Másnap délután nem volt senkinek semmi programja, így kitaláltam egyet. Nem valami nagy szám, ugyan is a kórházba megyünk meglátogatni a beteget. Két kocsival mentünk, Harry és Niall felajánlotta, hogy elfuvarozza a társaság egy-egy részét, így kényelmesen el is fértünk.
A folyosón várunk, ugyan is megvizsgálják a lányt, hogy változott-e valami az előző naphoz képest.
- Szerinted rendbe fog jönni? -kérdezte idegesen Niall.
- Mért ne jönne rendbe? Erős lány. -mosolygott kedvesen Zayn.
A padon ülve mosolyogva néztem a srácra, aki a falnak dőlt, előttem. Niall tehetetlenül dőlt a falnak, a kezét a pulóverzsebébe dugta. Tekintetemet átvezettem a mellettem jobb oldalt ülő göndör hajú fiúra, aki komoran néz maga elé. Üresen bámulja a fehér padlót. Az arcát vizsgáltam végig, de inkább a szemébe szerettem volna bele nézni, mivel csak onnan tudom megfejteni azt amire gondol. Talán. A másik oldalamon Liam ült, aki szint úgy csöndesen nézett maga elé. Egy mellettünk lévő padon pedig El és Louis ültek, és beszélgettek. Legalább valakik jól érzik magukat.
- Maguk Mrs. Duncan hozzátartozói? -tette fel a kérdést egy ápolónő.
Hangja lágy volt és szelíd. Haja copfba kötve, fején pedig egy sapka. Orrán egy divatos szemüveg pihent, mivel alig lehet 20-25 év körüli nő. Mosolygósan figyelt ránk, de legfőképp rám.
- Öhm. A barátai vagyunk. -nyögtem ki egy meglehetősen jóra sikeredett választ.- Bemehetünk?
- Persze. -válaszolta kedvesen, majd kinyitotta nekünk az ajtót.
Niall lépett be először, utána Liam következett, majd Zayn. Az utóbbi a kezét nyújtotta, hogy menjek be vele együtt, de én ellenkeztem. Amúgy is. A túlzsúfolt hely nem a kedvencem... klausztrofóbiás vagyok.
Eleanor és Louis is bementek. Nem tudom mire vélni azt, hogy ennyien mentek be. Egyedül én és Harry maradtunk kint a folyosón.
- Miért nem mentél be? -kérdezte rekedten.
- Mert nem szeretnék. Majd mikor kijöttek néhányan. -magyaráztam.
- Klausztrofóbiás vagy? -tette fel a kérdést egyhangúan.
Bólintottam, majd kínosan elmosolyodtam. Egy fél mosoly húzódott a szájára ahogy rám nézett.
- Alex? Kérdezhetek egy valamit?
- Már kérdeztél. -viccelődve kacsintottam, mire felnevettem.
- Akkor még kettőt? -bólintottam.- Ha azt mondanám, hogy csókolj meg, mit reagálnál?
A számat eltátottam, ahogy a kérdést feltette. A szemem is kitágult. Ijedten néztem rá. Egy gombóc nőtt a torkomban, mi megakadályozta, hogy bármit is tudjak válaszolni. A szám is enyhén kiszáradt, ami kezdett kissé idegesíteni, de volt nagyobb gondom is. Ugyan. Mért kérdeznél ilyent?, magamban kérdeztem meg tőle, reménykedve abban, hogy gondolat olvasó. Akár erre az egy percre is.
A gombócot legyűrve a torkomban nyitottam ki ismételten a számat, majd megszólaltam.
- Kicsit meglepődnék. -válaszoltam. Nem ezt akartam mondani, de a szám megelőzte a gondolataim.
- Akkor tedd meg!
Vészesen közeledett felém, én persze távolodtam tőle, szinte leestem a padról. A kezemet megemeltem, tenyerem az arcán csattant egy nagyot. A fejét az ütés irányába fordítottam, majd a szemöldökét megemelve, mosolyogva nézett vissza rám.
- Csak nem képzeled!? -förmedtem rá.
- Cs-csak tudni akartam valamit... -dadogott.
- Harry!? Tudod, hogy szeretlek, de úgy mint a testvéremet. nem úgy, mint Zayn-t. Nekem ő nagyon fontos, színt úgy te is. Csak vele járok, és nem veled.
A szemét lesütötte, ahogy magyaráztam neki a dolgokat. Az igazság az, hogy tényleg nagyon-nagyon szeretem őt, és az is igaz, mint ha tesók lennénk.
Félénken közeledtem vissza a pad középpontja felé, majd idegesen fordultam előre. Az ujjammal babráltam, éreztem a tekintetét rajtam, a szemem sarkából láttam is, ahogy a nyelvét kidugja, majd végighúzza az ajkain. Csábító volt, de ellenálltam neki. Hogy az őszintét megvalljam, ha nem lenne nekem Zayn, szívesen járnék a göndör hajú fiúval, itt mellettem. A szemei csodálatosak, elképesztően gyönyörű zöld íriszei vannak, és talán a kedvenc színem is ezúttal a zöld árnyalatból. Miket beszélsz itt, Alex?, a belső hang időben szólt rám, mivel már majdnem megérintettem az arcát. Ami szint úgy gyönyörű és káprázatos. Na most azonnal kelj fel a "Harry Styles országból"!
- Lex. -hangja dörmögött.- S-sajnálom. É-én csak...
- Semmi gond... Harry. Az igazság az, hogy...
Ebben a pillanatban nyílt ki a szoba ajtó, és kiléptek rajta a többiek. Egy részem hálás volt nekik, hogy ilyen hamar kijöttek, másik részem viszont nem annyira, mivel... á. Mit áltatok én itt? Örülök neki, hogy húzhatom vele az időt. Kevésbé örül neki Harold, de az ő baja.
- Hogy van a lány? -kérdeztem.
Gyorsan felálltam a padról, majd Niall felé mentem. A szemébe néztem, a csodás kék szeme mosolygott az örömtől.
- Az orvos azt mondta neki, hogy holnap után már jöhet. -mosolygott elégedetten.
- Ez fantasztikus!
Mosollyal az arcomon öleltem meg. A nyakánál szorítottam magamhoz, csoda, hogy nem fojtottam meg.
Az ajtó előtt állva kérdőn néztem Harry-re, nem-e akar bejönni. A kezemet nyújtottam felé, mikor nem mukkant meg. Felnézett rám, ahogy lemosolyogtam, úgy ragadta meg a kezem, és besétáltunk. Természetesen nem kézen fogva...
Harry megállt az ajtó előtt, ahogy becsukta az ajtót, én pedig egyenest Kristina felé mentem, aki az ablakon nézett ki.
- Kristi. -suttogtam a nevét.
- Sziasztok. -mosolygott.- Mért nem jöttetek be a többiekkel?
- Szia Kristi. -Harry a rekedtes hangján közeledett felénk, a lány ágyának másik oldalára lépkedett.- Klausztrofóbiás. Én pedig nem szerettem volna csak úgy bejönni, és állni, meg sem szólalni. -magyarázta.
Az ágyban fekvő lány mosolygott, ahogy Harry mondta a magyarázatot, miért külön jöttünk be, majd rám pislantott. Érdekfeszítően nézett rám, arckifejezéséről letudtam olvasni, hogy mi iránt érdeklődik. A szememmel erősen néztem vissza rá, szigorúan, hogy nem! Csak beszélgettünk Harry-vel.
- Rendben. -mosolygott.- És mi van veletek?
Harry-re néztem, aki szint úgy tett mint én, rám nézett. Szeme kérdőjelet tükrözött felém, úgyhogy jobbnak láttam, ha én szólalok meg.
- Semmi különös. Lazulunk. -válaszoltam egyszerűen.
Mosolyogva bólintott. Én sem tudtam mást tenni, csak mosolyogni. Mosolyt csalt az arcomra. Leültem a székre, ami az ágya mellett állt magányosan, megfogtam Kristi kezét. Félénken mosolyodott el, majd Harry-re nézett.
- Szép a szemed. -nevetett fel.
Harry szégyenlősen elfordította a fejét, majd hallatszott a halk kuncogása, ahogy megkapta a bókot. Én is elnevettem magam.
- Tényleg az. -erősítettem meg halkan.
Magabiztos mosolyommal csaltam vissza Harry-be a bátorságát. Megkönnyebbülten mosolyodott el, mitől még szélesebb mosolyt kentem szét az arcomon.
Miután mindent megbeszéltünk, úgy köszöntünk el mindketten a lánytól, mind a ketten megöleltük őt. Az ajtón túl várt ránk Niall, cuki kiscicás mosollyal. Elvarázsolt a tekintete, de mikor Harry átkarolt a vállamnál, és rám nézett, visszatértem a jelen lévő helyzetembe, a kórházba.
Kíváncsiskodtam, a többiek hol léte felől, mire Niall azt válaszolta, hogy Liam elment meglátogatni a családját, Eleanor és Louis pedig együtt vannak valamerre. Zayn pedig kint vár a kocsinál.
Ahogy nevetve kiléptünk az üvegajtón, úgy jött elébünk Zayn, és megfogta a karom. Kicsit zavarban voltam, ahogy elrántott Harry karja alól, de nem nagyon törődtem vele, mert tudtam, ilyen mikor féltékeny.
- Zayn. Már mondtam. Te fontosabb vagy nekem, mint Ő. -néztem a göndör hajú fiúra, aki a szőkeséggel beszélgetett.
- Nem ez a lényeg. Gyere el velem valahova. -suttogta csábítóan.
Homlokát az enyémnek döntötte, majd egy puszit nyomott az orromra, mitől mosoly húzódott szét az arcomon.
- És? Hova szeretnél el vinni? -kérdezősködtem.
- Csak gyere el. Meglátod, jó lesz.
Elégedetten, és ravaszul mosolygott, kacsintott egyet, miután beleegyeztem. A többieknek odakiáltottam, hogy ne várjanak meg minket, mire ők vállat vontak, majd mondták, hogy hazamennek. Egy utolsót mosolyogtam Harry-re, aki a haját összeborzolva nézett felém. Szemöldökét összehúzta, ami mindig is a kedvenc arckifejezésem volt tőle, szemével hunyorgatott. Nem tudtam megvizsgálni utoljára a gyönyörű zöld íriszeit, de nem is bántam. Zayn borostás arcán akadt meg a szemem, majd a kezünkre néztem le. Elkápráztatott az egész, ahogy az erek kiálltak a karjából. Rám mosolygott, ahogy visszanéztem a szemébe. Gyönyörű. Barátságos tekintete mindig is a kedvenceim közé tartozott.
- Maguk Mrs. Duncan hozzátartozói? -tette fel a kérdést egy ápolónő.
Hangja lágy volt és szelíd. Haja copfba kötve, fején pedig egy sapka. Orrán egy divatos szemüveg pihent, mivel alig lehet 20-25 év körüli nő. Mosolygósan figyelt ránk, de legfőképp rám.
- Öhm. A barátai vagyunk. -nyögtem ki egy meglehetősen jóra sikeredett választ.- Bemehetünk?
- Persze. -válaszolta kedvesen, majd kinyitotta nekünk az ajtót.
Niall lépett be először, utána Liam következett, majd Zayn. Az utóbbi a kezét nyújtotta, hogy menjek be vele együtt, de én ellenkeztem. Amúgy is. A túlzsúfolt hely nem a kedvencem... klausztrofóbiás vagyok.
Eleanor és Louis is bementek. Nem tudom mire vélni azt, hogy ennyien mentek be. Egyedül én és Harry maradtunk kint a folyosón.
- Miért nem mentél be? -kérdezte rekedten.
- Mert nem szeretnék. Majd mikor kijöttek néhányan. -magyaráztam.
- Klausztrofóbiás vagy? -tette fel a kérdést egyhangúan.
Bólintottam, majd kínosan elmosolyodtam. Egy fél mosoly húzódott a szájára ahogy rám nézett.
- Alex? Kérdezhetek egy valamit?
- Már kérdeztél. -viccelődve kacsintottam, mire felnevettem.
- Akkor még kettőt? -bólintottam.- Ha azt mondanám, hogy csókolj meg, mit reagálnál?
A számat eltátottam, ahogy a kérdést feltette. A szemem is kitágult. Ijedten néztem rá. Egy gombóc nőtt a torkomban, mi megakadályozta, hogy bármit is tudjak válaszolni. A szám is enyhén kiszáradt, ami kezdett kissé idegesíteni, de volt nagyobb gondom is. Ugyan. Mért kérdeznél ilyent?, magamban kérdeztem meg tőle, reménykedve abban, hogy gondolat olvasó. Akár erre az egy percre is.
A gombócot legyűrve a torkomban nyitottam ki ismételten a számat, majd megszólaltam.
- Kicsit meglepődnék. -válaszoltam. Nem ezt akartam mondani, de a szám megelőzte a gondolataim.
- Akkor tedd meg!
Vészesen közeledett felém, én persze távolodtam tőle, szinte leestem a padról. A kezemet megemeltem, tenyerem az arcán csattant egy nagyot. A fejét az ütés irányába fordítottam, majd a szemöldökét megemelve, mosolyogva nézett vissza rám.
- Csak nem képzeled!? -förmedtem rá.
- Cs-csak tudni akartam valamit... -dadogott.
- Harry!? Tudod, hogy szeretlek, de úgy mint a testvéremet. nem úgy, mint Zayn-t. Nekem ő nagyon fontos, színt úgy te is. Csak vele járok, és nem veled.
A szemét lesütötte, ahogy magyaráztam neki a dolgokat. Az igazság az, hogy tényleg nagyon-nagyon szeretem őt, és az is igaz, mint ha tesók lennénk.
Félénken közeledtem vissza a pad középpontja felé, majd idegesen fordultam előre. Az ujjammal babráltam, éreztem a tekintetét rajtam, a szemem sarkából láttam is, ahogy a nyelvét kidugja, majd végighúzza az ajkain. Csábító volt, de ellenálltam neki. Hogy az őszintét megvalljam, ha nem lenne nekem Zayn, szívesen járnék a göndör hajú fiúval, itt mellettem. A szemei csodálatosak, elképesztően gyönyörű zöld íriszei vannak, és talán a kedvenc színem is ezúttal a zöld árnyalatból. Miket beszélsz itt, Alex?, a belső hang időben szólt rám, mivel már majdnem megérintettem az arcát. Ami szint úgy gyönyörű és káprázatos. Na most azonnal kelj fel a "Harry Styles országból"!
- Lex. -hangja dörmögött.- S-sajnálom. É-én csak...
- Semmi gond... Harry. Az igazság az, hogy...
Ebben a pillanatban nyílt ki a szoba ajtó, és kiléptek rajta a többiek. Egy részem hálás volt nekik, hogy ilyen hamar kijöttek, másik részem viszont nem annyira, mivel... á. Mit áltatok én itt? Örülök neki, hogy húzhatom vele az időt. Kevésbé örül neki Harold, de az ő baja.
- Hogy van a lány? -kérdeztem.
Gyorsan felálltam a padról, majd Niall felé mentem. A szemébe néztem, a csodás kék szeme mosolygott az örömtől.
- Az orvos azt mondta neki, hogy holnap után már jöhet. -mosolygott elégedetten.
- Ez fantasztikus!
Mosollyal az arcomon öleltem meg. A nyakánál szorítottam magamhoz, csoda, hogy nem fojtottam meg.
Az ajtó előtt állva kérdőn néztem Harry-re, nem-e akar bejönni. A kezemet nyújtottam felé, mikor nem mukkant meg. Felnézett rám, ahogy lemosolyogtam, úgy ragadta meg a kezem, és besétáltunk. Természetesen nem kézen fogva...
Harry megállt az ajtó előtt, ahogy becsukta az ajtót, én pedig egyenest Kristina felé mentem, aki az ablakon nézett ki.
- Kristi. -suttogtam a nevét.
- Sziasztok. -mosolygott.- Mért nem jöttetek be a többiekkel?
- Szia Kristi. -Harry a rekedtes hangján közeledett felénk, a lány ágyának másik oldalára lépkedett.- Klausztrofóbiás. Én pedig nem szerettem volna csak úgy bejönni, és állni, meg sem szólalni. -magyarázta.
Az ágyban fekvő lány mosolygott, ahogy Harry mondta a magyarázatot, miért külön jöttünk be, majd rám pislantott. Érdekfeszítően nézett rám, arckifejezéséről letudtam olvasni, hogy mi iránt érdeklődik. A szememmel erősen néztem vissza rá, szigorúan, hogy nem! Csak beszélgettünk Harry-vel.
- Rendben. -mosolygott.- És mi van veletek?
Harry-re néztem, aki szint úgy tett mint én, rám nézett. Szeme kérdőjelet tükrözött felém, úgyhogy jobbnak láttam, ha én szólalok meg.
- Semmi különös. Lazulunk. -válaszoltam egyszerűen.
Mosolyogva bólintott. Én sem tudtam mást tenni, csak mosolyogni. Mosolyt csalt az arcomra. Leültem a székre, ami az ágya mellett állt magányosan, megfogtam Kristi kezét. Félénken mosolyodott el, majd Harry-re nézett.
- Szép a szemed. -nevetett fel.
Harry szégyenlősen elfordította a fejét, majd hallatszott a halk kuncogása, ahogy megkapta a bókot. Én is elnevettem magam.
- Tényleg az. -erősítettem meg halkan.
Magabiztos mosolyommal csaltam vissza Harry-be a bátorságát. Megkönnyebbülten mosolyodott el, mitől még szélesebb mosolyt kentem szét az arcomon.
Miután mindent megbeszéltünk, úgy köszöntünk el mindketten a lánytól, mind a ketten megöleltük őt. Az ajtón túl várt ránk Niall, cuki kiscicás mosollyal. Elvarázsolt a tekintete, de mikor Harry átkarolt a vállamnál, és rám nézett, visszatértem a jelen lévő helyzetembe, a kórházba.
Kíváncsiskodtam, a többiek hol léte felől, mire Niall azt válaszolta, hogy Liam elment meglátogatni a családját, Eleanor és Louis pedig együtt vannak valamerre. Zayn pedig kint vár a kocsinál.
Ahogy nevetve kiléptünk az üvegajtón, úgy jött elébünk Zayn, és megfogta a karom. Kicsit zavarban voltam, ahogy elrántott Harry karja alól, de nem nagyon törődtem vele, mert tudtam, ilyen mikor féltékeny.
- Zayn. Már mondtam. Te fontosabb vagy nekem, mint Ő. -néztem a göndör hajú fiúra, aki a szőkeséggel beszélgetett.
- Nem ez a lényeg. Gyere el velem valahova. -suttogta csábítóan.
Homlokát az enyémnek döntötte, majd egy puszit nyomott az orromra, mitől mosoly húzódott szét az arcomon.
- És? Hova szeretnél el vinni? -kérdezősködtem.
- Csak gyere el. Meglátod, jó lesz.
Elégedetten, és ravaszul mosolygott, kacsintott egyet, miután beleegyeztem. A többieknek odakiáltottam, hogy ne várjanak meg minket, mire ők vállat vontak, majd mondták, hogy hazamennek. Egy utolsót mosolyogtam Harry-re, aki a haját összeborzolva nézett felém. Szemöldökét összehúzta, ami mindig is a kedvenc arckifejezésem volt tőle, szemével hunyorgatott. Nem tudtam megvizsgálni utoljára a gyönyörű zöld íriszeit, de nem is bántam. Zayn borostás arcán akadt meg a szemem, majd a kezünkre néztem le. Elkápráztatott az egész, ahogy az erek kiálltak a karjából. Rám mosolygott, ahogy visszanéztem a szemébe. Gyönyörű. Barátságos tekintete mindig is a kedvenceim közé tartozott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése