SZEREPCSERE!!

Kukkantsatok be a Szereplők oldalba. :)
Kristi lesz más. :DD

Senki más [Második fejezet, Tizenegyedik rész]

Bocsii! "Kicsit" hamar raktam ki a részt. XD Én tévedtem. FAIL! :D

**Pár nappal később**

Az interjú délután lesz. Nagyon izgulok, itt mászkálok fel-alá, azon agyalva, hogy elmondjuk-e, hogy mi van közöttünk... szívem szerint elmondanám, mivel ez az igazság, de az eszem nem engedi. Félt engem, és jogosan. Nem akarok rosszindulatú leveleket kapni, amivel száműznének a világból. Mégis csak Harry Styles az a pasi, akivel együtt járok. Még nem jársz, okoskám!, szólt le az undok belső hangom.
Liam rám szólt, hogy ne csináljak nagy szelet, ezért gúnyosan ránevettem, a nyelvemet öltöttem rá, majd eliszkoltam onnét.
Egyik pillanatra a rózsára gondolok, a másikban pedig a hercegre. Mármint Harry-re, és Zayn-re. Dübörgött a szívem a mellkasomban, mintha egy ütős Rock koncerten volnék.
- Minden rendben, Lex? Ne rohanj, a végén eltöröd valamid.
- Niall! -szóltam rá lepődötten. -Most ne, kérlek. Ki vagyok idegileg.
A falnak dőltem. Fáradt voltam, pedig az egész estét végig aludtam, nem keltem fel egyszer sem. Kivéve, ha nem esett ki valami az éjszaka folyamán, amiről azt hiszem, hogy tudnom kéne. Mellém állt a szőke srác, oldalt dőlt neki a falnak, és figyelt engem.
- Mesélj. Fülelek.
Ránéztem. Bizonytalan voltam, hogy tényleg elmondjam-e neki. De mi van, ha tud segíteni?, rikácsolt az egyik párt. És ha nem!?, tiltakozott a másik.
Végül a szívem szerint döntöttem. Megfogtam a karját, elhúztam a faltól, majd úgy mentem fel a lépcsőn. Időközben elengedtem, nem cibáltam tovább, bementem a szobájába, ott pedig az ágyra ültem. Vártam, míg bejön. Még mindig azon agyaltam, hogy mit és hogyan mondjak el, bíztam benne, hogy tud segíteni. Ha az a segítség baromság is... mindegy. Becsukta az ajtót.
- Köszönöm. Hol is kezdjem? -nevettem fel kínosan. -Zayn-t ugye tegnap megcsókoltam, mivel iszonyatosan örültem a táskának. Csak úgy mellékesen hozzáteszem, hogy mióta vártam arra a táskára. Mindegy. Nem ez a lényeg. Másról is van szó... lehetséges, hogy szakítás után vonzzon az a pasi?
- Lehetséges. Nekem is bejön az előző barátnőm. Ó. Ő, ezt felejts el gyorsan. -nevetett fel. -Az számít, hogy kit szeretsz jobban...
- Jó fej vagy. -jegyeztem meg vidám arckifejezéssel. -Zayn is megcsókolt, amikor a ruháimat pakoltuk. Ő is vonzódik hozzám. Akkor csapott ki a biztosíték, amikor azt mondta, hogy szeret még.
- Ezt mind így?
- Mi? Mit így? -értetlenkedtem. -Ja, nem. Megkérdeztem tőle, hogy szeret-e még, mire azt felelte, de ne értsd félre. Ez mit akar jelenteni, Niall?
Egy darabig gondolkozott.
- Azt, hogy ne értsd félre. A szemedbe nézett? -bólintottam. - Utána mi történt?
- Elköszöntem tőle, majd kimentem a szobából. Harry szobája elé dőltem le, pontosabban neki az ajtónak. Szédültem, golyózott a szemem. Minden bajom volt már. Olyan volt, mintha zuhannék le... vagy, mintha hullámvasútban ültem volna.
- Zayn-t elfogta a vágy. Idő kell neki, és neked is, hogy elfogadja a helyzetet. Egy darabig fáj, aztán már olyan, mintha meg sem történt volna.
- Hű. Honnan tudsz ilyeneket?
- Kristi-től... esténként kitárgyalja a dolgokat, amikor nem tudunk aludni. Pontosabban ő nem tud aludni, de szívesen hallgatom, azt amit mond. -mosolygott édesen.
- Aranyos vagy. Mármint... Zayn engem is meghallgat, de... -ekkor kaptam észbe. Hirtelen mindent feltárult előttem, többé nem éreztem rosszul magam. Mosolyognom kellett. - ...sosem figyelt rám. Zayn sosem figyelt rám, Niall! Sosem figyelt rám!
Örömömben felpattantam az ágyról, és körbe-körbe mászkáltam a szobában.
- Miért örülsz ennyire ennek? -értetlenül vigyorgott.
- Hát nem érted? Nincs bűntudatom! Zayn nem figyelt rám ilyen helyzetekben, mindig untattam ezzel az egésszel. És vele ellentétben, Harry mindig örül nekem, ha beszélek valamiről. Legyen az csajos dolog is, de örül nekem. Harry mindig hozzáfűz valamit, megerősíti, vagy épp kérdez még az adott témáról.
Tehetetlenül ejtettem le a kezem, ami a combomon csattant. A szőkeség értetlenül nézett rám, egyértelmű, hogy pasiból van. Csak mosolyogtam rá. Amikor hirtelen felállt, megöleltem, egy köszönet puszit nyomtam az arcára, azzal otthagytam.
A levegőt csak szeltem, siettem le a lépcsőn. Sejtettem, hogy hol van, de mégis körülnéztem a folyosókon, kinéztem az ablakon, a kertre, hogy mégsem ott van. A nappaliból az idegesítő videojáték zaja hallatszott. A boltív alatt megálltam egy pillanatra, felfedeztem azalatt a pár másodperc alatt a terepet; Harry a szőnyegen  törökülésben ült, míg Zayn a kényelmes kanapén terült szét. (A kis kényelmes. Letúrni szegény párát.)
Leültem Harry ölébe, vigyorogtam rá, ő pedig lepetten figyelt. Két tenyerem közé fogtam puha arcát, majd egy csókot nyomtam az ajkaira. Hallottam, ahogy a konzolt leejti a földre. Hatalmas tenyerével simogatta a hátamat. Belemosolygott a csókunkba. Hátamról a tenyere a fenekemre vándorolt, amit meg is szorított, hirtelen megugrottam az érintésére. Egy újabb csókot nyomtam az ajkaira, hogy el tudjam hallgattatni, ne tudjon kinevetni. A csókcsatából én értem ki győztesként. Mosolyogtam, örültem a fiúnak, és azt hiszem, az érzés kölcsönös volt. A homlokunkat egymásénak döntöttük, eszkimó puszit adtunk a másiknak. Fejem elemeltem Harry-étől, Zayn-t néztem. Mosolyogtam rá. Az arca undorban forgott, de azt hiszem ezt most meg is érdemelte. Tudom, hogy most ez most tényleg rossz, de szükséges. Unottan nézett, türelmetlen volt. A konzolt maga mellé dobta, felegyenesedett a kanapéról és már el is hagyta a helyiséget. Tekintetemmel követtem őt.
- Na, ez most tényleg gonoszság volt a javából. -mosolygott. Hangja hallatára visszanéztem a fiúra, eddig csak a szemem sarkából láthattam. Ahogy felé fordultam, arckifejezése elkomolyodott. -Miért kaptam?
- Tudtad, hogy Niall figyelmes, amikor Kristina meséli, hogy mi történt vele aznap? -kérdőn nézett rám, tudtam, hogy mit akar kérdezni, csak bólogattam. -Te is ilyen vagy. Nem unod el magad akkor, amikor már tényleg nem beszélek izgalmas dolgokról. -magyaráztam. -Zayn is hiába hallgatott meg, nem úgy viselkedett velem, mint te velem.

*Zayn szemszöge*

Rendkívül fájt, hogy Alex ennyire gonoszul viselkedik velem. Nem kellett volna elengednem őt. Annyira szeretem. Hiába próbálok róla lemondani, nem olyan egyszerű. Tudom, hogy ő is érzi még irántam azt, ezt ő mondta ki. Bevallotta. Akkor hihetetlen nagy kő esett le a szívemről, hogy talán visszakapom. De egy barom voltam, és hagytam elengedni.
- Zayn hiába hallgatott meg, nem úgy viselkedett velem, mint te velem.
Ez Lex hangja. De. Én szeretlek, és meghallgatlak!, tiltakozott bennem a belső hang.
Miért mondja ezt? Meghallgattam őt bármi áron is. Beismerem, már untatott amit mondott, de akkor is végighallgattam. Jó volt, mivel eltudtam tőle aludni. Ez ekkora bűn?
A falnak dőlve hallgatóztam, kíváncsi voltam még arra, hogy mit mondanak egymásnak.
- Amikor múltkor behoztál. Zayn nem tette, pedig láttam őt. Tudtam, hogy akkor már hazaért, de nem ő jött ki értem, hanem Te.
Lehunytam a szemem. Az igazság az, hogy én kimentem volna érted, de akkor már Harry megelőzött. Tudtam, hogy nem szabad közbe avatkoznom, mert akkor súlyos károkat vethetek magamra. Ez alatt azt értem, hogy Harry magába zárkózottan ülne a sarokban, és nagyjából ugyanott kötnénk ki. Te odamennél hozzá, és megvigasztalnád, mint a testvéredet. Segítenél neki kijutni a kútból, amibe Én löktem bele. Abba a borzalmas, mély, sötét kútba, ahová zuhant. Én lennék a bűnös. Csakis én!
- Harry. Te vagy az egyetlen olyan pasi, aki kell nekem. Senki más!

*Alexandra szemszöge*

-Csókolj meg! -motyogta Harry csábítóan. 

"Kérlek, maradj." [Második évad, Ötödik rész]

Bent a házban is szinte megfagytam. Harry támogatott, így könnyebben tudtam mozgatni a merev lábaimat, amik fájtak a hidegségtől. Nagyon elképedtem, hogy ő egyszer sem remegett meg, legalábbis úgy, mint én. Meglepett, mivel nem volt rajta sok ruha.

A többiek félve jöttek oda hozzánk, mintha egy csatatérről kerültünk volna ki, és nem mi vagyunk a jók. Mintha a víz nem víz lenne, hanem vér. Zayn szomorkásan nézett rám. Egy másodpercre a szemébe néztem, de hamar a földre kaptam a tekintetem. Nem bírtam rá nézni. Szeretem őt, de most nem bírok senki szemébe nézni. Kristi és El összesúgtak, Liam pedig Zayn-t karolta át a vállánál fogva. Persze... ők még nem tudják., gondoltam. 

Felmentünk az emeletre, bevitt a fürdőbe. Megengedte a csapot, amiből gőzölöve ömlött a víz a kádba. Vacogtam, még mindig, de segített a fiú meleg kabátja. Hálás voltam neki, hogy helyettem is gondolkodott. Akkora egy nagy barom vagyok. Lou-ra hallgathattam volna. A gondolataim nem akartak békén hagyni az egész történtekkel, olyan idegesítő volt, de egyben igaz is. Az igazság az mindig megőrjíti az embert. Ha akarja, ha nem. 

- Szóljak Zayn-nek, hogy segítsen? -kérdezte félőn, halk hangon. Olyan aranyos arcot vágott, miközben az ajtót nyitotta.

- N-nem kell. -ráztam meg a fejem. -H-harry. Azt akarom, hogy te segíts. Kérlek.

Olyan halkan mondtam a szavakat, mert szégyenlős voltam. Mindig is az voltam ilyen helyzetekben, és ez sosem tetszett. Mindig kínban éreztem magam, mindig az volt, ha valami ilyen témáról van szó, hogy be pánikolok, és mintha nem is szólaltam volna meg, olyannyira halkan suttogom a szavakat.

- Akkor kimegyek. Hozok tiszta ruhát. -nyitotta is az ajtót. Már félig kint volt, de megállt. -Elfelejtettem... kérsz habot? -halványan mosolygott, ami tetszett.

Mosolyogtam én is, és bólintottam egyet. Összehúzott szemöldökkel ment el mellettem -mindvégig figyeltem az arcát-, nyitotta ki a fürdőszobai szekrény ajtaját, vette ki belőle a flakont, és folyatott a vízbe a tartalmából. Illatozott a fürdő, kellemes narancsos illata megbabonázott.

Míg Harold hoz tiszta, száraz ruhát, addig én levettem magamról a kabátját. Szívesen visszavettem volna, de az is átázott, ahogy beitta valamennyire a szőrme a vizet. Dideregve bújtak ki a nadrágomból, vettem le a felsőm, a fehérneműim. Bizonytalanul álltam meg a kád mellett. Annyira hívogató volt, és néztem. Az egyik lábamat megemeltem, és belelógattam a lábfejem, felmérni a hőmérsékletét. Jóval melegebb, mint a bőröm, így szúrta, ahogy végül beleléptem. Majd a másik lábammal is, és ott álltam. Amikor összeszedtem minden bátorságomat, ereszkedtem bele a forró vízbe. Kirázott a hideg, lúdboros lett a karom és a hátam. Ismét a dalra gondoltam, amit Harry játszott zongorán. Halkan suttogtam: "down" és "slow dancing". Akkor hallgattam el, amikor benyitott.

- Hoztam... -elhallgatott.

Zavartan néztem rá, hogy most mi van, aztán észbe kaptam. Nem terültem el, és a... nos hát a mellkasom még mindig kint van a vízből. Kissé kínosan néztem rá, majd beletörődtem. Eredetileg el akartam takarni magam, de nem tettem.

- Bocsánat. Kopognom kellett volna. -mentegetőzött, és elfordult. -Itt van a ruha. -lerakta a fürdőszoba pultra. 

Már ment volna ki, amikor megszólaltam.

- Harry. Kérlek, maradj.

- Ennyire ártott neked az eső? Hívom inkább Zayn-t, mert...

- Nem. Én azt akarom, hogy te -hangsúlyoztam -maradj. Harry.

Lepődötten nézett rám. Tudtam, hogy megleptem ezzel az egésszel, de tényleg azt akartam, hogy ő maradjon. És nem mennék semmire azzal, ha Zayn-nek szólna... nem tudom, hogy feljött volna, vagy sem. Ha pedig igen, akkor csak megbeszélni a helyzetet, de ez most nem segített volna.

Leült a kád szélére. Még mindig vizes volt a ruhája, amin elszörnyülködtem. Miattam lesz beteg!

- Harry? -hümmögött egyet -Gyere be mellém.

- Mi? Miért?

- Nem akarom, hogy beteg legyél. -magyaráztam.

Meglepődtem magamon, hogy mit csinálok most. Pár nappal ezelőtt még nem tettem, vagy mondtam volna semmi ilyent, most meg magamtól mondom ki ezeket a szavakat. Legbelül, a szívem legmélyén megbúvó Alex pedig mintha bátorított volna, és ahogy kimondtam a szavakat, mintha megdicsért volna. Különös, de jó érzés volt.

- Biztos vagy benne? -bólintottam. -Inkább átmegyek a másik fürdőbe... -húzta el a száját. -Lezuhanyzok, és visszajövök, ha akarod.

- Ne, kérlek. -tiltakoztam. -Kérlek. Kérlek. Harry.

Könyörögve néztem rá. A kezét is megérintettem. Hangosan nyelt egyet, ahogy végig simítottam a felkarján. Aggódva nézett a szemembe, mire egy megnyugtató mosolyt küldtem felé.

- Ne legyél szégyenlős. Ha akarod, akkor becsukom a szemem addigra. -viccelődtem.

Felnevetett ő is, mi azt hiszem jó volt. Mármint, hogy segített neki bátrabb lenni. Kiegyenesedett, és a pólója széléhez nyúlt, és felhúzta. A vizes fehér pólót a földre ejtette, maga mellé. A szemembe nézett mind végig, ugyan így tettem én is. A szemét néztem, és az egész arcát. A szemöldökét ismét összeráncolta, és úgy tolta le magáról a fekete farmernadrágot. Az ádámcsutkájára néztem, ami megmozdult, miközben nyelt egyet. Megnyugtatóan mosolyogtam rá.

- Nem leskelődöm. -viccelődtem.

- Nem is az a baj... -húzta el a száját.

Lepődötten néztem rá, nem tudtam mire fel az aggódása. A gondolataim sokfelé elkalandoztak, hogy vajon miért mondta, amit mondott, miért húzta el a száját.

- Biztos vagy még abban, hogy beszálljak melléd, Lexy?

Bólintottam. Még mindig egymás szemeibe néztünk. Harry tekintete kissé megenyhült, hogy nem fog más merre kalandozni a szemem, miközben belépett a kádba, majd végül beült velem szembe. A víz is kissé megemelkedett. A csapért hátranyúlt, és elzárta. A hab is szétterült a víz tetején, így nem igen lehetett lelátni alá. Nem is állt szándékomban, bevallom őszintén. Tényleg. Sokkal szebb a látvány, amit láttam, és az arcára gondoltam. Mosolyogni kezdem, ahogy minden egyes részletét, zugát felfedeztem az arcának. Komolyan nézett rám, miközben én csak mosolyogtam.

- Mi az, amit reggel játszottál? -kérdeztem. -Arra ébredt fel mindenki. -mosolyogtam.
- Mi van Zayn-nel? Lent is olyan furcsán viselkedtetek... mintha, nem is tudom...
- Zayn és én szakítottunk reggel. Tudod, tegnap amikor megvédtelek, akkor a nappaliban... nem mondom azt, hogy aludtam, hanem csak pihentem, gondolkodtam. -figyelmesen követte végig, mit mondok. Megkérdezte, hogy min törtem az agyam. -Öhm... reggel kimentem, és megláttam valami csillogót a fűben. -tereltem a témát, nem akartam elmondani neki az igazságot. Gyáva vagyok. -Egy közös képünk Zayn-nel. Felnéztem, és ott volt. Aztán lejött... azt hittem, hogy megakar ütni, de nem tette. Először erőszakos volt, azt hiszem, vagyis szerintem az volt, erőből nyomott neki a falnak. Aztán higgadtan mondta, hogy inkább szakítsunk, mert...
- Hmm.
- Mi az? -értetlenül néztem rá.
- Semmi... csak. Miért szakítana Zayn veled? Nem gondolod, hogy van az egész mögött valami háttér?
Nem tagadom, valamiben igaza volt, mert erre már én is gondoltam. Nem egyből, de furcsának éreztem, ahogy ennyire higgadtan viselkedett.
- Nem figyeltem Zayn-t lent. -ismét tereltem a témát.
Ekkor mind a ketten elhallgattunk. És nekem ismét az a dallam jutott az eszembe. Észre sem vettem, hogy dúdolgatom. Harry pedig ezzel ellentétben észrevette. Riadtan nézett rám, ahogy ismételgettem a szavakat. És befogtam a szám. Oops!, gondoltam. A szám elé vettem a kezem, és játékosan sóhajtottam egyet. Arra vártam, hogy felnevet, és ez sikerólt is. Ezt szerettem volna elérni. Vajon most mit érezhet?
***
Mind a ketten tiszta ruhába bújtunk, és ültünk egymás mellett a kanapén. Odakint még mindig zuhogott és azt figyeltem. Harry a jobb oldalamon ült, így ő is bekerült a látványba. Hol őt, hol az esőt figyeltem. Olyan szép volt, azt nézni, ahogy zúdul. Mintha dézsából öntötték volna. Hümmögtem. Harry erre felfigyelt, és érdeklődőn felhúzta a szemöldökét.
- Mi jót láttál? -viccelődött.
- Semmi, csak nézem az esőt. -felálltam a kanapétól, és az ablakhoz mentem. A párkánynak dőltem neki, és bámultam kifelé. -Olyan szép, nem?
- Amilyen szép, olyan rossz.
- Mért mondasz ilyent? -kérdeztem, mivel aggasztott, hogy így gondolja.
- Önmagában tényleg csodás, szép tényleg. Csak... árthat neked, vagy bárki másnak. Egy kisebb nyári zápor az semmi, mivel az nem tart ennyi ideig, és nem is okoz nagyobb bajt. De ez... ez már okoz. És én féltelek téged.

Baromkodásom...xD

Aloha!
Csak én lehetek olyan normális, hogy ilyeneket nézek...
!!!Figyelmeztetés!!!
Okosoknak nem ajánlott, mert agyhalált okozhat! :DD
Happy Hippo - The Lion Sleeps Tonight
Hippo&Dog brushing theet
Spongyabob főcímdal

SpongeBob Look At me Now

Igen. Pontosan. Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy én nem vagyok normális! XD

Gondoskodás [Második fejezet, Negyedik rész]

A kertben a tó mellé vittem egy széket, arra ültem le. Hátradőltem, az ujjaimat összefontam, és az ölemben helyeztem el, míg a lábamat összekulcsoltam, és úgy nyújtottam előre. Kis híján, hogy beleért volna a vízbe a cipőm, de nem zavart.

A szellő kellemes volt. Fújt egy lágyat, ami rövid volt. Fújt még egyet, ez is ugyan olyan volt, mint az előző. És fújt egy nagyot. Majdnem lelökött a székről, pedig nem mondom magam pihesúlyúnak. Azt figyeltem meg, hogy a madarak hirtelen csapatostul szelték át a levegőt. Hangos károgások, halk csicsergések a fákról. A fák ágait csak úgy hajtogatta a szél. Az erős ágakat úgy mozgatta, mintha csak táncot jártak volna. A levelek zörögtek, sisteregtek ahogy egymáshoz csapódtak. Süvítő hangja annál inkább nyugtató volt. Szerettem mindig is ezt a természet adta, nyugtató gyógy -számomra- hangokat. Mindig is nagyon-nagyon szerettem. Kislány koromban is futottam, ahogy a szél elkapta a ruhámat, vagy a kiengedett hajamba kapott bele.  Hümmögtem, ahogy visszagondoltam, egy halvány mosolyt előcsalt belőlem a régi emlék.

A dal, amit Harry játszott, ismét megragadta az elméletem, és dúdolgattam. Azoknál a részeknél, ahol hallottam az ismétléseket, azokat énekeltem halkan.

- Alex? -szólított Louis. Mintha keresne, olyan volt a hangja, pedig az üvegajtóval szemben ültem... már amennyire. A tekintetem lassan vittem át abba az irányba. Érdekesen állt az ajtóban. -Nem jössz be? Mindjárt esik.

Ránéztem a horizontra. Ismét hümmögtem egyet, ez most Louis hihetetlen becslésének szólt. Igen, jól mondta. Beborult az ég, és mi magyarázná ezt az erős szelet?

- Nem. -kiáltottam vissza válaszul.

- Tüdőgyulladást akarsz kapni!?

- Louis! -élesen ordítottam a nevét. (Közben még mindig hallottam a dalt. Nagyon megtetszett.) -Ha akarok, bemegyek! És most nem akarok! Különben is... -elhallgattam.

A hangomat magasabbra emeltem az utolsó két szónál, ahol már észbe kaptam. Durván ordítottam rá. Nem akartam..., gondoltam. Ahogy nézett rám, vállat vonva csukta be maga mögött az ajtót. Ha így állunk... Istenem. Mit problémázom én ezen? Nem is érdekel.

Éreztem, ahogy pár csepp az arcomat érinti, és mintha sírtam volna, csúszott végig a bőrömön. Kicsit csikizett, de ez a kellemesebbik fajta volt, ezt szeretem. Jól esett. Megnyugtató volt, mint minden idekinn. Mintha a "bent" és "kint" két külön világ lenne. A házban minden tele van kütyükkel. Őszintén megmondom róla a véleményem... Ez a sok, hülye elektromos berendezés... ettől tudok a falra mászni. Persze, van olyan, ami jó, de nagyon zavaró például az, hogy mindig csak ordibálást hallok a nappali felől, mivel Niall és Liam, vagy Zayn ott ül az előtt a rohadt Tv előtt.

Majd több és több csepp pattant az arcomon. És egyre gyorsabban esett. A szememet lehunytam, és élveztem, ahogy az eső átáztat.

*Louis szemszöge*

Én szóltam neki, hogy esni fog, de ki is hinne ennek az őrültnek itt?, gúnyosan mutattam magamra. Mintha gondolat olvasó lenne, úgy jött oda hozzám Eleanor.

- Én hiszek neked. -egy puszit nyomott az arcomra, mire megöleltem.

Alex hangja olyan volt, ahogy kiabált velem, mint az a tini lány, aki az anyját kérleli, hogy elmehessen abba a szuper buliba, és ha nem megy, akkor megutálja, és azzal zsarolja, hogy a barátait is elveszítené... ezt éreztem. Én voltam az aggódó anya, Lex pedig a tini lány. 

A lépcső előtt álltam meg, és nekidőltem a falnak. Eleanor bement a konyhába teát készíteni, tudtam, hogy miért teszi... tudta ő is, hogy Harry behozza. Bevallom. Nekem is ez volt a tervem, hogy a srác behozza. Ekkor gonoszul elvigyorodtam, de ahogy megszólított, letöröltem az arcomról a vigyort.

- Louis. Lexy hol van?

Fejemmel az üvegajtó felé biccentettem. Kérdőn húzta össze a szemöldökét, egyben ebben a tekintetben még szigor is volt. Jól tudtad Louis., a gondolataimban zsongott ez a mondat. Izgatottan figyeltem, és még mindig rivalgás volt a fejemben. Mintha ezer Louis ülne egy stadionba, és mintha szurkolnának... Jól. Tudtad. Louis. 

A karomat összefontam a mellkasomnál.

A szemöldökét most már csak szigorban tartotta, érdeklődő testtartásban, a fejét előrébb biccentve lépett lassan az ajtó felé. Egy lépés. Aztán még egy. És egy harmadik. Negyedik.

Mihelyst meglátta a lányt, mérgesen, dühösen nézett rám, majd vissza a lányra. -Úristen. -motyogta. Hirtelen nézett vissza rám, ami megijesztett. -Louis! -förmedt rám.

- Nem akart bejönni. Mit tehettem volna? Nem hallgat senki a jó öreg Louis bácsira. -játszottam magam, játszottam a hülyét.

- Azt tetted volna, hogy szépen kimentél volna, és ha kell, erővel is, de berángatod!

Az mutató ujjával mutatott, amitől ideges lettem, de tudtam, hogy ha provokálom őt, akkor sokkal, de sokkal jobban fogom tudni játszani a szerepem. 

Sietősen ment a fogashoz, ahol a kabátok, vastagabb pulóverek lógtak. Leakasztotta a kabátját. Egy fekete bőrkabátját. Gondosan vette le az akasztóról. A külseje bőr, míg a belseje puha, meleg szőrme szerű. Még egy utolsó mérges pillantást vetett rám. Az ajtót kirántotta, és úgy futott oda a lányhoz.

Még csak most vettem észre, hogy Harry-n csak egy fehér póló van. 

*Alexandra szemszöge*

Már kezdtem kihűlni, de még mindig élveztem ezt a felhőszakadást. Ahogy az esőcseppek pattantak az arcomon. Olyan megnyugtató volt, mint pár órával ezelőtt a Zayn-nel való beszélgetésünk. Az arcomat az ég felé fordítottam, hogy minél nagyobb területen érezhessem a cseppeket. 

Hallottam, ahogy becsapódik a ház ajtaja, de nem néztem oda. Nem akartam. Nem akartam semmit, csak kint lenni, és áztatni magam. 

Lépteket hallottam. Ezek a léptek egyre hangosabbak voltak, ahogy egyre közelebb és közelebb ért. Fájt a fülemnek ez a hirtelen zaj. 

- Alex? Alex! -szólongatott. A szememet becsuktam, már egy jó ideje. Nem szerettem volna kinyitni. A tarkóm alá nyúlt, és gyengéden fordította az arca felé. -Lexy?

Most már kinyitottam, és homályosan láttam magam előtt a dolgokat. Kitudtam venni azt, ahogy oldalra nyúl, és valami sötét dolgot megemel. Felém közeleg az a sötét izé..., gondoltam. Az eszméletem nem volt az igazi, mint egy öt, vagy hat éves kisgyereké, aki fél az ágya alatt lévő szörnytől.

A fekete dolgot rám terítette, és a cipzárt is felhúzta. Teljesen felhúzta, mivel feltudta. Belefértem a fekete dologba. Kabátba., javított ki a belső hangom. Megfogta a vállam, és megrázott, közben szólongatott. Nem válaszoltam, mert nem tudtam, magam sem tudom, miért. Ahogy mocorogtam a kabátjában, úgy felnevetett halkan, gondolom, megkönnyebbült, hogy hallom őt. Hirtelen magához húzott. A tenyerével simította a hátamat. Kellemes volt. Ahogy pislogtam párat, úgy láttam meg őt, teljes egészében. Egy fehér, vékony póló volt rajta, és egy fekete farmer. Legszívesebben lerángattam volna magamról a kabátját és úgy, olyan gondosan, mint ő, tekertem volna rá. A haját éreztem meg, ami teljesen átázott, csikizte az arcom. Arcomat a vállára fektettem. Hümmögtem egyet. A szorításában megremegtem párszor. 

Az én hajam is teljesen elázott, a fejbőröm nagyon fázott. A válláról felemeltem a fejem, és néztem le, a földre. Idáig csak a tót láttam, ahogy az esőcseppektől szépen köröket hullámzott. Ahogy a fűre néztem, láttam, ahogy térdelt. Ismét hümmögtem. Felnevetett, majd magához szorított még jobban, egy hosszú puszit nyomott az arcomra.

- M-mit cs-csinálsz? -dadogtam.

Istenem... [Második fejezet, Harmadik rész]

Amikor azt gondoltam, bántani fog, teljesen elképedtem az utána történteken. Teljesen higgadtan, mosolyogva közölte velem. Részben örültem neki, részben pedig nagyon fájt, hisz nemrég a szerelmemet vallottam neki. Nagyon örülök annak, hogy így fogta fel az egészet. Tényleg lehetséges, hogy ő lesz a legjobb barátom, mivel hát... a legjobban jövünk ki.

- Most mi lesz veled? Még mindig szeretsz?

Kérdésemre nem válaszolt, csak komor tekintettel nézett fel az égre. Az az arc, olyan szép volt. Még borostásan is láttam, s éreztem a puha, selymes bőrét, ahogy végighúztam az arca vonalán ujjaimat az előbb. Mosolyogva nézett vissza rám.

- Még kérek egy utolsó csókot. -suttogta a fülembe.

Zavartan néztem a szemeibe, de nem hagyott sok időt. Megcsókolt. Ez volt egy igazi utolsó, amolyan búcsú csókféle, amit a filmekben szoktak egymásnak adni a párok. Olyan volt. Olyan szenvedélyes, és olyan hosszú. Nem akartam elszakadni tőle... de megtettem.

- Szeretlek, mint a húgomat. -mosolygott. A szavai örömmel teliek voltak, ahogy megölelt. 

- Te megcsókolnád a saját húgod? -viccelődtem.

A poént levágta, és felnevetett. Meglökött, és halkan mondta: "Bolond!" Egymást átkarolva -Zayn a vállamat karolta át, én pedig a derekánál- mentünk vissza a házba. Bementem a konyhába, a fiú pedig egyenesen a nappaliba ment. A konyhából kiáltottam neki, hogy kér-e kávét, mire teát válaszolt vissza. A szememet halkan felnevetve forgattam meg. Tudtam, hogy ezt fogja mondani... már eléggé kiismertem. Tehát csináltam két csésze teát, citromosan nekem, és kamillateát Zaynie-nek, mert ezt nagyon szereti. A konyhát és az étkezőt elválasztó boltív alatt dőltem neki a falnak, a karomat a mellkasom előtt összefontam, és néztem Zayn-t, ahogy olvas. Hihetetlen ez a srác. Ennyire, de ennyire jó szívű lenne, hogy hagy, hadd menjek a szívem útján. Annyira jóságos... de mi van, ha..., gondoltam. Az egész jelenleg olyan furcsa volt, hogy így viselkedett, de nem zavart annyira, amennyire gondoltam, hogy zavarni fog.
Eszembe jutott a közös képünk, amit sikeresen visszaejtettem a fűbe. Visszamentem a kertbe, a ház mögé, s még ott volt. Leguggoltam hozzá. Arccal lefelé volt, így csak a sötét színű fáról tudtam csak felismerni, nem volt annyira nehéz. Magam felé fordítottam, hogy megnézhessem ismét a képet.
- Ezt tegnap éjjel, idegességemben dobtam ki az ablakon.
- Basszus! -kiáltottam fel.
A földről sikeresen felkaptam a képet, és úgy pattantam fel. A szívem annyira kalimpált a váratlan meglepetéstől, kis sokkot kaptam, hogy ennyire megijesztett. A mellkasomhoz kaptam, és éreztem a sűrű dobogást. Kinevetett, ami nem volt szép. Felé fordultam egész testemmel, az ujjaimat ökölbe szorítottam, és mellkason bokszoltam.
- Mi van, megijedtél? -gúnyolódott.
- Ez nem volt szép! -hordtam le.
Megforgattam a szemeimet, majd visszamentem a házba, a kezemben lévő képet még mindig vizsgáltam. Jó nap volt akkor, az volt az a nap, mikor Kristi-t bemutattam nekik.
***
A képet letettem a konyhapultra, majd a csészémhez nyúltam. Szürcsöltem, a még indig gőzölgő teából, majd visszatettem a pultra. A kezembe vettem a keretet. A szemeim kezdtek benedvesedni, ahogy visszaemlékeztem a régebbi közös emlékekre.
A konyhába bejött Zayn, ezért gyorsan letöröltem a szemem, és mosolyt erőltettem az arcomra. A törött üvegű keretből kicsúsztattam a képet, leraktam a keretet, a képed pedig még a kezemben tartottam.
Éreztem, ahogy Zayn a derekam köré szerette volna fonni a karjait, ahogy szokta, és éreztem, ahogy magára parancsol. Hamar visszahúzta a karját maga mellé, majd nekidőlt háttal a konyhapultnak. A karjait a mellkasánál összefonva nézett rám, majd a kezemben lévő képre. Nem bírtam ránézni arra a sötét hajú fiúra, aki mellettem állt... csak arra a fiúra, akit a képen láttam magam előtt. Ahogy átkarolt... milyen szép volt. Istenem, de szeretném., gondoltam. Ahogy a bátorságom magasabbra emelkedett, úgy néztem rá. Még mindig engem nézett. Az arca amolyan szigorú volt, a szemöldökét összehúzta.
- I-itt a teád. -mondtam halkan.
Megfogtam a csészét, és felé nyújtottam. Mosolyogtam, ahogy ellazultak a karjai, mivel már nem tartotta összefonva őket maga előtt. Lassan nyúlt a csészéhez. Mosolygott, ahogy átadtam neki. Nem tagadom, direkt próbáltam úgy átadni neki, hogy ne érintsem meg a kezét... gondolom ezért mosolyodott el. Jól van na! Ilyenen még nem mentem át!, védtek a gondolataim.
Belekortyolt, majd elégedetten bólintott. Nem tudtam ezt a reakcióját mire vélni.
- Még mindig tőled fogok majd kérni teát. -viccelődött.

*Harry szemszöge*

Ki kéne gondolnom egy olyan "előre lépést", amivel közelebb tudom vonzani magamhoz Alex-et. Tudom, elég hülyén hangzik ez így... de. A legrosszabbra is gondolok, hogy mi van, ha nem ugyan azt érzi irántam, mint én iránta. De tegnap úgy éreztem, mintha... Nem Harry! Most a feladatra koncentrálj! parancsolt rám a szigorú belső hang.
Egy dal... vagy két dal... hmm. Egy Mash-Up számot összetudok hozni valahogyan... nem? De. Ez így tökéletes lesz. Már meg is van, hogy mit fogok mivel összeboronálni. Érzem, hogy jó fog ebből kisülni.

*Alexandra szemszöge*

Zayn elment valahova. Bementem a szobájába, és leültem az ágyra. A paplant simítottam végig, olyan puha. Olyan jó ebben az ágyban aludni. Olyan kényelmes, és olyan... olyan.
Visszaemlékeztem Arra az estére. Önkénytelenül is elmosolyodtam, mert nem tudtam mit tenni. Nekem ez még kínos is volt, éreztem, ahogy egymagamban pirulok el. Ez eléggé furcsa, tudom.
Meghallottam a zongora hangját. Olyan szépen szólt. A billentyűket az illető lágyan nyomhatta le, hogy ennyire szépen szólt. Csak játszott, és játszott. Aztán felpörgött. Az elején lassú dallamot játszott, majd felpörgött, és ismét lassan játszott. Megtetszett. Annyira megtetszett, hogy az ajtóba álltam, hogy onnan tudjam hallgatni a megnyugtató zenét.
Ahogy ott álltam, próbáltam rájönni arra, hogy melyik szobából szűrődik ki ez a dal. Járkáltam a folyosón, és minél közelebb mentem, annál hangosabban hallottam. Végül megálltam Harry ajtaja előtt. Tudom, nem szép dolog hallgatózni, de az szép, amit ő játszott. Meghallottam a hangját, ahogy egy szöveget énekelt. Nem nagyon hallottam, gondolom nem is nagyon szerette volna, hogy halljam.
- Mindig ezt csinálta régen is kora reggel... -motyogta álmosan Louis.
- Ne már! -szóltam rá. -A francért kell ijesztgetni az embert.
- Bűntudatod van? -viccelődött.
Nagyot ásított, én pedig mellkason bokszoltam. Istenem. Megforgattam a szemeimet, majd szélesen elvigyorodtam. Louis nekidőlt a falnak, amin lecsúszott a földre. A karját a térdére rakta, és úgy lógatta előre. A fejét lehajtotta, hallottam, ahogy ismét ásít egyet.
- Jaj, ne. Már megint? -szólt szinte egyszerre Liam és Niall.
Felnevettem, ahogy mormogták. Olyan viccesek voltak. Odajöttek hozzánk, és leültek a padlóra. Szintúgy, mint Louis hajtották le a fejüket. Niall-en látszott nagyon, hogy álmos. Az a tekintet, még mindig nagyon aranyos, ahogy odavánszorgott mellém, és egy mosolyt erőltetve az arcára leült.
- Mit vagytok úgy oda? Ez tök megnyugtató.
Kristi lelkesen jött oda hozzánk. Mellém lépett, és a könyökét a vállamra tette. Fájt, ahogy belevájta a csontját az enyémbe, de elviseltem. Nem szóltam rá, direkt.
- Ha már mindenki így fent van... -csapta össze a tenyerét Louis.
- Khmm... -köszörülte meg a torkát El. -Azért nem mindenki.
- Szia.
Louis felállt, és megpuszilta. Eleanor visszapuszilta, mire kénytelen voltam mosolyogni. Kristi megölelt, és megfogta Niall kezét. Segített neki felállni, mire nevetett.
Liam, El és Lou már a lépcsőn mentek le, míg Kristi és Niall még mindig mellettem álltak.
- Te nem jössz, Lex? -kérdezte Niall.
Ijedten néztem rá, mivel eddig a dalt próbáltam bememorizálni. Annyira tetszik, nem akarom, hogy kimenjen a fejemből. Próbáltam kiszűrni a hangos zongora dallama alól a halk, mély hangot. Rekedt volt, ahogy énekelt. Nem, nem is énekelt. Ahogy suttogott. Párszor hallottam: "down" és "slow dancing". Nem mondom, nagyon ismerősek voltak ezek az "ismétlések", csak nem tudtam, honnan. De ez most nem is olyan fontos.
- Öhm... nem. -próbáltam a legszebb mosolyomat villantani. Azt hiszem sikerült...
- Hát oké. -zavartan, de vigyorral az arcán válaszolt. Kérdőn néztem rá, hogy miért válaszoltam neki így. Zavaromban megráztam a fejem, mert nem tudtam mi mást lereagálni rá. Feladva nézett egy nagyot, majd a lányra nézett, akit a derekánál fogva húzott magához. -Mehetünk?
- P-pillanat. -az eddig még mosolygó lány komolyan nézett a szőke hajú fiúra, majd ugyan ezzel a tekintettel nézett rám. A kezét -amire lenéztem- megszorította a fiúnak, aki erre félénken nézett le rá. -Menj csak, mindjárt utánad megyek.
Kezdésként meglökte a hátánál, ezzel segített neki a fogaskerekek beindításában a lábában.
***
Nem mondtam neki annál többet, amire gondoltam. Harry-ről esett meg pár szó, majd arról, amit Zayn-nel beszéltünk. Még mindig beleborzongok abba, amit a konyhában szeretett volna tenni... ó Istenem. Ez az érzés. Megőrjít.
A lány végig mosolygott, ahogy taglaltam neki a történteket. Elégedetten nézett rám, mihelyst a végére értem ennek a zavaros sztorinak. Arra számítottam, hogy nehéz lesz elmagyarázni neki mindezt, de nem. Meglehetősen könnyűnek tűnt. Meg is könnyebbültem, minden egyes szóval közelebb kerültem a megenyhüléshez.
Ügyetlenül, de erőteljesen ölelt magához. Gondolom ő sem tudta, hogy mit cselekedjen, s ezt tartotta a legjobb ötletnek. Zavart voltam a helyzetben, kínosnak éreztem. Meglepődve magamon öleltem vissza. Az arcom a vállán. És közben még mindig a dalt hallgattam, amit hallottam. Dúdolni kezdtem. Harry.

One Direction vers. *--*

Halii. :D Egy nagyon-nagyon jó 1D verset találtam, ami nekem eszméletlenül tetszik. !!*-*

Elounor egy valós Romance,
Larry pedig cuki Bromance.
Louis és Harry szinte testvérek,
Egymás nélkül már meg nem élnek.
Egymáshoz már nem érhetnek,
A management döntése szerint élhetnek.
Szenvednek is épp eleget,
Hisz a Shipperség, barátságuknak véget vetett.
HAVEROK maradtak ők még azért,
Csak zavarja őket a sok Nator egyén.
El és Lou csodás pár, Vagy Lou buzi? Ugyan már...
Eleanorból nincsen három,
Aki nem látja, szemészetre járjon.
Tudjuk, mi IGAZI Directionerek vakok vagyunk...
Mert a Shipperek azok nagyon rajok...
Natoroknak kívül tágasabb,
Vidd a bizonyítékaid, és nyomd el magad.
Elounor ever and always,
A többi kamu, és nem tény.
A versem a végét járja, Csak a gondolataimat tálalja.
Gondold át mi az igazság,
Ne légy primitív, tudd mi a valóság

Nem tudom ki az írója, facebook-on találtam (Minden ami One Direction*-* posztolta ki, előtte pedig a Directioners. C:). 

Muszáj! [Második fejezet, Második rész]

*Harry szemszöge*

Louis tényleg nagyon jól ismer. Nem is szóltam neki egyet sem, hogy mit érzek Alex után, és már is biztatni akar. De, hogy őszinte legyek, valamennyire előrébb tudott lökni abban, hogy megszerezzem őt. Csak Zayn-nel kell vigyáznom. El kell neki mondanom, hogy mit érzek Alex iránt, de nem szeretném, mert nem akarok belőle nagy problémát. Ő olyan, mintha csak a testvérem lenne, és nem akarom a bátyámat hátba szúrni. 

A fejemet fogom, és próbálom magamat rávenni arra, hogy beszéljek vele. Muszáj, Harry!, még a gondolataim is engem nyúznak. Nem tudok mást tenni, beszélnem kell vele.

Ellöktem magam az ágytól, a szobámból kimentem, az ajtót sem csuktam be. Lassan lépkedtem a lépcső felé, míg még mindig azon kattogott az agyam, hogy végül is hogyan kezdjek bele. A lépcsőn is lassan mentem le, a kezemmel babráltam. Idegességemben ropogtattam az ujjaim. Hallottam a nappali felől a kiabálásukat, úgyhogy arra felé vettem az irányt. Mihelyst odaértem, megláttam, hogy videojátékkal játszanak. Mennyiszer legyőztem Zayn-t., gondolatomon elmosolyodtam. 

- Hé Zayn. -rekedten szólítottam meg. 

Felém nézett, sürgetően, mivel Niall mindjárt legyőzi őt.

- Gyere, igyunk meg egy sört. -erőltettem mosolyt az arcomra.

Ha sörről van szó, akkor abba beleegyezik. Vigyorgott felém, majd a konzolt Liam felé nyújtotta.
- Vedd át a helyem, tesó.
Li nevetve vette el tőle a konzolt. Mihelyst Zayn felállt, Liam ült be a helyére, Niall mellé, majd tolták tovább a játékot. Zayn a hátamat megveregette, ami egy időre lefagyasztott. Behunytam a szemeim, ahogy érintett. Ezt nem tehetem vele., gondoltam, miközben az ajkaimat összepréselve fogtam két fogsorom közé. Egy nagy levegővétel után ismét elindultam, mosolyt erőltettem az arcomra. Zayn már javában kortyolta a sört, a másik kezében lévő üveget pedig felém nyújtotta. Megköszöntem, majd letettem a pultra. Koppant egyet, amire pislogtam egyet, mivel váratlan volt. Nekidőltem a pult szélének, és úgy néztem rá.
- Mi van? -nézett rám értetlenül. -Nem iszol?
- Most nem kívánom. -bólintott. -Igazából nem is ezért hívtalak ki, hanem...
Elhallgattam. Tudom, olyan egyszerűnek tűnik az egész, de éles helyzetben nem az. Még a próbák hagyján, de élesben? Kín. Nem bírtam kinyögni azt az egy rohadt mondatot, az Isten szerelmére! Harry, mond már ki!, biztatott egy ideges hangocska. Mond már ki!, visszhangzott.
- Sajnálom, de -felnéztem rá. A szemében láttam a tükörképemet. A konyhapulttól ellökte magát, és felém indult. Kissé megrezzentem, de nem volt túl vészes a helyzet. A vállamra tette a kezét, és úgy győzködött. -Azt hiszem beleszerettem Alex-be.
Megkönnyebbültem, ahogy kimondtam. Végre, ez egy csoda!, rikoltozott az az ideges hang, ami már nagyon zavart. Zayn lefagyott. Lepetten nézett a szemembe, de egyben láttam a haragot is. Rémisztő volt. A kezét levette rólam, majd úgy fogta meg a sörét. Lehúzta az egészet, majd az enyémhez nyúlt. Nem iszod meg., gondoltam. Megfogtam a csuklójánál, mielőtt megtudta volna fogni a sört. Megemeltem a karját. és úgy toltam el. A sört megfogtam, és úgy mentem ki a konyhából.
- Hé, Harry. -szólított.
Megfordultam, ekkor láttam magam előtt. Vigyorgó tekintetét felém szegezte. A karját megemelte, amit végigkövettem a szememmel. Az ujjait ökölbe szorította, az erek meglátszódtak a karján.
Ekkor lépett be az ajtón valaki, nem figyeltem rá, mivel túlságosan le voltam foglalva azzal, ami nemsokára be fog következni. Egy hangos, éles levegővételt hallottam, majd sietős lépteket.
- Zayn, ne!
Belépett elém Alex. Háttal volt Zayn-nek, és engem ölelt át a hasamnál fogva. Váratlan volt az egész, és félelmetes, ezért nem öleltem vissza. Zayn leejtette a kezét, az arca is elváltozott. Szégyenkezve nézett az engem védelmező lányra. Szomorú volt. Az arcát néztem. Megfélemlítő az egész, ahogy egyik pillanatról a másikra megváltozott az arca.
Félve érintette meg Lex oldalát, aki megrázkódva utasította el az érintését.
- Alex! -szóltam rá.
- Nem. -motyogta. -Nem hagyom, hogy bajod essen!
Ismét Zayn-re tévedt a tekintetem. Ő is engem nézett. Gyűlölködve fintorgott rám. Látod, mit tettél?/ Szégyelld magad!/ Ezt tetted a testvéreddel, a családtagoddal!, a gondolataim is engem szidtak.

*Alexandra szemszöge*

Szeretem Zayn-t, de a szívem azt hiszem, még is Harry-hez kötődik igazán. Nehéz beismernem, de Zayn egy "eszköz" volt ahhoz, hogy megismerjem Harry-t. Fáj a tudat, hogy így kihasználtam őt. Be is vallottam neki, hogy mit érzek iránta, és így hátba kellett, hogy szúrjam. Ne Haz'-t okolja, hanem engem, én vagyok a ludas mindenért. Szegény Zayn. A földbe tiportam, és ez most nagyon fáj.
- Ezt most mért tetted? -kérdezte Harry fölöttem. -Kibírtam volna egy verést...
- De... de meg is -nyeltem egy nagyot- ölhetett volna.
Felnéztem rá. A tekintetünk találkozott, és egymás szemeibe mélyedtünk.
***
Zayn a szobájában van már tegnap óta. Azóta ki sem jött onnan, mióta... nem akarom ezt felhozni. Lent aludtam a kanapén, rá vártam, hátha lejön az éjjel inni, vagy hasonló. De nem tette. Nem is tudtam elaludni, csak egy órára talán. Az almomban is zaklatott voltam, és ezért keltem fel. A sötétben, csöndben néztem magam elé a kanapén feküdve. Csak a hold fénye, és az utcai lámpák világították meg a nappalit. Amikor zajt hallottam, akkor ültem fel, de tévedett a hallásom. Talán kint fújt le valamit a szél, vagy nem is tudom.
Reggel kimentem a kertbe, és utánajártam, nem-e esett le tényleg valami valahonnét. A ház mögé mentem, ahol láttam egy csillogó valamit, amit a nap világított. Közelebb mentem, leguggoltam hozzá, és a kezembe vettem. Egy kép. Egy kép, amin én és Zayn vagyunk. És felnéztem az ablakra. Nyitva volt, és Zayn kezét láttam meg lógni.
- Zayn?
Erre behúzta a kezét, az ablakot nem csukta be. A függöny kilógott, ahogy a szél táncra hívta.
- Zayn! Sajnálom!
- Ugyan, mit sajnálsz?
Az a mogorva hangja rémisztő volt. Megrezzentem, ahogy hallottam. A szoba ajtajának a csattanását is hallottam, majd nem sokkal később nehéz lépteket a lépcsőn, és akkor pillantottam meg Zayn-t az üvegajtó mögött, ahogy állt, és bámult. Én a ház falának dőltem, és úgy néztem ki, de akkor már előttem állt.
- A francért vertél át!?
- Zayn, ez nem így van. Sz-szeretlek. -suttogtam, ahogy próbáltam megérinteni a karját, de elrántotta tőlem. Pont úgy, mint én tegnap. -Sajnálom, hallod?
Cinikusan felnevetett. Értetlenül néztem az arcára, ahogy oldalra néz. Amíg nem figyelt, a kezemet az arcához emeltem, és végigsimítottam rajta. Döbbent képet vágott, és fagyottan nézett vissza rám.
- Mit csinálsz? -kérdezte nyersen. Nem válaszoltam, csak a borostás arcát simítottam végig, amin elmerengtem. -Szeretlek, ezért fogom mondani azt, amit.
Ránéztem. Elvette a kezem az arcától, a csuklóm bőrébe nyomta az ujjait, majd a falnak lökött. Nem tudtam mosolyogni, csak félénken néztem mit csinál. A karomat a falnak feszítette, és mélyen a szemembe nézett. Furcsa módon barátságosnak találtam.
- Látom, hogy mennyire boldog vagy vele, Alex. -mosolygott, de hamar visszavált az arca komollyá. -Én mellettem pedig sóvárogsz... utat keresel, utat a boldogság felé, és én ezt az utadat állom. -mondta. -Szakítsunk, Lex. És legyél Harry-vel.
- Ez nem jó így. -motyogtam.
- De, jó! -megrázta a karomat.
Elhúzott a faltól. Mosolyát lemásoltam, aminek örült. Magamhoz öleltem, ő is visszaölelt. A hátamat simogatta. A vállamról félresöpörte a hajam, és a fülembe súgta.
- Ezen agyaltam egész éjjel. -hallatta mély hangját. -Tényleg szeretlek, de ideje, hogy én legyek a legjobb barátod. -viccelődött. -Akkor visszaszerezlek. -nevetett, és én is. -Látom, érted a humorom.

"Mi történik?" [Második fejezet, Első rész]

Egy amolyan "ízelítő". XD Mármint arról, hogy mik "várhatóak" majd a következő részekben. A következő részeket majd később rakom ki, mivel még azok sincsenek meg. :D Éljen a képzelőerő! :D "Ülj le fiam, egyes!"

Megszeppenve néztem rá, ahogy kérdezte egy kaján mosollyal az arcán. Egy kicsit elengedtem, el is távolodtam tőle, de hirtelen megfogta a két karom, és magához húzott. Nem mondom meglepett, amit tett, de egyben nevettem is rajta. Nagyon aranyos ilyenkor. Mindig mondja, hogy elengedhetném, vagy az útjában állok, de az ellentettjét csinálja. Nem zavar, mert már megszoktam.

A hátamat simogatta, ami kellemes volt és megnyugtatott. A fejemet a mellkasán pihentettem. A hasán átöleltem, a hátánál fogtam meg a csuklómat. Mosolyogtam, ahogy az állát a fejem tetején pihentette, majd direkt ránehezedett. Nem túl erősen, épp annyira, amennyire még nem fájt. Mindegy. Magamhoz szorítottam még egyszer, amit ő is követett. Velem együtt lépkedett be a házba. Egy puszit nyomott a hajamba, amit utána össze is kócolt. Ekkor engedtem el őt, és rendeztem vissza a hajam az eredeti állapotába. Egymásra mosolyogtunk. Az ajtó „csattanását” hallottuk, mire mindkettőnk tekintete abba az irányba vándorolt. Zayn jött be rajta, és mosolyogva jött felém. Mihelyst mellém ért, a hátamat simította, majd a derekamra csúsztatta a kezét, magához húzott, és egy puszit nyomott az arcomra. Elmosolyodtam tőle, de közben Harry-t néztem, aki feszülten követte a srác mozdulatait.

- Szia Harry! –egy széles mosoly keretében köszönt neki. –Merre jártál?

- Hello. –erőltetett mosolyt az arcára. –Ő. Izé. –a hajába túrt, miközben a földre nézett. –Keresett valaki, aki megkért arra, hogy vigyem haza.

Bólintva fordult el tőle, majd megláttuk Niall-t, aki Kristi-nek nyomott egy puszit az arcára.

- Jó meccs volt, Nialler! –kiáltotta neki, pedig nem is volt tőle olyan messze.

Mosolyogva fordultam vissza Harold-hoz, aki még mindig feszülten nézett rám. Nem tudtam mihez fogni az egészet, de valahol legbelül sejthettem valamit. Megbújt bennem, jó mélyen, és nem mer előbukkanni a barlangjából.

- Rendben. –motyogta.

Furcsán néztem rá, de nem nagyon törődtem a következményekkel. Ő tudja, hogy mi van rendben., gondoltam, ahogy megrántottam a vállam.

A mozdulatomon felnevetett, majd megcsóválta a fejét egy szexi mosoly közben. A szemét lehunyta, és úgy nevetett halkan, és csábosan. Annyira megtetszett ez a nevetése. Számomra csilingelő volt, és gyönyörű.

Rám nézett, komoly arckifejezése mögött megbújt az, hogy valamiről szeretne velem beszélni. Oldalra néztem Zayn-re, kissé elszomorodtam, hogy őt elhanyagolom. Szeretem őt, de Harry-t is, mindennél jobban őket szeretem. Csak… sokkal több időt töltettem mostanában Harry barátunkkal, mint Zayn-nel. Ami szégyenletes, mivel Zaynie a barátom.

- Várj itt. –utasítottam komolyan.

Egyet bólintott, majd egy halvány mosoly keretében fordultam el tőle. Szinte szökdécseltem Zayn felé, aki egyből rám kapta a tekintetét. Az a helyes mosoly most elégedetten díszelgett az arcán, amitől éreztem, hogy pír szökik fel az arcomra. Súgni akartam valamit a fülébe, de egy csók lett belőle, mivel a derekamat átkarolta, magához húzott, és megcsókolt. Nem mondom, hogy nem tetszett, de mást akartam csinálni.

- Zayn. –suttogtam a nevét két csók között.

Hümmögött egyet, nem törődve a válaszommal csókolt meg ismételten. Tényleg nincs kedvem., gondoltam. Tenyeremet a mellkasára tettem, és ellöktem magamtól. Hagyta, úgyhogy vette az adást. Kérdően nézett rám, mire választ is adtam.

- Szeretlek, és ezt tudod is. És tudom, hogy több időt töltök mostanában Harry társaságában…

- V-várj… -lassított le. –te most… szakítani akarsz?

Ijedten meredtem rá. Mi? Dehogy is! Ezt honnan vetted? A gombóc újra megszületett a torkomban. Annyira utáltam. Nem tudtam tőle beszélni. A gondolat már megvolt, de nem mondtam semmit. Már-már dühösen nézett Harold-ra, aki nem tudta mire vélni. Nagyot nyeltem, ezzel valamennyire leküzdeni azt a gombócot a torkomban.

- Nem, Zayn. Dehogy is! –láttam az arcán, hogy megkönnyebbült, így folytattam. –Csak bocsánatot szeretnék kérni. Most is meg kellene beszélnem vele valamit… -húztam el a szám. –nem baj?

- Nem. –mosolygott. –Miért lenne baj?

Ekkor csak mosolyogtam, és megöleltem. Egy köszönöm-öt suttogtam a fülébe, ami nevetésre késztette őt, és a fülembe kuncogott.

Ahogy elszakadtam tőle egy puszit nyomtam az arcára, majd indultam meg a lépcső felé. Időközben Hazz’-ra néztem, és a fejemmel biccentettem balra, hogy jöjjön. A lapot véve jött felém. Halkan kuncogtam, miközben a szemeimet megforgattam.

***

- Mit óhajt? –viccelődtem. 

Felnevetett, ahogy feltettem neki a kérdést. Annak is szántam, viccnek. Mindig szerettem ennyire hülye lenni, főleg az ő társaságában.

- Hannah hívott, és ő volt az az ismerős, aki azt kérte, hogy vigyem haza. -itt elhallgatott.

Elnyelte a szó végét, én pedig kíváncsian néztem rá. Az a pár perc is végtelen időnek tűnt. Nem tudtam, hogy mit akar ezzel az egésszel, de azt igen, hogy beszélni akar velem. És ez meg is lesz. 

Olyan végtelen időnek tűnt az, ami alatt csendben volt. Elmesélte, hogy milyen volt az, amikor nem tudta azt a fránya titkot, amit nem mondott el neki. Mielőtt még becsapta. Mikor megismerkedtek, egyből megtetszett neki a lány. Mosolyogtam, míg ezeket mesélte, mert aranyosan elmosolyodott, annyira, hogy a gödröcskéje is meglátszódott. Gyönyörű volt.

Felhozta még a koncert estéjét is. Amikor koncerten futottunk össze vele, és egy lány végig karmolta a karját. Én abban a pillanatban meg akartam őt ismerni. Ki akartam ismerni, ami hát... nem sikerült.

- Elrabolták. -motyogta a szót. -Egy kocsma elé kellett mennem érte, ahol egy átkozott ember sem jár, csak azok a motoros fazonok. -ismét elhalhatott. Nyelt egyet, és láttam, ahogy végig gördül egy könnycsepp az arcán. Az ajkait összeszorította, mikor levegőt vett a száján keresztül, azok megremegtek. A szemembe nézett. -Meg is ölhették volna!

- Harry...? -a kezemmel felé nyúltam, hogy megsimítsam a vállát. Nem engedte, így visszahúztam az ölembe. -Még mindig szereted?

A kérdésemre zavartan nézett a szemeimbe. Hol az egyik, hol a másik szemembe bambult. A szemöldöke is furcsa módon állt, szokatlan volt ez a nézése. Nem sűrűn láttam nála.

- Nem. Cs-csak... -ismét elhallgatott. -Csak téged képzeltelek oda, Lex.

Teljesen lefagytam, ahogy megválaszolta a kérdésemet. Feszült lettem, éreztem, ahogy a szívem is gyorsabban ver. Ver? Dübörgött. Pattogott a mellkasomban, ami már majdnem fájt, de elviseltem. A kellemetlen érzésre odakaptam a kezem, és fogtam. Harry ugyan így tett. És ez megnyugtató volt. A kezemre  rakta az övét, és halványan elmosolyodott, ahogy érezte a ritmust. Megfogta a másik, szabadon lévő karom, és azt az ő mellkasára helyezte, a szíve fölé. Kellemesen dobogott, ami még megnyugtatóbb volt.
Nem tudtam mosolyogni, mert nagyon komoly helyzetet éltem át. Láttam, ahogy egy halvány mosolyt felvesz az arca, ezzel próbált megnyugtatni engem, még jobban. Meg is történt. Az izmaim ellazultak, csak Harry tartotta a karom, a tenyeremet is szorította a mellkasához. A szívemről lecsúszott a kezem, amit Haz' megfogott a másik kezével. A hüvelykujjával simogatta a bőrt a kézfejemen. Az ujjperceim felett is végigsimított, amit én a szememmel követtem.
Hirtelen elengedte a kezeimet, amik tehetetlenül estek az ágyára. A puha paplan anyagát szorítottam meg, így próbáltam meg visszanyerni az ujjaimba az életet. Mihelyst elengedtem az anyagot, végig simítottam rajta. Ekkor Harry hátrébb csúszott, távolabb tőlem, a párnájára ült. A kezével közrefogta a lábát, amit magához húzva tartott. Én az ágy szélén ültem. Az érzelmek sokasága próbált kiömleni belőlem, de nem tudtam, hogy mit kéne cselekednem. A szám is kiszáradt a sok izgalomtól.
Ránéztem a fiúra. A fejét fogta, pontosabban a lehajtott fejét. A tarkóján pihentette a kezét, és a haját borzolta. Megvakarhatta talán a tarkóját... mindegy.
- Mi történik? -kérdeztem félénken.
Rám nézett. Azt vette észre rajtam, hogy nem értem, pedig igen. Csak tőle akarom hallani. Meredten ült, az ágytámlának dőlt, a karját a térdére rakta, és úgy lógatta előre. A jobb tenyerébe csomagolta a csuklóját. A szemöldökét összehúzta, ahogy mindig is szokta. Olvasni szeretett volna az arcomról, a szememből. A számat résnyire nyitottam, amin át beszűrődött a levegő. Hé. Most vettem észre, hogy milyen jó illatú Harry szobája. Az ő illata, illetve persze a parfümjének az illata...
Előre lökte magát, így térdelt az ágyon. A karjával támaszkodott még, és úgy nézett a szemembe. A zöld szemei tükrözték az arcomat. Most már kénytelen voltam elmosolyodni. A haja rakoncátlanul lógott a homlokába. Elfésültem, mármint oldalra fésültem, mint Harry. Ezen felnevetett.
- Lex. -szólított mély, rekedtes hangján. -Az életemet jelented.
- Te is az enyémet. -mosolyogtam.
A kezemmel végigsimítottam az arcán. Persze nem tudtam megállni, hogy ne bökjem meg. Olyan puha, mint egy tollas párna. És sima is. Jó, néhány helyen azért borostás, de viszonylag sima. Sokkal simább, mint Zayn arca.
Basszus, Zayn!
Felpattantam az ágyról. Kérdően nézett rám, de én csak hátráltam és hátráltam. A kezemmel kerestem az ajtó kilincsét, minek sikeresen neki is ütköztem. A hátam sajgott, de épp még elviselhető volt. Megfogtam a kilincset, az ajtót kinyitottam, és kiléptem rajta. Ekkor ütköztem egy kemény valamibe. Megfordultam. Louis.
- Ó, basszus. -megijedtem, nem mondom. Levegőt véve léptem oldalra egyet. -Lou. Bocsi.
- Semmi baj. -mosolygott kedvesen. -Valami baj van? Sietsz valahová?
A válaszára csak megráztam a fejem, és úgy mentem le a lépcsőn. A korlátot közben fogtam, hogy meg ne csússzak. Körülnéztem, valakit kerestem. Én sem tudom kit. Harry illatát éreztem az orromban.

*Louis szemszöge*

Vicces volt, amikor háttal nekem jött Alexa. Halkan felnevettem, szerencsére nem vette észre. Már nincs itt, az előbb ment le a lépcsőn. Biztos siet valahova... mindegy, nem az én ügyem.
Harry dermedten térdel az ágyán, a fejét is lehajtotta. Halkan beléptem, de ezt is meghallotta. Felém kapta a tekintetét. Leültem az ágyára.
- Mi van? -kérdezte nyersen.
Leült az ágy szélére, a lábát a földre tette. Az ujjait összefonta, és úgy bámult a szőnyegre. Nem tudtam nem mosolyogni, ahogy láttam őt. Nagyon, nagyon ritkán látom ilyennek Harry-t. És ez csak akkor van, mikor valakit nagyon-nagyon szeret. Szinte az életévé válik az a lány, és ha elveszíti őt, ő darabokra törik.
- Haver. -a vállára tettem a kezem. -Jobb, ha igyekszel, mivel nem sok minden van, amivel megszerezhetnéd Őt.
A fejemet csóválva löktem el magamat az ágytól, ami kissé megrugózott. Halk nevetést hallottam felőle. Pontosan tudtam, hogy szereti Lexy-t. Rengeteg időt eltöltött már vele. És azt hiszem Alex inkább elmenekült előle, minthogy vele maradjon... mivel, szerintem neki is tetszik Harry. Ha nem szeretné őt máshogyan is, több időt töltene Zayn-nel. 

"...egy jó barát..." [Első fejezet, Harmincadik rész] 2/2

*Harry szemszöge*

Mindenki nézett rájuk, hogy "Mi van?". Én is szinte lefagytam. A fejemet már nem támasztottam, ahogy meghallottam a hírt. Most ők komolyan unokatesók? És mért nem mondtál el idáig? Mintha gondolatolvasó volna, úgy válaszolt a kérdésemre Liam.

- Ezt az egészet csak azért nem mondtuk el, mert nem tudtuk hogyan közölni. 

- De akkor mért akartad, hogy megüsselek? -vágott közbe Niall.

Meglepetten nézett mindenki a szőke hajú fiúra, aki résnyire nyitva hagyta a száját, ahogy mindig is szokta. Kérdően nézett a fiúra. Ez azért tényleg jó kérdés, mivel miért akarhatta, hogy üsse meg? Ha semmi rosszat nem tett, akkor mi a francért csinált belőle ekkora felhajtást?

- Mert láttam, hogy szenvedtél... -mondta alig halhatóan a magyarázatot.- és tudtam, hogy ez segítene.

- Niall? -szólalt meg csendesen Kristi.- Mondtam, már rengetegszer, hogy téged szeretlek. 

Szereti. És rengetegszer mondta. Én is számtalanszor mondtam Lex-nek, hogy mennyire szeretem. Hirtelen felé néztem. Zavartan karolta át Zayn-t, aki a hátát simogatta. Mennyire szeretnék én lenni a helyében. Olyan szerencsés vele. Annyiszor mondtam már ezt az egy szót Alex-nek, már annyiszor. Mit tehetnék? Ha szeretem, szeretem. Ekkor nézett felém. Aggódóan bámult a szemembe, mit észrevettem. Az arca szomorú volt. A szemöldökét szomorúan húzta fel. Nem bírtam ezt a nézését. Úgy tetszik. De miért mindig velem történnek ezek a dolgok? Minden jó csajt más kap meg. Olyan lányt, akire én mindig számíthatok. Olyan lányt, aki a legjobb barátom, és mindig ott van mellettem, ha baj van. Mindig fel tudja dobni a napom. Bármi történjen is. Megköszörültem a torkomat, majd ellöktem magam a foteltől.

- Öhm, elnézést. 

Alex félve pillantott rám, amit a szemem sarkából követtem. Még ez is gyönyörű. Aztán mosolyt engedett Zayn felé, és megpuszilta az arcát. Bár én lehetnék ott, és karolhatnám át... szép is lenne a gondolat, ha megvalósulhatna. Nagyon szép. De ami szép és jó, az sosem válik valóra. Ezt már megtapasztaltam.

Kimentem a kertbe, és leültem a kis tó mellé. Ismét magamat bámultam, mint pár nappal ezelőtt. De most nem azon agyaltam, hogy más vagyok, hanem csak üresen néztem a tükörképemre. Teljesen meg voltam győződve, hogy szeretem ezt a lányt, akit nem én karolhatok át, hanem Zayn. 

A lábamat a kezemmel kulcsoltam össze. A szemöldökömet összehúztam... tudom, hogy millió lányt megkaphatnék, de nekem csak egy kell. Egy, aki itt van velem, mármint lélekben, és bent ül a házban. 

A telefonom megcsörrent, ezzel együtt rezgett a zsebemben. Hallgattam még egy ideig a dallamot, majd kicsúsztattam, és megláttam a nevet. 'Hannah'. Nem tudtam, hogy most felvegyem-e, vagy inkább hagyjam, és nyomjam ki. De felvettem.

- Mondd. -szóltam bele mogorván a telefonba.

- Neked is szia, Harry. -lehunytam a szemem, ahogy hallottam a hangját.- Kérlek, gyere el értem. Itt vagyok egy kocsma előtt. Nem tudok haza menni, azt sem tudom, hogy merre kell elindulnom... félek!

- Hol vagy? -kérdeztem.- Utca... vagy mi a kocsma neve?

- Csillag Kocsma. 

- Rendben, oda megyek. -bontottam a vonalat.

Ismertem ezt a helyet. Nem ültem bent, de tudom, hogy merre van. Számtalanszor elmentem mellette, és láttam, ahogy az a sok melák jön ki, felpattannak a vagány motorjukra, és elhajtanak. Olyan hangosan szól a motor, hogy alig hallod a saját hangodat, mikor üvöltesz is.
Sietősen mentem végig a házban, a kabátomért nyúltam, illetve a kocsikulcsot akasztottam le a tartójáról. Pár szemmel összekerültem, de nem igazán érdekeltek. A térképre koncentráltam, amit a fejemben valamennyire összetudtam rakni. Nekik kiáltottam, hogy majd jövök, választ nem vártam rá, és nem is kaptam. Beültem a kocsimba, lehajtottam a feljáróról, és elindultam a cél felé. Mindvégig összehúzott szemöldökkel fogtam a kormányt, nagyon erősen markoltam bele. A kanyarokat szabályosan vettem be. Egy jelzőlámpa... kérlek. Kérlek! Piros.
- Francba! -szitkozódtam magamban.
Tenyérrel megütöttem a kormányt. Mindig kifogom az ilyen lámpákat, akik szeretik szívatni azt, aki épp siet. Elmerengtem arra a kis időre... elmerengtem Hannah-n. Szép lány, szép szeme van, szép arca van. Mesés haja. A merengésből dudaszóval hoztak ki.
Rögtön ráléptem a gázpedálra, majd vezettem tovább egyenesen.
***
Nem tartott olyan sokáig az út, főleg ha siet az ember. Akkor tényleg nem tart sokáig. Megálltam a járda szegélyénél. Kikapcsoltam az övemet, a kabátot felvettem, aminek zsebébe belebújtattam a telefonomat. A slusszkulcsot a másik zsebbe tettem, miután becsaptam az ajtót, és lezártam az autót. Zsebre dugott kézzel mentem tovább egyenesen. Nem akartam pont ott leparkolni, mert bárki követhet. A pulcsim csuklyáját a fejembe húztam, ami eltakarta a már közismert hajamat. Az ajkaimat benedvesítettem a nyelvemmel, amit lassan húztam végig rajtuk.
Gyalogoltam még egy jó pár háztömbnyit, utána lekanyarodtam az utca sarkánál. Erre nem igen járnak, azok is inkább motorosok. Ott láttam a földön ülve Hannah-t, aki összekuporodott. A fejét lehajtotta. A hajáról ismertem fel így is. Odasétáltam mellé, majd mögötte megálltam.
- Hannah. -szólítottam.- Kelj fel a földről, és haza viszlek.
- Harry?
Felnézett. Kissé rémült volt a tekintete, amit nem értettem. Olyan elveszetten nézett rám, bár az is volt. A karja alá nyúltam, és úgy húztam fel a földről. A kabátomat levettem, és "ráterítettem" a lányra. Nem volt rajta sok ruha. Egy rövidnadrág, egy rövid ujjú póló. Cipő egyáltalán nem volt rajta. Ezt csak most vettem észre. A kocsikulcsot elkértem tőle, amit odaadott. A gombot megnyomva kattant a zár, a kocsi villogott egyet, majd kinyitottam neki az ajtót. Megköszönte, miközben rám mosolygott. Érzelem mentesen vánszorogtam át a másik oldalra. Kinyitottam az ajtót, majd behuppantam mellé. Ránéztem.
- Mi a francot kerestél ott!? -förmedtem rá.
Összerezzent. Nem akartam, hogy így fogja fel az egészet, de nem értettem, hogy mit csinált ott.
- Cs-csak... köszönöm, hogy eljöttél értem.
- Ne tereld a témát. -nevettem fel.- Miért mentél oda?
- Nem oda mentem... elraboltak. -a szemeimbe nézett.
Már szinte sírva fakadt. A szemei benedvesedtek. Hallottam felőle egy halk szipogást, ami arra késztetett, hogy az arcához nyúljak, és simítsam végig. Ezt megtettem. Nagyon félreérthette a dolgot, mert a feje közelített felém. Én nem akartam megcsókolni őt. Még azon vagyok, hogy megbocsátok neki... de ez sem biztos. Nagyon kedvesnek kell ahhoz lenni, hogy egy ekkora hátba szúrás után az ember megbocsájtson neki. Ez nem volt szép tőle.
A torkomat megköszörülve távolodtam el tőle, a kocsit beindítottam, majd elindultam vele. Az út csendesen telt el, nagyon csendesen. Kínos csend volt. A piros lámpáknál már higgadt voltam. Dudorászva csapkodtam a kormányt az ujjaimmal.
***
- Harry -szólított meg.-, még egyszer köszönöm.
- Nincs mit.
Bólintott egyet, majd kiszállt a kocsiból. A háza előtt álltam meg az autóval. Az ablakot letekertem, majd azon szóltam ki neki.
- Hé. Ez még nem azt jelenti, hogy megbocsátottam az egészet! -kiáltottam.- De barátok még lehetünk.
Felnevetett, ahogy hátranézett rám, majd az ajtót nyitotta, belépett a házba, és becsukta maga mögött az ajtót. Halkan kuncogtam, mielőtt haza mentem volna.
***

*Eleanor szemszöge*

Louis a szobájába ment fel, én pedig még mindig a nappaliban ücsörgök Alex, Kristi és Liam társaságában, Zayn és Niall az udvaron passzolgatják egymásnak a labdát, illetve mutatják, mit tudnak. Egy darabig néztem Lexy-vel, de hamar meguntuk. Mármint én untam meg igazán. Szeretem nézni, ahogy ügyeskednek egy kerek labdával, amit én nem igazán tudok. Izgat a dolog, hogy egyszer majd megtanulok dekázni, de az nem hiszem, hogy mostanában lenne… túl sok minden információt tudtunk meg mostanában, s adtunk ki. Egy kis pihenés, oszt’ jöhet az okítás, mint fociból. Megkértem Lexa-t, hogy jöjjön vissza velem. Mint jó barátként beleegyezett, és visszaültünk a nappaliba. És így vagyunk most itt. Leültünk egymás mellé a kanapéra, Kristina és Li a két fotelt foglalták el. Csenden ültek, ami annyira nem volt zavaró. Furcsa módon, de nagyon tetszett. Mint egy néma gondolat csoport. Az agytekervényeim nekem is beindultak, és „egyesével” zúdultak be elém a képek az ahhoz kapcsolódó gondolat foszlányhoz.

A házasságon vagyok… vagyis. Azon forognak a kerekek, hogy hogyan is jönne le az egész, hogy Lou-val már ilyen hamar egy házaspár vagyunk. Persze, tudom, hogy Tommo egy kis erdőben, vagy legalább fák között, a természetben szeretné az esküvőjét, barátokkal, és a családdal, közeli ismerősökkel. Ez nekem is nagy álmom, de nem akarom, hogy erre költse el az összes pénzét. És, hogy főleg rám költse. Mindegy, nem ez a lényeg. Sokszor gondoltam már arra is, hogy milyen lehet feleségnek lenni. Az biztos, hogy megváltozik tőle az életed. Anyut is már számtalanszor kérdeztem, de nem hagyott több választ, minthogy, ha nagyon szeretjük egymást, akkor annál több már nem is kell. És ez megvan Louis-szal. Szinte elszakíthatatlanok vagyunk. Nem akartam sosem, hogy egyedül hagyjon. Ezért mentem el sok koncertjükre. Annyira szeretem őt. Nem tudnám mi lenne velem, ha…

- Min gondolkodsz ennyire?

Felébresztett Kris kedves hangja. A tenyerét végighúzta a karomon. Bíztatóan rámosolyogtam. Megráztam a fejem, majd Liam-re néztem. Láttam rajta, hogy ő is gondolkozik. Vagy csak pusztán ilyen az arckifejezése. Alex mellettem babrált a telefonjával, azt hiszem levelezett valakivel. Nem tudom kivel, de párszor megrezzent a telefonja. Ebből következtettem a következőre, amit már mondtam.

*Alexandra szemszöge*

Harry-t keresem. Nem tudom, merre van. Annyi üzenetet küldtem neki… lesz majd mit magyaráznom az aggódásomért. Letettem magam mellé a telefont és végignéztem a nappalin. Kristi és El egymásra mosolyogtak, Liam a folyamatos arckifejezését nem változtatva, ujjait összefonva nézett előre valamire. Vagy lehetséges, hogy agyal valamin. Töri a kis buksiját…, elmosolyodtam a gondolatomon. Mindig ez van, nem tudok mit tenni, de a saját hülye, -nem- poénjaimon nevetem el magam. Jelen esetben csak mosolyogtam, de ez sem kevesebb, mint a nevetés. Mindegy. Megrezzent a telefonom. Sietve fogtam a kezembe, nyitottam meg a kis üzenet ablakot.

„Nemsokára hazaérek, Úrnőm!”

Harry egyáltalán nem vicces ezekben a pillanatokban. Csak így elmegy, ilyen hamar. Jó. Azt nem mondhatom, hogy nem szólt, mert de. De az azért aggasztó, hogy nem válaszol az üzenetekre…

„Ja, és köszi, hogy ennyire aggódsz értem. Aranyos vagy! :)”

Amint elolvastam az üzenetet, elmosolyodva forgattam meg a szemeimet. Ez rá vall… mindenből próbál kikászálódni az idióta poénjaival. De tetszenek.

- Harold barátunk hajlandó volt válaszolni, még is mikor jön haza. –törtem meg a már-már kínosnak látszódó csendet. Előrébb dőltem a kanapén, majd úgy fojtattam.- Valószínűleg, ha igazat mond, nemsokára várhatjuk őt.

- Ez jó. –mosolygott Eleanor.

- De mégis milyen üzenetekre? –hangoztatta Liam a csodásan mély hangját.
Kíváncsian nézett rám oldalra. Szemöldökét, mint szokta, az egyiket felhúzta, míg a másikat kissé lentebb "emelte"(?). Ránéztem, majd enyhén mosolyogva válaszoltam meg a kérdését.

- Írtam neki, mivel veletek –hangsúlyoztam a szót- ellentétben, senki sem kereste őt. És egy jó barát, ez vagyok én –mutattam viccelődve magamra-, aggódott érte.

Felnevetett a fiú, ahogy magyaráztam neki a helyzetet. Mindig úgy viselkedik, mint egy apa. Mindig ő főz, vagy süt, ha kell. Mindig ő mos a srácokra, ha muszáj. Persze ez már lassan a mi problémánk lesz, mi nekünk, lányoknak. Mindi ő veszi komolyan dolgokat. Ezért nevezik a srácok „Daddy”-nek. Vicces becenév, egyben igaz is. Nekem tetszik.

Mosolyogtam egyet, amit egy ideig az arcomon felejtettem. Elbambultam egy tárgyon, nem is igazán tudom, hogy mi lehet az a dolog, amire ennyire megragadta a képzeletem, vagy a szemeimet.

- Jó barátja vagy Harry-nek. –szólalt meg ismét.

Bólogatott, miközben kimondta a szavakat. Zavartan néztem oldalra rá, bár tudtam, hogy mire mondja.

- Ti is jó barátai vagytok neki. Nem lenne meg nélkületek. –nevettem fel. –Azt hiszem ezt mindőtök elmondhatná.

- Mi sem lennénk meg az ő hülyeségei nélkül. Ő a mi kisöcsénk, akit mindig lehet szivatni. Louis ki is használja a helyzetet, hogy szinte az öccse. Már egyszer majdnem annak is vallta. –felnevetett, ahogy mesélte ezeket. Én sem tudtam nem mosolyogni rajta, mivel ez így van. –Sose bántanánk.

Arca hírtelen elkomolyodott. Tudtam, hogy mire utal, de nem akartam elmondani, mert megígértem a zöldszemű fiúnak. Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó…, ez a mondat visszhangzott a fejemben. És ismét. És ismét. Komolyan néztem vissza rá. Tényleg nem mondok semmit, és azt akarom, hogy ezt ő is tudja. Amint nem mondtam semmit, bólintott egyet, majd felállt, és kiment a konyhába.

Hallottam ahogy a kocsi feljáróra vezeti valaki az autóját. A valaki az csak egy személy lehet. Örülve pattantam fel a kanapéról, és mentem az ajtó felé. Megvártam, amíg a srác kinyitja az ajtót. És meg is tette. Ahogy kinyitotta a bejárati ajtót, úgy „ugrottam” a nyakába. Nevetett, és én is nevettem.

- Mi az? –kérdezte.

- Semmi. Csak örülök neked.

Ismét nevettem, majd elengedtem őt. Egymás előtt álltunk, és néztünk egymás szemeibe. Én mosolyogva, ő pedig komor tekintettel. Mintha olvasni szeretett volna a szemeimből. A tökéletes, és lemásolhatatlan zöld szín, ami a kedvencemmé vált. Gyönyörű. Aztán lejjebb csúsztattam a tekintetem az ajkaira. Meglepően rózsaszín, de magához a fiúhoz illik. És most a gödröcskéit is megvillantotta, és a fogait. Hunyorítva böktem meg mutatóujjammal a gödröcskét, mitől felnevetett. Ezt követve dőltem neki a srácnak, és nevettem vele együtt én is. Az erős kezével megfogott, és magához szorított. A hajamat félresöpörte a vállamról, majd a fülemhez hajolt.

- Nem akarnál beengedni? -nevetett fel aranyosan.