"Én elmondom neked..." [Első fejezet, Huszonkilencedik rész]

Másnap reggel arra keltem fel, hogy nem fekszem senkinek sem a mellkasán, sem nem érintem meg a karját. Szomorúan támaszkodtam az alkaromra, és vizsgáltam meg a szoba színét. Igen. Ez az a szoba. Kíváncsiskodva tekintettem az ablakra, ami nyitva volt. A meleg szellő kellemesen szállt be a szobába, aminek természetesen örültem, mivel csak ekkor vettem észre, hogy mennyire meleg van bent, és majdnem, hogy megfulladok. Iszonyatosan zúdult a homlokomról a víz. A takaró sem volt rajtam, amit szerintem Zayn húzott le rólam. Hálás vagyok neki, mivel gondoskodik rólam. Nem hagyja, hogy megsüljek. 

Belebújtam a papucsomba, álmosan dörzsöltem meg a szememet. Ásítottam egy nagyot, ahogy beértem a fürdőszobába. Szerencsémre nem nyitottam rá senkire. A csapot megnyitottam, miből kellemes hűs víz folyt. A sugár alá tartottam a kezem, egy csészét formáltam, mibe kényelmesen eltudott férni a víz, és az arcomat átmosni vele. A törülközőért nyúltam, azzal töröltem le az arcom. A tükörbe néztem, ahol a sápadt énemmel találtam szembe magam. Kissé meglepődtem az egészen, de hozzászoktam, mivel az a tükörben, az én vagyok. 

Még mindig álmosan, de valamennyire kipihenten mentem le a lépcsőn, be a konyhába. Sehol senki. Mindenkinek csak a hűlt helyét láttam. A konyhában a hűtőt nyitottam ki, üresen néztem bele. Nem találtam azt, ami akkor kellett volna. Megfogtam egy dobozos Pepsi kólát, kibontottam, majd kellemesen szürcsöltem bele. Mindig is szerettem reggel kólát inni, mert ez nálam jobban használ, mint a kávé, amit rühellek. Na jó. Nem rühellek, mert ha muszáj megiszom, de nem fogom felírni a kedvenceim listájára. 

Egy zsemlét fogtam meg, amibe beleharaptam, és egy jókora darabot leszakítottam belőle. A nappali előtt elhaladtam, majd az üvegajtó előtt is. Kinéztem rajta, ott voltak a többiek. Nem igen foglalkoztam velük. Majd a lépcső előtt megálltam, és vissza tolattam. Mi a francot csinálnak ők odakinn?, gondoltam, ahogy beleszürcsöltem a kólámba, majd kinyitottam az ajtót. A zsemle felét magamba tömtem, ahogy ránéztem. Elszontyolodva vizsgáltam, de túltettem magamat a dolgon. 

- Ti mit csináltok idekinn? -tettem fel a kérdést.

Láthatólag senki nem vett észre, mivel lepetten néztem felém. Pár szúrós szemmel is összeakadtam, amit inkább kerültem. Kíváncsian néztem Harry-re, aki a szemembe nézett, de tekintetét hamar levezette a földre. Reménykedve pillantottam a mellette ülő barátomra, aki szint úgy, követte Harold barátunk példáját. Kezdett idegesíteni az egész, hogy senki nem mond semmit. Mi a bajuk? Eleanor velem háttal ült, mellette, a jobb oldalán Louis. Félénken tettem a lányra a kezem, aki ijedten nézett rám. Tátogtam neki; Mit csináltam?, mire egy "Sajnálom"-ot tátogott vissza. 

- Hát legyen. -halkan motyogtam. 

Egy utolsó pillantást vetettem Zayn pajtásra, aki sajnálkozva nézett felém. Megforgattam a szemem, majd elindultam be a házba. Még el sem értem az ajtóig, akkor hallottam meg Eleanor hangját.

- Várj! -a többiek halkan szidták le őt.- Tudnia kell, Lou. Hisz ő is családtag!

Ahogy megálltam, elmosolyodtam. Családtag. Lenéztem a földre, éreztem, ahogy egy könnycsepp gördül végig az arcomon. Sietősen töröltem le, ahogy El meleg kezeit éreztem a vállaimon. Halkan nevettem fel, persze színleltem az egészet. Szórakozottan pislantottam a lány szomorú arcára. A szemében tükröződött a fájdalmam. Istenem.

- Nem akarják, hogy megtudd, de én igen. -suttogta.- Mivel ő is családtag!

Hátra ordította a fiúknak. Nem láttam őket, de éreztem, ahogy lesütik a szemüket. 

- Ha nem akarják, akkor nem kell megtudnom. Amit nem tudok, az nekem nem fáj. Vagy tévedek? 

- Csodálom, hogy így fogod fel. 

Nem. Egyáltalán nem így fogom fel. Vagyis... valójában egy részem így fogja fel, de a másik nem. Amelyik részem kimondta az a mondatot, az értelmezi így a dolgokat, és az a részem nem igazán a teljes énem vagyok. 

- Nem. Fiúk. -szólítottam meg őket.- Amiről nekem nem kell tudni, az nekem nem fáj, ugye? -vontam kérdőre őket.

Összenéztek, lepettek voltak, ahogy ismételtem a mondatomat. Felálltak, majd megindultak felénk. Sutyorogtak, ahogy közelítettek. Körülvettek engem, még El is beállt a körbe. Nem tudtam, hogy most mit kéne tennem. Szívesebben maradtam volna a szobában, és aludtam volna tovább. Jut eszembe. Azt sem tudom, hány óra van...

- Alex. -szólított Louis.- Nem azért nem mondunk el neked dolgokat, mert nem tartozol közénk... csak jobb, ha nem mondjuk el. Tudjuk, hogy nagyon fájna neked.

- A családommal történt valami? -kérdeztem zavartan.

- Nem. -felnevetett. Számomra ez csöppet sem volt vicces, mire elkomolyodott. Megköszörülte a torkát, és folytatta.- Nem. 

- Akkor meg mi? Az Isten szerelmére! Ne hozzátok már rám a frászt!

Zayn megfogta a karom. Idegesen néztem rá, mire kissé hátrahökkent. Nem így akartam ezt az egészet, de azt hiszem, ez jól jött.

- Majd elmondjuk. -motyogta.
Teljesen megvoltam elégedve azzal, amit mondott. Nem küldtem felé megvető pillantásokat, mivel semmi jogom nincsen, főleg ebben a helyzetben. hogy azt sem tudom, miről van szó. Nem bántam, amit nem tudtam, mivel nagyon rosszul hangzik az egész. Minden rosszindulatú gondolat kavargott a fejemben, ami, ha megtörténne, összetörnék. Darabokra.
- Semmi gond, tényleg. -mosolyt festettem az arcomra.
- Biztos, Lex? -kérdezte rekedten Harry.
Ahogy a felkaromat simította, beleremegtem, de jó értelemben. Kedvesen mosolygott rám, ami elbűvölt. Nem voltam magamnál.
- Tényleg. Ha olyan borzasztó, bizonyára jobb, ha nem tudom meg.
A szemem lesütöttem. Nagyon-nagyon furdalt a kíváncsiság, de akkor is tartottam magam ahhoz, hogy nem kell tudnom mindent. Bármennyire is vonz... a tudatlanság néha fáj, de azért jó oldala is van.
- Borzasztó!? -förmedt rám Eleanor, természetesen vissza tudott esni a természete normálissá.- Remélem, hogy nem arra gondolsz, hogy valaki netán meghalt? Vagy...?
Felkaptam a tekintetem, ahogy elhúzta a mondat végét. Szégyenlősen mosolyogtam, mire tehetetlenül leejtette a kezét, ami a combján landolt. Kínosan felnevettem, mire ő folytatta.
- Én elmondom neked. Nem érdekel, hogy mit gondolnak a többiek. -körülnézett a bandán.
Mindenki bólintott, ezzel megadva neki az engedélyt. Louis a derekánál fogva karolta át, mire félénken, komor arckifejezéssel nézett a fiúra.
- Ő. Hol is kezdjem? -nevetett fel kínosan, Lou-val együtt, miközben még mindig őt nézte, majd magabiztosan tért át tekintete az én arcomra. Lepetten néztem, ahogy belekezdett a mondatába.- Louis megkérte a kezem. -elhúzta a száját.
Teljesen lefagytam, ahogy meghallottam. Elképedtem. Már ilyen is van?, kérdeztem magamban, melyet természetesen költői kérdésnek szántam.
- És? Mit mondtál? És mi a baj vele? -bombáztam a kérdésekkel szegény lányt.
- Természetesen igent, csak...
- Csak nem kellene. Rossz fényt vet a bandára, ha a jegyesem lenne. Sokan elpártolnának a bandától.
Együtt érzően néztem rájuk. Tudtam mennyire szeretik egymást, még én mennyire szeretem az ő általuk alakított párost. Nagyon összeillenek, ha ezt pár rajongó nem is nézi jó szemmel. Én igen.
- Sajnálom.
Nem tudtam mást mondani, de azt hiszem, ez az egyetlen egy szó is sokatmondó. A tenyeremet rátettem El karjára, és megsimogattam. Majd Louis karját szorítottam meg. Nem tudtam mit tenni, amikor éreztem, ahogy átölelt. Jól éreztem magam az ölelésében. Nem ölelkezünk annyira sokszor, de ez most kifejezetten tetszett. Mások klausztrofóbiásnak érzik magukat, amikor valaki megöleli őket, én az is vagyok, de nem éreztem magam annak. Nem akartam hamar elszabadulni a fiútól.
Próbáltam minél többet, és jobban segíteni nekik. Átéltem a helyzetet, számomra is szörnyű lenne, ha a rajongók miatt nem lehetnék Zayn-nel házas. Bár ez még odébb van.
***
Odabent beültünk a konyhába, én végül is ültem. Zayn mellettem, mellette pedig Louis és El. Sutyorogtak valamit, majd Louis elkérte az újságot Liam-től, aki szorgalmasan lapozgatta. Tommo rám nézett, miután elém csúsztatta az újságot, mosolygott. Félénken fogtam meg, és lapozgattam. Utasítását követve lapoztam a 14. oldalra. Amint odaértem, nagy betűkkel ez a szöveg várt rám: A ONE DIRECTION TAGJA, LOUIS TOMLINSON, ÉS BARÁTNŐJE, ELEANOR CALDER MEGHÁZASODIK?
- Nem tudom honnan a francból tudják.
- Louis, lehet, hogy csak szedik valahonnan. Temérdek pletyka, vagy nem pletyka terjeng rólatok a neten, és a Tv-ben... -nyugtattam.
- Legyen igazad. -motyogta, ahogy belemarkolt Eleanor karjába.