volna ujjaimat rajta, át a puha, selymes tincseken. Hívogatott magához, az ujjaim már bizseregtek.
- Szia. -mosolyogtam. Gondolkoztam azon, hogy itt az ideje a válaszomnak. Ennyit csak meg érdemel, nem? -Igen.
Értetlen kapta felém tekintetét. Nem tudta, hogy mire mondom e rövidke szót (igen. most ilyen költői volnék. xDby:szerk.). Szemöldökét összeráncolta, gondolkozott. Újból kimondtam neki az igent. Ekkor már elmosolyodott. Egy hatalmas vigyor terült szét végül az arcán. Elnevettem magam. Olyan édes volt, hogy felismerte végre, mire az a két igen. Egy puszit nyomott az ajkaimra. Aztán felém emelkedett. Két karján támaszkodott, ami a vállaim mellett voltak. A térdei közé szorította a lábam, nem mozdulhattam. Egy kaján vigyor terült szét az arcán. Megborzongtam, mert nem gyakran láttam őt ilyennek. Lopva csókot tőlem gördült vissza a saját térfelére. Most én következtem. A hasára ültem, mellkasán pihentettem a tenyereim, támaszkodtam rajta. Azt hiszem magamnak ástam vermet, mert így szabadon foghatta meg a fenekemet. Megugrottam rajta, ezzel sikeresen lejjebb csúsztam. Úgy lejjebb, hogy az már kínos lejjebb. Megfogta a vállamat, és magához rántott. Azt hittem, hogy meg akart csókolni, de tévedtem. Csak magához húzott, és szorosan ölelt. Felült az ágyon, így nekem kényelmesebb volt. Egymás vállán pihentettük a fejünket. Belenevettem a vállába. Hallottam tőle egy halk kuncogást. Egy puszit nyomtam a bőrére. Gyengéden simogatta a hátamat. Olyan megnyugtató volt.
- Szóval most már az enyém vagy?
Kérdésétől megremegtem. Tudtam a választ, és tudtam, hogy ő is tudja, hogy tudom. Meg azt is, hogy ő is tudja, hogy igen, de ezt direkt kérdezte. A számból akarta hallani.
- Látod? Már meg is válaszoltad a kérdést.
- Csak tőled akartam hallani. -vallotta be.
- Tudom. -mosolyogtam.
***
Másnap reggel egyedül keltem. Megint. Újból letörtnek éreztem magam, hogy nem éreztem magam mellett senkit. Pislogtam párat, csak azután szoktam hozzá a világossághoz. Oldalra néztem a komódra, amin egy cetli hevert. Fáradtan nyúltam ki a takaró alól. A sárga lapon felismertem Harry tökéletes írását. Olyan szépen ír, nem tudom, hogy a srácok miért mondják neki, hogy nem. Szerintem a betűit tökéletesen kerekíti. Egyedi írása van, mint minden embernek szerte a világon.
"Sajnálom, hogy újból egyedül kelsz. Egy újabb interjúra hívtak minket... nem tudtam róla, mivel a srácoknak mondták el tegnap. Nem leszek távol sokáig, délután 2 körül már itthon leszek. Harry."
Mosolyogtam a levelén, majd elszontyolodtam, és újból mosolyogtam. Nem tudtam szomorú lenni, mivel nemsokára dél. Az órára néztem, megbizonyosodtam arról, hogy tényleg jól láttam az előbb.
Kimásztam az ágyból, tele voltam élettel. Ami alatt megmosakodtam, elgondolkoztam azon, hogy kéne csinálnom valamit... de mégis mit? Valami hobbi el kéne nekem, nem jó az, ha csak itthon ülök és várom a sült galambot. Ha ezt mondtam volna, és Lou a közelben lenne, biztos ordítaná: "Keviiiiiin!". Ebben száz százalékig biztos vagyok. Ez tuti.
Lementem a konyhába, a hűtő előtt álltam meg. Egy ideig szemeztem vele, gondolkoztam azon, hogy éhes vagyok-e... de nem vagyok az. Ha meg később eszek, az meg nem jó. Annyira idegesít ez az egész. Eldöntöttem. Eszek majd egy-két óra múlva, amikor itt lesznek a többiek is.
A bejárat felől zörej jött. Először kopogás, aztán kulcs csörgés, majd végül kilincs kattogás, és máris hallottam a csajok vidám nevetését. Örömteli pillanat volt számomra az, hogy hallottam őket nevetni. Annyira hiányoztak.
- Bírod a tesómat mi? -hallottam Kristi felismerő hangját. -Bejössz neki. -viccelődött.
- Helyes a tesód, de már van valakim. Köszi, hogy összehoztál volna vele, igen kedves vagy! -válaszolt cinikusan.
Mosolyogtam. Amikor észrevettek, kérdőn néztek rám, majd felnevettek. Nem tudtam, hogy miről van szó, hogy miért nevetnek. Bár veletek együtt nevethetnék., szontyolodtam el gondolatomban. Még mindig a mosolyt erőltettem az arcomra, amit próbáltam nem átalakítani szomorú tekintetté. Kirsti odajött hozzám, és megölelt. Most jólesett az ölelése. A hátamat simogatta.
- Eleanor mesélte, hogy mi történt. -suttogta halkan a fülembe. Megint elmosolyodtam, El-re vezettem a tekintetem. Köszönetmondó tekintetem megtalálta őt. Biztatóan bólintott, majd felrohant a szobájába. -Minden rendben?
- Igen. -bólogattam. -Tisztáztam a helyzetet magamban, és igent mondtam neki.
- Igent? -kerekedett ki a szeme. -Hát ez nagyszerű hír! -örvendett.
Kristi-sen sikoltott fel, majd a szájához kapta a kezét. Elnevettem magam rajta, hogy ezt váltottam ki belőle egy puszta szóval. Igaz, hogy ez a szó többet jelent jelen helyzetben bármi másnál, de eléggé megleptem vele. Örültem magamnak, hogy ilyen jól cselekedtem.
- És mi történt utána? -kérdezősködött. -Harry, hogy vette a lapot? Örült neki?
- Csak lassan, csak lassan... Harry és én csak... öhm... tegnap este óta vagyunk úgy együtt.
- Hancúroztatok?
- Meg a szádat befogod! -nevettem.
Ő is nevetett. Mindig így viccelődünk egymással, bármi van, sosem bántjuk meg vele a másikat.
***
Kiültem a ház elé. A fűbe ültem, az ölemben pedig a laptopot tartottam. Az első célom a Twitter volt, régen voltam már fent. Olvasni kezdtem az üzeneteket amiket írtak nekem. Maradt még olyan rajongó, aki még mindig nincs kibékülve velem. Nem foglalkoztam vele, egy kedves üzenetet írtam vissza neki. Nem akarok senkivel sem bunkózni... az nem én lennék. Megírtam neki, hogy nem tettem semmi rosszat senkivel. Se Zayn-t nem bántottam meg, se Harry-t. Zayn akkor boldog, ha engem is annak lát. És ez fordítva is így van. Nagyon szeretem őt tényleg.
Egy sietős kéz csukta le a laptopomat. Duzzogtam egy kicsit, majd felnéztem. Harry volt az. Amint megláttam az arcát, rögtön egy hatalmas mosoly terült szét az arcomon.
- Korán jöttél. -szólaltam meg.
- Neked is szia. -suttogott.
- Szia. Hogy telt az interjú?
- Rólad kérdezősködtek. -ült le mellém. Amint leért, felnyögött egyet. Nem kérdeztem rá, inkább hagytam, hadd folytassa. Kíváncsi vagyok, mit gondolnak rólam az emberek. -Azt mondták, hogy nem tartod magad ahhoz, akihez kéne. Zayn bevédett téged, ezzel valamennyire enyhült az a tény, hogy egy ribancnak tartsanak az emberek. -a ribanc szó hallatán lehunytam a szemem. Rossz volt az ő szájából hallani... tudom, hogy nem ő mondta először, hanem az emberek... de akkor is fáj. -Ne haragudj. -ölelt magához.
- Semmi. -mosolyogtam. Egy puszit nyomott az arcomra. -Különben is. Szarok én mások véleményére. Ha nem ismernek, akkor nem is véleményezhetnek rólam semmi olyat, aminek fájnia kellene. Erre te tanítottál meg.

Horror [Második évad, Tizennegyedik rész]

Megvártam a délután öt órát. A srácok felhívtak, hogy elmennek egy krimóba, menjek velük. Visszautasítottam, nem volt kedvem. Csak lazítani akarok itthon, a ház nyugalmában, bár jobb lenne kettesben Vele. Megértem őt, hogy miért ilyen, de azt már nem tudom, hogy mitől. Van pár kérdésem, amivel még jobban felzaklatnám őt, ezért hagyom most nyugton. Nem akarok még jobban a magánszférájába furakodni, tudom milyen. Kell neki egy kis idő, amit gondolkodásra szánhat, vagy arra, hogy épp kitisztítsa az elméjét. Javasoltam volna neki a jógát, vagy azt, hogy olvasson valamit, most nem akarom zavarni.

Csend honol a házban, már zavaró csend. A bogarak zümmögését hallani, azt, ahogy a fák ágai között süvít a szél. A levelek sistergését, a madarak csicsergését. Épp jó idő egy kis agyalásra. Hogy min kéne agyalni? Jó kérdés. Annyi dolog van, ami foglalkoztat, és ami le tudna kötni, de jelen pillanatban egy sem jut most az eszembe. Ilyenkor mindig felmegyek a szobámba, leülök a zongora elé, és elkezdek játszani valamit. Vagy egy új dalt írok éppen, vagy már a betanult kottákat sorakoztatom az agyamban egymás elé, és próbálok emlékezni az ütemekre és a hangokra. Itt csak egy a bökkenő; a szobám foglalt.

Apropó zongora! Még folytatni kéne a tanulmányait Alex-nek ez ügyben. Ezért csak zavarhatom egy pillanatra nem? Csak megkérdezem, hogy most gyakorlunk-e tovább, vagy mi lesz.

Fel lépkedtem a lépcsőn, siettem, ezért hallatszott is. Dobogásokat hallhatott az, aki fent várakozik csendben. Ez a dobogás engem sokszor emlékeztetett már a horror filmekre, amikor is egy nő, vagy férfi, esetleg kisgyerek várakozik fent a sötétben, mert elment az áram. A kisgyerek összekuporodva, a maciját, vagy a kedvenc plüssállatkáját szorongatja, halkan szipog egyet-kettőt, aztán pár könnycseppet hullajt el. A vég akkor vár rá, amikor a szörnyeteg megtalálja őt. Ha sikerül neki legyőznie a félelmét, besiet a szobájába, bezárja az ajtót. A szörny még mindig nem ért fel a lépcsőn. A kisgyerek az ágyában reszket, a takarót is a fejére húzta. Egy apró résen veszi a levegőt, vagy épp kukucskál ki rajta. A szörnyeteg érzi a kisgyerek szagát. A homályos lépteket látja, amint beszűrődik az ajtó alatt. Aztán egy dörmögést, vagy üvöltést hall, mielőtt betöri az ajtót. Akkor a kisgyerek szorosabban húzza magára a takarót, még jobban reszket, de nem tehet semmit sem. Halk ajtó nyikorgást hall, amint kinyitódik, és egy újabb nyikorgást, amikor becsukódik. Úgy érzi biztonságban van, de ez nem igaz. A szörny a gardróbban van, és minden álló este ott figyeli őt egy résen. Sose tud nyugton aludni ezután, csak akkor, ha az ajtót bezárják, vagy minden este nyitott lámpánál alszik. 

Ebbe a gondolatmenetembe beleborzongtam, és kívántam, hogy az a szörnyeteg, amit annyiszor emlegettem, nem létezik, és nem bújik meg a fal mögött. Ha felérek, nem ugrik rám. És ez így volt. Nem jött elő meglepetésből sehonnan egy szörny sem.

- Alex. -benyitottam az ajtón. -Nem akarok zavarni...

Egyből befogtam a szám. Megláttam a lányt az ágyamban, a derekáig húzott takaróval, és a párnával a feje alatt. Megmosolyogtatott a látvány. Háttal volt nekem, így nem láthattam az arcát, vagy a szeme rebbenéseit. Kifújtam a levegőt az orromon. Az ajtót jobban kinyitottam. Beljebb mentem, megkerültem az ágyat, hogy szemügyre vehessem édes szuszogását. Nem akartam felébreszteni, halkan térdeltem le az ágy mellé. A könyökömet a matracba fúrtam. Mosolyogva néztem ahogy alszik. Óvatosan nyúltam ujjaimmal az arcához és simítottam végig puha bőrén. Ezek után egy puszit nyomtam a szája sarkába. A megfelelő dolog arra, hogy az ember kipihenje magát, az, ha alszik.

*Alexandra szemszöge*

Hallottam valami mocorgást, vagy hasonlót. Nem akartam tudni, hogy mi az. Lehet, hogy csak a képzeletem játszadozik velem. Ezért nem nyitottam ki a szemem, és mértem fel a szoba állapotát.
Érintést éreztem, ami visszaringatott az álmok világába.
Épp mosogattam, vagy tudom is én mit csináltam. Az ablakon bámultam kifelé, a kerti asztalnál ült egy kislány, hosszú, göndör, szőke haja volt. Hátra fordult, egy hatalmas mosoly terült szét az arcán. Lepattant a padról, egy lappal a kezében futott be a konyhába hozzám.
- Anya, anya! Nézd mit rajzoltam! -lebegtette felém a fehér papírt.
Ő az én kislányom?, merült fel bennem a kérdés. Aztán rájöttem. Az én kislányom!
- Ne most, kicsim. Anya fáradt.
Ekkor vettem észre, hogy a konyhapultnál ül Harry, egy újsággal a kezében. Az orrán egy divatos szemüveg ül, az is lehet, hogy csak úgy vette fel.
- Apa! Mond meg anyunak, hogy nézze meg! -ugrott fel az ölébe.
Harry félrerakta az újságot, megemelte a kislányotokat, majd ennyit mondott neki:
- Hagyd most anyut. Sokat dolgozott ma. Most megy lefürdeni, majd aludni. -egy puszit nyom a szőke hajtengerbe. -Apropó. Nem kéne már neked is rég az ágyban lenned?
Megcsikizi a kicsi hasát, mire hangosan felnevet. Elmosolyodsz rajta, majd eszedbe jut a kislány neve.
- Lucy, Kicsim.

*Harry szemszöge*

Nem zavartam tovább, hagytam had aludjon. Visszamentem a nappaliba, bekapcsoltam a Tv-t, és bámultam. Nem tetszett a csatorna, amit behozott. A kapcsolóval pörgettem végig a csatornák között. Semmi érdekfeszítő műsort nem találtam. Egy vállrántással intéztem el a dolgot, kerestem egy mese csatornát. A meséket titkon mindenki szereti, csak nem terítik a nyilvánosság elé, ahogy én sem. Nem tudom, hogy milyen mesét nézek most, csak bámultam a Tv képernyőjét. Unalmasnak sem mondható, sem érdekesnek. Egyszerűen leköti az embert egy kis időre. Vagy addigra, míg el nem alszik. 

***

Halk csörömpölésre ébredtem fel. A szememet lassan nyitottam ki. Éreztem magam alatt a puha kanapé párnáit. Ahogy az ujjaim megmozogtak, úgy emeltem fel a kezemet. Éreztem magamon egy takarót. Nem tudtam, hogy került rám. Sötét volt. Az redőny le van húzva, de azon sem szűrődik be semmilyen fény sem. Feltoltam magam a kanapéról. Ülőhelyzetbe helyezkedtem. A fejemet fogtam és a szememet dörzsöltem. Álmos voltam, de kezdtem megébredni. Amint felálltam, kissé megszédültem, de az egyensúlyomat hamar megtaláltam. A dohányzó asztalba sikeresen belerúgtam. Ekkor vettem észre, hogy a Tv is ki lett kapcsolva. 

A konyha felől fény szűrődött be a szobába. Minél közelebb értem a fényhez, annál jobban vakított. Egy alakot láttam meg, fekete ruhában. A haja a vállára omlott, hosszú volt. Nekiütköztem a falnak. Ismét megszédültem. A fejem megfájdult, ahogy éreztem az alakból áramló hőséget. Sikolyokat hallottam, amik még jobban szétfeszítették az agyamat. Az az alak hirtelen megfordult. Ronda volt. Szeme nem volt, csak egy fekete üresség. Az arca égetett volt, fakó színek fedték. Az arcbőre is hiányzott foltokban. Az orrcsontját tökéletesen láttam, vele együtt a fogait is. A fél szája leégett. A leheletét fújta felém. Bűzös volt. Amint lépett felém egyet, úgy hökkentem hátra. Kerestem a kezemmel a villanykapcsolót, amit nem találtam meg. Ezek után valami tárgyért nyúltam. Meg is fogtam egy zseblámpát. Felkapcsoltam. Először az alak lábára világítottam, ami nem volt semmilyen, egy sötét kék farmer volt. Aztán egyre magasabbra világítottam. A hasánál megálltam, nem mertem feljebb emelni a zseblámpa fejét. Meginogtam, a torkomban dobogott a szívem. Úgy éreztem, megsüketültem, mert még mindig csak a sikolyokat hallottam, amik egyre hangosabbak  lettek. Az alak felém nyúlt, megérintette a karomat. Kiesett a kezemből a zseblámpa, és a földre esett.

- Harry? Minden rendben? Mi a bajod? -kérdezgetett egy lány hang.

Lenyúlt a zseblámpáért, kikapcsolta és az étkezőt megvilágító lámpát kapcsolta fel. A zseblámpát visszatette a helyére, ahonnét én elvettem.

Azonnal jött a felismerés, ahogy kitisztult a látóköröm. Idáig csak homályos foltokat láttam, a nagy sötétséget, aztán pár pillanat múlva megláttam őt.

- Alex. -suttogtam a nevét. -Te vagy az?

- Harry. Mi a franc van veled?

- Alex!

Mint a kisfiú, aki elvesztette az anyukáját, majd megtalálta... úgy öleltem meg őt. Megkönnyebbülten szorítottam magamhoz. Az illatát szívtam magamba. Reszkettem, mert még mindig éreztem, hogy valami itt nincs rendben. Ellökött magától.

- Mi a franc bajod van neked!? -förmedt rám.

- Azt hittem, hogy valami szörny vagy. -nyögtem ki. -A fülemben sikolyokat hallottam. Féltem attól az alaktól, akit benned láttam. És most is félek. Egy ronda alak bújt beléd. 

- Egy ronda alak? -kérdezett rá. -Hát kösz szépen! -üvöltött.

A fejemhez kaptam, már megint a sikolyokat hallottam. Szörnyű volt újból hallani. Majd széthasadt a fejem.

- Ne, kérlek! Alex! Ne menj el! -kiabáltam. 

Már tényleg féltem. Reszkettem mindentől, minden valami rosszra emlékeztetett.
Már azt hittem, hogy magamra hagy egyedül, a sötétben. Nem tudom mi üthetett belém. Visszatért a kisfiú énem, aki anno voltam/lehettem.
Szörnyen éreztem magam. Kivert a víz, álmatlanul kószáltam ide-oda a nappaliban. A sötétben nem láttam semmit, de ügyesen kikerültem az akadályokat, amik az utamba álltak. Az agyamban felrajzoltam a térképét a szobának, így nem esett semmi bajom. Addig-addig írtam le teljes köröket a helyiségben, amíg Lex lépteit nem hallottam meg a lépcső felől. Csak reménykedni tudtam abban, hogy nem Ő benne látom meg a gonoszt ismét. Nem. Nem így lett. Egy pillanatra a csúf szörnyet láttam meg, aztán egy mosolyt villantott felém, ezzel elűzte a rosszakarót.
- Feküdj le a kanapéra! -utasított kedvesen.
Kérésének eleget tettem. Háttal feküdtem. A fejem mellé ült. A kezében valami rongyot vettem ki. Megfogta a fejemet, megemelte, majd közelebb csúszott hozzám. A fejemet letette a combjára. A hajamat kisimította a homlokomból, majd ujjaival párszor átfésülte. Két keze közé vette a fejem, ujjai a halántékomat szorították gyengéden. Közelebb hajolt a homlokomhoz, amire egy meleg puszit nyomott. Aztán egy hideg rongyot éreztem, ami fokozatosan érkezik a bőrömre.
- Ki vagy melegedve. -motyogta halkan. -Jól esik?
- Annyira jó vagy velem. -jegyeztem meg.
- Tudom. -halkan felkuncogott. -Mindig is jó voltam veled. -Felnéztem a lányra. A mosolygós arcát láttam meg, ami nyugtatgatott.
Az arcomat simogatta kicsi ujjaival. Mosolyogtam a semmibe, a szemem lehunytam. Szeretem amikor velem foglalkozik. Olyan jól esik az, ha segít rajtam.

Egy barom... [Második évad, Tizenharmadik rész]

Nincs elég bátorságom ahhoz, hogy elmenjek. Túl gyáva vagyok, és ez odabent is megmutatkozott. Annyira utálom magam! A francért vagyok ilyen? Egy szörnyeteg. Az egyik pillanatban még Zayn-t, a másikban pedig Harry-t szeretem. Hogy van ez? 

Nem messze, úgy 100 m-re a stúdiótól ültem le egy padra, mert már nem bírtam tovább. Túlságosan össze vagyok zavarodva ahhoz, hogy egyedül menjek végig az utcán. A végén még elüt egy autó. Nem. Ezt nem tehetem. Itt kell maradnom, és várni, hátha valaki rám talál. Vagy sem. Az utóbbi a legjobb választás, mert ha nem tolakodtam volna be az életükbe...! Hagy már ezt a témát! Inkább hívd fel Eleanor-t, hogy vigyen haza, vagy menj vissza!, utasított a belső hang. 

A zsebemhez nyúltam, emlékeztem, hogy oda tettem a telefont... vagy szerettem volna. Nem! Megtaláltam. Oké. És most rákeresni arra a névre, hogy Eleanor. 

Hosszas keresés után -mivel agyilag már megint kivagyok teljesen- hívni kezdtem a lányt. Pár csengés után fel is vette valaki.

- Eleanor Calder telefonja. Ki hívta? -szólt bele egy idegen, férfi hangja.

- Elnézést. -zavaromban nem tudtam, hogy mit mondhatnék. Mindig is utáltam az ilyen telefonbeszélgetéseket. -Alexandra vagyok. Eleanor ott van a közelben?

Elég gyér duma, de mit mondtam volna? Bár lett volna pár kérdésem, mint például az, hogy ki a franc vette fel a telefont, egy, kettő pedig, hogy miért nem El vette fel?

- Alex? -szólt bele a lány. -Miért hívtál? Baj van?

- N-nem... eltudnál jönni értem? Hol vagy most? 

- Kristina a szüleit látogatta meg, mivel ti interjúra mentetek... én pedig nem akartam otthon maradni egyedül, így elkísértem őt. -És az előbb ki vette fel a telefont? - A telefont pedig Marshall vette fel.
Marshall? Ki az a Marsh... ja. Kristi tesója. El is feledkeztem róla. Milyen régen láttam őt.
- Eltudnál jönni értem? -kérdeztem újból. Megkérdezte, hogy hol vagyok. -Itt vagyok a stúdiótól nem messze. Ha a főúton jössz, akkor megtalálsz. Egy padon ülök, majd integetek neked.
- Rendben. Tíz perc és ott leszek.
Vonalat bontottam.
Elmélyültem az autók dudálásában, ahogy mennek, és közben koptatják a kerékgumit. Néztem egy darabig ahogy elmegy előttem pár jármű. Az ébresztett ki a bambulásból, amikor egy hangos motor száguldott el. Megrezzentem.
Hátradőltem a padon, és felbámultam az égre. Hunyorogtam, mivel nagyon világos van. A napot próbáltam kerülni, több-kevesebb sikerrel.
A nevemet hallottam. Hátranéztem, egy nőt láttam egy babakocsit tolva. Ismét mondta a nevem. Biztos a babájának ugyan az a neve, mint az enyém... kivéve, ha fiú.
Visszafordultam. Elállta az látókörömet valami, de amikor élesebben láttam a dolgokat, felnéztem az illető arcára.
- Alex? -motyogta. -Nem mehetsz el!
Nem tudtam, hogy ki az, a nappal háttal állt, ami nekem szemben van. Nem tudtam kivenni a körvonalát sem.
- Senkinek sem jó, ha itt vagyok. Csak bajt okozom. -suttogtam.
Tudtam, hogy nem hallja, szándékosan mondtam halkan, amit.
Leült mellém a padra, akkor már láttam az arcát. Ledöbbentem a felismerésemen. Nem számítottam arra, hogy ő fog idejönni... vagy ő csak egy beképzelt jelenség?
Bámultam a fiúra, akiről azt hittem idáig, hogy nem is valódi, de ahogy megérintette a kezemet, rájöttem, hogy igenis az.
- Elmehetsz, de ha csak veled mehetek. -jelentette ki.
- De... h-hogy találtál rám? Pont itt Londonban, ahol nyüzsögnek az emberek?
- Nem volt nehéz. -mosolygott. -Mindig is tudtam, hogy milyen vagy, Lexy. Kiskorod óta ismerlek...
- Miért nem hívtál fel?
- Nem akartalak zavarni. -az útra nézett, bámulta a maga előtt elhaladó autókat. A lábát kinyújtóztatta, ujjait összefonta, úgy lógatta két lába között. Pont, mint régen. Aztán visszanézett rám. A kék szeme elárulta, hogy hiányoztam neki... 5 évvel ezelőtt láttam őt, amikor átíratták egy másik suliba... ő is hiányzott nekem. -Mi történt veled azóta?
- Hát... -elgondolkodtam a részleteken. Sok minden röviden. Hosszan? -Ismered a One Direction-t? -bólintott. -Hát ők...
Kissé furcsán nézett rám, gondolom nem értette, hogy miért jövök én itt a fiúkkal...
- Oké. Értem, hogy Londonban élsz, de mi a franc közöd van azokhoz?
- Hosszú történet, és most nincs kedvem elmesélni az egészet. Roger, jó, hogy láttuk egymást újra. -mosolyogtam kedvesen. -De rám várnak már. -a közeledő, ismerős autóra mutattam, ami félre állt. Eleanor kiszállt a kocsiból, de csak az ajtóban állt meg.
Elköszöntem Rog-tól, majd a lány felé igyekeztem.
***
Nem volt kedvem sehova menni, így azt kértem, hogy hozzon haza. Semmit nem kérdezett, aminek kifejezetten örültem, mert semmi kedvem nem volt elmondani. Elmondtam volna, ha rákérdez, mert ő tudhat róla, mivel a családba tartozik. Roger-nek azért nem szóltam semmit, vagy magyaráztam el neki, hogy miért őket hoztam fel, mert ő nem családtag.
Bementem Harry szobájába, ami elméletileg az enyém is. Az ágyba bújtam, de előtte át is öltöztem egy kényelmesebb ruhába. Az arcomról semmit nem mostam le, nem volt kedvem. Jelen pillanatban nem érdekel, hogy feldagadhat tőle a szemem, fáradt vagyok lelkileg. Szükségem van most egy kis magánlétre, senki társaságára nem vagyok kíváncsi.
- Basszus!
Ijedten ültem fel gyorsan az ágyon. Harry megkért, hogy legyek a barátnője... és most...
- Baszd meg Alexandra! -ordítottam.
Elrohantam válasz nélkül. Most már tényleg egy igazi idióta, hangulat gyilkos, szörnyeteg vagyok. Nem hiszem el, hogy ilyent tettem. Legalább megmondhattam volna neki, hogy lelépek, vagy majd itthon folytatjuk ezt az egészet. MEKKORA EGY BAROM VAGYOK!
Magamat okoltam a történtek miatt, valójában én voltam a bűnös, szinte mindenért. Nem vagyok jó hozzájuk, lealacsonyítom őket, és ez nem jó.
Sokszor elgondolkoztam már azon esténként, hogy mi lett volna, ha... mi lett volna, ha én és Zayn nem találkozunk. Vagy miután Zayn jelentkezett a tehetség kutatóba, nem tartjuk tovább a kapcsolatot? Persze, bánkódnék egy kicsit, mivel nem ismerhetném a híres Malik-ot, de nem érdekelne, mert lenne egy tökéletes életem. Van családom, egyetemet is miattuk hagytam abba. Lett volna egy munkám, lett volna egy barátom, akivel egyszer majd összeházasodtam volna, lett volna egy, vagy két gyerekünk... ikrek, vagy nem ikrek, fiú, lány. Úgy érzem, sokkal jobb lett volna minden, ha a kocka a másik oldalára borul.
Autó hangját hallottam halkan. Nem sokkal később pedig a bejárati ajtó nyitódását, majd záródását... aztán lépteket a lépcső felől. Ekkor gondoltam egyet. Kipattantam az ágyból, odafutottam az ajtóhoz, amit gyorsan kulcsra is zártam.

*Harry szemszöge*

Kopogtam az ajtón... nem tudom mi ütött ebbe a nőszemélybe. Miért hagyja el a stúdiót, miután megkértem őt?
Gyorsabban, és erősebben kopogtattam az ajtón.
- Alex. Alex -szólongattam-, engedj be!
Nem kaptam választ. Biztosra tudtam, hogy csak ő lehet odabent, más nem lehet az.
- Alex! Kérlek nyissad már ki ezt a rohadt ajtót!
Már kezdtem eldurvulni, idegesített ez az elválasztó "fal", amitől nem láthatom, hogy mi történik odabent.
- Harry. Kérlek, most egyedül szeretnék maradni. -remegő hangjától összerezzentem.
Kihűltem, pedig pulcsiban voltam. A homlokomhoz értem, amin az izzadtság hideg volt. Nem sokszor történik velem ilyen, de ha igen, az elég ritka eset.
- Mi történt? -kérdeztem.
- Cs-csak fáradt vagyok. -szipogott egyet. -Kérlek.
- Este azért bemehetek? -reménykedtem a válaszában, amit nem adott. -Még nem válaszoltál a kérdésemre, amit az interjú alatt tettem fel neked. -mosolyogtam.
Az ágy nyikorgását hallottam, tudtam, hogy felállt. Halk lépteit is hallottam amik az ajtó felé közeledtek. Aztán a kulcsot, majd a zár kattanását. Nem nyitottam ki az ajtót, vártam mit lép most. Ahogy sejtettem. Lenyomta a kilincset, az ajtót résnyire nyitotta, csak az egyik szemét láttam. Próbáltam beljebb nyomni az ajtót, de a lábával ellent tartott.
- Kérlek. Nem akarok most társaságot. Pihenni szeretnék, és azt egyedül!
Csalódottan hajtottam le a fejem. Gondolkoztam azon, hogy mi történhetett valójában. Nem bírtam rájönni a valóságra, ami annyira fájt.
Elfordultam tőle, engedelmeskedtem a kérésének. A lépcső felé vettem az irányt.
- Nem a kérdésed miatt jöttem haza. -halkan csengett a hangja. Egy pillanatra lefagyasztott, vártam, hogy folytatja-e. -Szeretlek Harry Styles.
Megmosolyogtatott az utolsó mondat. Szeret engem, és ezt tudtam is. Nyilvánosan is bevallotta és egyet még ráadásnak is adott nekem. Tudja, hogy mikor kell mondania ezeket a szavakat. Fájt a szívem, ugyanakkor az, hogy szeret, visszagyógyította.
- Én is Téged, Alexandra Beau. -mondtam.