Magyarázat... ilyen is csak velem történik [Első fejezet, Huszonhetedik rész]

Az utolsó falatokat lenyelve dobtam a kukába a banánhéjat. A szám megtöröltem, a kezem a nadrágomba töröltem, és nekiindultam a szobámnak. A lépcsőn sietősen kapkodtam a lábam.

A szobában elővettem a mobilom, majd tárcsáztam egy számot. Egyetlen egyet. Pár síp után felvette egy nő, de nem az a nő, akire én számítottam.

- Halló? 

- A-am. Hannah-t keresem. Ott van? -tértem a lényegre.

Egy hosszabb szünet után újból megszólalt.

- Ki keresi?

- Harry. 

Mintha meglepődött volna, úgy hallottam a hangját.

- Mindjárt idehívom.

A vonal túloldalán lévő lány hangja mosolygott, örült valaminek. Nem tudom ezt megérteni, mi olyan különleges abban, ha az ember telefonál. 

Kis várakozás után hallottam meg a keresett lány hangját, ahogy idegesen beszél azzal, aki felvette.

- Harry? -szólított.

- Én vagyok. -mosolyogtam.- Miért nem vetted fel, amikor hívtalak?

- Hát... tudod. -motyogott.- Sok a dolgom. El vagyok habozva mostanában.

A hangja a "magyarázat" elmondása alatt megkönnyebbült lett. Nem tudtam kiszűrni azt belőle, hogy most az igazat mondja, vagy azt, hogy csak az eszemmel játszik.

- Az a barátnőd volt? -kérdeztem.

- I-igen. Miért?

- Mért beszéltél vele olyan gorombán?

Csend lépett fel a vonalban. Egyből levágtam, hogy mi történt. Tényleg csak az agyammal játszik. Nem értem az ilyeneket. 

- Figyelj, Harry. Most ráérsz? -elméláztam a kérdésen.- Akkor elmagyarázok mindent!

- Ok. 

A vonalt bontottam, majd idegesen borzoltam össze a hajam. Több kérdés is felmerült bennem, mindent el tudtam képzelni, amit csak tudtam, s lehetett. Bármi ami rossz. 

Lekocogtam a lépcsőn, majd beültem a többiekhez, Niall-hez és Liam-hez a nappaliba Tv-t nézni. Liam mellett foglaltam helyet.

- Mit néztek? -kérdeztem unott hangnemben.

- Igazából Szerelem. -vágta rá Niall. 

Felnevettem, majd mit sem törődve azzal, hogy mi megy, csatlakoztam a nézéshez. 

Az esküvői jelenetnél éreztem, ahogy könny szökik a szemembe. Próbáltam leplezni, ezért a kezem odatartottam, amit Liam észre is vett. 

- Haver, te sírsz? -kérdezte nevetve.

Kínomban megforgattam a szemem, majd megtöröltem. 

- Nem vicces! -förmedtem rá.

Ekkor hallottam meg, hogy valaki csenget. Egyből felálltam, és elindultam az ajtó felé. A tükörben még megnéztem magam, egy grimaszt mutattam, majd kinyitottam az ajtót.

- Szia. -köszönt halkan.- Nem beszélnénk meg ezt az egészet kint? 

- De... persze. 

A szám elhúztam, miközben becsuktam magam mögött az ajtót.
Helyet foglalt a széken, én pedig zsebre dugott kézzel álltam meg az ajtó előtt. Nem bírtam leülni a másik székbe, vagy szimplán mellette állni. Ahogy erre ő is rájött, hangosan fújta ki a levegőt, kitágult szemmel nézett maga elé, majd egy "Akkor jó!"-t tátogott. A keze a combján landolt, mely csattanva érkezett.
- Hát. Hol is kezdjem. -felnevetett.- Tudod... mindig is újságíró szerettem volna lenni, vagy riporter, és hát...
- Szóval kihasználtál?
Csalódottan néztem a lányra, aki szomorkás tekintettel nézett vissza rám. Egyik zsebemből kivettem a kezem, és abba temettem az arcom, majd a hajam borzoltam össze vele, hogy ekkora marha is csak én lehetek.
- Harry, nem... ne értsd félre. -felállt a székből, majd aggodalmasan fogta meg a karom.- Nagyon aranyos, és kedves srác vagy.
Ezek hallatán elrántottam tőle a karom, majd előrébb léptem. Ugyan ezeket mondta akkor, mikor megláttuk egymást. Rögtön megtetszett. De most? Undorodom tőle. Nem szívlelem az olyant, aki a munkája miatt szúrja hátba az embert. Jó, értem. A karrier is fontos. De nem jó játék az ember szíve. Könnyen összetörhet.
- Te sem vagy más. Te csak annyiból különbözöl azoktól a lányoktól, akiket idáig ismertem, és kapcsolatom volt velük, hogy te a munkád miatt hagytál itt! Feltudod azt fogni, hogy az ember érzéseivel játszol?
Idegességemben markolásztam a korlátot. Dühödten fordultam meg, úgy néztem a szemébe. Láttam benne a megbántságot, de ez nekem nem elég.
- Menj el. -mondtam, már kicsit higgadtan. Közeledett felém, halkan suttogta a nevem.- Kérlek. Menj el!
Ahogy ráordítottam, riadtan ment le a lépcsőn, be a rozsdás furgonjába. Még mindig forrtam a dühtől, de az tudott vigasztalni, hogy egy ilyen csotrogányt vezet, annak ellenére is, hogy milyen hitelesen adja elő a "jó kislányt, aki nem szúr hátba". Színésznek is mehetne.
Leültem a székbe, két kartámlájára tettem a könyökömet, és a fejemet fogtam. Nem bírtam feldolgozni az egészet. Annyi mindent csináltunk mi így az első hetekben. Beengedtem a magánéletembe. Nem értem ezeket a nőket, hogy miért játsszák meg az ártatlant, miközben egy szörny lapul az árnyukban? Most összetörtem.

*Alexandra szemszöge*

Ahogy öleltem Zayn-t, úgy szívtam magamba az illatát. A szememet lehunytam, mikor kimondta ő is azt a csodás mondatot. A tekintetem megemeltem, a mellkasáról elvettem a fejem, úgy néztem mélyen a csodás barna szemeibe. Elképesztő tud lenni. Az arca enyhén borostás, ami férfiassá teszi. Olyan sármos, nem tudom. Bonyolult szavakba foglalni, hogy most mit is érzek, és mit látok magam előtt.
- Te vagy a legcsodásabb lány, akit valaha láttam, Alex. -suttogta.
Elérzékenyültem a szavai hallatán. Sosem hallottam ilyent senkitől. Fantasztikus volt. Teljes testemmel fordultam felé, a kezét megfogtam. Elképedve csodáltam, milyen nagy a tenyere az enyémhez képest. Mikor feltekintettem rá, riadtan nézett le a kezeinkre.
- Mit művelsz, te nő? -tette fel a kérdést.
Elnevettem magam rajta, majd a nyakánál öleltem át. Egy pár könnycsepp végig gördült az arcomon, nem akartam, hogy ezt észre vegye, ezért gyorsan le is töröltem. Haját simogattam, pár tincset az ujjaim közé vettem, és szorongattam. Erre felnevetett, mi engem is elfogott.
Mikor eltávolodtunk egymástól, Zayn reménykedve nézett a szemeimbe. Tudtam, hogy mit szeretne. Tudtam, mire készül, aminek örültem volna, de jelenleg nincs kedvem. Majd az este folyamán valamikor...
- Lex. Gyönyörű vagy.
Csábítóan suttogott a fülembe, mi aláírta a gondolatomat.
- Már annyira ismerlek... -nevettem fel.- Majd máskor. -kacsintottam.
Felnevetett, ahogy egy puszit nyomtam az ajkaira.
Az ajtóban megálltam, és egy utolsót pillantottam a srácra. Elégedetten vigyorgott rám, a fogai is kibukkantak. Ezt az arckifejezését bírom én a legjobban.
A lépcsőn lassabban mentem le, a korlátot fogtam. Az üvegajtón kinéztem, Louis és El ülnek kint, és beszélgetnek. A nappaliból beszűrődött a Tv zaja, ahova be is pillantottam. Liam és Niall ültek, és nézték a meccset. Elmosolyodtam azon, amit láttam. Srácok. Ilyen hamar kibékülni... Ellöktem magam a faltól, minek közben neki dőltem, majd a konyhába mentem. A hűtőt kinyitottam, kivettem belőle az ásványvizet. Felnyúltam a polcon fekvő poharamért, és beleöntöttem 2 dl-nyi vizet. Szomjas voltam már, így hamar lehúztam. A poharat beljebb toltam, a vizet pedig visszatettem a hűtőbe.
Visszamentem a nappalihoz, a srácok észre sem vettek, így krákogtam egyet. Erre már idefigyeltek.
- Bocs Lex. Mondtál valamit? -kérdezte egyből Liam.
- Harry hol van? -kérdeztem a srác holléte felől.
Megrántották a vállukat, majd Niall válaszolt a kérdésemre, hogy kint van a teraszon. De lehet, hogy azóta bejött. Megforgattam a szemeim, majd felnevetve mentem az ajtó felé. A cipőmet felhúztam, kinyitottam az ajtót. Szerencsémre ott volt Harry.
A fejét lehajtotta, és fogta.
- Harry?
Hamar nézett fel rám, mintha megijesztettem volna.
- Harry, mi a baj? -kérdeztem.
Leültem mellé a másik székbe, majd búsan néztem a fiúra.
- Hannah. Átvert. Pusztán azért volt velem, mert a sajtónak dolgozik.
- Pedig olyan rendes lány volt.
- Mert jó színész! -vágta rá.
Megijedtem azon, ahogy most viselkedett. Sejtettem, hogy most mi fog történni. Újból elkezdődik az egész nap. Az egész gyötrelem újból felbukik. Nem akartam mind ezt.
Tudtam, hogy Harry az alkoholt hívja segítségül, ami rossz a számára. Még nincs 20 éves, és már piál... sokat.