Pakolás [Első fejezet, Huszonharmadik rész]

- Niall! -ordítottam a nevét.- Niall, ne!

Amilyen gyorsan tudtam, csak mentem a fiú után. Az ajtóhoz közel megállt, hátra fordult. Rám nézett, mielőtt neki ugrottam volna. Karjával erősen tartott, 90*-os szögben igaz, hogy elfordultunk, de megtartott magunkat. Nevetett, ahogy felé fordultam. Magam sem tudom, hogy mit miért cselekedtem, mikor felkarját simítottam végig. Felnevetett ismét, ez zökkentett ki az "Álom világ"-ból, amibe belecsöppentem.

- B-bocsi. -gyorsan elhúzódtam tőle.- Nem csinálsz semmi hülyeséget, ugye?

- Alex. -mondta a nevem, nyugodtan.- Hogy a francba csinálnék hülyeséget? Legalább megmagyarázhatná nekem valaki -hangsúlyozta a valaki szót.-, hogy mi a francért pont Liam-et hozta fel?! -kézfejével mutatott az ablakra, ami mögött az említett ül.

- N-nem tudom... -megindult az ajtó felé.- N-niall! Biztos valami más miatt... nem kell egyből arra gondolnod...

Felnevetett ismét, majd benyitott a házba. Szúrós tekintettel pásztázta Liam-et. Utána siettem...

- Liam. -szólította a srácot.- Megmagyaráznád, hogy mi az Istenért a te neved hozta fel először Kristi?!

- Haver... jobban van? -terelte a témát.

- A kérdésre válaszolj!

- Nem tudok semmiről... fogalmam sincs.

Közeledett felé Niall, elébe álltam, mielőtt pólójánál fogva magához húzta volna. Ahogy próbált kikerülni, úgy követtem mozdulatait, nem engedtem elmenni, vagy, hogy kikerüljön. Rám nézett. Az előbbi tűzben égő kék szemei, most lenyugodtak, ámbár a lélegzet vétele még így is éles volt.

- Niall. -a szemébe néztem, majd az ajtó felé biccentettem.- Menj vissza a kórházba... beszélj a lánnyal.

Ajkai szétváltak, szóra nyíltak. Szigorúbban pillantottam rá, így vissza csukta. Utólag még ránézett Liam-re, majd végig futott a többieken, végén engem nézett. Elviharzott a házból. Liam nyugodtan ült vissza a székre.

- Kösz, Lex. -megköszönte.

Hátra néztem rá, biccentettem egyet.

Zayn félre hívott, hogy megtudjuk vitatni ezt az egészet...

*Niall szemszöge*

A kocsimba ültem be, majd maradtam ott egy kis időre. Erősen megmarkoltam a kormányt, majd beindítottam az autót. Bal karomat az anyósülésre támasztottam, fejemet hátra fordítottam, hogy kényelmesen, s biztonságosan letudjak hajtani a kocsifeljáróról.

Amint a kórházhoz értem, a parkolóban leparkoltam, telefonomat zsebre vágtam. Lassan mentem a bejárat felé, még gondolkoztam azon, hogy miért pont Liam? Zsebemből kivettem a kezem, így könnyedén be tudtam lökni magam előtt az üveg ajtót, ami miután beléptem, automatikusan becsukódott. Felmentem az emeleten, majd balra fordultam. Megláttam azt a helyet, ahol ültünk, és várakoztunk... jó is volt addig. Egyre közeledtem a szoba felé, míg végül odaértem. Nagy levegőt vettem, benyitottam. A lány édesen az ujjaival babrált, vagyis inkább az ujján heverő dologgal babrált. Becsuktam magam mögött az ajtót. A szék még mindig ugyanúgy állt a helyén, mint mikor utoljára láttam.

- Niall. -szólított édes, lágy hangján.

- Szia! -mosolyogtam kedvesen.

Felém nyújtotta a kezét. Még mindig az ajtó előtt álltam. Lenéztem lábaimra, amik nem igen szerettek volna mozdulni. Felnéztem ismét, a lány szomorúbb arcot vágott. Rámosolyogtam, megindultam felé, megfogtam a kezét.

- Kris. Miért pont Liam nevét mondtad előszőr?

- Mert Liam jutott először eszembe. -válaszolta egyszerűen.

- De... Kristi. Te a barátnőm vagy, én pedig a te szőke herceged. -leültem a székre, kezét még mindig fogtam.

- Tudom. -mosolygott halványan.- Csak Liam olyan kedves. Nem sokat beszéltem vele, de nagyon kedves és aranyos srác.

Lepetten néztem rá. Tényleg nem igen szokott leállni csevegni Liam-mel. Nem fél tőle... csak nincs sok közös bennük... a kedvesség, a humor... ezek a közösek inkább, amik fontosabbak.

- Meddig kell bent maradnom? -kérdezte.

- Az orvos nem mondta? -rázta a fejét válaszul.- Megkérdezem.

Egy puszit nyomtam a homlokára.

***

Kristi-nek még egy hétig bent kell maradnia megfigyelésen. Szomorú dolog, mivel csak tegnap költözött be...  Most a szobámban vagyok Lexy-vel, a lány holmiját pakoljuk el. Alex kivette a táskájából a ruhákat, amiket az ágyra helyezett.

- Niall... ezeket neked kéne elraknod. -kacsintott.- Amúgy sem akarok matatni a cuccaid közt. -nevetett.

Felnevettem, majd bólintottam egyet. Én se szívesen nézném, hogy a ruháim közt kutat... ha nem is kutat, de akkor sem lenne valami -számomra- jó látvány.

Kristina könyveit nézegettem... elmosolyodtam azokon, mivel vannak itt romantikus könyvek, horror könyvek.

Kopogtattak az ajtón, ami nyitva van. El jelent meg.

- Hoztam még egy könyvet. -mosolygott kedvesen.- Ez is Kris könyve. -nyújtotta felém, ki is vettem a kezéből.

- Köszönöm El. -mosolyogtam rá.

- Igazán nincs mit. Majd vidd be neki a kórházba. Ezt olvasta mielőtt... -elhallgatott.

Újból szomorú lettem. Magamat okoltam mindenért. Java részt én voltam a hibás, nem törődtem vele. Nagyon szeretem őt. Szerelmes vagyok belé. Valódi érzéseim vannak a lány iránt, nem akarom elveszíteni.

A könyveit felraktam a polcomra, ahol a pengetőim vannak, azok mögé állítottam. A ruhás szekrényemben az ingeimet arrébb toltam,  alulról elő vettem még pár ruhaakasztót. Megkértem Alex-et, hogy rakosgassa fel a ruhákat, majd nyugodtan akassza be a szekrénybe.

Cipőin meglepődtem, hogy nem hozott sokat, pedig számítottam rá. Egy pár magassarkú, pár lapos talpú cipő, papucs. Nem túlozza el. Ezeket egyenlőre az ajtó mellé helyeztem.

A fiókomban, ahol a bokszerek és a zoknik vannak, hagytam helyet, ahova beférnek Kristi fehérneműi.

A pólókat ismét egy fiókba tettem, az enyéim közé. Nem hiszem, hogy össze tévesztenénk...

Nagyjából minden meg van, ami kell. Egy táskában vannak még ruhák, mik nem fértek el, azok egy darabig ott maradnak. Majd csinál valamit vele a lány. Nem akarok nagyon matatni a holmijai közt.

Alex felállt az ágyról, miután nagy levegőt vett, elmosolyodott. Felnevettem azon, ahogy rám néz. Megforgatta a szemeit. Alkarját megfogtam, gyengén, válla mögül visszanézett rám.

- Köszi a segítséged. -suttogtam.

Egy bólintással, és egy félmosollyal eltávozott. Bírom ezt a csajt., állapítottam meg.

*Harry szemszöge*

Minden nap felhívtam Hannah-t, de mindhiába. Nem veszi fel. Ha újból csalódnom kell egy lányban, azt nem viselném el. Részegségig innám magam, legjobb helyen egy pad mellett kötnék ki, szétterülve. Legrosszabb esetben pedig a kocsimban, a víz alján. 

Számtalanszor csörgettem a mobilját, kicsöngött, de nem vette fel. Az utolsó próbálkozásomnál, ami nem is olyan rég volt, a földhöz vágtam a telefont mérgemben. Pusztított a tudat, hogy csalódnom kell. Újból.

Ezért vagyok én ilyen idióta, szerencsétlen állat. Nekem sosem jön össze semmi. Nekem soha nem lesz olyan tartós kapcsolatom, mint idáig a srácoknak. Mint pl. Liam és Danielle, Zayn és Lex, Niall és Kristi, Louis és El. Nekik mindig összejön, de nekem. Nekem valahogy nem. De hiszek abban, abban, hogy valaki vár rám a nagyvilágban. Beszélje a nyelvem, vagy sem. 1000 km-re legyen tőlem, vagy messzebb. Várnom kell arra a lányra. És bízom benne, hogy ő is rám talál. Bízom benne.
A kertben pihenek az egyik széken ülve, kezemben egy sörrel. Nem tudom, de egy sör mindig jól esik, főleg, mikor hosszan merengek valamin. Az utolsó kortyot lehúztam, mielőtt felálltam volna, az üveget leraktam a fűbe. Nem akarok most ezzel az egésszel foglalkozni. Majd eltakarítja valaki, valaki, aki nem én leszek.
A kezemet zsebre dugtam, a szemöldököm összehúztam. Idegesen nyaltam végig alsó ajkamon, miközben a kerti tavunkra néztem, és megláttam magam. Olyan más lettem. Mármint az arcom más lett. Kezd férfiasabb lenni, ennek azért örülök, mert nem néznek sokan rám úgy, mint egy gyerek, és élhetem az életem. De akkor is furcsa. Minden reggel ezzel a fejjel kelek fel, minden reggel ezt az arcot látom magam előtt a tükörben, miközben kómásan mosakodom. És mind ez, csak most tűnt fel nekem. Idegesen mértem fel az arcom, mikor egy kéz ért hozzám. Meglepődve kaptam a lányra a tekintetem.
- Harry, jól vagy? -kérdezte rémült hangon.
Válaszul megbólintottam a fejem, mire halványan elmosolyodott. Visszamosolyogtam rá kedvesen, és újra a tükörképem néztem a vízben.
- Szerinted is más lettem?
Érdeklődően rá néztem, a válaszra várva. Lepetten mélyedt a szemeimbe, mikor haloványan mosolyra késztettem a szám -mivel sikeresen kizökkentettem a szoborságból-, pislogott párat, szóra nyitotta a száját.
- Igen.
Visszanéztem ismét a vízre, mikor mellém lépett, és nézte magát ő is.
- Az emberek változnak Harry. És te ebben a korban vagy. -megborzolta a hajam.
Felnevettem, mikor rá néztem, ő is engem vizslatott.
- Te így vagy gyönyörű. -komolyan nézett rám.
Zavarodottan mozgattam a szemeimet, hol az egyik, hol a másik kékségébe bámultam.
- Lex. -suttogva motyogtam a nevét.
Magamhoz öleltem a lányt, erősen szorítottam. Ilyent nem mondott idáig nekem senki. De örülök neki, hogy mind ez, az ő száját hagyta el. Mindig meg tud vigasztalni. Ő a legjobb lány barátom.
- Köszönöm. -suttogtam- És szeretlek.
Magához szorított a szó hallatán. Behunytam a szemem, ajkaimat összenyomtam, próbáltam elszorítani azt az egy csepp könnyet, mi próbált kiszökni a szememből.
Szipogást hallottam. Ezek szerint ő is küszködik, hogy ne sírjon.
- Én is szeretlek, Harry! -mondta zokogva, miközben a nyakamba fúrta arcát.
Boldogan nevettem fel, majd nem szégyenkezve, szabadjára engedtem érzéseimet. A fűre ültünk, Alex a vállamra döntötte a fejét. A kezemmel támaszkodtam, mosolyogva bámultam fel az égre.