A kertben a tó mellé vittem egy széket, arra ültem le. Hátradőltem, az ujjaimat összefontam, és az ölemben helyeztem el, míg a lábamat összekulcsoltam, és úgy nyújtottam előre. Kis híján, hogy beleért volna a vízbe a cipőm, de nem zavart.
A szellő kellemes volt. Fújt egy lágyat, ami rövid volt. Fújt még egyet, ez is ugyan olyan volt, mint az előző. És fújt egy nagyot. Majdnem lelökött a székről, pedig nem mondom magam pihesúlyúnak. Azt figyeltem meg, hogy a madarak hirtelen csapatostul szelték át a levegőt. Hangos károgások, halk csicsergések a fákról. A fák ágait csak úgy hajtogatta a szél. Az erős ágakat úgy mozgatta, mintha csak táncot jártak volna. A levelek zörögtek, sisteregtek ahogy egymáshoz csapódtak. Süvítő hangja annál inkább nyugtató volt. Szerettem mindig is ezt a természet adta, nyugtató gyógy -számomra- hangokat. Mindig is nagyon-nagyon szerettem. Kislány koromban is futottam, ahogy a szél elkapta a ruhámat, vagy a kiengedett hajamba kapott bele. Hümmögtem, ahogy visszagondoltam, egy halvány mosolyt előcsalt belőlem a régi emlék.
A dal, amit Harry játszott, ismét megragadta az elméletem, és dúdolgattam. Azoknál a részeknél, ahol hallottam az ismétléseket, azokat énekeltem halkan.
- Alex? -szólított Louis. Mintha keresne, olyan volt a hangja, pedig az üvegajtóval szemben ültem... már amennyire. A tekintetem lassan vittem át abba az irányba. Érdekesen állt az ajtóban. -Nem jössz be? Mindjárt esik.
Ránéztem a horizontra. Ismét hümmögtem egyet, ez most Louis hihetetlen becslésének szólt. Igen, jól mondta. Beborult az ég, és mi magyarázná ezt az erős szelet?
- Nem. -kiáltottam vissza válaszul.
- Tüdőgyulladást akarsz kapni!?
- Louis! -élesen ordítottam a nevét. (Közben még mindig hallottam a dalt. Nagyon megtetszett.) -Ha akarok, bemegyek! És most nem akarok! Különben is... -elhallgattam.
A hangomat magasabbra emeltem az utolsó két szónál, ahol már észbe kaptam. Durván ordítottam rá. Nem akartam..., gondoltam. Ahogy nézett rám, vállat vonva csukta be maga mögött az ajtót. Ha így állunk... Istenem. Mit problémázom én ezen? Nem is érdekel.
Éreztem, ahogy pár csepp az arcomat érinti, és mintha sírtam volna, csúszott végig a bőrömön. Kicsit csikizett, de ez a kellemesebbik fajta volt, ezt szeretem. Jól esett. Megnyugtató volt, mint minden idekinn. Mintha a "bent" és "kint" két külön világ lenne. A házban minden tele van kütyükkel. Őszintén megmondom róla a véleményem... Ez a sok, hülye elektromos berendezés... ettől tudok a falra mászni. Persze, van olyan, ami jó, de nagyon zavaró például az, hogy mindig csak ordibálást hallok a nappali felől, mivel Niall és Liam, vagy Zayn ott ül az előtt a rohadt Tv előtt.
Majd több és több csepp pattant az arcomon. És egyre gyorsabban esett. A szememet lehunytam, és élveztem, ahogy az eső átáztat.
*Louis szemszöge*
Én szóltam neki, hogy esni fog, de ki is hinne ennek az őrültnek itt?, gúnyosan mutattam magamra. Mintha gondolat olvasó lenne, úgy jött oda hozzám Eleanor.
- Én hiszek neked. -egy puszit nyomott az arcomra, mire megöleltem.
Alex hangja olyan volt, ahogy kiabált velem, mint az a tini lány, aki az anyját kérleli, hogy elmehessen abba a szuper buliba, és ha nem megy, akkor megutálja, és azzal zsarolja, hogy a barátait is elveszítené... ezt éreztem. Én voltam az aggódó anya, Lex pedig a tini lány.
A lépcső előtt álltam meg, és nekidőltem a falnak. Eleanor bement a konyhába teát készíteni, tudtam, hogy miért teszi... tudta ő is, hogy Harry behozza. Bevallom. Nekem is ez volt a tervem, hogy a srác behozza. Ekkor gonoszul elvigyorodtam, de ahogy megszólított, letöröltem az arcomról a vigyort.
- Louis. Lexy hol van?
Fejemmel az üvegajtó felé biccentettem. Kérdőn húzta össze a szemöldökét, egyben ebben a tekintetben még szigor is volt. Jól tudtad Louis., a gondolataimban zsongott ez a mondat. Izgatottan figyeltem, és még mindig rivalgás volt a fejemben. Mintha ezer Louis ülne egy stadionba, és mintha szurkolnának... Jól. Tudtad. Louis.
A karomat összefontam a mellkasomnál.
A szemöldökét most már csak szigorban tartotta, érdeklődő testtartásban, a fejét előrébb biccentve lépett lassan az ajtó felé. Egy lépés. Aztán még egy. És egy harmadik. Negyedik.
Mihelyst meglátta a lányt, mérgesen, dühösen nézett rám, majd vissza a lányra. -Úristen. -motyogta. Hirtelen nézett vissza rám, ami megijesztett. -Louis! -förmedt rám.
- Nem akart bejönni. Mit tehettem volna? Nem hallgat senki a jó öreg Louis bácsira. -játszottam magam, játszottam a hülyét.
- Azt tetted volna, hogy szépen kimentél volna, és ha kell, erővel is, de berángatod!
Az mutató ujjával mutatott, amitől ideges lettem, de tudtam, hogy ha provokálom őt, akkor sokkal, de sokkal jobban fogom tudni játszani a szerepem.
Sietősen ment a fogashoz, ahol a kabátok, vastagabb pulóverek lógtak. Leakasztotta a kabátját. Egy fekete bőrkabátját. Gondosan vette le az akasztóról. A külseje bőr, míg a belseje puha, meleg szőrme szerű. Még egy utolsó mérges pillantást vetett rám. Az ajtót kirántotta, és úgy futott oda a lányhoz.
Még csak most vettem észre, hogy Harry-n csak egy fehér póló van.
*Alexandra szemszöge*
Már kezdtem kihűlni, de még mindig élveztem ezt a felhőszakadást. Ahogy az esőcseppek pattantak az arcomon. Olyan megnyugtató volt, mint pár órával ezelőtt a Zayn-nel való beszélgetésünk. Az arcomat az ég felé fordítottam, hogy minél nagyobb területen érezhessem a cseppeket.
Hallottam, ahogy becsapódik a ház ajtaja, de nem néztem oda. Nem akartam. Nem akartam semmit, csak kint lenni, és áztatni magam.
Lépteket hallottam. Ezek a léptek egyre hangosabbak voltak, ahogy egyre közelebb és közelebb ért. Fájt a fülemnek ez a hirtelen zaj.
- Alex? Alex! -szólongatott. A szememet becsuktam, már egy jó ideje. Nem szerettem volna kinyitni. A tarkóm alá nyúlt, és gyengéden fordította az arca felé. -Lexy?
Most már kinyitottam, és homályosan láttam magam előtt a dolgokat. Kitudtam venni azt, ahogy oldalra nyúl, és valami sötét dolgot megemel. Felém közeleg az a sötét izé..., gondoltam. Az eszméletem nem volt az igazi, mint egy öt, vagy hat éves kisgyereké, aki fél az ágya alatt lévő szörnytől.
A fekete dolgot rám terítette, és a cipzárt is felhúzta. Teljesen felhúzta, mivel feltudta. Belefértem a fekete dologba. Kabátba., javított ki a belső hangom. Megfogta a vállam, és megrázott, közben szólongatott. Nem válaszoltam, mert nem tudtam, magam sem tudom, miért. Ahogy mocorogtam a kabátjában, úgy felnevetett halkan, gondolom, megkönnyebbült, hogy hallom őt. Hirtelen magához húzott. A tenyerével simította a hátamat. Kellemes volt. Ahogy pislogtam párat, úgy láttam meg őt, teljes egészében. Egy fehér, vékony póló volt rajta, és egy fekete farmer. Legszívesebben lerángattam volna magamról a kabátját és úgy, olyan gondosan, mint ő, tekertem volna rá. A haját éreztem meg, ami teljesen átázott, csikizte az arcom. Arcomat a vállára fektettem. Hümmögtem egyet. A szorításában megremegtem párszor.
Az én hajam is teljesen elázott, a fejbőröm nagyon fázott. A válláról felemeltem a fejem, és néztem le, a földre. Idáig csak a tót láttam, ahogy az esőcseppektől szépen köröket hullámzott. Ahogy a fűre néztem, láttam, ahogy térdelt. Ismét hümmögtem. Felnevetett, majd magához szorított még jobban, egy hosszú puszit nyomott az arcomra.
- M-mit cs-csinálsz? -dadogtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése