Egy barom... [Második évad, Tizenharmadik rész]

Nincs elég bátorságom ahhoz, hogy elmenjek. Túl gyáva vagyok, és ez odabent is megmutatkozott. Annyira utálom magam! A francért vagyok ilyen? Egy szörnyeteg. Az egyik pillanatban még Zayn-t, a másikban pedig Harry-t szeretem. Hogy van ez? 

Nem messze, úgy 100 m-re a stúdiótól ültem le egy padra, mert már nem bírtam tovább. Túlságosan össze vagyok zavarodva ahhoz, hogy egyedül menjek végig az utcán. A végén még elüt egy autó. Nem. Ezt nem tehetem. Itt kell maradnom, és várni, hátha valaki rám talál. Vagy sem. Az utóbbi a legjobb választás, mert ha nem tolakodtam volna be az életükbe...! Hagy már ezt a témát! Inkább hívd fel Eleanor-t, hogy vigyen haza, vagy menj vissza!, utasított a belső hang. 

A zsebemhez nyúltam, emlékeztem, hogy oda tettem a telefont... vagy szerettem volna. Nem! Megtaláltam. Oké. És most rákeresni arra a névre, hogy Eleanor. 

Hosszas keresés után -mivel agyilag már megint kivagyok teljesen- hívni kezdtem a lányt. Pár csengés után fel is vette valaki.

- Eleanor Calder telefonja. Ki hívta? -szólt bele egy idegen, férfi hangja.

- Elnézést. -zavaromban nem tudtam, hogy mit mondhatnék. Mindig is utáltam az ilyen telefonbeszélgetéseket. -Alexandra vagyok. Eleanor ott van a közelben?

Elég gyér duma, de mit mondtam volna? Bár lett volna pár kérdésem, mint például az, hogy ki a franc vette fel a telefont, egy, kettő pedig, hogy miért nem El vette fel?

- Alex? -szólt bele a lány. -Miért hívtál? Baj van?

- N-nem... eltudnál jönni értem? Hol vagy most? 

- Kristina a szüleit látogatta meg, mivel ti interjúra mentetek... én pedig nem akartam otthon maradni egyedül, így elkísértem őt. -És az előbb ki vette fel a telefont? - A telefont pedig Marshall vette fel.
Marshall? Ki az a Marsh... ja. Kristi tesója. El is feledkeztem róla. Milyen régen láttam őt.
- Eltudnál jönni értem? -kérdeztem újból. Megkérdezte, hogy hol vagyok. -Itt vagyok a stúdiótól nem messze. Ha a főúton jössz, akkor megtalálsz. Egy padon ülök, majd integetek neked.
- Rendben. Tíz perc és ott leszek.
Vonalat bontottam.
Elmélyültem az autók dudálásában, ahogy mennek, és közben koptatják a kerékgumit. Néztem egy darabig ahogy elmegy előttem pár jármű. Az ébresztett ki a bambulásból, amikor egy hangos motor száguldott el. Megrezzentem.
Hátradőltem a padon, és felbámultam az égre. Hunyorogtam, mivel nagyon világos van. A napot próbáltam kerülni, több-kevesebb sikerrel.
A nevemet hallottam. Hátranéztem, egy nőt láttam egy babakocsit tolva. Ismét mondta a nevem. Biztos a babájának ugyan az a neve, mint az enyém... kivéve, ha fiú.
Visszafordultam. Elállta az látókörömet valami, de amikor élesebben láttam a dolgokat, felnéztem az illető arcára.
- Alex? -motyogta. -Nem mehetsz el!
Nem tudtam, hogy ki az, a nappal háttal állt, ami nekem szemben van. Nem tudtam kivenni a körvonalát sem.
- Senkinek sem jó, ha itt vagyok. Csak bajt okozom. -suttogtam.
Tudtam, hogy nem hallja, szándékosan mondtam halkan, amit.
Leült mellém a padra, akkor már láttam az arcát. Ledöbbentem a felismerésemen. Nem számítottam arra, hogy ő fog idejönni... vagy ő csak egy beképzelt jelenség?
Bámultam a fiúra, akiről azt hittem idáig, hogy nem is valódi, de ahogy megérintette a kezemet, rájöttem, hogy igenis az.
- Elmehetsz, de ha csak veled mehetek. -jelentette ki.
- De... h-hogy találtál rám? Pont itt Londonban, ahol nyüzsögnek az emberek?
- Nem volt nehéz. -mosolygott. -Mindig is tudtam, hogy milyen vagy, Lexy. Kiskorod óta ismerlek...
- Miért nem hívtál fel?
- Nem akartalak zavarni. -az útra nézett, bámulta a maga előtt elhaladó autókat. A lábát kinyújtóztatta, ujjait összefonta, úgy lógatta két lába között. Pont, mint régen. Aztán visszanézett rám. A kék szeme elárulta, hogy hiányoztam neki... 5 évvel ezelőtt láttam őt, amikor átíratták egy másik suliba... ő is hiányzott nekem. -Mi történt veled azóta?
- Hát... -elgondolkodtam a részleteken. Sok minden röviden. Hosszan? -Ismered a One Direction-t? -bólintott. -Hát ők...
Kissé furcsán nézett rám, gondolom nem értette, hogy miért jövök én itt a fiúkkal...
- Oké. Értem, hogy Londonban élsz, de mi a franc közöd van azokhoz?
- Hosszú történet, és most nincs kedvem elmesélni az egészet. Roger, jó, hogy láttuk egymást újra. -mosolyogtam kedvesen. -De rám várnak már. -a közeledő, ismerős autóra mutattam, ami félre állt. Eleanor kiszállt a kocsiból, de csak az ajtóban állt meg.
Elköszöntem Rog-tól, majd a lány felé igyekeztem.
***
Nem volt kedvem sehova menni, így azt kértem, hogy hozzon haza. Semmit nem kérdezett, aminek kifejezetten örültem, mert semmi kedvem nem volt elmondani. Elmondtam volna, ha rákérdez, mert ő tudhat róla, mivel a családba tartozik. Roger-nek azért nem szóltam semmit, vagy magyaráztam el neki, hogy miért őket hoztam fel, mert ő nem családtag.
Bementem Harry szobájába, ami elméletileg az enyém is. Az ágyba bújtam, de előtte át is öltöztem egy kényelmesebb ruhába. Az arcomról semmit nem mostam le, nem volt kedvem. Jelen pillanatban nem érdekel, hogy feldagadhat tőle a szemem, fáradt vagyok lelkileg. Szükségem van most egy kis magánlétre, senki társaságára nem vagyok kíváncsi.
- Basszus!
Ijedten ültem fel gyorsan az ágyon. Harry megkért, hogy legyek a barátnője... és most...
- Baszd meg Alexandra! -ordítottam.
Elrohantam válasz nélkül. Most már tényleg egy igazi idióta, hangulat gyilkos, szörnyeteg vagyok. Nem hiszem el, hogy ilyent tettem. Legalább megmondhattam volna neki, hogy lelépek, vagy majd itthon folytatjuk ezt az egészet. MEKKORA EGY BAROM VAGYOK!
Magamat okoltam a történtek miatt, valójában én voltam a bűnös, szinte mindenért. Nem vagyok jó hozzájuk, lealacsonyítom őket, és ez nem jó.
Sokszor elgondolkoztam már azon esténként, hogy mi lett volna, ha... mi lett volna, ha én és Zayn nem találkozunk. Vagy miután Zayn jelentkezett a tehetség kutatóba, nem tartjuk tovább a kapcsolatot? Persze, bánkódnék egy kicsit, mivel nem ismerhetném a híres Malik-ot, de nem érdekelne, mert lenne egy tökéletes életem. Van családom, egyetemet is miattuk hagytam abba. Lett volna egy munkám, lett volna egy barátom, akivel egyszer majd összeházasodtam volna, lett volna egy, vagy két gyerekünk... ikrek, vagy nem ikrek, fiú, lány. Úgy érzem, sokkal jobb lett volna minden, ha a kocka a másik oldalára borul.
Autó hangját hallottam halkan. Nem sokkal később pedig a bejárati ajtó nyitódását, majd záródását... aztán lépteket a lépcső felől. Ekkor gondoltam egyet. Kipattantam az ágyból, odafutottam az ajtóhoz, amit gyorsan kulcsra is zártam.

*Harry szemszöge*

Kopogtam az ajtón... nem tudom mi ütött ebbe a nőszemélybe. Miért hagyja el a stúdiót, miután megkértem őt?
Gyorsabban, és erősebben kopogtattam az ajtón.
- Alex. Alex -szólongattam-, engedj be!
Nem kaptam választ. Biztosra tudtam, hogy csak ő lehet odabent, más nem lehet az.
- Alex! Kérlek nyissad már ki ezt a rohadt ajtót!
Már kezdtem eldurvulni, idegesített ez az elválasztó "fal", amitől nem láthatom, hogy mi történik odabent.
- Harry. Kérlek, most egyedül szeretnék maradni. -remegő hangjától összerezzentem.
Kihűltem, pedig pulcsiban voltam. A homlokomhoz értem, amin az izzadtság hideg volt. Nem sokszor történik velem ilyen, de ha igen, az elég ritka eset.
- Mi történt? -kérdeztem.
- Cs-csak fáradt vagyok. -szipogott egyet. -Kérlek.
- Este azért bemehetek? -reménykedtem a válaszában, amit nem adott. -Még nem válaszoltál a kérdésemre, amit az interjú alatt tettem fel neked. -mosolyogtam.
Az ágy nyikorgását hallottam, tudtam, hogy felállt. Halk lépteit is hallottam amik az ajtó felé közeledtek. Aztán a kulcsot, majd a zár kattanását. Nem nyitottam ki az ajtót, vártam mit lép most. Ahogy sejtettem. Lenyomta a kilincset, az ajtót résnyire nyitotta, csak az egyik szemét láttam. Próbáltam beljebb nyomni az ajtót, de a lábával ellent tartott.
- Kérlek. Nem akarok most társaságot. Pihenni szeretnék, és azt egyedül!
Csalódottan hajtottam le a fejem. Gondolkoztam azon, hogy mi történhetett valójában. Nem bírtam rájönni a valóságra, ami annyira fájt.
Elfordultam tőle, engedelmeskedtem a kérésének. A lépcső felé vettem az irányt.
- Nem a kérdésed miatt jöttem haza. -halkan csengett a hangja. Egy pillanatra lefagyasztott, vártam, hogy folytatja-e. -Szeretlek Harry Styles.
Megmosolyogtatott az utolsó mondat. Szeret engem, és ezt tudtam is. Nyilvánosan is bevallotta és egyet még ráadásnak is adott nekem. Tudja, hogy mikor kell mondania ezeket a szavakat. Fájt a szívem, ugyanakkor az, hogy szeret, visszagyógyította.
- Én is Téged, Alexandra Beau. -mondtam.

Interjú [Második fejezet, Tizenkettedik rész]

Az interjú előtt vagyunk egy órával. Nem mondanám, hogy félek... az igazság, hogy reszketek. Hogy mitől? Mitől... attól, hogy mikkel fognak bombázni engem. Hogy az igazat valljam, még a riportertől is kiráz a hideg, azok a megválaszolatlan kérdések, amiket kérdezni fog... 

A srácok nyugodtan készülődnek, hol a nappaliba, hol a konyhába vándorolnak. Niall, a szó szoros értelmében öt percenként vánszorog ki üres kézzel, és, hogy jön vissza? Naná, hogy! A kezében egy türkizkék tál, benne pedig ropogtatni való finomságok. Nyugodtan ült le a kanapéra, bámulta a Tv-t, vagy ha abban épp nem ment olyan, ami leköthetné őt, tovább evett, körbenézett a társaságon.

Mellette ültem. Frusztráló érzés fogott el, a hasam görcsben, a fejem néha lüktet, de nem fáj. Niall rám nézett, és mosolyogni kezdett. Visszamosolyogtam, majd elfordítottam a fejemet másfelé, ami  Liam és Zayn beszélgetését vettem középpontba. Zayn arcát néztem, arra koncentráltam. Ahogy mozgatja a száját, ahogy pislog... lejjebb csúszott a tekintetem, a mellkasára... ahogy veszi a levegőt, és újból vissza az arcára. Elképesztő. Milyen rezzenéstelen az arca. 

Liam kérdezett tőle valamit, amikor is rám nézett. Elmélázott még rajtam. Mihelyst Liam rászólt, felnevetett, utána megválaszolta, de nem hallottam. 

- Minden rendben, Alex? 

- Persze. -mosolyogtam. -Niall. Szerinted elmondjuk, hogy... érted?

- Mármint azt...? -kérdezett rá a lényegre. Mármint remélem, hogy arra. -Nem akarom erőltetni, de szerintem igen. Nem kell félned. Elég az, hogy mi értjük az egészet, és kész! -biztatott.

- Köszönöm, Niall. -suttogtam.

Rámosolyogtam. Loptam a nasijából, mire felnevettünk.

***

Egyesével "faggatnak" ki minket. Egy fehér szobában áll két fekete "operatőr" szék, mellettük két kamera állvány, amire nemsokára felkerülnek a készülékek. Cassie, a riporter nő kedvesen bemutatkozott nekünk, ugyan így tettünk mi is. Pár fickó még van körülöttünk, asszisztensek futkároznak a mappájukkal ide-oda, inkább Cassie körül legyeskednek. Zavaró egy kissé, hogy ennyi ismeretlen vesz engem körül... és ahogy a mosoly görbül az arcukon, mikor elhaladok mellettük. Kész horror az egész.

Harry leállt beszélni egy manussal, azt néztem egy darabig, majd meghallottam a nevemet. Niall nézett rám, kérdőn húztam fel a szemöldököm, erre csak legyezett egyet a kezével, és valami ilyesmit mondhatott: "Nem fontos." Vállat vontam, majd sétáltam tovább. Nem olyan nagy a szoba, hogy messzire tudjak menni, de el van választva egy "vászonnal" vagy nem is tudom minek nevezzem. Pár fazonnal még jó pofit vágtam, és már hallottam, hogy be kell állni a helyünkre.

Először Niall-t nyúzták, főképp Kristi-ről, majd szó esett rólam is, amikor rám nézett. Kicsit megváratta a riportert, Cassie újból kérdezte, majd már ráfigyelt. Válaszolt egy olyannal -miközben vállat vont-, hogy: jól megvagyunk, kedves csaj, bármi hülyeséget elvisel amit csinálunk. 

Jól estek a szavai, ezért miután elengedték, hozzám jött, és megöleltem. Megköszöntem neki, majd hagytam, hadd menjen. 

Liam következett. Nála arról kérdeztek, hogy mi van így barátnő ügyileg, mire nem válaszolt semmit, csak mondta: semmi. Kérdezték még őt arról, hogy mikor kezdődnek az újabb munkálatok, mikor lesz egy újabb dal. Erre egy elég hosszú választ adott, Louis odasúgta nekem: "Hiába. Nem csalódtunk Li-ben!" Elnevettem rajta magam.

Én következtem. Most ugrik a majom a vízbe... jesszusom. De izgulok. Helyet foglaltam a kényelmetlennek tűnő fekete székben. Cassie nézett rám. Mosolygott, ezalatt az idő alatt próbáltam megállapítani az életkorát... úgy negyvenes éveiben járhat. Az a festett szőke haj, a festék az ősz szálakat fedi... az a ráncos arcbőr. Ijesztő volt. És az az erős vörös rúzs, amit Taylor Swift is visel... 

- Alex. -szólított meg. -Szólíthatlak Alex-nek? -bólintottam. -Alex. -már kezd idegesíteni, hogy ennyiszer mondja ki a nevemet... -Mi volt a valós oka annak, hogy a kapcsolatotoknak vége?

- Egyszerűen így döntöttük. -válaszoltam röviden. -Nem volt nagy oka annak, hogy külön váltunk, még mindig nagyon szeretjük egymást. Én Zayn-re úgy tekintek, mint a bátyámra, ő pedig rám, mint a húgára. Walihya és Safaa gazdagodott egy nővérrel. -viccelődtem. 

- Szóval nem gátolta semmi a kapcsolatukat? -bólintottam. -Akkor mitől lett vége?

Ránéztem Harry-re, utána pedig Cassie-re. Magamban könyörögtem annak, hogy ne kelljen ezen az egészen végig mennem, egyedül. Túlságosan is bizonytalan vagyon önmagamban, nem tudom pontosan, hogy mit kéne erre válaszolni. Tudod! Alex, ne félj., mintha Harry hangját hallottam volna a fejemben visszahozni. 

- Nem kell ezt az egészet félreérteni, sem gonoszul kivesézni. Nem érdekel, hogy mit gondolnak ezek után rólam, de azt tudom, hogy alaposan kivesézik a témát, és vele együtt engem is. -magyaráztam. Mindenki kikerekedett szemekkel nézett rám, beleértve Cassie-t is. -Rájöttem arra a valóságra, hogy Harry Styles az a fiú, akinek a legtöbbet köszönhetek. Egymást támogatjuk már mióta... Harry nekem mondott el mindent, amit másnak nem mert, mert szégyellte. Ugyan így van ez fordítva is... amit Zayn-nek nem mertem, vagy nem akartam elmondani -az említettre néztem. -, sajnálom -majd vissza a nőre. -, azt mind Harry-vel osztottam meg... azt hiszem, szerelmes vagyok Harry Styles-ba.

Ahogy kimondtam ezeket a szavakat, rögtön elfogott a melegség, a gyomromban az alvó pillangók szárnyra kaptak, és röpdöstek. Egy hatalmas mosoly terült szét az arcomon. Harry-re néztem. Komoly arckifejezése, mintha fagyott lenne. 

Felálltam a székről, mosolyogva indultam el felé. Két tenyerem közé fogtam a puha arcát, pont úgy, mint délelőtt. Egy puszit nyomtam az orra hegyére, mi varázslatosan olvasztotta fel a fiút. 

- Mind igaz volt, amit mondtam. -motyogtam neki. Elmosolyodott.

- Viszonozzam az érzéseidet? -kérdezte játékosan, ezért egy játékos mellkasba bokszolást kapott a részemről. Az arca vidámról komolyra váltott, karjaiban védelmezőn tartott. -Alex. Leszel a barátnőm?
A kérdése megdermesztett. A lélegzetem felgyorsult, a gondolataim száguldoztak ide-oda. Elmosolyodtam, majd válaszoltam volna, mikor is őt hívták következőnek. "Ez most komoly?" képet vágott, úgy nézett Cassie-re. Várakozóan nézett rám. Kihasználtam az alkalmat gondolkozásra. Mosolyt küldtem felé, ő pedig nyelt egyet. Elszakadtam tőle, suttogtam neki: "Menj. Várnak.". Bólintott.
Azt hiszem, hogy rosszul esett neki az, amit tettem. Megvárakoztatom, ez az én érdekemben van, de ő is szerepet játszik benne. Higgye el nekem, hogy jól fogok dönteni, de először még beszélni valóm van valakivel.
Oldalasan odamentem Zayn-hez. Persze közben nekiütköztem Louis-nak, majd Liam-nek... és Niall lábára léptem. Aztán végül is megtaláltam a célpontomat. Megfogtam a karját, és a hatalmas vászonszerűség mögé húztam. Ha nem lett volna ott pár manus, akik ráadásul szúrós tekintettel bámultak ránk. Kínosan néztem vissza a fiúra, és elkezdtem kitolni a teremből. Halkan nevettem, próbáltam csukva tartani a szám. Amint az ajtó zárult mögöttünk, rögtön kitört belőlem a nevetés.
- Láttad azokat a fejeket? -nevettem.
- Miért jöttünk mi ide? -kérdezte komor arckifejezéssel, mély hangon.
A hangjára lecseréltem a vidám Alex-et a komoly szerepre, letöröltem a könnycseppeket, amik nevetés közben bukkantak ki.
- Csak azt szeretném mondani, hogy sajnálom. A-azt, amit otthon tettem, csak rájöttem valamire.
- És mire? -kérdezte közbevágva.
- Ezt már hallottad... odabent. Mindegy. Nagyon gáz lenne, ha én és Harry...
- Járnátok?
Behunytam a szemeimet ahogy a szót kimondta. Az ajkaimat összepréseltem, megremegtem egy kicsit, amikor a karomon éreztem az érintését. Olyan melengető volt utána, régen éreztem már.
- Elmondok neked valamit. Alex, amikor kint ültél az esőben, én mentem volna ki érted, de Harry megelőzött. Siettem be a házba... miután láttam, hogy Harry siet feléd, rögtön tudtam, hogy nem kell közbeavatkoznom. Amikor bejöttetek, szomorú voltam, hogy nem az én karomban vagy, hanem az övében. Arra akkor jöttem rá, hogy szereted őt, amikor elém álltál, és megvédted őt. Megvédted az ütésem elől.
A szememet már csípte a könny. Nem hiszem el, hogy ilyent teszek két pasival... egy szörnyeteg vagyok. Harry és Zayn. Sajnálom! Sajnálom, hogy beléptem az életetekbe, nem akartam. Már akkor ki kellett volna szállnom, amikor Zayn jelentkezett a tehetségkutatóba., mondtam magamban. Tényleg, őszintén rühellem azt, amit tettem ezzel a két sráccal.
- Én tényleg egy szörnyeteg vagyok. -Zayn ellenkezően nézett rám, de ezt a tényt senki nem tudja megváltoztatni. -Most elmegyek. Mindenkinek jobb lesz így, hidd el.
- Várj! Mért mész el? -megfogta a karom, és visszahúzott. Elrántottam a csuklómat a szorításából, és mentem a kijárat felé. -Alex! Senkinek nem lesz jobb az, ha eltűnsz az életünkből, nem érted?
De. Igenis jobb lesz.

Még több meglepetés... [Második fejezet, Tizedik rész]

Halihoo. Egy kis pihenést kiérdemeltem már. Egy hét után újra itt vagyok! :) Új rész holnap lesz!!

Pakolok, mivel költözök. Igaz, csak pár szobával odébb lesz az alvóhelyem, de a ruháimat szívesebben tartom magamhoz közel, mivel ha valamire szükségem lenne, nem szeretnék éjjel berontani Zayn-hez azzal, hogy kéne egy tiszta alsónemű. Úgyhogy, egy közös "döntés" után, ami nagyjából így hangzott: mondtam Zayn-nek, hogy költözök, mire rábólintott, majd elkezdett segíteni pakolni.

Harry mondta, hogy rendet rak a már amúgy is tiszta szobájában, gyorsan hozzáfűzte, hogy helyet csinál a cuccaimnak, amit megköszönök, hamar szeretnék túl jutni a költözésen. 

Louis és El elmentek lazulni, javasoltam nekik pár helyet, mint pl. mozi, séta a parkban... vagy a jól bevált módszer. Ebéd. Dél körül járhat az idő, úgyhogy elmentek ebédelni, utána pedig egyszerre vágták rá, hogy mozizni mennek. Összeillenek, nem kétséges.

Liam, Niall és Kristina a nappaliban henyélnek és videojátékoznak. Ahogy egy jó öreg ismerősöm mondta anno, amikor még hozzánk járt át -Zayn-, tolják a játékot. Tolják csak nyugodtan, csak ne legyen útban., magyarázta a belső hangom. 

- És, hogy állsz Harry-vel? Megvagytok?

Gondolataimat Zayn szakította meg. A ruhákat összegyűrve adogatta, egy gombócként, pedig kifejezetten megkértem arra, kedves párát, hogy rendesen adja oda. Ez Zayn. Mihelyst úgy döntött, megunta a segédkezést, leült az ágy szélére, két térde között lógatta a kezét, és nézett rám.

- Megvagyunk. -nyögtem ki. Csak rábólintott egyet, bűnösnek éreztem magam emiatt. -Figyelj -figyelt is -, nem akarom az orrod alá dörgölni. -magyaráztam.

- Nem is tennéd. -vágta rá, a szexi mosolyával az arcán, együtt véve. -Mondanom kell valamit. Tetszik egy másik lány.

Na ne! Ha amiatt a lány miatt szakított velem, akkor... mi akkor? Ha úgy vesszük, jól is jövünk ki, mivel senki nincs kibukva a másikra. A-azt hiszem.

- E-e... ezért szakítottál velem?

- Mi? Nem. Dehogy is. -tiltakozott.

A szemében láttam egy csillogást. Elmosolyodtam, ahogy újból láttam azt a szép szemeit csillogni. Utoljára akkor láttam, amikor azt mondtam neki, szeretem. Akkor... tényleg tetszik neki valaki. Vajon ki lehet az a lány?

- Mi a neve? -tettem fel az első kérdést, amit információ gyanánt kérdeztem.

- Nem tudom.

- Tetszik egy lány, és még a nevét sem tudod? 

Szórakozottan felnevetett, viccnek szántam az egészet, mivel sejtettem, hogy ezt a választ fogja adni majd. Minden ilyesfajta kérdésre ez a válasza; "Nem tudom.". Tipikus Zayn. 

Mosolyogtam, miközben lehuppantam mellé az ágyra.

- De most komolyan. Ki az a lány?

Ujjaimat összefűztem az övéivel, természetesen mint ez csak baráti gesztusként jött. Lenéztem a kezünkre, ami Zayn combján volt. Egy ideig még várt, majd ő is lenézett. Megszorította az ujjaimat, ami jó érzéssel töltött el. Zayn nem haragszik rám. Felemeltem a tekintetem az arcára, miről sütött a vágy.

- Alexandra. -mormolta.

Hogy mi?, próbáltam megmukkanni, de akkor már késő volt. Feje vészesen közel volt az enyémhez, tudtam mire készül; meg akar csókolni. És meg is tette. Nem húzódtam el tőle, bevallom, élveztem is a csókját, hogy ajkai újra az enyéimre nyomódtak. A puha, lágy ajkai... melengető volt.

- Z-zayn. -motyogtam, de elhallgattatott egy újabb csókkal, mit már nem engedtem. -Zayn! -csattantam fel.

- Ó, basszus. Bocsánatot kérek. N-nem akartam.

Zavartan hadarta a szavakat, ezalatt pár pillanatkép leforgott a szemem előtt.

***

1. kép) Zayn és én a házim felett görnyedünk, és próbáljuk megtalálni a választ

2. kép) Zayn elvitt a suliba, minden nap öleléssel köszöntünk el egymástól.

3. kép) Zayn eljött értem a suliba, minden nap öleléssel köszöntöttük egymást.

4. kép) Megmutattam Kristi-nek, hogy ki is tetszik nekem valójában. Akkor látta meg először Niall-t, az állítása szerint.

5. kép) Zayn és én a közös fotónkat készítettük, amit nemrég az ablakon hajított ki.

6. kép) Zayn bemutatott a srácoknak, ahol Kristina is ott volt.

7. kép) Zayn-nel az első közös élményünk... az ágyában.

8. kép) Zayn-nek bevallottam, hogy mit érzek.

9. kép) Harry-t megvédtem Zayn-től, mielőtt megüthette volna.

10. kép) Zayn-nel szakítottunk.

***

- Zayn. Semmi baj. -megsimítottam a vállát. -Még mindig tetszem neked? -bólintott. -Amit csókot kaptál tőlem, az azért volt... lehet, hogy én is érzek még irántad valamit. -ezt direkt suttogva mondtam, nem akartam, hogy bármi más történjen is.

- Igen, mert te olyan... csodás vagy. Meseszép!

- Ne hízelegj!

Éreztem, ahogy az arcom elpirul. Nem olyan sokszor hallottam ilyeneket Zayn-től, még akkor sem, amikor ugye együtt voltunk. Elvigyorodtam, mi ő rá is rá ragadt. Megfogta a kezem -amit idő közben elvettem tőle-, hüvelykujjával simogatta a kézfejemet. Ijedten néztem le a kezeinkre, majd arra lettem figyelmes, hogy az állam alá nyúl, tekintetemet maga felé emelte.

- Nem fogok közbeavatkozni a kapcsolatotoknak.

- Zayn.

- Tessék?

- Még mindig szeretsz?

- Jól összeilletek Harry-vel...

- A kérdésre válaszolj!

Mihelyst fentebb emeltem a hangerőmet, a szokásosnál is hangosabban szólott a hangom. Szemeit arra a minutumra lehunyta, ajkait összepréselte. Őszintén mondva, nem tudom, hogy miért idegeskedem végig a szitut. Zayn nem olyan, hogy csak úgy tönkre tenne egy kapcsolatot... mármint ez tegnap nem így mutatkozott meg, de úgy érteni, ahogy én gondolom! Sosem tenne kárt a testvérében, ha nem vér szerinti sem... hiába ismerik egymást több mint három éve, a fiúk a családjává váltak, köztük vagyok én is a csajokkal. Sosem zúzná szét ezt a családot.

- De ne értsd félre.

- Nem szándékozom. -komolyan hangzott. Az arcom is rezzenéstelen maradt. Megfogtam a táskát, amibe a cuccaimat raktam, és az ajtó felé fordultam. -Most megyek.

Harry szobájának ajtaja csukva van. Letettem a fal elé a táskát. Nekidőltem az ajtónak, amin végigcsúsztam, majd mintha lefutottam volna a maratont, úgy ültem ott tehetetlenül a földön, fáradt voltam, hogy őszinte legyek. Az idegeim a kikészülés határán álltak, forgott velem együtt a világ. Miért kell ennyire megnehezíteni az életemet? A szemeim golyóztak. Ha be csuktam az volt rossz, mivel úgy éreztem, menten felfordulok... ha pedig kinyitom, minden elmozdul a helyéről, mintha a bútoroknak lábuk kelt volna. Iszonyat rossz érzés ez, a mostani. 

Hallottam ahogy az ajtót egyre közelebbi léptek veszik célba, majd egy halk megtorpanás után kattant egyet a zár. Ne. Mindjárt elájulok. Kinyílt az ajtó. Amilyen szerencsétlen óráim vannak most, olyan szerencsétlenül érkeztem Harry lábfejeire. Rám vigyorgott, gödröcskés arca bearanyozta a napom, majd miután nevetett, a szemeim sem golyóztak annyira. A helyzettől nekem is jobb kedvem lett. 

Segített felállni, megfogta a táskámat, majd bevitte a szobába. Elnéztem Zayn szobája felé, ami még mindig tárva nyitva volt, mintha hívogatott volna... mintha csak arra vár, hogy belépjek rajta, és újra...

Mély levegő vétellel léptem be Harry, kényelmesnek tűnő, kellemes szobájába.

***

- Hiányoznék, ha elmennék? Mármint örökre...

- Hogy mondhatsz ilyent, Alex? Persze, hogy hiányozni fogsz. Miért jutnak ilyenek az eszedbe?

Hogy miért? Mivel egy szörnyeteg vagyok, azért! Jelen esetben én vagyok a szörnyeteg, és Zayn a  csodálatos herceg... te pedig vagy a rózsa., az utolsó szó visszhangzott a fejemben. ...rózsa...

Harry az arcomat simogatta, a bőröm már forrt az érintésétől. Nagyon forró a teste, a csupasz hasán végighúztam a tenyeremet. 

Féltem attól, hogy mi lesz, ha elmondom neki az előbbi esetet. Zayn még mindig szeret. Bár fáj belátni, az érzés kölcsönös.

- Rossz vagyok. Egy rossz ribanc. Egy gonosz boszorka, Harry! Hogy lehet ilyen szörnyeteg Zayn-nel szemben, Harry? -csattantam fel. Zavarodottan vizslatott, szemeit mozgatta.

A szemöldökét újból -szexisen- összehúztam, majdnem megcsókoltam.

A nyelvég kidugta, majd végig húzta rózsaszín, telt ajkain. Szemeimmel végigkövettem a mozdulatot, én is végig csináltam, mitől felnevetett.

- Látom, el tudlak varázsolni. -viccelődött.

- Persze, hogy el! -vágtam rá szórakozottan. -Olyan gyönyörű vagy. Arany szíved van.

- Nem vagy gonosz. Zayn nem önszántából szakított veled? -bólintottam. -Akkor ő szívta meg. Ne érezd tőle ennyire rosszúl magad. Arról ő tehet, hogy elengedett egy ilyen csodálatos lányt, mint te vagy.

- Ne. A végén megölsz. -pirultam bele a bókjaiba.

A kijelentésemen mélyen, férfiasan felkuncogott, ezerrel repesett érte a szívem, mintha egy vizsgadolgozat előtt lennék, és nemsokára bele kéne kezdenem a munkálatokba. Olyan érzés tört rám.
Tehetetlenül haraptam bele az alsó ajkamba. Tudtam, hogy csillog a szemem, mivel mosolygott. Olyan aranyosan nézett ki, mint egy kiskutya... ha ezt hangosan mondtam volna, nézett volna rám.

- Menjünk vacsorázni. -jelentette ki Harry. A telefonja épp azelőtt pikkelt egyet, úgy mondta mosolyogva, rám nézve.

Máris az ajtónál állva nyújtotta felém a kezét. Megvillantottam a vigyorom, min Harold jót szórakozott. Kis noszogatás után felegyenesedtem az ágyról, majd kézen fogva mentünk ki a szobájából, le a lépcsőn. Ő vezetett, ő állt elől, és húzott maga után. Arra számítottam, hogy mindenki lent lesz, de a számításaim kudarcot vallottak. Azt hiszem ennek örülök is. A göndör hajú Isten hátrapillantott rám, miközben a konyha felé igyekeztünk. Kedvesen leültetett a bárszékre, ami a konyhapult előtt állt, a pulton pedig már meg volt terítve. A fülemhez hajolt, s bele súgta:
"Egy ilyen gyönyörű lány, mint te, meg érdemel egy szülinapi vacsorát."
Ettől szinte elolvadtam. Elvette a tányéromat, amit a sütő melletti pult márványlapjára tett, ami hanggal jelezte, hogy biztonságban van. A fiú egy sütőkesztyűt vett fel a jobb mancsára, kinyitotta a sütőt, és kiemelt belőle egy jénait. Az orromat rögtön elérte az étel csodás illata, sajtot éreztem. Rögtön összefojt a nyál a számban.
Megfordult a tányérral a kezében, elégedett gödröcskés mosolya ellenére is komoly maradt az arckifejezése, miközben kémlelt egy darabig, majd elindult felém. Letette a tányért, majd a sajátjára is rakott a finomnak látszó ételből. Letette a tányért, és vele együtt magát is a székre.
- Jó illata van. Te csináltad?
- Nem. -nevetett. -De saját recept. Megkértem a srácokat, hogy csinálják meg, amíg én lefoglallak. Még egy kérést kaptak tőlem, hogy menjenek el itthonról, amikor indulnak dobjanak meg egy üzenettel.
- Ó, Harry. -nyomtam egy puszit az arcára. -Édes vagy, hogy így gondolsz rám.