Amikor azt gondoltam, bántani fog, teljesen elképedtem az utána történteken. Teljesen higgadtan, mosolyogva közölte velem. Részben örültem neki, részben pedig nagyon fájt, hisz nemrég a szerelmemet vallottam neki. Nagyon örülök annak, hogy így fogta fel az egészet. Tényleg lehetséges, hogy ő lesz a legjobb barátom, mivel hát... a legjobban jövünk ki.
- Most mi lesz veled? Még mindig szeretsz?
Kérdésemre nem válaszolt, csak komor tekintettel nézett fel az égre. Az az arc, olyan szép volt. Még borostásan is láttam, s éreztem a puha, selymes bőrét, ahogy végighúztam az arca vonalán ujjaimat az előbb. Mosolyogva nézett vissza rám.
- Még kérek egy utolsó csókot. -suttogta a fülembe.
Zavartan néztem a szemeibe, de nem hagyott sok időt. Megcsókolt. Ez volt egy igazi utolsó, amolyan búcsú csókféle, amit a filmekben szoktak egymásnak adni a párok. Olyan volt. Olyan szenvedélyes, és olyan hosszú. Nem akartam elszakadni tőle... de megtettem.
- Szeretlek, mint a húgomat. -mosolygott. A szavai örömmel teliek voltak, ahogy megölelt.
- Te megcsókolnád a saját húgod? -viccelődtem.
A poént levágta, és felnevetett. Meglökött, és halkan mondta: "Bolond!" Egymást átkarolva -Zayn a vállamat karolta át, én pedig a derekánál- mentünk vissza a házba. Bementem a konyhába, a fiú pedig egyenesen a nappaliba ment. A konyhából kiáltottam neki, hogy kér-e kávét, mire teát válaszolt vissza. A szememet halkan felnevetve forgattam meg. Tudtam, hogy ezt fogja mondani... már eléggé kiismertem. Tehát csináltam két csésze teát, citromosan nekem, és kamillateát Zaynie-nek, mert ezt nagyon szereti. A konyhát és az étkezőt elválasztó boltív alatt dőltem neki a falnak, a karomat a mellkasom előtt összefontam, és néztem Zayn-t, ahogy olvas. Hihetetlen ez a srác. Ennyire, de ennyire jó szívű lenne, hogy hagy, hadd menjek a szívem útján. Annyira jóságos... de mi van, ha..., gondoltam. Az egész jelenleg olyan furcsa volt, hogy így viselkedett, de nem zavart annyira, amennyire gondoltam, hogy zavarni fog.
Eszembe jutott a közös képünk, amit sikeresen visszaejtettem a fűbe. Visszamentem a kertbe, a ház mögé, s még ott volt. Leguggoltam hozzá. Arccal lefelé volt, így csak a sötét színű fáról tudtam csak felismerni, nem volt annyira nehéz. Magam felé fordítottam, hogy megnézhessem ismét a képet.
- Ezt tegnap éjjel, idegességemben dobtam ki az ablakon.
- Basszus! -kiáltottam fel.
A földről sikeresen felkaptam a képet, és úgy pattantam fel. A szívem annyira kalimpált a váratlan meglepetéstől, kis sokkot kaptam, hogy ennyire megijesztett. A mellkasomhoz kaptam, és éreztem a sűrű dobogást. Kinevetett, ami nem volt szép. Felé fordultam egész testemmel, az ujjaimat ökölbe szorítottam, és mellkason bokszoltam.
- Mi van, megijedtél? -gúnyolódott.
- Ez nem volt szép! -hordtam le.
Megforgattam a szemeimet, majd visszamentem a házba, a kezemben lévő képet még mindig vizsgáltam. Jó nap volt akkor, az volt az a nap, mikor Kristi-t bemutattam nekik.
***
A képet letettem a konyhapultra, majd a csészémhez nyúltam. Szürcsöltem, a még indig gőzölgő teából, majd visszatettem a pultra. A kezembe vettem a keretet. A szemeim kezdtek benedvesedni, ahogy visszaemlékeztem a régebbi közös emlékekre.
A konyhába bejött Zayn, ezért gyorsan letöröltem a szemem, és mosolyt erőltettem az arcomra. A törött üvegű keretből kicsúsztattam a képet, leraktam a keretet, a képed pedig még a kezemben tartottam.
Éreztem, ahogy Zayn a derekam köré szerette volna fonni a karjait, ahogy szokta, és éreztem, ahogy magára parancsol. Hamar visszahúzta a karját maga mellé, majd nekidőlt háttal a konyhapultnak. A karjait a mellkasánál összefonva nézett rám, majd a kezemben lévő képre. Nem bírtam ránézni arra a sötét hajú fiúra, aki mellettem állt... csak arra a fiúra, akit a képen láttam magam előtt. Ahogy átkarolt... milyen szép volt. Istenem, de szeretném., gondoltam. Ahogy a bátorságom magasabbra emelkedett, úgy néztem rá. Még mindig engem nézett. Az arca amolyan szigorú volt, a szemöldökét összehúzta.
- I-itt a teád. -mondtam halkan.
Megfogtam a csészét, és felé nyújtottam. Mosolyogtam, ahogy ellazultak a karjai, mivel már nem tartotta összefonva őket maga előtt. Lassan nyúlt a csészéhez. Mosolygott, ahogy átadtam neki. Nem tagadom, direkt próbáltam úgy átadni neki, hogy ne érintsem meg a kezét... gondolom ezért mosolyodott el. Jól van na! Ilyenen még nem mentem át!, védtek a gondolataim.
Belekortyolt, majd elégedetten bólintott. Nem tudtam ezt a reakcióját mire vélni.
- Még mindig tőled fogok majd kérni teát. -viccelődött.
*Harry szemszöge*
Ki kéne gondolnom egy olyan "előre lépést", amivel közelebb tudom vonzani magamhoz Alex-et. Tudom, elég hülyén hangzik ez így... de. A legrosszabbra is gondolok, hogy mi van, ha nem ugyan azt érzi irántam, mint én iránta. De tegnap úgy éreztem, mintha... Nem Harry! Most a feladatra koncentrálj! parancsolt rám a szigorú belső hang.
Egy dal... vagy két dal... hmm. Egy Mash-Up számot összetudok hozni valahogyan... nem? De. Ez így tökéletes lesz. Már meg is van, hogy mit fogok mivel összeboronálni. Érzem, hogy jó fog ebből kisülni.
*Alexandra szemszöge*
Zayn elment valahova. Bementem a szobájába, és leültem az ágyra. A paplant simítottam végig, olyan puha. Olyan jó ebben az ágyban aludni. Olyan kényelmes, és olyan... olyan.
Visszaemlékeztem Arra az estére. Önkénytelenül is elmosolyodtam, mert nem tudtam mit tenni. Nekem ez még kínos is volt, éreztem, ahogy egymagamban pirulok el. Ez eléggé furcsa, tudom.
Meghallottam a zongora hangját. Olyan szépen szólt. A billentyűket az illető lágyan nyomhatta le, hogy ennyire szépen szólt. Csak játszott, és játszott. Aztán felpörgött. Az elején lassú dallamot játszott, majd felpörgött, és ismét lassan játszott. Megtetszett. Annyira megtetszett, hogy az ajtóba álltam, hogy onnan tudjam hallgatni a megnyugtató zenét.
Ahogy ott álltam, próbáltam rájönni arra, hogy melyik szobából szűrődik ki ez a dal. Járkáltam a folyosón, és minél közelebb mentem, annál hangosabban hallottam. Végül megálltam Harry ajtaja előtt. Tudom, nem szép dolog hallgatózni, de az szép, amit ő játszott. Meghallottam a hangját, ahogy egy szöveget énekelt. Nem nagyon hallottam, gondolom nem is nagyon szerette volna, hogy halljam.
- Mindig ezt csinálta régen is kora reggel... -motyogta álmosan Louis.
- Ne már! -szóltam rá. -A francért kell ijesztgetni az embert.
- Bűntudatod van? -viccelődött.
Nagyot ásított, én pedig mellkason bokszoltam. Istenem. Megforgattam a szemeimet, majd szélesen elvigyorodtam. Louis nekidőlt a falnak, amin lecsúszott a földre. A karját a térdére rakta, és úgy lógatta előre. A fejét lehajtotta, hallottam, ahogy ismét ásít egyet.
- Jaj, ne. Már megint? -szólt szinte egyszerre Liam és Niall.
Felnevettem, ahogy mormogták. Olyan viccesek voltak. Odajöttek hozzánk, és leültek a padlóra. Szintúgy, mint Louis hajtották le a fejüket. Niall-en látszott nagyon, hogy álmos. Az a tekintet, még mindig nagyon aranyos, ahogy odavánszorgott mellém, és egy mosolyt erőltetve az arcára leült.
- Mit vagytok úgy oda? Ez tök megnyugtató.
Kristi lelkesen jött oda hozzánk. Mellém lépett, és a könyökét a vállamra tette. Fájt, ahogy belevájta a csontját az enyémbe, de elviseltem. Nem szóltam rá, direkt.
- Ha már mindenki így fent van... -csapta össze a tenyerét Louis.
- Khmm... -köszörülte meg a torkát El. -Azért nem mindenki.
- Szia.
Louis felállt, és megpuszilta. Eleanor visszapuszilta, mire kénytelen voltam mosolyogni. Kristi megölelt, és megfogta Niall kezét. Segített neki felállni, mire nevetett.
Liam, El és Lou már a lépcsőn mentek le, míg Kristi és Niall még mindig mellettem álltak.
- Te nem jössz, Lex? -kérdezte Niall.
Ijedten néztem rá, mivel eddig a dalt próbáltam bememorizálni. Annyira tetszik, nem akarom, hogy kimenjen a fejemből. Próbáltam kiszűrni a hangos zongora dallama alól a halk, mély hangot. Rekedt volt, ahogy énekelt. Nem, nem is énekelt. Ahogy suttogott. Párszor hallottam: "down" és "slow dancing". Nem mondom, nagyon ismerősek voltak ezek az "ismétlések", csak nem tudtam, honnan. De ez most nem is olyan fontos.
- Öhm... nem. -próbáltam a legszebb mosolyomat villantani. Azt hiszem sikerült...
- Hát oké. -zavartan, de vigyorral az arcán válaszolt. Kérdőn néztem rá, hogy miért válaszoltam neki így. Zavaromban megráztam a fejem, mert nem tudtam mi mást lereagálni rá. Feladva nézett egy nagyot, majd a lányra nézett, akit a derekánál fogva húzott magához. -Mehetünk?
- P-pillanat. -az eddig még mosolygó lány komolyan nézett a szőke hajú fiúra, majd ugyan ezzel a tekintettel nézett rám. A kezét -amire lenéztem- megszorította a fiúnak, aki erre félénken nézett le rá. -Menj csak, mindjárt utánad megyek.
Kezdésként meglökte a hátánál, ezzel segített neki a fogaskerekek beindításában a lábában.
***
Nem mondtam neki annál többet, amire gondoltam. Harry-ről esett meg pár szó, majd arról, amit Zayn-nel beszéltünk. Még mindig beleborzongok abba, amit a konyhában szeretett volna tenni... ó Istenem. Ez az érzés. Megőrjít.
A lány végig mosolygott, ahogy taglaltam neki a történteket. Elégedetten nézett rám, mihelyst a végére értem ennek a zavaros sztorinak. Arra számítottam, hogy nehéz lesz elmagyarázni neki mindezt, de nem. Meglehetősen könnyűnek tűnt. Meg is könnyebbültem, minden egyes szóval közelebb kerültem a megenyhüléshez.
Ügyetlenül, de erőteljesen ölelt magához. Gondolom ő sem tudta, hogy mit cselekedjen, s ezt tartotta a legjobb ötletnek. Zavart voltam a helyzetben, kínosnak éreztem. Meglepődve magamon öleltem vissza. Az arcom a vállán. És közben még mindig a dalt hallgattam, amit hallottam. Dúdolni kezdtem. Harry.
Eszembe jutott a közös képünk, amit sikeresen visszaejtettem a fűbe. Visszamentem a kertbe, a ház mögé, s még ott volt. Leguggoltam hozzá. Arccal lefelé volt, így csak a sötét színű fáról tudtam csak felismerni, nem volt annyira nehéz. Magam felé fordítottam, hogy megnézhessem ismét a képet.
- Ezt tegnap éjjel, idegességemben dobtam ki az ablakon.
- Basszus! -kiáltottam fel.
A földről sikeresen felkaptam a képet, és úgy pattantam fel. A szívem annyira kalimpált a váratlan meglepetéstől, kis sokkot kaptam, hogy ennyire megijesztett. A mellkasomhoz kaptam, és éreztem a sűrű dobogást. Kinevetett, ami nem volt szép. Felé fordultam egész testemmel, az ujjaimat ökölbe szorítottam, és mellkason bokszoltam.
- Mi van, megijedtél? -gúnyolódott.
- Ez nem volt szép! -hordtam le.
Megforgattam a szemeimet, majd visszamentem a házba, a kezemben lévő képet még mindig vizsgáltam. Jó nap volt akkor, az volt az a nap, mikor Kristi-t bemutattam nekik.
***
A képet letettem a konyhapultra, majd a csészémhez nyúltam. Szürcsöltem, a még indig gőzölgő teából, majd visszatettem a pultra. A kezembe vettem a keretet. A szemeim kezdtek benedvesedni, ahogy visszaemlékeztem a régebbi közös emlékekre.
A konyhába bejött Zayn, ezért gyorsan letöröltem a szemem, és mosolyt erőltettem az arcomra. A törött üvegű keretből kicsúsztattam a képet, leraktam a keretet, a képed pedig még a kezemben tartottam.
Éreztem, ahogy Zayn a derekam köré szerette volna fonni a karjait, ahogy szokta, és éreztem, ahogy magára parancsol. Hamar visszahúzta a karját maga mellé, majd nekidőlt háttal a konyhapultnak. A karjait a mellkasánál összefonva nézett rám, majd a kezemben lévő képre. Nem bírtam ránézni arra a sötét hajú fiúra, aki mellettem állt... csak arra a fiúra, akit a képen láttam magam előtt. Ahogy átkarolt... milyen szép volt. Istenem, de szeretném., gondoltam. Ahogy a bátorságom magasabbra emelkedett, úgy néztem rá. Még mindig engem nézett. Az arca amolyan szigorú volt, a szemöldökét összehúzta.
- I-itt a teád. -mondtam halkan.
Megfogtam a csészét, és felé nyújtottam. Mosolyogtam, ahogy ellazultak a karjai, mivel már nem tartotta összefonva őket maga előtt. Lassan nyúlt a csészéhez. Mosolygott, ahogy átadtam neki. Nem tagadom, direkt próbáltam úgy átadni neki, hogy ne érintsem meg a kezét... gondolom ezért mosolyodott el. Jól van na! Ilyenen még nem mentem át!, védtek a gondolataim.
Belekortyolt, majd elégedetten bólintott. Nem tudtam ezt a reakcióját mire vélni.
- Még mindig tőled fogok majd kérni teát. -viccelődött.
*Harry szemszöge*
Ki kéne gondolnom egy olyan "előre lépést", amivel közelebb tudom vonzani magamhoz Alex-et. Tudom, elég hülyén hangzik ez így... de. A legrosszabbra is gondolok, hogy mi van, ha nem ugyan azt érzi irántam, mint én iránta. De tegnap úgy éreztem, mintha... Nem Harry! Most a feladatra koncentrálj! parancsolt rám a szigorú belső hang.
Egy dal... vagy két dal... hmm. Egy Mash-Up számot összetudok hozni valahogyan... nem? De. Ez így tökéletes lesz. Már meg is van, hogy mit fogok mivel összeboronálni. Érzem, hogy jó fog ebből kisülni.
*Alexandra szemszöge*
Zayn elment valahova. Bementem a szobájába, és leültem az ágyra. A paplant simítottam végig, olyan puha. Olyan jó ebben az ágyban aludni. Olyan kényelmes, és olyan... olyan.
Visszaemlékeztem Arra az estére. Önkénytelenül is elmosolyodtam, mert nem tudtam mit tenni. Nekem ez még kínos is volt, éreztem, ahogy egymagamban pirulok el. Ez eléggé furcsa, tudom.
Meghallottam a zongora hangját. Olyan szépen szólt. A billentyűket az illető lágyan nyomhatta le, hogy ennyire szépen szólt. Csak játszott, és játszott. Aztán felpörgött. Az elején lassú dallamot játszott, majd felpörgött, és ismét lassan játszott. Megtetszett. Annyira megtetszett, hogy az ajtóba álltam, hogy onnan tudjam hallgatni a megnyugtató zenét.
Ahogy ott álltam, próbáltam rájönni arra, hogy melyik szobából szűrődik ki ez a dal. Járkáltam a folyosón, és minél közelebb mentem, annál hangosabban hallottam. Végül megálltam Harry ajtaja előtt. Tudom, nem szép dolog hallgatózni, de az szép, amit ő játszott. Meghallottam a hangját, ahogy egy szöveget énekelt. Nem nagyon hallottam, gondolom nem is nagyon szerette volna, hogy halljam.
- Mindig ezt csinálta régen is kora reggel... -motyogta álmosan Louis.
- Ne már! -szóltam rá. -A francért kell ijesztgetni az embert.
- Bűntudatod van? -viccelődött.
Nagyot ásított, én pedig mellkason bokszoltam. Istenem. Megforgattam a szemeimet, majd szélesen elvigyorodtam. Louis nekidőlt a falnak, amin lecsúszott a földre. A karját a térdére rakta, és úgy lógatta előre. A fejét lehajtotta, hallottam, ahogy ismét ásít egyet.
- Jaj, ne. Már megint? -szólt szinte egyszerre Liam és Niall.
Felnevettem, ahogy mormogták. Olyan viccesek voltak. Odajöttek hozzánk, és leültek a padlóra. Szintúgy, mint Louis hajtották le a fejüket. Niall-en látszott nagyon, hogy álmos. Az a tekintet, még mindig nagyon aranyos, ahogy odavánszorgott mellém, és egy mosolyt erőltetve az arcára leült.
- Mit vagytok úgy oda? Ez tök megnyugtató.
Kristi lelkesen jött oda hozzánk. Mellém lépett, és a könyökét a vállamra tette. Fájt, ahogy belevájta a csontját az enyémbe, de elviseltem. Nem szóltam rá, direkt.
- Ha már mindenki így fent van... -csapta össze a tenyerét Louis.
- Khmm... -köszörülte meg a torkát El. -Azért nem mindenki.
- Szia.
Louis felállt, és megpuszilta. Eleanor visszapuszilta, mire kénytelen voltam mosolyogni. Kristi megölelt, és megfogta Niall kezét. Segített neki felállni, mire nevetett.
Liam, El és Lou már a lépcsőn mentek le, míg Kristi és Niall még mindig mellettem álltak.
- Te nem jössz, Lex? -kérdezte Niall.
Ijedten néztem rá, mivel eddig a dalt próbáltam bememorizálni. Annyira tetszik, nem akarom, hogy kimenjen a fejemből. Próbáltam kiszűrni a hangos zongora dallama alól a halk, mély hangot. Rekedt volt, ahogy énekelt. Nem, nem is énekelt. Ahogy suttogott. Párszor hallottam: "down" és "slow dancing". Nem mondom, nagyon ismerősek voltak ezek az "ismétlések", csak nem tudtam, honnan. De ez most nem is olyan fontos.
- Öhm... nem. -próbáltam a legszebb mosolyomat villantani. Azt hiszem sikerült...
- Hát oké. -zavartan, de vigyorral az arcán válaszolt. Kérdőn néztem rá, hogy miért válaszoltam neki így. Zavaromban megráztam a fejem, mert nem tudtam mi mást lereagálni rá. Feladva nézett egy nagyot, majd a lányra nézett, akit a derekánál fogva húzott magához. -Mehetünk?
- P-pillanat. -az eddig még mosolygó lány komolyan nézett a szőke hajú fiúra, majd ugyan ezzel a tekintettel nézett rám. A kezét -amire lenéztem- megszorította a fiúnak, aki erre félénken nézett le rá. -Menj csak, mindjárt utánad megyek.
Kezdésként meglökte a hátánál, ezzel segített neki a fogaskerekek beindításában a lábában.
***
Nem mondtam neki annál többet, amire gondoltam. Harry-ről esett meg pár szó, majd arról, amit Zayn-nel beszéltünk. Még mindig beleborzongok abba, amit a konyhában szeretett volna tenni... ó Istenem. Ez az érzés. Megőrjít.
A lány végig mosolygott, ahogy taglaltam neki a történteket. Elégedetten nézett rám, mihelyst a végére értem ennek a zavaros sztorinak. Arra számítottam, hogy nehéz lesz elmagyarázni neki mindezt, de nem. Meglehetősen könnyűnek tűnt. Meg is könnyebbültem, minden egyes szóval közelebb kerültem a megenyhüléshez.
Ügyetlenül, de erőteljesen ölelt magához. Gondolom ő sem tudta, hogy mit cselekedjen, s ezt tartotta a legjobb ötletnek. Zavart voltam a helyzetben, kínosnak éreztem. Meglepődve magamon öleltem vissza. Az arcom a vállán. És közben még mindig a dalt hallgattam, amit hallottam. Dúdolni kezdtem. Harry.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése