Ledöbbentem [Első fejezet, Harmincadik rész] 1/2

**2 NAP MÚLVA

Mindenki örül annak, hogy hazajöhet a lány. Legfőképpen Liam és Niall örül neki. Az utóbbi kicsit rosszallóan néz barátunkra, de minden bizonnyal meggyőződött arról, hogy a srác nem tett semmit Kristi-vel. Én is nagyon remélem, mivel elég hülyén jönne az ki, hogy itt védte őt mindenki, miközben igaznak bizonyult az, ami. Mindegy. Ebbe nem igazán szeretnék belemélyedni. Sokkal inkább fontosabb, hogy Kris már hazajöhet. Már reggel bekopogtattam Niall-hez, és elkértem tőle pár ruhát. Persze ő nem olyant adott, amit utcára is felvehet. Engedélyt nem kérve matattam a szekrényben, és a fiókokban. Vigyorogva néztem rá, miközben ő kissé megvető pillantásokkal figyelt engem. Direkt grimaszoltam, mikor kivettem a bokszerét, majd hozzávágtam. Elkezdett nevetni, ahogy ismételten kivettem egy bokszert, de azt viccből a fejemre húztam. Ennél is grimaszoltam. Már a nevetés halála kerülgetett, mikor abbahagytam a baromkodást. Visszaraktam az alsóneműket a fiókba, majd leültem a szőke hajú fiú mellé az ágyra. Niall-lel mindig jó hülyülni, mert nem igazán veszi komolyan. Mindig nevet, bármi rossz dologba csöppen be. Olyan volt például az, amikor pizzát akartak sütni, mire majdnem felgyulladt a ház... ezt még Zayn mesélte nekem egyik este, amikor nem tudtam aludni.

- Nem jössz el velem? -kérdeztem halkan.

- Nem tudom. Arra gondoltam, hogy valami meglepetést kell neki csinálnom. -mosolygott aranyosan.

Rám nézett, kérdően emelte fel a szemöldökét, ahogy mindig is szokta. Mindig mosolygok a felismeréseimen, és ez is most az. Nem tudom, hogy mi bajom van ilyenkor, de vigyorgok mint a tejbe tök. 

- Nekem mindegy. A te barátnőd. -heccből oldalba löktem, majd felnevettem.- De tényleg. Neki az is tökéletes lenne, ha itt lennél mellette. 

Kedvesen rá mosolyogtam. Láttam, ahogy az arca elpirul. Ilyenkor mindig a szőnyegre néz, és szégyenlősen mosolyog. Megforgattam a szemeim, majd felnevettem. Nevetésemet követte ő is, ahogy rám emelte tekintetét. Hálásan nézett rám, én pedig még mindig mosolyogtam.
- Akkor jössz, vagy menjek egyedül? -kérdeztem.
- Megyek. Te maradsz! -utasította.
Érdeklődően néztem rá, a szigorú tekintetéről semmit nem tudtam leolvasni. Én akartam elmenni, és felajánlottam neki, hogy eljöhet velem, erre kitalálja, hogy csak ő megy. A vállába bokszoltam, majd átbattyogtam a szobámba. Ott egy kis táskát vettem elő, amibe beletettem Kristina ruháit. Mire kimentem, Niall már az ajtó előtt várt. Odaadtam neki a szatyrot, amit el is vett, és mosolygott.
- Mond meg neki, ha kérdezne a hollétem felől, megtiltottad, hogy elkísérjelek. -viccelődtem.
- Jó, megmondom neki. -nevetett.
Lelépkedtem a lépcsőn, a korlátot fogtam közben, hogy el ne csússzak. A nappaliból kiszűrődtek a Tv által kreált hangok, amik kissé zavaróak voltak, de hozzászoktam, mivel tudtam, hogy úgy sem halkítanák le. Bekukucskáltam a szobába, mindenki komor tekintettel nézte a filmet. Szememmel Zayn-t kerestem, és meg is találtam. Ott ült a kanapé közepén... vagyis feküdt.
- Öhm, Zayn. -suttogtam a nevét.- Psszt.
A sziszegő hangra felém kapta a tekintetét, kérdően nézett rám. Megforgattam a szemem. Arra gondoltam, hogy idejöhetnél, te süsü!, gondoltam. Az ujjammal mutattam, hogy jöjjön ide. Bólintott, majd feltápászkodott a bútorról. Kedvesen mosolygott rám, ahogy a falnak döntött. Az ujjainkat összekulcsolta, és a falhoz szorította a kezem. Megpuszilta az arcom, majd lágy csókot nyomott az ajkaimra. A szemembe nézett kérdően, hogy miért hívtam ide.
- Louis, hogy van? -kérdeztem.
- Egész jól. Majd csapunk egy bulit valamikor hétvégén. -huncut vigyor ült meg az arcán.
- Rendben. Niall most megy Kristi-ért. -tereltem a témát.- Megtiltotta nekem, hogy elmenjek vele. Chö.
Felnevetett, majd megcsókolt. A csókunkba mosolyogtam, mikor tenyere a derekamra vándorolt, majd a fenekemet markolta meg. Az utóbbinál a szájába nevettem, majd ellöktem magamtól. Ijedten nézett rám, netán arra gondolhatott, hogy valamit rosszul csinált. Én meg arra gondoltam, hogy nem itt kéne csinálni. Amint meghallottam, ahogy a lépcső meg-megnyikordul, ahogy lejött rajta Niall, arra az irányba terelődött a figyelmem. Kedvesen mosolyogtam, ugyanezt tette ő is, majd félre hívott. Megfogta a karom, és az ajtó elé vonszolt, hogy senki ne hallja a mi kis csevejünket.
- Szeretném, ha a szobánkat széppé tennéd. Addig én elviszem valamerre a lányt. -suttogta.
A kezében tartott egy borítékot, amit lóbált, majd lenézett rá. Eszébe juthatott, hogy mit akart azzal, mert egy "ja" hagyta el a száját. Mutató-, és középső ujja közé fogta a boríték szélét. Kérdően néztem rá, nem tudtam, hogy most mi akar lenni ez a "jelenet".
- Vedd el. -Kérésed számomra parancs!, gyorsan kikaptam a kezéből.- Ebből vegyél azt, amit csak tudsz. Vegyél neki ruhát, cipőt...
- De... Niall. Ezt nem kell. Megtudom oldani az egész "díszítést". Úgysem fogadná el tőled azt a sok holmit, amit veszel neki. -tiltakoztam.
- Ezért veszed te.
Lenéztem a borítékra, ami a kezemben volt. A vállamat fogta meg, mire ismételten a szép kék szempárba néztem.
- Tőled elfogadja. -motyogta.- Kérlek!
Azoknak az aranyos tündéri szemeknek nem bírtam ellenállni. Olyan édesen néztek bele az én szemeibe, olyan elveszetten. Mintha csak egy kisfiút láttam volna magam előtt, aki elveszítette a SuperMarket-ben az édesanyját. Ezt láttam magam előtt. Ha nemet mondok, a szívem szakadna meg azért, amit mondtam. Ha pedig igent, akkor az a végén rosszul is sülhet el. A szívem az igenen volt, az eszem pedig a nemen. Bármi is történhet, mindig is a legjobbat fogom választani.
- Oké, rendben.
Arca megkönnyebbült, majd magához ölelt. Nem tehettem mást, így viszonoztam a gesztusát. A hátát megveregettem, ahogy éreztem a szaggatott levegővételét.
Köszönetmondóan nézett rám, mielőtt kinyitotta volna az ajtót, és kilépett volna rajta. Bájos mosolya mindig megragadta a tekintetem, és most is belemélyedtem. Összeszedtem magam, mihelyst egy nagy levegőt véve sóhajtottam. Zayn még mindig a helyén állt, és kérdően emelte rám a tekintetét. Vállat vontam, majd megindultam felé.
- Csak. El kell intéznem valamit. -suttogtam.
Ahogy lehajolt, hogy megcsókoljon, fejemet oldalra fordítottam. Most nem igazán volt kedvem ezt csinálni. Semmi kedvem nem volt ehhez. Azt akartam, hogy ezt észre vegye ő is.
A lépcső felé felé fordultam, majd az első pár fokra ráálltam. Próbáltam tovább menni, de egy erős kéz megfogta a karom. Megszorította. Kicsit fájt, de elviselhető volt. Hátranéztem, és ő állt mögöttem.
- S-segítek. -dadogta.- Bármi, csak veled legyek.
Mosolyogtam kedvességén. Bólintottam, mire egy széles vigyor terült szét az arcán. Karomról a tenyeremre csúsztatta kezét, majd ujjainkat összefonta. Végigkövettem mozdulatait. Komor tekintettel vizsgáltam meg a kezünket, amit meglóbált. Aranyosan nézett a szemeimbe. Azok a szép barna szemek. Ellenállhatatlan az az arckifejezése. Soha, senki nem tudna neki nemet mondani. Ha mégis, akkor egy nagy idióta. Én sem tudtam neki nemet mondani, soha.

*Niall szemszöge*

Minden reményem Lexy-ben van. Megígérte, vagyis azt mondta, hogy megteszi nekem a kérést. Mindennél jobban szeretem Kristi-t, és nem most akarom azt, hogy nem tervezek neki semmi remek meglepetést. Azt akarom, hogy örüljön annak, hogy velem lehet, és az estét is varázslatossá akarom tenni. Éreztetni akarom vele, hogy mennyire fontos nekem. Éreztetni, hogy hozzánk tartozik. Éreztetni vele, hogy mindenki vele van. De legfőképpen azt akarom vele éreztetni, hogy ő a mindenem. És nem akarom, hogy valami meggátoljon ebben.
A kórház parkolójában ücsörgök a kocsiban. Kattog az agyam azon, hogy hova kéne elvinnem Őt. Mivel kéne lefoglalnom. Első gondolatom az egy vacsora volt... csak így kora délután nem igen jó választás. Másodszorra a vidámparkra gondoltam. Vidámpark, aztán vacsora... ez tökéletes lesz! 
Megfogtam a kis szatyrot, amibe Lex rakta bele Kris ruháit. Egy utolsót fújtam, az ajtót becsaptam magam mögött. Eszembe jutott az első nap, amikor találkoztam vele. Olyan csodaszép volt, és félénk. Olyan aranyosan húzódott félre. De amint megszólítottam, minden más lett. Csak az az egyetlen egy dolog nem változott, hogy én mennyire. de mennyire szeretem.
Kristi szobájának az ajtaja előtt állok. Egy levegővétel, amit kifújtam, majd benyitottam. A lány szép lábait mozgatta, ahogy az ágya szélén ült. Azon akadt meg a szemem egy darabig, majd egy halk kuncogást halottam meg. Az arcára néztem. Egy nagyot nyeltem, ahogy megláttam a mosolygós tekintetét.
- Mit csinálsz itt? -kérdezte nevetve.
- Öhm. Hát... -kerestem a szavakat.- Alexa-nak el kell intéznie még valamit. Ezért jöttem én. -magyaráztam.- Miért, nekem már nem is örülsz?
- Jaj, nem az, hogy nem örülök. Csak megígérte.
Lecsúszott a székről. A kezemben a szatyor zörgött, amit ő is észre vett.
- Ezek a ruháim? -bólintottam.- Jaj, de édes vagy!
Megölelt. A szatyrot leejtettem a földre. A combja alá nyúltam, és úgy emeltem meg Őt. Halk kuncogása csengett a szobában. Ahogy megemeltem, úgy magasodott felém, úgy kulcsolta össze lábait a derekam körül.  Megcsókoltam, amint közelebb hajolt hozzám. Számomra a pillanat tökéletes volt.
***
- Szeretnélek elvinni a vidámparkba.
A hangom halkan szólt. Kristi az anyósülésen ült, és nézett ki az ablakon. Felé néztem. Láttam, ahogy a szája résnyire nyílt ki, és nem tudja, hogy mit mondjon. Mosolyogtam, de hamar visszagörbült a szám.
- Azt akarom, hogy boldog legyél. -szólaltam meg ismételten.- Ahogy döntesz.
- Nem szeretnék a pénzeden ülni. Nem kell rám költekezned.
- Nem költekezek rád. -magyaráztam.
Felém fordult. A szeme könyörgött azért, hogy ne menjünk el a vidámparkba. Valami mást kéne kitalálnom, valamit, amivel letudom kötni. Azt már tudom, hogy tényleg nem akarja, hogy rá költsek. De ez engem nem zavar. Úgy sem a banda pénzéből vennék neki dolgokat. Van saját, amit bármire eltudok költeni, amire csak akarom.
- Akkor gyere el velem...
- Nem mehetnénk inkább haza!? -vágott közbe a mondatomnak.
Lepetten kerekedtek ki a szemeim. Nyeltem egyet a hirtelen hangulatváltozásán. Rám nézett, mélyen bele a szemeimbe. Olyan szépek, olyan gyönyörűek. Az arca is csodálatos. Ahogy végigvizsgáltam arcának minden zig-zugát, elkapott a vágy. De ezt későbbre tervezgetem.
Nem bírtam magammal, nekem ő most kell. Arcát ahogy visszafordította, az álla alá nyúltam ujjaimmal, és lassan, de határozottan fordítottam magam felé. Amint azt a csodás szempárt láthattam magam előtt, egyből megcsókoltam. A csókunkba mosolygott, mitől én is. Mindvégig csukva volt a szemünk, ebből tudhattam, hogy ő is élvezte a csatánkat.
Hazafelé mentem, a kisasszony "utasítására". Mindent megteszek, mitől a kedvében járhatnék. Az úton csendes volt, amit egyáltalán nem mondok kínosnak. Inkább megnyugtató volt. A szemem sarkából láttam, ahogy felém néz, és elmosolyog. Nem tudtam tenni másképp, egy félmosolyt én is nyugtáztam, erre felnevetett.
Felhajtottam a kocsifeljáróra. Minden reményem még mindig Alexa-ban van. Ha ő nem lenne, akkor semmit nem tudnék tenni. Annyira jó fej lány, nála jobb barátot kívánni sem lehet. Olyan jót lehet vele hülyéskedni, annyira vicces tud lenni. Bármit elmajomkodunk. Mindenen nevet, amin én is. Annyira, de annyira jó barát. Tényleg.
Az ajtó előtt megálltam, nem tudtam, hogy most benyissak-e, vagy még hagyjak pár percet. Kristi előttem járt, és ő benyitott. Nem volt semmi különbség a házon belül. Persze... a hálónkat kéne megnézni.
- Na, kit látnak szemeim? -nevetett fel a fiú.
- Liam! -a nevét kiáltva ölelte meg Kristi.- Annyira, de annyira...
Ekkor elszakadt tőle. Idegesen igazította meg a ruháit magán, ahogy felém nézett. Érdeklődve nyúltam a kezéért, de elhúzta tőlem. Liam felé fordult. Legbelül darabokra törtem. Kis szilánkokra. Apró darabokat láttam magam előtt repdesni. Kis képfoszlányok voltak, ami időket a lánnyal töltöttem.
- Niall. Jól vagy, Niall? -hallottam Kristi lágy hangját, ahogy szólongat.- Niall. El kell mondanunk valamit.
- De ezt csak akkor, ha már a többiek is itthon vannak. Már írtam nekik, és azt mondták, hogy még egy 10-20 perc az egész, és hazajönnek. -magyarázta Liam.
Elveszettnek éreztem magam. Jobbnak láttam azt, ha leülök a nappaliba, és maradok a helyemen, amíg el nem mondják, hogy most mi van. A kanapén elfeküdtem, és a fejemet fogtam. Majd szét hasadt a fejem, szorítottam, hogy ne törjön ketté. A sok agyalás, a tetemes mennyiségű kombinálás... hogy mit tehettek a hátam mögött... Liam ágyában. Vagy, hogy mit érintett az én Krsiti-m az ajkaival. Kinek a karjaiban volt... majd meg őrültem.
***
- Szóval... ez olyan kínos. -nevetett fel Kristi.- Ez nem fog menni...
Idegesen nézett rá Liam-re, kérlelte, hogy mondja el ő. Én nem néztem rájuk, nem bírtam. Most nem. Inkább az ablakban álltam, és bámultam kifelé. Ha jól tudom, Zayn és Alex a kanapén ültek, Harry pedig mögöttem a fotelben. Louis és Eleanor a másik fotelben ültek, Liam és Kristi viszont álltak. Megfordultam. Elég erőt vettem ahhoz, hogy szembesítsem magam mindennel. Körbe néztem a szobán. Zayn és Lex egymásra néztek, míg Louis magához ölelte El-t. Harry ült egyedül rezzenéstelenül. A fejét támasztotta, a könyökét pedig a fotel kartámlájának támasztotta. Nekidőltem az ablakpárkánynak.
- Én és Kristi... -kezdett bele.- szóval. Rokonok vagyunk.
Mindenki lefagyott, ahogy meghallották a hírt. Én tehetetlenül ejtettem le a kezeimet. Nagyon megkönnyebbültem, hogy a gondolataim nem igazolódtak be. Annyira, de annyira megörültem neki. Majdnem körül ugráltam őket, de a lábaim a földhöz ragadtak.
- Ő az unoka tesóm. -karolta át a lány Liam vállát, majd felé mosolygott.

TO BE CONTINUED...

Évadzáró és 2. ÉVAD(!!!!) #Trailer VÁLTOZTATÁS

Ahogy a címben is olvashattátok, ez egy trailer lesz, a következő, és egyben ebben az "évadban" az utolsó részről, valamint a várható és újabb részekről.

Azt ígérhetem, hogy szaftos lesz, mivel minden izgalmat beleszeretnék vinni az egészbe. 

• Ki fog derülni a "titok", hogy Kristina miért Liam barátunk nevét mondta először, mikor felébredt...
• Hogy, hogyan fog alakulni Niall és a lány kapcsolata ezek után...
• Mi lesz Hannah-val végleg... 
• Louis és Eleanor "titka" miképp fog folytatódni... 

Persze mind ezek a kis részletek, amiket leírtam, a következő évadban is jelen lesznek, nem mindegyik, de a nagyja igen. Szeretném, ha izgalmas lehetne az egész. 

Előre is köszönöm azoknak, akik olvassák a blogom, és fogják is!

AZ ÉVADZÁRÓ RÉSZ CSÜTÖRTÖKÖN JELENIK MEG! 

Hosszúra szeretném, ezért húzom el ennyire az egész részt. Tele lesz izgalommal. (Remélem)

Változtatás!!! 

Sajnos nem tudtam megírni úgy az egész évadzárót, ahogy szerettem volna, ezért 2 részben láthatjátok. 

AZ ÉVADZÁRÓ 2. RÉSZÉT A HÉTVÉGÉN OLVASHATJÁTOK!

"Én elmondom neked..." [Első fejezet, Huszonkilencedik rész]

Másnap reggel arra keltem fel, hogy nem fekszem senkinek sem a mellkasán, sem nem érintem meg a karját. Szomorúan támaszkodtam az alkaromra, és vizsgáltam meg a szoba színét. Igen. Ez az a szoba. Kíváncsiskodva tekintettem az ablakra, ami nyitva volt. A meleg szellő kellemesen szállt be a szobába, aminek természetesen örültem, mivel csak ekkor vettem észre, hogy mennyire meleg van bent, és majdnem, hogy megfulladok. Iszonyatosan zúdult a homlokomról a víz. A takaró sem volt rajtam, amit szerintem Zayn húzott le rólam. Hálás vagyok neki, mivel gondoskodik rólam. Nem hagyja, hogy megsüljek. 

Belebújtam a papucsomba, álmosan dörzsöltem meg a szememet. Ásítottam egy nagyot, ahogy beértem a fürdőszobába. Szerencsémre nem nyitottam rá senkire. A csapot megnyitottam, miből kellemes hűs víz folyt. A sugár alá tartottam a kezem, egy csészét formáltam, mibe kényelmesen eltudott férni a víz, és az arcomat átmosni vele. A törülközőért nyúltam, azzal töröltem le az arcom. A tükörbe néztem, ahol a sápadt énemmel találtam szembe magam. Kissé meglepődtem az egészen, de hozzászoktam, mivel az a tükörben, az én vagyok. 

Még mindig álmosan, de valamennyire kipihenten mentem le a lépcsőn, be a konyhába. Sehol senki. Mindenkinek csak a hűlt helyét láttam. A konyhában a hűtőt nyitottam ki, üresen néztem bele. Nem találtam azt, ami akkor kellett volna. Megfogtam egy dobozos Pepsi kólát, kibontottam, majd kellemesen szürcsöltem bele. Mindig is szerettem reggel kólát inni, mert ez nálam jobban használ, mint a kávé, amit rühellek. Na jó. Nem rühellek, mert ha muszáj megiszom, de nem fogom felírni a kedvenceim listájára. 

Egy zsemlét fogtam meg, amibe beleharaptam, és egy jókora darabot leszakítottam belőle. A nappali előtt elhaladtam, majd az üvegajtó előtt is. Kinéztem rajta, ott voltak a többiek. Nem igen foglalkoztam velük. Majd a lépcső előtt megálltam, és vissza tolattam. Mi a francot csinálnak ők odakinn?, gondoltam, ahogy beleszürcsöltem a kólámba, majd kinyitottam az ajtót. A zsemle felét magamba tömtem, ahogy ránéztem. Elszontyolodva vizsgáltam, de túltettem magamat a dolgon. 

- Ti mit csináltok idekinn? -tettem fel a kérdést.

Láthatólag senki nem vett észre, mivel lepetten néztem felém. Pár szúrós szemmel is összeakadtam, amit inkább kerültem. Kíváncsian néztem Harry-re, aki a szemembe nézett, de tekintetét hamar levezette a földre. Reménykedve pillantottam a mellette ülő barátomra, aki szint úgy, követte Harold barátunk példáját. Kezdett idegesíteni az egész, hogy senki nem mond semmit. Mi a bajuk? Eleanor velem háttal ült, mellette, a jobb oldalán Louis. Félénken tettem a lányra a kezem, aki ijedten nézett rám. Tátogtam neki; Mit csináltam?, mire egy "Sajnálom"-ot tátogott vissza. 

- Hát legyen. -halkan motyogtam. 

Egy utolsó pillantást vetettem Zayn pajtásra, aki sajnálkozva nézett felém. Megforgattam a szemem, majd elindultam be a házba. Még el sem értem az ajtóig, akkor hallottam meg Eleanor hangját.

- Várj! -a többiek halkan szidták le őt.- Tudnia kell, Lou. Hisz ő is családtag!

Ahogy megálltam, elmosolyodtam. Családtag. Lenéztem a földre, éreztem, ahogy egy könnycsepp gördül végig az arcomon. Sietősen töröltem le, ahogy El meleg kezeit éreztem a vállaimon. Halkan nevettem fel, persze színleltem az egészet. Szórakozottan pislantottam a lány szomorú arcára. A szemében tükröződött a fájdalmam. Istenem.

- Nem akarják, hogy megtudd, de én igen. -suttogta.- Mivel ő is családtag!

Hátra ordította a fiúknak. Nem láttam őket, de éreztem, ahogy lesütik a szemüket. 

- Ha nem akarják, akkor nem kell megtudnom. Amit nem tudok, az nekem nem fáj. Vagy tévedek? 

- Csodálom, hogy így fogod fel. 

Nem. Egyáltalán nem így fogom fel. Vagyis... valójában egy részem így fogja fel, de a másik nem. Amelyik részem kimondta az a mondatot, az értelmezi így a dolgokat, és az a részem nem igazán a teljes énem vagyok. 

- Nem. Fiúk. -szólítottam meg őket.- Amiről nekem nem kell tudni, az nekem nem fáj, ugye? -vontam kérdőre őket.

Összenéztek, lepettek voltak, ahogy ismételtem a mondatomat. Felálltak, majd megindultak felénk. Sutyorogtak, ahogy közelítettek. Körülvettek engem, még El is beállt a körbe. Nem tudtam, hogy most mit kéne tennem. Szívesebben maradtam volna a szobában, és aludtam volna tovább. Jut eszembe. Azt sem tudom, hány óra van...

- Alex. -szólított Louis.- Nem azért nem mondunk el neked dolgokat, mert nem tartozol közénk... csak jobb, ha nem mondjuk el. Tudjuk, hogy nagyon fájna neked.

- A családommal történt valami? -kérdeztem zavartan.

- Nem. -felnevetett. Számomra ez csöppet sem volt vicces, mire elkomolyodott. Megköszörülte a torkát, és folytatta.- Nem. 

- Akkor meg mi? Az Isten szerelmére! Ne hozzátok már rám a frászt!

Zayn megfogta a karom. Idegesen néztem rá, mire kissé hátrahökkent. Nem így akartam ezt az egészet, de azt hiszem, ez jól jött.

- Majd elmondjuk. -motyogta.
Teljesen megvoltam elégedve azzal, amit mondott. Nem küldtem felé megvető pillantásokat, mivel semmi jogom nincsen, főleg ebben a helyzetben. hogy azt sem tudom, miről van szó. Nem bántam, amit nem tudtam, mivel nagyon rosszul hangzik az egész. Minden rosszindulatú gondolat kavargott a fejemben, ami, ha megtörténne, összetörnék. Darabokra.
- Semmi gond, tényleg. -mosolyt festettem az arcomra.
- Biztos, Lex? -kérdezte rekedten Harry.
Ahogy a felkaromat simította, beleremegtem, de jó értelemben. Kedvesen mosolygott rám, ami elbűvölt. Nem voltam magamnál.
- Tényleg. Ha olyan borzasztó, bizonyára jobb, ha nem tudom meg.
A szemem lesütöttem. Nagyon-nagyon furdalt a kíváncsiság, de akkor is tartottam magam ahhoz, hogy nem kell tudnom mindent. Bármennyire is vonz... a tudatlanság néha fáj, de azért jó oldala is van.
- Borzasztó!? -förmedt rám Eleanor, természetesen vissza tudott esni a természete normálissá.- Remélem, hogy nem arra gondolsz, hogy valaki netán meghalt? Vagy...?
Felkaptam a tekintetem, ahogy elhúzta a mondat végét. Szégyenlősen mosolyogtam, mire tehetetlenül leejtette a kezét, ami a combján landolt. Kínosan felnevettem, mire ő folytatta.
- Én elmondom neked. Nem érdekel, hogy mit gondolnak a többiek. -körülnézett a bandán.
Mindenki bólintott, ezzel megadva neki az engedélyt. Louis a derekánál fogva karolta át, mire félénken, komor arckifejezéssel nézett a fiúra.
- Ő. Hol is kezdjem? -nevetett fel kínosan, Lou-val együtt, miközben még mindig őt nézte, majd magabiztosan tért át tekintete az én arcomra. Lepetten néztem, ahogy belekezdett a mondatába.- Louis megkérte a kezem. -elhúzta a száját.
Teljesen lefagytam, ahogy meghallottam. Elképedtem. Már ilyen is van?, kérdeztem magamban, melyet természetesen költői kérdésnek szántam.
- És? Mit mondtál? És mi a baj vele? -bombáztam a kérdésekkel szegény lányt.
- Természetesen igent, csak...
- Csak nem kellene. Rossz fényt vet a bandára, ha a jegyesem lenne. Sokan elpártolnának a bandától.
Együtt érzően néztem rájuk. Tudtam mennyire szeretik egymást, még én mennyire szeretem az ő általuk alakított párost. Nagyon összeillenek, ha ezt pár rajongó nem is nézi jó szemmel. Én igen.
- Sajnálom.
Nem tudtam mást mondani, de azt hiszem, ez az egyetlen egy szó is sokatmondó. A tenyeremet rátettem El karjára, és megsimogattam. Majd Louis karját szorítottam meg. Nem tudtam mit tenni, amikor éreztem, ahogy átölelt. Jól éreztem magam az ölelésében. Nem ölelkezünk annyira sokszor, de ez most kifejezetten tetszett. Mások klausztrofóbiásnak érzik magukat, amikor valaki megöleli őket, én az is vagyok, de nem éreztem magam annak. Nem akartam hamar elszabadulni a fiútól.
Próbáltam minél többet, és jobban segíteni nekik. Átéltem a helyzetet, számomra is szörnyű lenne, ha a rajongók miatt nem lehetnék Zayn-nel házas. Bár ez még odébb van.
***
Odabent beültünk a konyhába, én végül is ültem. Zayn mellettem, mellette pedig Louis és El. Sutyorogtak valamit, majd Louis elkérte az újságot Liam-től, aki szorgalmasan lapozgatta. Tommo rám nézett, miután elém csúsztatta az újságot, mosolygott. Félénken fogtam meg, és lapozgattam. Utasítását követve lapoztam a 14. oldalra. Amint odaértem, nagy betűkkel ez a szöveg várt rám: A ONE DIRECTION TAGJA, LOUIS TOMLINSON, ÉS BARÁTNŐJE, ELEANOR CALDER MEGHÁZASODIK?
- Nem tudom honnan a francból tudják.
- Louis, lehet, hogy csak szedik valahonnan. Temérdek pletyka, vagy nem pletyka terjeng rólatok a neten, és a Tv-ben... -nyugtattam.
- Legyen igazad. -motyogta, ahogy belemarkolt Eleanor karjába.

Kórházi látogatás [Első fejezet, Huszonnyolcadik rész]

Másnap délután nem volt senkinek semmi programja, így kitaláltam egyet. Nem valami nagy szám, ugyan is a   kórházba megyünk meglátogatni a beteget. Két kocsival mentünk, Harry és Niall felajánlotta, hogy elfuvarozza a társaság egy-egy részét, így kényelmesen el is fértünk. 

A folyosón várunk, ugyan is megvizsgálják a lányt, hogy változott-e valami az előző naphoz képest. 

- Szerinted rendbe fog jönni? -kérdezte idegesen Niall.

- Mért ne jönne rendbe? Erős lány. -mosolygott kedvesen Zayn.

A padon ülve mosolyogva néztem a srácra, aki a falnak dőlt, előttem. Niall tehetetlenül dőlt a falnak, a kezét a pulóverzsebébe dugta. Tekintetemet átvezettem a mellettem jobb oldalt ülő göndör hajú fiúra, aki komoran néz maga elé. Üresen bámulja a fehér padlót. Az arcát vizsgáltam végig, de inkább a szemébe szerettem volna bele nézni, mivel csak onnan tudom megfejteni azt amire gondol. Talán. A másik oldalamon Liam ült, aki szint úgy csöndesen nézett maga elé. Egy mellettünk lévő padon pedig El és Louis ültek, és beszélgettek. Legalább valakik jól érzik magukat.
- Maguk Mrs. Duncan hozzátartozói? -tette fel a kérdést egy ápolónő.
Hangja lágy volt és szelíd. Haja copfba kötve, fején pedig egy sapka. Orrán egy divatos szemüveg pihent, mivel alig lehet 20-25 év körüli nő. Mosolygósan figyelt ránk, de legfőképp rám.
- Öhm. A barátai vagyunk. -nyögtem ki egy meglehetősen jóra sikeredett választ.- Bemehetünk?
- Persze. -válaszolta kedvesen, majd kinyitotta nekünk az ajtót.
Niall lépett be először, utána Liam következett, majd Zayn. Az utóbbi a kezét nyújtotta, hogy menjek be vele együtt, de én ellenkeztem. Amúgy is. A túlzsúfolt hely nem a kedvencem... klausztrofóbiás vagyok.
Eleanor és Louis is bementek. Nem tudom mire vélni azt, hogy ennyien mentek be. Egyedül én és Harry maradtunk kint a folyosón.
- Miért nem mentél be? -kérdezte rekedten.
- Mert nem szeretnék. Majd mikor kijöttek néhányan. -magyaráztam.
- Klausztrofóbiás vagy? -tette fel a kérdést egyhangúan.
Bólintottam, majd kínosan elmosolyodtam. Egy fél mosoly húzódott a szájára ahogy rám nézett.
- Alex? Kérdezhetek egy valamit?
- Már kérdeztél. -viccelődve kacsintottam, mire felnevettem.
- Akkor még kettőt? -bólintottam.- Ha azt mondanám, hogy csókolj meg, mit reagálnál?
A számat eltátottam, ahogy a kérdést feltette. A szemem is kitágult. Ijedten néztem rá. Egy gombóc nőtt a torkomban, mi megakadályozta, hogy bármit is tudjak válaszolni. A szám is enyhén kiszáradt, ami kezdett kissé idegesíteni, de volt nagyobb gondom is. Ugyan. Mért kérdeznél ilyent?, magamban kérdeztem meg tőle, reménykedve abban, hogy gondolat olvasó. Akár erre az egy percre is.
A gombócot legyűrve a torkomban nyitottam ki ismételten a számat, majd megszólaltam.
- Kicsit meglepődnék. -válaszoltam. Nem ezt akartam mondani, de a szám megelőzte a gondolataim.
- Akkor tedd meg!
Vészesen közeledett felém, én persze távolodtam tőle, szinte leestem a padról. A kezemet megemeltem, tenyerem az arcán csattant egy nagyot. A fejét az ütés irányába fordítottam, majd a szemöldökét megemelve, mosolyogva nézett vissza rám.
- Csak nem képzeled!? -förmedtem rá.
- Cs-csak tudni akartam valamit... -dadogott.
- Harry!? Tudod, hogy szeretlek, de úgy mint a testvéremet. nem úgy, mint Zayn-t. Nekem ő nagyon fontos, színt úgy te is. Csak vele járok, és nem veled.
A szemét lesütötte, ahogy magyaráztam neki a dolgokat. Az igazság az, hogy tényleg nagyon-nagyon szeretem őt, és az is igaz, mint ha tesók lennénk.
Félénken közeledtem vissza a pad középpontja felé, majd idegesen fordultam előre. Az ujjammal babráltam, éreztem a tekintetét rajtam, a szemem sarkából láttam is, ahogy a nyelvét kidugja, majd végighúzza az ajkain. Csábító volt, de ellenálltam neki. Hogy az őszintét megvalljam, ha nem lenne nekem Zayn, szívesen járnék a göndör hajú fiúval, itt mellettem. A szemei csodálatosak, elképesztően gyönyörű zöld íriszei vannak, és talán a kedvenc színem is ezúttal a zöld árnyalatból. Miket beszélsz itt, Alex?, a belső hang időben szólt rám, mivel már majdnem megérintettem az arcát. Ami szint úgy gyönyörű és káprázatos. Na most azonnal kelj fel a "Harry Styles országból"! 
- Lex. -hangja dörmögött.- S-sajnálom. É-én csak...
- Semmi gond... Harry. Az igazság az, hogy...
Ebben a pillanatban nyílt ki a szoba ajtó, és kiléptek rajta a többiek. Egy részem hálás volt nekik, hogy ilyen hamar kijöttek, másik részem viszont nem annyira, mivel... á. Mit áltatok én itt? Örülök neki, hogy húzhatom vele az időt. Kevésbé örül neki Harold, de az ő baja.
- Hogy van a lány? -kérdeztem.
Gyorsan felálltam a padról, majd Niall felé mentem. A szemébe néztem, a csodás kék szeme mosolygott az örömtől.
- Az orvos azt mondta neki, hogy holnap után már jöhet. -mosolygott elégedetten.
- Ez fantasztikus!
Mosollyal az arcomon öleltem meg. A nyakánál szorítottam magamhoz, csoda, hogy nem fojtottam meg.
Az ajtó előtt állva kérdőn néztem Harry-re, nem-e akar bejönni. A kezemet nyújtottam felé, mikor nem mukkant meg. Felnézett rám, ahogy lemosolyogtam, úgy ragadta meg a kezem, és besétáltunk. Természetesen nem kézen fogva...
Harry megállt az ajtó előtt, ahogy becsukta az ajtót, én pedig egyenest Kristina felé mentem, aki az ablakon nézett ki.
- Kristi. -suttogtam a nevét.
- Sziasztok. -mosolygott.- Mért nem jöttetek be a többiekkel?
- Szia Kristi. -Harry a rekedtes hangján közeledett felénk, a lány ágyának másik oldalára lépkedett.- Klausztrofóbiás. Én pedig nem szerettem volna csak úgy bejönni, és állni, meg sem szólalni. -magyarázta.
Az ágyban fekvő lány mosolygott, ahogy Harry mondta a magyarázatot, miért külön jöttünk be, majd rám pislantott. Érdekfeszítően nézett rám, arckifejezéséről letudtam olvasni, hogy mi iránt érdeklődik. A szememmel erősen néztem vissza rá, szigorúan, hogy nem! Csak beszélgettünk Harry-vel. 
- Rendben. -mosolygott.- És mi van veletek?
Harry-re néztem, aki szint úgy tett mint én, rám nézett. Szeme kérdőjelet tükrözött felém, úgyhogy jobbnak láttam, ha én szólalok meg.
- Semmi különös. Lazulunk. -válaszoltam egyszerűen.
Mosolyogva bólintott. Én sem tudtam mást tenni, csak mosolyogni. Mosolyt csalt az arcomra. Leültem a székre, ami az ágya mellett állt magányosan, megfogtam Kristi kezét. Félénken mosolyodott el, majd Harry-re nézett.
- Szép a szemed. -nevetett fel.
Harry szégyenlősen elfordította a fejét, majd hallatszott a halk kuncogása, ahogy megkapta a bókot. Én is elnevettem magam.
- Tényleg az. -erősítettem meg halkan.
Magabiztos mosolyommal csaltam vissza Harry-be a bátorságát. Megkönnyebbülten mosolyodott el, mitől még szélesebb mosolyt kentem szét az arcomon.

Miután mindent megbeszéltünk, úgy köszöntünk el mindketten a lánytól, mind a ketten megöleltük őt. Az ajtón túl várt ránk Niall, cuki kiscicás mosollyal. Elvarázsolt a tekintete, de mikor Harry átkarolt a vállamnál, és rám nézett, visszatértem a jelen lévő helyzetembe, a kórházba.
Kíváncsiskodtam, a többiek hol léte felől, mire Niall azt válaszolta, hogy Liam elment meglátogatni a családját, Eleanor és Louis pedig együtt vannak valamerre. Zayn pedig kint vár a kocsinál.
Ahogy nevetve kiléptünk az üvegajtón, úgy jött elébünk Zayn, és megfogta a karom. Kicsit zavarban voltam, ahogy elrántott Harry karja alól, de nem nagyon törődtem vele, mert tudtam, ilyen mikor féltékeny.
- Zayn. Már mondtam. Te fontosabb vagy nekem, mint Ő. -néztem a göndör hajú fiúra, aki a szőkeséggel beszélgetett.
- Nem ez a lényeg. Gyere el velem valahova. -suttogta csábítóan.
Homlokát az enyémnek döntötte, majd egy puszit nyomott az orromra, mitől mosoly húzódott szét az arcomon.
- És? Hova szeretnél el vinni? -kérdezősködtem.
- Csak gyere el. Meglátod, jó lesz.
Elégedetten, és ravaszul mosolygott, kacsintott egyet, miután beleegyeztem. A többieknek odakiáltottam, hogy ne várjanak meg minket, mire ők vállat vontak, majd mondták, hogy hazamennek. Egy utolsót mosolyogtam Harry-re, aki a haját összeborzolva nézett felém. Szemöldökét összehúzta, ami mindig is a kedvenc arckifejezésem volt tőle, szemével hunyorgatott. Nem tudtam megvizsgálni utoljára a gyönyörű zöld íriszeit, de nem is bántam. Zayn borostás arcán akadt meg a szemem, majd a kezünkre néztem le. Elkápráztatott az egész, ahogy az erek kiálltak a karjából. Rám mosolygott, ahogy visszanéztem a szemébe. Gyönyörű. Barátságos tekintete mindig is a kedvenceim közé tartozott. 

Magyarázat... ilyen is csak velem történik [Első fejezet, Huszonhetedik rész]

Az utolsó falatokat lenyelve dobtam a kukába a banánhéjat. A szám megtöröltem, a kezem a nadrágomba töröltem, és nekiindultam a szobámnak. A lépcsőn sietősen kapkodtam a lábam.

A szobában elővettem a mobilom, majd tárcsáztam egy számot. Egyetlen egyet. Pár síp után felvette egy nő, de nem az a nő, akire én számítottam.

- Halló? 

- A-am. Hannah-t keresem. Ott van? -tértem a lényegre.

Egy hosszabb szünet után újból megszólalt.

- Ki keresi?

- Harry. 

Mintha meglepődött volna, úgy hallottam a hangját.

- Mindjárt idehívom.

A vonal túloldalán lévő lány hangja mosolygott, örült valaminek. Nem tudom ezt megérteni, mi olyan különleges abban, ha az ember telefonál. 

Kis várakozás után hallottam meg a keresett lány hangját, ahogy idegesen beszél azzal, aki felvette.

- Harry? -szólított.

- Én vagyok. -mosolyogtam.- Miért nem vetted fel, amikor hívtalak?

- Hát... tudod. -motyogott.- Sok a dolgom. El vagyok habozva mostanában.

A hangja a "magyarázat" elmondása alatt megkönnyebbült lett. Nem tudtam kiszűrni azt belőle, hogy most az igazat mondja, vagy azt, hogy csak az eszemmel játszik.

- Az a barátnőd volt? -kérdeztem.

- I-igen. Miért?

- Mért beszéltél vele olyan gorombán?

Csend lépett fel a vonalban. Egyből levágtam, hogy mi történt. Tényleg csak az agyammal játszik. Nem értem az ilyeneket. 

- Figyelj, Harry. Most ráérsz? -elméláztam a kérdésen.- Akkor elmagyarázok mindent!

- Ok. 

A vonalt bontottam, majd idegesen borzoltam össze a hajam. Több kérdés is felmerült bennem, mindent el tudtam képzelni, amit csak tudtam, s lehetett. Bármi ami rossz. 

Lekocogtam a lépcsőn, majd beültem a többiekhez, Niall-hez és Liam-hez a nappaliba Tv-t nézni. Liam mellett foglaltam helyet.

- Mit néztek? -kérdeztem unott hangnemben.

- Igazából Szerelem. -vágta rá Niall. 

Felnevettem, majd mit sem törődve azzal, hogy mi megy, csatlakoztam a nézéshez. 

Az esküvői jelenetnél éreztem, ahogy könny szökik a szemembe. Próbáltam leplezni, ezért a kezem odatartottam, amit Liam észre is vett. 

- Haver, te sírsz? -kérdezte nevetve.

Kínomban megforgattam a szemem, majd megtöröltem. 

- Nem vicces! -förmedtem rá.

Ekkor hallottam meg, hogy valaki csenget. Egyből felálltam, és elindultam az ajtó felé. A tükörben még megnéztem magam, egy grimaszt mutattam, majd kinyitottam az ajtót.

- Szia. -köszönt halkan.- Nem beszélnénk meg ezt az egészet kint? 

- De... persze. 

A szám elhúztam, miközben becsuktam magam mögött az ajtót.
Helyet foglalt a széken, én pedig zsebre dugott kézzel álltam meg az ajtó előtt. Nem bírtam leülni a másik székbe, vagy szimplán mellette állni. Ahogy erre ő is rájött, hangosan fújta ki a levegőt, kitágult szemmel nézett maga elé, majd egy "Akkor jó!"-t tátogott. A keze a combján landolt, mely csattanva érkezett.
- Hát. Hol is kezdjem. -felnevetett.- Tudod... mindig is újságíró szerettem volna lenni, vagy riporter, és hát...
- Szóval kihasználtál?
Csalódottan néztem a lányra, aki szomorkás tekintettel nézett vissza rám. Egyik zsebemből kivettem a kezem, és abba temettem az arcom, majd a hajam borzoltam össze vele, hogy ekkora marha is csak én lehetek.
- Harry, nem... ne értsd félre. -felállt a székből, majd aggodalmasan fogta meg a karom.- Nagyon aranyos, és kedves srác vagy.
Ezek hallatán elrántottam tőle a karom, majd előrébb léptem. Ugyan ezeket mondta akkor, mikor megláttuk egymást. Rögtön megtetszett. De most? Undorodom tőle. Nem szívlelem az olyant, aki a munkája miatt szúrja hátba az embert. Jó, értem. A karrier is fontos. De nem jó játék az ember szíve. Könnyen összetörhet.
- Te sem vagy más. Te csak annyiból különbözöl azoktól a lányoktól, akiket idáig ismertem, és kapcsolatom volt velük, hogy te a munkád miatt hagytál itt! Feltudod azt fogni, hogy az ember érzéseivel játszol?
Idegességemben markolásztam a korlátot. Dühödten fordultam meg, úgy néztem a szemébe. Láttam benne a megbántságot, de ez nekem nem elég.
- Menj el. -mondtam, már kicsit higgadtan. Közeledett felém, halkan suttogta a nevem.- Kérlek. Menj el!
Ahogy ráordítottam, riadtan ment le a lépcsőn, be a rozsdás furgonjába. Még mindig forrtam a dühtől, de az tudott vigasztalni, hogy egy ilyen csotrogányt vezet, annak ellenére is, hogy milyen hitelesen adja elő a "jó kislányt, aki nem szúr hátba". Színésznek is mehetne.
Leültem a székbe, két kartámlájára tettem a könyökömet, és a fejemet fogtam. Nem bírtam feldolgozni az egészet. Annyi mindent csináltunk mi így az első hetekben. Beengedtem a magánéletembe. Nem értem ezeket a nőket, hogy miért játsszák meg az ártatlant, miközben egy szörny lapul az árnyukban? Most összetörtem.

*Alexandra szemszöge*

Ahogy öleltem Zayn-t, úgy szívtam magamba az illatát. A szememet lehunytam, mikor kimondta ő is azt a csodás mondatot. A tekintetem megemeltem, a mellkasáról elvettem a fejem, úgy néztem mélyen a csodás barna szemeibe. Elképesztő tud lenni. Az arca enyhén borostás, ami férfiassá teszi. Olyan sármos, nem tudom. Bonyolult szavakba foglalni, hogy most mit is érzek, és mit látok magam előtt.
- Te vagy a legcsodásabb lány, akit valaha láttam, Alex. -suttogta.
Elérzékenyültem a szavai hallatán. Sosem hallottam ilyent senkitől. Fantasztikus volt. Teljes testemmel fordultam felé, a kezét megfogtam. Elképedve csodáltam, milyen nagy a tenyere az enyémhez képest. Mikor feltekintettem rá, riadtan nézett le a kezeinkre.
- Mit művelsz, te nő? -tette fel a kérdést.
Elnevettem magam rajta, majd a nyakánál öleltem át. Egy pár könnycsepp végig gördült az arcomon, nem akartam, hogy ezt észre vegye, ezért gyorsan le is töröltem. Haját simogattam, pár tincset az ujjaim közé vettem, és szorongattam. Erre felnevetett, mi engem is elfogott.
Mikor eltávolodtunk egymástól, Zayn reménykedve nézett a szemeimbe. Tudtam, hogy mit szeretne. Tudtam, mire készül, aminek örültem volna, de jelenleg nincs kedvem. Majd az este folyamán valamikor...
- Lex. Gyönyörű vagy.
Csábítóan suttogott a fülembe, mi aláírta a gondolatomat.
- Már annyira ismerlek... -nevettem fel.- Majd máskor. -kacsintottam.
Felnevetett, ahogy egy puszit nyomtam az ajkaira.
Az ajtóban megálltam, és egy utolsót pillantottam a srácra. Elégedetten vigyorgott rám, a fogai is kibukkantak. Ezt az arckifejezését bírom én a legjobban.
A lépcsőn lassabban mentem le, a korlátot fogtam. Az üvegajtón kinéztem, Louis és El ülnek kint, és beszélgetnek. A nappaliból beszűrődött a Tv zaja, ahova be is pillantottam. Liam és Niall ültek, és nézték a meccset. Elmosolyodtam azon, amit láttam. Srácok. Ilyen hamar kibékülni... Ellöktem magam a faltól, minek közben neki dőltem, majd a konyhába mentem. A hűtőt kinyitottam, kivettem belőle az ásványvizet. Felnyúltam a polcon fekvő poharamért, és beleöntöttem 2 dl-nyi vizet. Szomjas voltam már, így hamar lehúztam. A poharat beljebb toltam, a vizet pedig visszatettem a hűtőbe.
Visszamentem a nappalihoz, a srácok észre sem vettek, így krákogtam egyet. Erre már idefigyeltek.
- Bocs Lex. Mondtál valamit? -kérdezte egyből Liam.
- Harry hol van? -kérdeztem a srác holléte felől.
Megrántották a vállukat, majd Niall válaszolt a kérdésemre, hogy kint van a teraszon. De lehet, hogy azóta bejött. Megforgattam a szemeim, majd felnevetve mentem az ajtó felé. A cipőmet felhúztam, kinyitottam az ajtót. Szerencsémre ott volt Harry.
A fejét lehajtotta, és fogta.
- Harry?
Hamar nézett fel rám, mintha megijesztettem volna.
- Harry, mi a baj? -kérdeztem.
Leültem mellé a másik székbe, majd búsan néztem a fiúra.
- Hannah. Átvert. Pusztán azért volt velem, mert a sajtónak dolgozik.
- Pedig olyan rendes lány volt.
- Mert jó színész! -vágta rá.
Megijedtem azon, ahogy most viselkedett. Sejtettem, hogy most mi fog történni. Újból elkezdődik az egész nap. Az egész gyötrelem újból felbukik. Nem akartam mind ezt.
Tudtam, hogy Harry az alkoholt hívja segítségül, ami rossz a számára. Még nincs 20 éves, és már piál... sokat. 

"Szerelmes vagyok..." [Első fejezet, Huszonhatodik rész]

Csendesen léptem be a házba, már azon filóztam, hogy mivel kezdem el az egész "magyarázást". Nem tartom annak, mivel már számtalanszor mondtam, hogy vele csak barátok vagyunk, és barátilag szeretjük egymást. 

Szipogást hallottam a nappali felől. Igen. Ez Niall lesz. Louis mondta, hogy próbálta megvigasztalni, de arra nem gondoltam, hogy sírt. A nappalit és az étkezőt elválasztó fal mögül lestem be a szobába, ahol az említett szőke fiú a fotelben ül, és egy díszpárnát szorongat. Halkan kopogtam a falon, majd megindultam.

- Szia. jól vagy, Niall? 

A fejét megemelte, szemével az enyémbe nézett. Rögtön elkapott engem is a szomorúság, hisz mint egy aranyos kiscica. Olyan arcot vág, így kisírt szemmel. Szegény.

Leültem a fotel melletti kanapéra, majd ránéztem. Azon mosolyogtam, ahogy megtörli a szemét, letörli az arcáról a könnycseppeket. És a puszta mosolyommal is próbáltam biztatni őt. 

- Niall. Kérsz fagyit? -viccelődtem.- A kaja mindent megold, emlékszel? 

Oldalba böktem, mire halkan felkuncogott. Így kell ezt csinálni. Nem kell hagyni azt, hogy téged is elkapjon a látvány, és szomorú legyél. Erősnek kell maradnod, szembe kell szállnod azzal, ami számodra rossz.

- Ezt, hogy csinálod? -kérdezte, miközben rám nézett.

Halványan elmosolyodtam, ahogy abbahagyta a sírást, a szeme is kezdett visszaváltozni az eredeti színébe. Az arca, ami enyhén bevörösödött, most visszahalványul a bőrszínévé. 

- Volt kitől tanulnom. -kacsintottam.

Ezalatt részben Harry-re, részben rá értettem. Mármint, Niall, mikor szomorú, mindig az ételt veszi célba. Nem a legjobb dolog, mibe a fájdalmad szoríthatod, de szerencséje van, mert nem nagyon látszik meg rajta. Harry pedig maga a kedvesség ilyen téren. Próbál segíteni mindig mindenben, és mindenkinek, amikor valami  gond van. Mint mikor megszívatta őket a Nick. Egy nő eljátszotta, hogy abban a stúdióban fogja megszülni a gyerekét. Harry pedig nyugtatta őt minden kedvességgel, teljesen lefagyott, és csak hajtogatta: Nyugodj meg, nincs semmi baj. Persze ezt az egész szívatást is a fiúk mesélték.

- És. Louis jól mondja. Semmit nem tett Ő. 

Liam akkor lépett be a szobába, a falnak dőlve itta a teáját. A szemével hálásan rám nézett, majd én visszamosolyogtam rá, ezalatt lehunytam a szemem.
Az első gond, amibe belemerészkedtem, kész. Pipa! A második előtt állok.
A lépcső alján megálltam, nem tudtam mozdulni. Annyira szeretem Zayn-t, hogy nem merek vele ilyen dolgokról beszélni. Tudom, hogy ő is szeret engem. Nem bírt mozdulni a lábam, a szememet is lehunytam és arra összpontosítottam, hogy mit mondok neki.
Egy nagy levegő után megfogtam a lépcső fa korlátját, és megindultam. Egyik láb, másik láb. Mint egy ovis, néztem a lábam. Ilyent sem csináltam mostanában.
A lépcső tetejére érve megálltam a szobaajtó előtt. A kis folyosón is körülnéztem, majd benyitottam halkan és lassan. A fejem bedugtam a résnyire nyitott ajtón. Zayn az ágyán fekszik, és olvas.
- Zayn?
Ahogy szólítottam, felém kapta a tekintetét. Megijesztett egy pillanatra, de ráeszméltem, ezzel akarja álcázni saját magát. Határozottan beléptem az ajtón, magam mögött becsuktam az ajtót, ami halkan kattant egyet. Nekidőltem, majd ott álltam egy darabig, míg a fiú erősen össze nem csapta a könyvet, és lerakta az éjjeliszekrényre. Felült az ágyon, az ujjaival babrált, azt figyelte. Bámult maga elé, majd rám nézett. A szeme olyan csodásan csillogott. Mindig is szerettem, olyan aranyos, az arcát is csodásabbá teszi.
- Louis mondta. -lesütöttem a szemem. Nem akartam folytatni, tudtam, hogy tudja, hogy mire értem.- Harry-vel a legjobb barátok vagyunk. -mondtam halkan.
- Pedig összeilletek. -mondta szemrehányóan.
Felkaptam a tekintetem, majd érdekesen néztem az ágyon ülő fiúra. Nem tudtam elhinni, hogy ezt ő mondja. Szóval nálad a "legjobb barátok" azt jelenti, hogy együtt járunk? Számára nem létezik fiú-lány barátság? Elég szomorú. 
- Mondom. Zayn! -a hangom elszigorodott, ahogy a tekintetem is.- Az, hogy szeretjük egymást, és együtt lógunk az nem azt jelenti, hogy megcsallak, vagy már ő a barátom. -a hangom a végére lenyugodott, a ráncok rendeződtek a homlokomon.- Nekem csak te vagy fontos.
Az aranyos szemei csillogtak, ahogy rám nézett, még jobban, mint eddig. Mosolyt engedett felém, mitől rájöttem arra, hogy érti, mit mondok. De újból a zavaros maszkot vette fel.
- Akkor mért bújtok össze, mint egy...?
- Zayn. Nem szeretem őt annyira, mint téged.
Vettem a bátorságot, és leültem mellé az ágyra. A paplan besüllyedt a súlyom alatt. Direkt nekidőltem, a fejemet lehajtottam a vállára. Ő az övét az én fejemnek döntötte. Csodás volt a pillanat. A pillangók röpdöstek a gyomromban.
- Zayn.?
- Hmm?
- Szerelmes vagyok beléd.
Bal karommal átkaroltam őt, és a mellkasára helyeztem a fejem, pont a szíve fölé. Érezni akartam azt, ahogy minden egyes másodpercben dobban egyet a szíve. Ez olyan megnyugtató. Főleg a mai napon. Túl sok minden történt ahhoz, hogy az embernek valaki rátegyen még egy lapáttal. Nem akarok most Zayn-nel veszekedni, mert attól teljesen besokallnék. Nem tudnám már elviselni.
Éreztem, ahogy a vállamra rakja bizonytalanul a kezét, majd közelebb húzott magához. Felemelő érzés volt az egész. Azt is éreztem, ahogy a hajamba csókol, majd a karomat simogatta. Mosolyogtam, önkénytelenül. Nem akartam, hogy vége legyen az egésznek.
- Én is szerelmes vagyok beléd.

*Harry szemszöge*

Nagyon drukkolok Lexy-nek, hogy semmiképp ne legyen balhé köztem, és Zayn között.
Lou-val ülök kint az ég alatt, a fűben. Visszatértem a vízben visszatükröződő önmagamhoz. Komoly arckifejezésem, összehúzott szemöldököm... megváltoztam. Az fix, hogy nem vagyok már olyan fiatal. Jó. 19 éves, nagyjából még 'tizenévesnek' számítok, de nem kell hozzá sok, hogy betöltsem a 20-at.
- Mi az, Harry?
- Louis. -határozott volt a hangom.- Mondd el. Szerinted is más vagyok?
Felnevetett a kérdésemen. Nem erre számítottam. Arra gondol, hogy most viccelek, pedig ez nem így van. Ugyan azt a rezzenéstelen arcot vágtam, ahogy visszanézett rám. Egy "Ou"-t írt le a szájával, majd elkomolyodott ő is.
- Nem kell ezen sokat rágódni. Te nem az a 16 éves srác vagy, akit akkor ismertünk meg. Azóta persze, hogy mindenki felnőtt. Lehet, hogy ugyanolyan stílusú dalokat éneklünk még mindig, de ez a mi bandánk, Harry.
- Szinte ugyan ezt mondta Alex. -motyogtam elégedett mosollyal az arcomon.
Louis-ra néztem, aki érdekesen nézett vissza rám. Megráztam a fejem, hogy nem lényeges amit mondtam. Kedves mosolyt engedtem felé, mitől ő is jobb kedvre derült. A vállát megpaskoltam, majd felálltam a fűből.
- Nem jössz? -kérdeztem.
- Nem, kösz. Maradok még. -mosolygott.- De, esetleg, ha szolnál El-nek...
Bólintottam, be sem kellett fejeznie, már is megköszönte.
Ahogy beértem a házba, síri csend. A legyek zümmögése hallatszóik leginkább. De a Tv is szól, amit gondolom Niall néz egyedül, a konyhából csörömpölés hallatszóik.
Benéztem a nappaliba. Ott ült Liam, és Niall. Egy "Not Bad." arcot vágtam, mielőtt elindultam volna a konyhába. Nem arra számítottam, akire találtam, de ő is megfelel.
- Szia El. -köszöntem.
Hátranézett a fejével, majd kedves mosoly lepte el az arcát. Nekitámaszkodtam a konyhapultnak, egy banánt vettem el a gyümölcsös kosárból, meghámoztam, majd beleharaptam.
- Louis kint van. -motyogtam teli szájjal, miután lenyeltem a falatot, folyattam.- Szeretné, hogy kimenj hozzá.
Bólintott egyet, majd elindult. Az ajtókeretnél megállt, majd hátranézett rám.
- Valami gond van? -kérdezte aggodalmasan.
- Csak szeretné, hogy vele legyél.
Kedvesen felé mosolyogtam, ami őt is megragadta. Leutánozta arckifejezésem, majd eltűnt az ajtón kívűl. 

Vigasztalni, vigasztalni! [Első fejezet, Huszonötödik rész]

- Louis, én nem akarom. -suttogtam.

Rémülten néztem a szemébe, nem akartam megbántani. Tudom milyen az, ha az ember nemet mond neki. Mindig is bántotta az egész. De ezt tényleg nem akarom, és ha szeret, ezt el is fogadja. 

Kedves, őszinte mosolya alól előbukkantak tökéletes fogai. Biztatott arra, hogy mosolyogjak én is. A hajam szétterült az ágyneműn, amit Lou az ujjaival lassan "összekotort". 

- Rendben. -leszállt rólam, majd felült az ágyon.- Máskor folytatjuk.

- Köszönöm. -motyogtam.

Egy ideig még feküdtem az ágyon, Louis kiment a szobából, hallottam, ahogy lemegy a lépcsőn.

*Louis szemszöge*

Tudom miért nem akarja El, pedig nem lenne belőle semmi kínos. Mindig is, mikor valaki hazahozott egy csajt -itt Harry-re gondolok-, nem volt utána semmi. Semmi kínos eset. 

A lépcső előtt megálltam, ahogy hallottam, hogy Niall felnevet. Ijesztő volt, nem kicsit, nagyon. 

- Mi a hézag, hapsikám? -a hangomat direkt eltorzítottam, ahogy a nyúl hangját utánoztam.

Felém néztek mindketten, Liam felém jött, és a fülembe súgta:

- Elrendezem a számlát. Bár nem tudom, mit tettem.

Ezt hallva idegesen néztem a szőke hajú fiúra, aki lazán, a térdén támaszkodva figyeli Liam-et. A vállam mögül néztem, ahogy a srác bemegy a konyhába. Visszafordultam Niall felé. Én vagyok a legidősebb. Liam pedig a legbölcsebb. De úgy érzem, mint a legöregebb, ezt nekem kell helyrehozni.

Lehuppantam Niall mellé, aki a fotelben ült, én pedig az a mellett lévő kanapéra helyezkedtem. A kezemet összecsaptam, mire a srác rám nézett.

- Nem tudom mi ez az egész, de nem történt semmi. Niall. Liam a legbőkezűbb srác, akit valaha ismertem. És soha sem bántana meg. 

- De akkor miért? -láttam ahogy könny szökik a szemébe.

Ajkát lebiggyesztette, szemöldökét szomorkásan húzta fel. Hüvelyk-, és mutatóujjával megfogta az orrnyergét, a fejét lehajtotta. Elszontyolodtam, ahogy lassan kitört a sírása. 

- M-miért őt kereste, Kris? -dadogta.- Sajnálom.

A szemében megbánást, csalódottságot és haragot véltem felfedezni. Hihetetlen, hogy mennyi érzelem van benne. Sosem gondoltam volna róla, mindezt. 

- Haver. -a hátára tettem a kezem.- Nem történt semmi. Hidd el. 

- Azt kérte Liam, hogy üsse meg. 

Zayn-re néztem, aki az ablaknál állt, és bámult kifelé. Tudom, hogy őt is meghatotta ez az egész látvány. Néztem egy darabig, ahogy a zsemlét majszolja, majd visszafordultam a vigasztalandóhoz. 

- Ha azt kérte, hogy üssed meg... -felnézett rám. A szeme vörös volt.- akkor biztosan nem csinált semmit. Egyszerű a magyarázat arra, hogy a srácot mindenki szereti. Niall. Még egyszer mondom. Ő a legmeggondoltabb, legbőkezűbb, legkedvesebb, komolyabb srác a világon, akit valaha is ismertem. Biztosan nem tett semmit.
A fejét visszahajtotta, a tarkójára tette a tenyerét. Hallottam ahogy szipog. Az egyik legjobb barátom négyük közül, én is megkönnyeztem. Nem sokszor látni így az embert. És én nem is szívesen látom azt, ahogy az ember legjobb barátja, a szeme láttára sír.
- Rendben haver. -megveregettem a vállát, majd elmentem tőle.
Nem akartam még tovább nézni, mert a végén úgy végzem mint ő. Az ablakhoz sétáltam, ahol Zayn állt, és bámult szigorú tekintettel kifelé. Megnéztem, mi ennyire érdekes, vagy visszataszító, hogy nézi. Csak Alex és Harry. Egymás mellett ülnek, és nevetgélnek. Zayn-re néztem, aki egyáltalán nem nézte jó szemmel azt, ami odakint folyik. Megráztam a fejem, és jó barátként gondoltam egyet; Ezt is helyrerakom. Kinyitottam az üvegajtót, majd Zayn-re néztem, kicsit rosszallón, míg ő összehúzta a szemöldökét. Nagy levegőt vettem, amit kifújtam, ezzel próbáltam tesztelni magam, hogy remeg-e a hangom, vagy sem.
Nem vették észre, hogy itt vagyok mögöttük, ez viszonylag jó jel, mert tudok hallgatózni. Ami tudom, hogy nem illő, de... na.
- Annyira szeretlek. -hallottam, ahogy Harry suttog.
- Én is, mindig is. -motyogta Alex.
Nem akartam hallgatózni, de kezdett kíváncsivá tenni. Mint egy sorozat. De tennem kell a nézés érdekében valamit, amit Zayn küldött felém. A fejével balra biccentett, hogy menjek. Bólintottam, miközben tágra nyílt szemekkel tátogtam vissza neki:
- Rajta vagyok!
A szememet lehunytam, majd kiléptem a bokor mögül.
- Sziasztok. -köszöntem.
Kezemmel intettem egyet, mire mind kettőjük idekapta a tekintetét.
- Szia Lou. -mosolygott bájosan Lexy.
- Tommo, helló!
Leültem melléjük, úgy éreztem nincs vesztegetni való időm. Gyerünk Louis, ne habozz! Ugorj bele a lecsóba. Szóra nyitottam a szám, a mondani valóm megakadt a torkomon. Az ajkaimat összepréseltem, próbáltam visszatartani a sírásom, de nem ment. Hangosan felzokogtam, majd lehajtottam a fejem. Szipogni kezdtem, amikor éreztem egy nagy tenyeret, ami a hátamat dörzsöli. Egyből tudtam, hogy Harry az. Mindig is ezt csinálja, mert megijed ezekben a helyzetekben. Ezzel próbál segíteni először, majd mondogatja, hogy; Nyugodj meg, nincs semmi baj. Ezt most is megtette.

*Alexandra szemszöge*

Louis sír, én sem, és Harry sem tudja, hogy miért. Megsajnáltam őt, de nagyon. Harry a sráchoz húzódott, majd a hátát kezdte el simogatni.
- Nyugodj meg, nincs semmi baj. -motyogta.
Elképedtem, ahogy láttam Harry-t, hogy vigasztalja a srácot. Az ajkamba haraptam, majd felálltam a fűből, és Lou mellé telepedtem. A kezét simogattam, amire a fejét hajtotta. Hirtelen Harold-ra néztem, aki összehúzott szemöldökkel figyelte, mit cselekszek. Azt hiszem ő sem látott még ilyen helyzetben, csak átérezte, mikor őt vigasztaltam. De az teljesen más.
- Mi történt, Lou? -kérdeztem halkan.
- Niall... -elhúzta a végét, majd szipogott.- próbáltam megvigasztalni. Mondtam neki, hogy Liam nem tehet semmiről, semmit nem tenne annak érdekében, hogy összetörje a szívét.
Szomorúan néztem rá.
- Nálatok mindenki ilyen... kedves? -motyogtam.
A kérdésemre Louis felnevetett, majd gyengéden meglökött, ahogy felém dőlt. Harry-re néztem, aki maga elé bámult.
- Mi szeretjük egymást. -motyogta.- Mi olyanok vagyunk egymásnak, mint egy második család. Tele fiúval, és nincsen egy nő sem, aki reklamálna valamiért. Nem kell lehajtani a WC ülőkét. -elnevette magát, mi Lou-t is megnevettette.- Csak Liam. -tette hozzá.
Erre minden elnevettük magunkat.
- Ez aranyos. De... -megakadtam, zavartan nézett rám.- ...mi így hárman, közétek furakodtunk. A csajokkal.
- Nem. Ez nem így van. -motyogta Louis, majd felemelte a fejét.- A banda, az egy család. Veletek egy egész  élet. -édesen elmosolyodott.
Kitágult pupillákkal néztem rá, majd magamhoz öleltem. Ilyen aranyosat még senki nem mondott rólunk, főleg nem rólam. Harry is csatlakozott az ölelésünkhöz, majd az én karomat szorította meg. Elmosolyodtam érintésére.
- Figyi, Lex. Zayn... -nézett a ház felé.- asszem féltékeny.
Furcsán néztem a srácra mellettem, aki az előbb még sírt, most meg szinte nevet. Elég hamar tud változtatni a hangulatán. Az egyszer szent. Ijedten néztem a ház felé, ahol megláttam állni Zayn-t, az üveg mögött. Ahogy meglátott, megfordult, és elment. Visszanéztem Louis-ra, majd Harry-re.
- Harry-vel csak barátok vagyunk. -ránéztem.
- Legjobb barátok. -javított ki.
- Legjobbak. -mosolyogtam.- Igaz?
- Teljesen. -őszintén, és biztatóan mosolygott, ami jól esett.
Szélesen elvigyorodott, amint megerősítette barátságunk kötelékét, még párszor végigsimítottam Louis hátán, felálltam, leporoltam a nadrágomat, és a ház felé vettem az irányt. Érzem, hogy valami olyan fog most történni, amit valamelyikünk biztosan félre fog érteni. Ezt érzem most igazán.

Üss meg! [Első fejezet, Huszonnegyedik rész]

A jelenlegi helyzetemben most tökéletesen érzem magam, mivel itt van velem Alexa. Szeretem őt. Nem úgy tekintek rá, mint barátnőre, hanem, mint barát nőre. Aranyos, és kedves lány. Tényleg ő a legjobb barátom, mint lány. Őt tekinthetném példaképemnek, hogy ennyire kitartó. Csodálom őt azért, hogy mit visel el. Zayn-nel lenni nem álom világban élni, ha Liam-mel lenne, vagy bárki mással a bandából, akkor is ugyan ezt mondanám. Nehéz egy olyan sráccal együtt lenni, akiért milliók epedeznek. De ő kibírja ezt a megpróbáltatást. Tudom, eleinte elég nehéz lehetett neki, mivel rajongók sokasága letámadta őt, erőszakoskodtak, gonoszak voltak vele. Nem tudom, hogy mire ez az egész, mikor ha valamelyikőjüket kérnénk fel, mint barátnő... nekik sem esne sokkal jobban a sok kritika. 

- Min merengsz? -nevetve tette fel a kérdést.

Megráztam a fejem, majd szélesen elmosolyodtam. Arcom felé szegeztem, szememmel az övét kerestem. Belenéztem, és elakadt a lélegzetem. Mikor visszatértem az élők világába, egy nagy levegőt véve legyűrtem a gombócot a torkomban. 

- Csak azon, hogy milyen jó barát vagy. -felé villogtattam a fogaim. 

Vállon löktem gyengén, mire felnevetett halkan. Komoly arcot vágott, majd a fűbe bámult. Arcát furcsa ráncok fogták közre. Karját a lábai előtt összefonta, és magához húzta. Én a térdeimre tettem az alkarom, a csuklómat fogtam meg. Összehúzott szemöldökkel próbáltam megfejteni azt, amire gondolhat. De mire gondolhat? 

Felém emelte a tekintetét, még mindig komoly arccal nézett. Határozottan fordult felém.

- Te is jó barát vagy. 

Magához ölelt. Az ölelése meglepett, nem tudtam mihez tenni. Nem mondom, hogy nem esett jól, de váratlan ez az egész. 

*Liam szemszöge*

Nem tudom mi a francon van kiakadva Niall. Mindig olyan nyugodt, de most. Mint ha valaki rossz fát tett volna a tűzre. Szerinte ez a valaki én vagyok? Mit tettem volna? 

Lényeg, a lényeg, meg kell vele beszélnem ezeket a dolgokat. Mindenképpen. A lépcsőről lefele tartva pillantottam meg Zayn-t, aki egy bögrét tart az egyik kezében, másik kezét pedig a zsebébe mélyesztette. Haragosan nézett ki az üvegablakon. Érdeklődve odasétáltam hozzá, mellé álltam, és kinéztem. Alexa és Harry ülnek kint a füvön, egymás mellett. Szorosan. Lex magához ölelte a srácot. Idegesen Zayn-re néztem, kinek az álla megfeszült. A hátát megpaskoltam, mire ijedten nézett rám, észrevette, hogy itt vagyok.

- Legjobb barátok haver. -nyugtattam.

- Tudom. -szemrehányóan válaszolt, egy újabbat kortyolt a bögréjéből, és elfordult az üvegtől. 

Zavartan néztem azt, ahogy viselkedik. Nem igen szokott ilyent csinálni. De nem is csodálom. Egy olyan lány, mint Lex. Zayn-hez illik, mi tagadás. 

Egy ideig néztem, mit művelnek kint, nem akartam bunkó módon lesni, mit csinálnak. 

Ajtó csattanást hallottam. Ez Niall lehet. Az ujjaimat kiroppantottam, majd elindultam felé. 

- Szia. -köszöntöttem. 

- Helló. 

Idegenen elment mellettem, mintha sosem láttuk volna egymást. Megálltam egy helyben, azon a helyen, ahol az előbb hidegen köszöntött Niall. Nem kéne megpróbálnom. Elég... dühös lehet rám. 

Az előbbi gondolatomat figyelmen kívül hagyva mentem Nialler nyomába. A kanapéra dőlve találtam rá. A Tv-t bámulta, valami kereskedelmi csatornát nézett. 

Leültem mellé, nem mozdult semmit.

- Öreg, meg kell beszélnünk mind ezt. -belekezdtem.

- Nincs semmi megbeszélni valónk. -vágott közbe a szavamnak, nyugodt hanglejtéssel.

- De. 

- Nincs, semmi, megbeszélni, valónk! -tagolta, a szavakat a fogai közt szűrte ki, hangerejét magasabbra vette.

Nem akartam bajt belőle, de akkor is meg kell beszélnem vele a dolgokat. Nem csinálhatok úgy, mintha mi sem történt volna. Ez igen is olyan dolog, amit komolyan kell venni, és meg kell beszélni. Tudtam, hogy nem fogok semmi információt kiszedni belőle. De tudtam, hogy mi segít majd a helyzeten.

- Üss meg. -mondtam komolyan.

Odabent viszont féltem. Éreztem már olyant, mikor az ember haragszik rám, és tiszta erejéből belém öklel. Niall idegesen nézett rám, szeme elkerekedett, ajkai szétnyíltak, mint mindig is szokott, mikor valami szokatlant mond neki az ember. Szemöldökét lepetten emelte meg, miközben rám nézett.

- H-hogy... m-mi? 

- Üss meg. -ismételtem. 

Felállt a helyéről, és hátrált. Nem hirtelen hátrált, csak pár lépést. 

- Üss meg, Niall. -utasítottam.

Az öklét összeszorította, amire lenézett. Megforgatta, mikor rám nézett, lenéztem az ökölbe szorított kezére. Kiengedte. Nem erre vártam.

- Nem. -motyogta. -Nem, nem ütlek meg. 

A szemem behunytam, ahogy arra gondoltam, mit tervel ki. Ez nem lesz így. Most nem üt meg, de mi lesz később?

- Most nem. Majd várhatsz vele. -leült a fotelbe.- Mit szeretnél? Egy öklöst a hasadba, vagy öt taslit?

Sorolta. 

Az öt pofon az kiszámíthatatlan. Viszont az öklös a hasba, az meg baromi fájdalmas. És azt sem tudom, mekkorára számítsak. A fiúban nagy erő van, ha nem is mutatkozik meg rajta, de irtó erős. Emlékszem, mikor Harry egy rossz szót szolt a volt barátnőjére, öklöst adott neki. Utána a srác a földön feküdt vagy fél órán át. Nem jó játszani a gyerekkel. 

- Legyen az öklös. -választottam.

- Igen? Pedig az öt pofon gyengébb. -gonosz vigyort engedett felém, direkt kínzott. 

- Nem. Jó lesz ez így. 

*Eleanor szemszöge*

- Louis. -nevettem a nevét.- Hagyd abba. 

Nevettem, ugyan is csikizett. Nem szeretem mikor ennyire megcsikiz az ember. Jó, és közel hozza egymáshoz a csikizés az emberiséget, de ez már kínzás.

- Ne, mert meghalok! -fakadtam ki. 

- Rendben. 

Nagy kő esett le a szívemről, mikor leszállt rólam. Még nevettem kicsit, majd egy nagy levegőt vettem, amit ki is fújtam. Louis lehuppant mellém az ágyra, mellém feküdt. 

Fejem felé fordítottam, az arcának minden egyes zig-zugát fel akartam fedezni. A plafont bámulta. Ránéztem én is a fehér felületre, amin egy légy mászott. 

- Ott egy légy a plafonon. -motyogta.- Mászik. Hogy a francba nem esik le? 

Elnevettem magam, mikor ránéztem a komoly arcára. Hihetetlen, mennyire komolyan veszi azt, amit mond, én pedig szépen kinevetem. 

- Olyan hülye vagy. 

Kezemet a szám elé tettem, hogy eltudjam fojtani a nevetésem. 

- Igen? 

Rám mászott, egy csókot nyomott a számra. Kaján vigyor húzódott a szájára, majd a fogai is kibukkantak. Gyönyörű szeme csillogott a vágytól, ami tudtam, hogy mi. Nem akartam ezt az egészet itt, és pont most, mikor a srácok is meghallanák. Kínos lenne utána az egész. Mármint minden itt töltött idő, a házban.

- Te meg káprázatos. 

Pakolás [Első fejezet, Huszonharmadik rész]

- Niall! -ordítottam a nevét.- Niall, ne!

Amilyen gyorsan tudtam, csak mentem a fiú után. Az ajtóhoz közel megállt, hátra fordult. Rám nézett, mielőtt neki ugrottam volna. Karjával erősen tartott, 90*-os szögben igaz, hogy elfordultunk, de megtartott magunkat. Nevetett, ahogy felé fordultam. Magam sem tudom, hogy mit miért cselekedtem, mikor felkarját simítottam végig. Felnevetett ismét, ez zökkentett ki az "Álom világ"-ból, amibe belecsöppentem.

- B-bocsi. -gyorsan elhúzódtam tőle.- Nem csinálsz semmi hülyeséget, ugye?

- Alex. -mondta a nevem, nyugodtan.- Hogy a francba csinálnék hülyeséget? Legalább megmagyarázhatná nekem valaki -hangsúlyozta a valaki szót.-, hogy mi a francért pont Liam-et hozta fel?! -kézfejével mutatott az ablakra, ami mögött az említett ül.

- N-nem tudom... -megindult az ajtó felé.- N-niall! Biztos valami más miatt... nem kell egyből arra gondolnod...

Felnevetett ismét, majd benyitott a házba. Szúrós tekintettel pásztázta Liam-et. Utána siettem...

- Liam. -szólította a srácot.- Megmagyaráznád, hogy mi az Istenért a te neved hozta fel először Kristi?!

- Haver... jobban van? -terelte a témát.

- A kérdésre válaszolj!

- Nem tudok semmiről... fogalmam sincs.

Közeledett felé Niall, elébe álltam, mielőtt pólójánál fogva magához húzta volna. Ahogy próbált kikerülni, úgy követtem mozdulatait, nem engedtem elmenni, vagy, hogy kikerüljön. Rám nézett. Az előbbi tűzben égő kék szemei, most lenyugodtak, ámbár a lélegzet vétele még így is éles volt.

- Niall. -a szemébe néztem, majd az ajtó felé biccentettem.- Menj vissza a kórházba... beszélj a lánnyal.

Ajkai szétváltak, szóra nyíltak. Szigorúbban pillantottam rá, így vissza csukta. Utólag még ránézett Liam-re, majd végig futott a többieken, végén engem nézett. Elviharzott a házból. Liam nyugodtan ült vissza a székre.

- Kösz, Lex. -megköszönte.

Hátra néztem rá, biccentettem egyet.

Zayn félre hívott, hogy megtudjuk vitatni ezt az egészet...

*Niall szemszöge*

A kocsimba ültem be, majd maradtam ott egy kis időre. Erősen megmarkoltam a kormányt, majd beindítottam az autót. Bal karomat az anyósülésre támasztottam, fejemet hátra fordítottam, hogy kényelmesen, s biztonságosan letudjak hajtani a kocsifeljáróról.

Amint a kórházhoz értem, a parkolóban leparkoltam, telefonomat zsebre vágtam. Lassan mentem a bejárat felé, még gondolkoztam azon, hogy miért pont Liam? Zsebemből kivettem a kezem, így könnyedén be tudtam lökni magam előtt az üveg ajtót, ami miután beléptem, automatikusan becsukódott. Felmentem az emeleten, majd balra fordultam. Megláttam azt a helyet, ahol ültünk, és várakoztunk... jó is volt addig. Egyre közeledtem a szoba felé, míg végül odaértem. Nagy levegőt vettem, benyitottam. A lány édesen az ujjaival babrált, vagyis inkább az ujján heverő dologgal babrált. Becsuktam magam mögött az ajtót. A szék még mindig ugyanúgy állt a helyén, mint mikor utoljára láttam.

- Niall. -szólított édes, lágy hangján.

- Szia! -mosolyogtam kedvesen.

Felém nyújtotta a kezét. Még mindig az ajtó előtt álltam. Lenéztem lábaimra, amik nem igen szerettek volna mozdulni. Felnéztem ismét, a lány szomorúbb arcot vágott. Rámosolyogtam, megindultam felé, megfogtam a kezét.

- Kris. Miért pont Liam nevét mondtad előszőr?

- Mert Liam jutott először eszembe. -válaszolta egyszerűen.

- De... Kristi. Te a barátnőm vagy, én pedig a te szőke herceged. -leültem a székre, kezét még mindig fogtam.

- Tudom. -mosolygott halványan.- Csak Liam olyan kedves. Nem sokat beszéltem vele, de nagyon kedves és aranyos srác.

Lepetten néztem rá. Tényleg nem igen szokott leállni csevegni Liam-mel. Nem fél tőle... csak nincs sok közös bennük... a kedvesség, a humor... ezek a közösek inkább, amik fontosabbak.

- Meddig kell bent maradnom? -kérdezte.

- Az orvos nem mondta? -rázta a fejét válaszul.- Megkérdezem.

Egy puszit nyomtam a homlokára.

***

Kristi-nek még egy hétig bent kell maradnia megfigyelésen. Szomorú dolog, mivel csak tegnap költözött be...  Most a szobámban vagyok Lexy-vel, a lány holmiját pakoljuk el. Alex kivette a táskájából a ruhákat, amiket az ágyra helyezett.

- Niall... ezeket neked kéne elraknod. -kacsintott.- Amúgy sem akarok matatni a cuccaid közt. -nevetett.

Felnevettem, majd bólintottam egyet. Én se szívesen nézném, hogy a ruháim közt kutat... ha nem is kutat, de akkor sem lenne valami -számomra- jó látvány.

Kristina könyveit nézegettem... elmosolyodtam azokon, mivel vannak itt romantikus könyvek, horror könyvek.

Kopogtattak az ajtón, ami nyitva van. El jelent meg.

- Hoztam még egy könyvet. -mosolygott kedvesen.- Ez is Kris könyve. -nyújtotta felém, ki is vettem a kezéből.

- Köszönöm El. -mosolyogtam rá.

- Igazán nincs mit. Majd vidd be neki a kórházba. Ezt olvasta mielőtt... -elhallgatott.

Újból szomorú lettem. Magamat okoltam mindenért. Java részt én voltam a hibás, nem törődtem vele. Nagyon szeretem őt. Szerelmes vagyok belé. Valódi érzéseim vannak a lány iránt, nem akarom elveszíteni.

A könyveit felraktam a polcomra, ahol a pengetőim vannak, azok mögé állítottam. A ruhás szekrényemben az ingeimet arrébb toltam,  alulról elő vettem még pár ruhaakasztót. Megkértem Alex-et, hogy rakosgassa fel a ruhákat, majd nyugodtan akassza be a szekrénybe.

Cipőin meglepődtem, hogy nem hozott sokat, pedig számítottam rá. Egy pár magassarkú, pár lapos talpú cipő, papucs. Nem túlozza el. Ezeket egyenlőre az ajtó mellé helyeztem.

A fiókomban, ahol a bokszerek és a zoknik vannak, hagytam helyet, ahova beférnek Kristi fehérneműi.

A pólókat ismét egy fiókba tettem, az enyéim közé. Nem hiszem, hogy össze tévesztenénk...

Nagyjából minden meg van, ami kell. Egy táskában vannak még ruhák, mik nem fértek el, azok egy darabig ott maradnak. Majd csinál valamit vele a lány. Nem akarok nagyon matatni a holmijai közt.

Alex felállt az ágyról, miután nagy levegőt vett, elmosolyodott. Felnevettem azon, ahogy rám néz. Megforgatta a szemeit. Alkarját megfogtam, gyengén, válla mögül visszanézett rám.

- Köszi a segítséged. -suttogtam.

Egy bólintással, és egy félmosollyal eltávozott. Bírom ezt a csajt., állapítottam meg.

*Harry szemszöge*

Minden nap felhívtam Hannah-t, de mindhiába. Nem veszi fel. Ha újból csalódnom kell egy lányban, azt nem viselném el. Részegségig innám magam, legjobb helyen egy pad mellett kötnék ki, szétterülve. Legrosszabb esetben pedig a kocsimban, a víz alján. 

Számtalanszor csörgettem a mobilját, kicsöngött, de nem vette fel. Az utolsó próbálkozásomnál, ami nem is olyan rég volt, a földhöz vágtam a telefont mérgemben. Pusztított a tudat, hogy csalódnom kell. Újból.

Ezért vagyok én ilyen idióta, szerencsétlen állat. Nekem sosem jön össze semmi. Nekem soha nem lesz olyan tartós kapcsolatom, mint idáig a srácoknak. Mint pl. Liam és Danielle, Zayn és Lex, Niall és Kristi, Louis és El. Nekik mindig összejön, de nekem. Nekem valahogy nem. De hiszek abban, abban, hogy valaki vár rám a nagyvilágban. Beszélje a nyelvem, vagy sem. 1000 km-re legyen tőlem, vagy messzebb. Várnom kell arra a lányra. És bízom benne, hogy ő is rám talál. Bízom benne.
A kertben pihenek az egyik széken ülve, kezemben egy sörrel. Nem tudom, de egy sör mindig jól esik, főleg, mikor hosszan merengek valamin. Az utolsó kortyot lehúztam, mielőtt felálltam volna, az üveget leraktam a fűbe. Nem akarok most ezzel az egésszel foglalkozni. Majd eltakarítja valaki, valaki, aki nem én leszek.
A kezemet zsebre dugtam, a szemöldököm összehúztam. Idegesen nyaltam végig alsó ajkamon, miközben a kerti tavunkra néztem, és megláttam magam. Olyan más lettem. Mármint az arcom más lett. Kezd férfiasabb lenni, ennek azért örülök, mert nem néznek sokan rám úgy, mint egy gyerek, és élhetem az életem. De akkor is furcsa. Minden reggel ezzel a fejjel kelek fel, minden reggel ezt az arcot látom magam előtt a tükörben, miközben kómásan mosakodom. És mind ez, csak most tűnt fel nekem. Idegesen mértem fel az arcom, mikor egy kéz ért hozzám. Meglepődve kaptam a lányra a tekintetem.
- Harry, jól vagy? -kérdezte rémült hangon.
Válaszul megbólintottam a fejem, mire halványan elmosolyodott. Visszamosolyogtam rá kedvesen, és újra a tükörképem néztem a vízben.
- Szerinted is más lettem?
Érdeklődően rá néztem, a válaszra várva. Lepetten mélyedt a szemeimbe, mikor haloványan mosolyra késztettem a szám -mivel sikeresen kizökkentettem a szoborságból-, pislogott párat, szóra nyitotta a száját.
- Igen.
Visszanéztem ismét a vízre, mikor mellém lépett, és nézte magát ő is.
- Az emberek változnak Harry. És te ebben a korban vagy. -megborzolta a hajam.
Felnevettem, mikor rá néztem, ő is engem vizslatott.
- Te így vagy gyönyörű. -komolyan nézett rám.
Zavarodottan mozgattam a szemeimet, hol az egyik, hol a másik kékségébe bámultam.
- Lex. -suttogva motyogtam a nevét.
Magamhoz öleltem a lányt, erősen szorítottam. Ilyent nem mondott idáig nekem senki. De örülök neki, hogy mind ez, az ő száját hagyta el. Mindig meg tud vigasztalni. Ő a legjobb lány barátom.
- Köszönöm. -suttogtam- És szeretlek.
Magához szorított a szó hallatán. Behunytam a szemem, ajkaimat összenyomtam, próbáltam elszorítani azt az egy csepp könnyet, mi próbált kiszökni a szememből.
Szipogást hallottam. Ezek szerint ő is küszködik, hogy ne sírjon.
- Én is szeretlek, Harry! -mondta zokogva, miközben a nyakamba fúrta arcát.
Boldogan nevettem fel, majd nem szégyenkezve, szabadjára engedtem érzéseimet. A fűre ültünk, Alex a vállamra döntötte a fejét. A kezemmel támaszkodtam, mosolyogva bámultam fel az égre.

Új oldal!

Sziasztok.
Egy újabb oldalt frissítettem be, amit fent találhattok! ;)
Unalmamban csináltam egyet. Abban az oldalban olvashattok *KE* sztorikat a srácokról, illetve álmokat, amiket szívesen megosztok valahányatokkal. Nem mind a srácokról fog szólni, bár ezt nem ígérhetem, mivel az álmaim kiszámíthatatlanok. :D Érdemes figyelni azt az oldalt is. ;)

Kórház [Első fejezet, Huszonkettedik rész]

*Niall szemszöge*

A lány, aki az életem egy részét jelenti, ott bent gubbaszt. Nem tudom, mi történt vele, de már egy jó ideje nem moccant meg. Azt hittem, hogy csak a bolondját járatja velem. De nem. Bekúsztam hozzá, a térde alá nyúltam, majd a háta alá. Nem érdekelt, hogy szét vagdos a bokornak az ága, minél hamarabb ki kell innen szabadítanom őt. Ahogy megemelkedtek, éreztem, ahogy szét szaggatja fehér pólómat az ág. Bele is vágott a  bőrömbe, de nem érdekelt. Sokkal inkább, hogy megmentsem Kristit.
Besiettem vele a házba. Az ajtót belöktem a lábammal.
- Mindenki menjen a picsába a nappaliból! -üvöltöttem.
Utasításomra ki is jöttek onnét. Mindenki lefagyott a látványtól, leginkább Alexa-t viselte meg mindez.
Harry-t megkértem, hogy hozzon vizes rongyot, Zayn-t, hogy hívja a mentőket, Louis-t, hogy higgadjon le, és ne ordibálja folyton, hogy KEVIN! Van egy galamb a nappaliban. Nagy ügy. Liam-et megkérte Alexa, hogy hívja fel a családját.
Eleanor leült a földre, elkérte Harry-től a rongyot, majd törölgette az arcát. Reménykedve néztem, mit művel. Alexa sírt. Nem tagadom, én is megkönnyeztem a látványon. Nem akarom, hogy... Nem Niall. Ne gondolj semmi rosszra. Csak elájult. Ennyi. Nem több. Csak elájult. Minden rendbe jön!, bizonygattam magamnak a lány jóllétét.
***
A kórházban várok Alexa-val, hogy még is mit mond az orvos. A mellettem ülő lány magában zokog. Folyamatosan rá néztem, sajnáltam.
- N-niall... -szólított meg egy kislány.
Remek. Még csak ez hiányzott.
- Kérhetnénk egy autogramot? -mosolygott kedvesen. Felém nyújtotta a jegyzetfüzetét, és egy tollat.
- P-persze. -megráztam a fejem.- Hogy hívnak?
- Kedi.
Amint végeztem, elvettem a másik lánytól is a füzetét.
- Kristi. -mosolygott.
Lefagytam egy pillanatra a név hallatán. Nem akart mozdulni a kezem, a levegő a torkomon akadt. A lány aggodalmasan nézett rám, miközben a szemeibe néztem, mik pont olyan színűek voltak, mint az én Kristim szemeié. Lehajoltam hozzá.
- Tudod, elárulok egy titkot. Van odabent egy lány, akit ugyan úgy hívnak, mint téged. -suttogtam.- Ugyan olyan szép szemei vannak, mint neked.
Felálltam. A szemei csillogtak, ahogy elhajoltam tőle. A másik lány, azt hiszem Kedi irigykedve nézett barátnőjére. Hozzá is odahajoltam.
- Neked olyan szép a hajad, mint neki. -mutattam a padon ücsörgő Lex-re.
Felálltam ismét, majd írtam az aláírást.
- Szóval. Tessék, Kristi.
- Köszi Niall. -átölelt a hasamnál fogva, megsimítottam a haját.
Engedtem, hogy Kedi is ugyan ezt tegye.
Amint elszaladtak, megkönnyebbülten huppantam vissza a helyemre. Lex érdeklődve nézett rám.
- Hihetetlen, hogy ilyen helyzetekben is képes vagy a rajongókra gondolni. -rázta a fejét.
Könyökét combjára tette, kezét ökölbe szorította, öklére pedig arcát helyezte.
- Basszus Lexy. Mit csináltam volna? -emeltem meg a hangom.- Még kislányok. Vagy 10-11 évesek...
- Jó. Csak furcsa. Ha Zayn ülne itt, akkor...
- Zayn, Zayn, Zayn. -felé fordultam.- Figyelj. Én nem Ő vagyok. Nem a te pasid vagyok! -megremegett, ahogy ráordítottam. Körbenéztem a folyosón, ahol mindenki minket bámult.- Ne hasonlítgass Zayn-re. Én szőke vagyok, ő majdnem fekete. -mutattam körbe arcomon.- Nekem kék a szemem, míg neki barna. Neked az tetszik, Kristi-nek, meg ez. -mutattam magamra.
Visszadőlt a falnak, maga előtt összefonta a karját.
- Akkor ezt megbeszéltük. -dőltem vissza ismét nyugodtan.
- Csak, hogy tudd. -fordult ismét felém, mutatóujját mutatva.- Maradjon a mi titkunk. -közel hajolt hozzám, s fülembe súgta. -Te is tetszel.
Elhajolt tőlem, kacsintott egyet.
- T-tényleg?
- Ugyan Niall! Helyes pasi vagy, csak nem az esetem.
Most én dőltem vissza hamarabb a falnak.
- Akkor ezt megbeszéltük. -ismételte szavaim, ahogy elégedett vigyorral visszafordult.
Mekkora egy rafkós... nem csoda, hogy mit eszik rajta Zayn., gondolkodtam a tényen.
***
Már vagy 1 órája várunk itt Alex-szel, az orvos még mindig bent van. Nagyon remélem, hogy nem lesz semmi komolyabb baja Kristi-nek. Bármimet megadnám, pusztán azért, hogy mindenképpen jól legyen. Mindenemet!
- Mr. Horan? -szólított az orvos.
Rögtön rákaptam a tekintetem, udvariasan felálltam, kezet fogtam vele.
- Hogy van Kristi? -tértem a lényegre.
- Mrs. Duncan? Minden rendben van vele. -válaszolt, Alexa felé nézett.- Jó napot, Walter Buller.
- Alexandra Beau. -kezetráztak.- Bemehetünk?
Az ajtóra mutatott. Az orvos rám nézett, kicsit ijedten vettem a levegőt. Gondolom észre vette, hogy aggódom a lány jóllétéért. Miért ne aggódnék? Bólintott egyet. Alexa már indult volna, csak megfogtam az alkarját, kicsit magamhoz húztam, belesúgtam a fülébe; Először hadd menjek be én. Kérlek. Én szeretném először látogatni. Beszélni szeretnék vele, Lex.
Rám emelte csillogó szemét, biztatóan mosolygott. Váratlanul ért, mikor magához ölelt, de jól esett.
Benyitottam a szobába. A gyógyszerek okozta szag megütötte az orrom, kicsit meghökkentem, de tartottam lassan a célom felé. Kristi szeme csukva. Biztos pihen.
Megfogtam egy széket, aminek hát támláját az ágy felé fordítottam, mire könnyedén felrakhatom karom. Megfogtam Kris kezét, óvatosan a számhoz emeltem, nem akartam felébreszteni. Megpusziltam minden egyes ujjpercét. Hüvelykujjammal végig simítottam rajtuk, miután lejjebb emeltem, vissza helyeztem a puha ágyra. Megrebegtek a szempillái, fejét felém fordította. Ajkai szétnyíltak, szemhéja alól kitűnt gyönyörű kék szeme. Elmosolyodtam, mikor teljesen kinyitotta szemeit. Körbenézett, a fehér falak, a barna kis asztal az ágya mellett, a fehér ágy, amiben fekszik. Furcsa, s ijesztő volt neki.
- Szia! -köszöntöttem lágyan.
Megemelkedtem, hogy homlokára adhassak egy csókot.
- M-mit keresek itt? -kérdezte.
- Elájultál. -válaszoltam neki.
- És t-te mit keresel itt? -kérdezősködött.
Meglepődtem az újabb kérdésén.
- Hogy, hogy mit keresek itt?
- Hol van Liam?
- Liam?
Összezavarodtam. Mit akar Liam-től? Jó. Ő az egyik legrendesebb srác a bandában, de csak utánam! Nem igen vettem volna észre, hogy Krisitna annyira kötődne Liam-hez.
Felálltam a széktől, kimentem a szobából.
- N-niall! -szólt utánam, de nem foglalkoztam vele.
Becsaptam magam mögött az ajtót, neki is mentem Alexandra-nak.
- Niall?! Neked meg mi a bajod? -kiáltott, de meg sem álltam. Hallottam, ahogy fut utánam.- Niall? -szólongatott.- Állj már meg, az Isten szerelmére!
Megfogta a karom, megálltam. Ránéztem. Kissé meghökkent, ahogy rápillantottam.
- Csak... -megfontoltam, mit beszélek.- kimegyek levegőzni.
Elengedte a karom. Persze hazudtam neki, nem megyek sehova, csak megkeresni Liam-et.
***
Idegességem sokszorozódott, mikor megláttam Liam-et az ablakban a kocsifalhajtóról. Már egy jó ideje itt vagyok, bent a kocsiban. Boldogan nevet.
Niall. Szedd össze magad! Nem ronthatsz be. Higgadj le, aztán beszélj vele., nyugtattam magam, hogy ne verjem szét a pofáját. Erősen belemarkoltam a kormányba, kuszáltam a kocsiból, nagy erővel csaptam be  magam után.

*Alexandra szemszöge*

Nem tudom mi üthetett ebbe a gyerekbe. Mi a francot akar csinálni? Mi történt?
Benyitottam Kristi-hez, aki az ablak felé bámult. Ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, rám kapta tekintetét.
- Lex. Menj Niall után. Hülyeséget fog csinálni...
Zavartan néztem rá, miközben közeledtem felé.
- M-mi? Hogy hülyeséget?
- Menj már!
Megfordultam a parancsára, sietősen csoszogtam a folyosón. Az ajtóhoz érve jutott eszembe, hogy Niall-lel jöttem... aki persze elment. Remek. Még is, hogy a jó édes francba megyek haza ilyen gyorsan? 
Megálltam a buszmegállóban, a táblát néztem, hogy mikor jön leghamarabb a busz... nem mostanában.
Rendben... pénzed Taxira nincs. Futnod kell. 
Elindultam, először sétáltam, majd fokozatosan begyorsult a futásom. Siettem, kapkodtam a lábam, ahogy tudtam. Nem tudom, hogy mennyi időre van innen a házunk...
***
Végre, hogy itt vagyok. Megálltam a sarkon, kifújtam magam. Megláttam, ahogy Niall idegesen száll ki a kocsiból, majd erőteljesen becsapja azt. Tudom mire készül. Ahogy tudtam, futottam utána.
- Niall! -ordítottam a nevét.- Niall, ne!

Veszekedés [Első fejezet, Huszonegyedik rész]

*Eleanor szemszöge*

Amint elköszöntem Kristi-től, besurrantam Louis szobájába. Az ajtónak dőlve néztem, ahogy a barátom az ágyban szuszog. Pillanatra megrémültem, már azt hittem felébresztettem, mikor átfordult. Az idáig hátat fordító Louis most felém fordult. Láttam, ahogy ajka szétnyílik, amin elmosolyodtam.
A holmimat nem hoztam be, gondolom jó leszek így is. A dzsekimet leejtettem a földre, a farmeromat is végig húztam lábamon, ami úgy szint a földön landolt a felső mellett. Bekúsztam óvatosan Lou mellé, akinek még mindig csukva a szeme. Mosolygott. Mosolygott azon, ahogy befurakodom hozzá. Nem tudom, hogy csak az álmában érzi, vagy a tudata is tudja, hogy itt vagyok mellette. Minden esetre elmosolyodtam.
Louis illatát szippantottam magamba, mikor a takarót mellkasomig húztam. Odébb toltam Tommo-t, kisebb-nagyobb sikerrel, nehogy leessek a földre.
Amint a hátam a mellkasának nyomódott, azzal a mozdulattal átkarolt a hasamnál, s magához húzott. Éreztem a forró leheletét, s azt is, ahogy kifújja. Imádom, mikor ilyen.
** Reggel
A lépcsőn leballagtam, s akkor láttam meg Kristi-t, aki a nappaliban ült az ablak előtt, s bámul kifelé rajta. A bögréjét a szájához emelte, majd nagyot kortyolt belőle.
Ügyetlenségem miatt, a nagy bambulásban belerúgtam a kanapé sarkába.
- A kur... -gyorsan a szám elé kaptam a kezem.
A sajgó, és szegény kis lábujjam fogtam... a papucsomba markoltam konkrétan. Kristi gyorsan felém kapta a tekintetét, s ahogy meglátta, hogy kínomban majd felfordulok, elnevette magát.
- Ouch. Jól vagy? -letette a bögréjét az ablakpárkányra.
Leültem a kanapé kartámlájára, még mindig a lábamat fogtam. Kuncogva jött oda hozzám a lány.
- Kösz, jól. Bassza meg. -visszafojtottam a hangom, fogaim között surrantak ki a számból a jobbnál jobb szavak.
Kiment a konyhába, hallottam, ahogy a hűtő nyílik, csukódik. Vissza fele jövet jeget hozott a kezében. Meghallottam, hogy jön le valaki a lépcsőn. Ijedtségemben, és meglepődöttségemben lecsusszantam a kartámláról rá a kanapé párnájára. A leérkezésem puffanás szerű hangon szólt. Kristi leült mellém, megemelte a lábam, fel rakta a kanapéra, miután távolabb csúszott tőlem. Óvatosan rátette a sajgó ujjamra a jeget. Először felszisszentem, majd kezdett jobb lenni.
- Itt meg... m-mi történt? -felkuncogott Alex.
- Jó reggelt. -köszöntem.
- 'Reggelt. -mosolygott.- Mi történt?
- Kis lábujj, kanapé sarok... rúgás. Ouch. -magyaráztam.
Bólogatott.
- Az nem jó... én is így szoktam járni. Kitartás, El. -mosolygott.
Visszamosolyogtam rá.
Figyelmem Kristi ragadta meg. Megfogtam a kezét, mire ő felpillantott rám. Eltátogtam neki egy köszönöm-öt, és egy már jó lesz-et. Kedvesen, halványan elmosolyodott, majd felállt mellőlem. A jeget még hagyta, miért hálás voltam. Leemeltem a zacseket a lábamról, jobban szemügyre vettem a sajgó részt a lábamnak. Elvörösödött, nem vészesen. Vissza tettem rá.
***
Mikor már mindenki felébredt, ledőltek a kanapéra a srácok, foci meccset nézni. Alexa beszállt közéjük, Zayn ölében ült. Én Krsitivel kimentem a kertbe, egész szép napos idő van Londonban. Nincs hideg, a nap káprázatosan süt, úgyhogy levettem a fölsőm, amit ledobtam magam mellé, napozni kezdtem.
Kristi nevetni kezdett, ő olvasott egy könyvet.
Én le szeretnék barnulni. Nem akarok vanília színű maradni..., gondoltam, miközben tekintetem a könyvmoly lányra vittem. 
Kezem megemelve, alkarom a szemem elé helyeztem, hogy ne égesse a nap. Hajamat jobb vállamra söpörtem, idegesít, ha bökdös(?). 
Hangos nevetést hallok, mire hamar felültem, felsőmet felkaptam. Kristi értetlenkedve nézett rám, majd egy újabb nevetés hagyja el a házat. Erre félretéve a könyvét, jött utánam.
- El. Mi a baj? -kérdezte.
- Sss. 
Az ajtót kinyitottam, besurrantam rajta. A nappaliban láttam, ahogy Alex, Zayn-t dobálja pattogatott kukoricával. Ezen mi olyan vicces?! 
- Sziasztok. -köszöntem.
- Szia... asztok. -ahogy kibújt mögülem Kristi, javították ki köszönésüket.
- M-mit csináltok? -kérdezte Kris.
- Hát... -összekócolta Harry a haját.- Zayn cukkolta a barcát -nézett a fekete hajúra.-, Alex meg vissza vágott neki a real-la... ami hozzá teszem, nem volt szép.
- Még, hogy nem volt szép? Ki nyeri folyamatosan a foci meccseket Hazz'? -vágott közbe Lex.
Kihívóan megemelte szemöldökét Hazza, felállt.
- Hé. Ha arra gondolsz, hogy a Real Madrid szar, akkor... -Zayn-re nézett.- elfenekellek.
Tágra nyitotta a szemét. Rám nézett, aztán Kristi-re, majd átvezette tekintetét Zayn-re, aki vigyorgott. Visszanézett Harry-re. Közeledett hozzá.
- Oh. Ha elfenekelnél -megfogta az ingét, elkezdte kigombolni.-, akkor tedd meg. -Zayn-re nézett, akit egyre jobban idegesítette, hogy a barátnője ráakaszkodik a legjobb barátjára.
- Elég! -felcsattant.
- Ugyan Zayn. -nevetett Lexy.- Itt előtted mondta, a drágalátos Harold koma, hogy ha azt mondom, a Real szar, akkor elfenekel. 
- Lehet, de csak viccel. -megborzolta a srác haját.- Tudja, hogy megölném. -nevetett.
- Igen Zayn? 
- Most kihívsz egy versenyre Hazz'?
Elégedetten bólintott. 
- Harry. Ezt nem kéne... -nevetését visszafojtva szólt közbe Liam.
A Göndörke ránézett, végig vezette a tekintetét mindenkin, a végső személy pedig Lex volt.
- Szerinted Lex? Szerinted legyőzném Malik-ot?
Alex felvont szemöldökkel nézett Zayn-re, ki vissza nézett rá, majd nevetni kezdett. Alexa visszaült Zayn ölébe, evvel választ adva Harry-nek.
- Oké. -bekussolt, majd elégedett vigyorral visszaült a helyére. 
Ismét nézni kezdték a meccset. 
Louis-ra néztem, aki szerencsére észre is vette. Felállt, odajött hozzám. Egy hosszú csókot nyomott ajkaimra, majd magához ölelt. 
Kristi visszament a kertbe, gondolom ismét a könyvét bújni, élményeket szerezni belőle. Ezt látva, Niall elszontyolodott. Nem ment ki utána egyből, inkább nézte a meccset a srácokkal.

*Kristi szemszöge*

Kijöttem, mivel a kert akkora, hogy bárhova bújhatok. Bárhol eltudok rejtőzni a "gonosz" elől, aki most a szememben Niall. Azt mondta, nem csinál ilyent. Nemrég, hogy kibékültünk, újból... újból le se szar. Újból nézi tovább a saját dolgait, csinálja azt amit ő szeret, nem törődik velem. 
A kis ház és egy bokor között kuporgok. Pont jó, épp, hogy beférek. A sípcsontomnál kulcsolom össze a kezeim, térdemre hajtva a fejem. Halkan sírni kezdtem, de egy hangos zokogás így is kitört belőlem. Halk lépteket hallottam meg, jobban behúzódtam a rejtek helyemre. Nem akartam, hogy bárki is észre vegyen, nem akarom azt, hogy körül ugráljanak. Most magamban akarok lenni, egymagamban. Nem akarok embereket. Jelenleg nem. Elég nekem a saját elmém zavara... 
- Kristi? -szólított egy hang. 
Még mélyebbre csúsztam, megrémültem a hangtól. 
- Kristi, hol vagy? 
Arra számítottam, hogy elmegy. Láttam a lábát, ahogy közelít felém. Reméltem, hogy nem néz be ebbe a zugba. Egyre gyorsabban közeledett felém, meg állt a búvóhelyem előtt. Felnéztem. Az ágak között láttam Niall-t. Szétnézett. Nem talált sehol.
- Ugyan Kristi. Kérlek. -könyörgött.
Nem mukkantam meg. Tényleg nem akarom, hogy itt legyen. Tényleg egyedül akarok most maradni. Csak most. Muszáj, hogy kiürüljön az agyam. Muszáj lenyugodnom. 
- Kér-kérlek. -hangján hallottam, ahogy megcsuklik. 
Elhullajtottam egy könnyemet.
- Kristi. Sajnálom. 
Elhaladt mellettem. Észre sem vett. Nem vett észre szerencsémre. 
Igen Niall? Pont olyankor akarsz velem lenni, amikor megbántottál? Pont akkor, amikor tényleg egyedül akarok lenni? Pont akkor? Pont abban a pillanatban, ahogy... ott hagytalak? Rohadt szar érzés tudod? Nagyon rossz. Látom magam körül a vidám embereket, vidám párokat. Gondolok itt Alex-re és Zayn-re. Eleanor-ra és Lou-ra. Ők mind boldogak. És te is boldog vagy... csak én nem. Harry is boldog, Liam is. Csak én nem!
Ez a gondolat jött elő folyamatosan bennem. Hangosan zokogni kezdtem. Halk reccsenést hallottam meg, a léptek folyamatosan közeledtek felém. Én amilyen közel csak lehettem, olyan közel mentem a bokor és a kertben lévő kis házikó közötti kis zug legmélyébe. Nekidöntöttem hátam a falnak. Térdemre helyeztem a homlokom. Szememet becsuktam. Arra vártam, hogy elaludjak. A fejem fájt már régóta a sok sírástól. 
- Hát itt vagy? -hallottam meg Niall megkönnyebbült hangját, ami hamar elváltozott.- Kris. Kérlek. Nem tudom mi van velem. 
- Niall. -szólítottam.- Niall.
- Igen?
- N-niall.
- Kristi... jól vagy?
- Niall. -mondtam utólag, lágy hangon, majd csak annyira emlékszem, hogy a szemébe nézek. A kékség teli aggodalommal felém néz. Rámosolygok halványan, aztán hirtelen vissza dőlt a fejem a homlokomra. Teljes sötétség.