Harry szobájában már az ágyban feküdtem. A telefonomat nyomkodtam, és írtam Kristi-nek. Feldobtuk egymás napját. Írta, hogy ma este ott alszik a szüleinél Eleanor-ral együtt, mivel holnap reggelire gofrit csinálnak, ami a kedvence. Írta még, hogy sátorozni fognak, Ő, Marshall és El. Kíváncsi vagyok, hogy ebből mi fog kisülni. Bár Eleanor hallgathatja az izgalmas történeteket, amiket mesélni fognak neki. Aztán egy testvéri bunyót is végig nézhet. Mindegy, ez most nem fontos.
Az a fontos, hogy sikerült megnyugodnom. Sikerült összeszednem a széthullott darabkáimat, azokat megtalálni, amiket a szél tovafújt. Most kifejezetten örültem magamnak. Nem átkoztam az életet, nem akartam eltűnni azoknak az életéből, akiknek talán fontos lehetek.
- Szia.
Fejemet Harry felé kaptam. Közeledett felém. Azt hittem, már rám akar mászni, de csak az ágyba bújt be mellém. Betakarta magát. Megborzolta a fején a hajkoronáját. Úgy végig fésültem volna ujjaimat rajta, át a puha, selymes tincseken. Hívogatott magához, az ujjaim már bizseregtek.
- Szia. -mosolyogtam. Gondolkoztam azon, hogy itt az ideje a válaszomnak. Ennyit csak meg érdemel, nem? -Igen.
Értetlen kapta felém tekintetét. Nem tudta, hogy mire mondom e rövidke szót (igen. most ilyen költői volnék. xDby:szerk.). Szemöldökét összeráncolta, gondolkozott. Újból kimondtam neki az igent. Ekkor már elmosolyodott. Egy hatalmas vigyor terült szét végül az arcán. Elnevettem magam. Olyan édes volt, hogy felismerte végre, mire az a két igen. Egy puszit nyomott az ajkaimra. Aztán felém emelkedett. Két karján támaszkodott, ami a vállaim mellett voltak. A térdei közé szorította a lábam, nem mozdulhattam. Egy kaján vigyor terült szét az arcán. Megborzongtam, mert nem gyakran láttam őt ilyennek. Lopva csókot tőlem gördült vissza a saját térfelére. Most én következtem. A hasára ültem, mellkasán pihentettem a tenyereim, támaszkodtam rajta. Azt hiszem magamnak ástam vermet, mert így szabadon foghatta meg a fenekemet. Megugrottam rajta, ezzel sikeresen lejjebb csúsztam. Úgy lejjebb, hogy az már kínos lejjebb. Megfogta a vállamat, és magához rántott. Azt hittem, hogy meg akart csókolni, de tévedtem. Csak magához húzott, és szorosan ölelt. Felült az ágyon, így nekem kényelmesebb volt. Egymás vállán pihentettük a fejünket. Belenevettem a vállába. Hallottam tőle egy halk kuncogást. Egy puszit nyomtam a bőrére. Gyengéden simogatta a hátamat. Olyan megnyugtató volt.
- Szóval most már az enyém vagy?
Kérdésétől megremegtem. Tudtam a választ, és tudtam, hogy ő is tudja, hogy tudom. Meg azt is, hogy ő is tudja, hogy igen, de ezt direkt kérdezte. A számból akarta hallani.
- Látod? Már meg is válaszoltad a kérdést.
- Csak tőled akartam hallani. -vallotta be.
- Tudom. -mosolyogtam.
***
Másnap reggel egyedül keltem. Megint. Újból letörtnek éreztem magam, hogy nem éreztem magam mellett senkit. Pislogtam párat, csak azután szoktam hozzá a világossághoz. Oldalra néztem a komódra, amin egy cetli hevert. Fáradtan nyúltam ki a takaró alól. A sárga lapon felismertem Harry tökéletes írását. Olyan szépen ír, nem tudom, hogy a srácok miért mondják neki, hogy nem. Szerintem a betűit tökéletesen kerekíti. Egyedi írása van, mint minden embernek szerte a világon.
"Sajnálom, hogy újból egyedül kelsz. Egy újabb interjúra hívtak minket... nem tudtam róla, mivel a srácoknak mondták el tegnap. Nem leszek távol sokáig, délután 2 körül már itthon leszek. Harry."
Mosolyogtam a levelén, majd elszontyolodtam, és újból mosolyogtam. Nem tudtam szomorú lenni, mivel nemsokára dél. Az órára néztem, megbizonyosodtam arról, hogy tényleg jól láttam az előbb.
Kimásztam az ágyból, tele voltam élettel. Ami alatt megmosakodtam, elgondolkoztam azon, hogy kéne csinálnom valamit... de mégis mit? Valami hobbi el kéne nekem, nem jó az, ha csak itthon ülök és várom a sült galambot. Ha ezt mondtam volna, és Lou a közelben lenne, biztos ordítaná: "Keviiiiiin!". Ebben száz százalékig biztos vagyok. Ez tuti.
Lementem a konyhába, a hűtő előtt álltam meg. Egy ideig szemeztem vele, gondolkoztam azon, hogy éhes vagyok-e... de nem vagyok az. Ha meg később eszek, az meg nem jó. Annyira idegesít ez az egész. Eldöntöttem. Eszek majd egy-két óra múlva, amikor itt lesznek a többiek is.
A bejárat felől zörej jött. Először kopogás, aztán kulcs csörgés, majd végül kilincs kattogás, és máris hallottam a csajok vidám nevetését. Örömteli pillanat volt számomra az, hogy hallottam őket nevetni. Annyira hiányoztak.
- Bírod a tesómat mi? -hallottam Kristi felismerő hangját. -Bejössz neki. -viccelődött.
- Helyes a tesód, de már van valakim. Köszi, hogy összehoztál volna vele, igen kedves vagy! -válaszolt cinikusan.
Mosolyogtam. Amikor észrevettek, kérdőn néztek rám, majd felnevettek. Nem tudtam, hogy miről van szó, hogy miért nevetnek. Bár veletek együtt nevethetnék., szontyolodtam el gondolatomban. Még mindig a mosolyt erőltettem az arcomra, amit próbáltam nem átalakítani szomorú tekintetté. Kirsti odajött hozzám, és megölelt. Most jólesett az ölelése. A hátamat simogatta.
- Eleanor mesélte, hogy mi történt. -suttogta halkan a fülembe. Megint elmosolyodtam, El-re vezettem a tekintetem. Köszönetmondó tekintetem megtalálta őt. Biztatóan bólintott, majd felrohant a szobájába. -Minden rendben?
- Igen. -bólogattam. -Tisztáztam a helyzetet magamban, és igent mondtam neki.
- Igent? -kerekedett ki a szeme. -Hát ez nagyszerű hír! -örvendett.
Kristi-sen sikoltott fel, majd a szájához kapta a kezét. Elnevettem magam rajta, hogy ezt váltottam ki belőle egy puszta szóval. Igaz, hogy ez a szó többet jelent jelen helyzetben bármi másnál, de eléggé megleptem vele. Örültem magamnak, hogy ilyen jól cselekedtem.
- És mi történt utána? -kérdezősködött. -Harry, hogy vette a lapot? Örült neki?
- Csak lassan, csak lassan... Harry és én csak... öhm... tegnap este óta vagyunk úgy együtt.
- Hancúroztatok?
- Meg a szádat befogod! -nevettem.
Ő is nevetett. Mindig így viccelődünk egymással, bármi van, sosem bántjuk meg vele a másikat.
***
Kiültem a ház elé. A fűbe ültem, az ölemben pedig a laptopot tartottam. Az első célom a Twitter volt, régen voltam már fent. Olvasni kezdtem az üzeneteket amiket írtak nekem. Maradt még olyan rajongó, aki még mindig nincs kibékülve velem. Nem foglalkoztam vele, egy kedves üzenetet írtam vissza neki. Nem akarok senkivel sem bunkózni... az nem én lennék. Megírtam neki, hogy nem tettem semmi rosszat senkivel. Se Zayn-t nem bántottam meg, se Harry-t. Zayn akkor boldog, ha engem is annak lát. És ez fordítva is így van. Nagyon szeretem őt tényleg.
Egy sietős kéz csukta le a laptopomat. Duzzogtam egy kicsit, majd felnéztem. Harry volt az. Amint megláttam az arcát, rögtön egy hatalmas mosoly terült szét az arcomon.
- Korán jöttél. -szólaltam meg.
- Neked is szia. -suttogott.
- Szia. Hogy telt az interjú?
- Rólad kérdezősködtek. -ült le mellém. Amint leért, felnyögött egyet. Nem kérdeztem rá, inkább hagytam, hadd folytassa. Kíváncsi vagyok, mit gondolnak rólam az emberek. -Azt mondták, hogy nem tartod magad ahhoz, akihez kéne. Zayn bevédett téged, ezzel valamennyire enyhült az a tény, hogy egy ribancnak tartsanak az emberek. -a ribanc szó hallatán lehunytam a szemem. Rossz volt az ő szájából hallani... tudom, hogy nem ő mondta először, hanem az emberek... de akkor is fáj. -Ne haragudj. -ölelt magához.
- Semmi. -mosolyogtam. Egy puszit nyomott az arcomra. -Különben is. Szarok én mások véleményére. Ha nem ismernek, akkor nem is véleményezhetnek rólam semmi olyat, aminek fájnia kellene. Erre te tanítottál meg.
Az a fontos, hogy sikerült megnyugodnom. Sikerült összeszednem a széthullott darabkáimat, azokat megtalálni, amiket a szél tovafújt. Most kifejezetten örültem magamnak. Nem átkoztam az életet, nem akartam eltűnni azoknak az életéből, akiknek talán fontos lehetek.
- Szia.
Fejemet Harry felé kaptam. Közeledett felém. Azt hittem, már rám akar mászni, de csak az ágyba bújt be mellém. Betakarta magát. Megborzolta a fején a hajkoronáját. Úgy végig fésültem volna ujjaimat rajta, át a puha, selymes tincseken. Hívogatott magához, az ujjaim már bizseregtek.
- Szia. -mosolyogtam. Gondolkoztam azon, hogy itt az ideje a válaszomnak. Ennyit csak meg érdemel, nem? -Igen.
Értetlen kapta felém tekintetét. Nem tudta, hogy mire mondom e rövidke szót (igen. most ilyen költői volnék. xDby:szerk.). Szemöldökét összeráncolta, gondolkozott. Újból kimondtam neki az igent. Ekkor már elmosolyodott. Egy hatalmas vigyor terült szét végül az arcán. Elnevettem magam. Olyan édes volt, hogy felismerte végre, mire az a két igen. Egy puszit nyomott az ajkaimra. Aztán felém emelkedett. Két karján támaszkodott, ami a vállaim mellett voltak. A térdei közé szorította a lábam, nem mozdulhattam. Egy kaján vigyor terült szét az arcán. Megborzongtam, mert nem gyakran láttam őt ilyennek. Lopva csókot tőlem gördült vissza a saját térfelére. Most én következtem. A hasára ültem, mellkasán pihentettem a tenyereim, támaszkodtam rajta. Azt hiszem magamnak ástam vermet, mert így szabadon foghatta meg a fenekemet. Megugrottam rajta, ezzel sikeresen lejjebb csúsztam. Úgy lejjebb, hogy az már kínos lejjebb. Megfogta a vállamat, és magához rántott. Azt hittem, hogy meg akart csókolni, de tévedtem. Csak magához húzott, és szorosan ölelt. Felült az ágyon, így nekem kényelmesebb volt. Egymás vállán pihentettük a fejünket. Belenevettem a vállába. Hallottam tőle egy halk kuncogást. Egy puszit nyomtam a bőrére. Gyengéden simogatta a hátamat. Olyan megnyugtató volt.
- Szóval most már az enyém vagy?
Kérdésétől megremegtem. Tudtam a választ, és tudtam, hogy ő is tudja, hogy tudom. Meg azt is, hogy ő is tudja, hogy igen, de ezt direkt kérdezte. A számból akarta hallani.
- Látod? Már meg is válaszoltad a kérdést.
- Csak tőled akartam hallani. -vallotta be.
- Tudom. -mosolyogtam.
***
Másnap reggel egyedül keltem. Megint. Újból letörtnek éreztem magam, hogy nem éreztem magam mellett senkit. Pislogtam párat, csak azután szoktam hozzá a világossághoz. Oldalra néztem a komódra, amin egy cetli hevert. Fáradtan nyúltam ki a takaró alól. A sárga lapon felismertem Harry tökéletes írását. Olyan szépen ír, nem tudom, hogy a srácok miért mondják neki, hogy nem. Szerintem a betűit tökéletesen kerekíti. Egyedi írása van, mint minden embernek szerte a világon.
"Sajnálom, hogy újból egyedül kelsz. Egy újabb interjúra hívtak minket... nem tudtam róla, mivel a srácoknak mondták el tegnap. Nem leszek távol sokáig, délután 2 körül már itthon leszek. Harry."
Mosolyogtam a levelén, majd elszontyolodtam, és újból mosolyogtam. Nem tudtam szomorú lenni, mivel nemsokára dél. Az órára néztem, megbizonyosodtam arról, hogy tényleg jól láttam az előbb.
Kimásztam az ágyból, tele voltam élettel. Ami alatt megmosakodtam, elgondolkoztam azon, hogy kéne csinálnom valamit... de mégis mit? Valami hobbi el kéne nekem, nem jó az, ha csak itthon ülök és várom a sült galambot. Ha ezt mondtam volna, és Lou a közelben lenne, biztos ordítaná: "Keviiiiiin!". Ebben száz százalékig biztos vagyok. Ez tuti.
Lementem a konyhába, a hűtő előtt álltam meg. Egy ideig szemeztem vele, gondolkoztam azon, hogy éhes vagyok-e... de nem vagyok az. Ha meg később eszek, az meg nem jó. Annyira idegesít ez az egész. Eldöntöttem. Eszek majd egy-két óra múlva, amikor itt lesznek a többiek is.
A bejárat felől zörej jött. Először kopogás, aztán kulcs csörgés, majd végül kilincs kattogás, és máris hallottam a csajok vidám nevetését. Örömteli pillanat volt számomra az, hogy hallottam őket nevetni. Annyira hiányoztak.
- Bírod a tesómat mi? -hallottam Kristi felismerő hangját. -Bejössz neki. -viccelődött.
- Helyes a tesód, de már van valakim. Köszi, hogy összehoztál volna vele, igen kedves vagy! -válaszolt cinikusan.
Mosolyogtam. Amikor észrevettek, kérdőn néztek rám, majd felnevettek. Nem tudtam, hogy miről van szó, hogy miért nevetnek. Bár veletek együtt nevethetnék., szontyolodtam el gondolatomban. Még mindig a mosolyt erőltettem az arcomra, amit próbáltam nem átalakítani szomorú tekintetté. Kirsti odajött hozzám, és megölelt. Most jólesett az ölelése. A hátamat simogatta.
- Eleanor mesélte, hogy mi történt. -suttogta halkan a fülembe. Megint elmosolyodtam, El-re vezettem a tekintetem. Köszönetmondó tekintetem megtalálta őt. Biztatóan bólintott, majd felrohant a szobájába. -Minden rendben?
- Igen. -bólogattam. -Tisztáztam a helyzetet magamban, és igent mondtam neki.
- Igent? -kerekedett ki a szeme. -Hát ez nagyszerű hír! -örvendett.
Kristi-sen sikoltott fel, majd a szájához kapta a kezét. Elnevettem magam rajta, hogy ezt váltottam ki belőle egy puszta szóval. Igaz, hogy ez a szó többet jelent jelen helyzetben bármi másnál, de eléggé megleptem vele. Örültem magamnak, hogy ilyen jól cselekedtem.
- És mi történt utána? -kérdezősködött. -Harry, hogy vette a lapot? Örült neki?
- Csak lassan, csak lassan... Harry és én csak... öhm... tegnap este óta vagyunk úgy együtt.
- Hancúroztatok?
- Meg a szádat befogod! -nevettem.
Ő is nevetett. Mindig így viccelődünk egymással, bármi van, sosem bántjuk meg vele a másikat.
***
Kiültem a ház elé. A fűbe ültem, az ölemben pedig a laptopot tartottam. Az első célom a Twitter volt, régen voltam már fent. Olvasni kezdtem az üzeneteket amiket írtak nekem. Maradt még olyan rajongó, aki még mindig nincs kibékülve velem. Nem foglalkoztam vele, egy kedves üzenetet írtam vissza neki. Nem akarok senkivel sem bunkózni... az nem én lennék. Megírtam neki, hogy nem tettem semmi rosszat senkivel. Se Zayn-t nem bántottam meg, se Harry-t. Zayn akkor boldog, ha engem is annak lát. És ez fordítva is így van. Nagyon szeretem őt tényleg.
Egy sietős kéz csukta le a laptopomat. Duzzogtam egy kicsit, majd felnéztem. Harry volt az. Amint megláttam az arcát, rögtön egy hatalmas mosoly terült szét az arcomon.
- Korán jöttél. -szólaltam meg.
- Neked is szia. -suttogott.
- Szia. Hogy telt az interjú?
- Rólad kérdezősködtek. -ült le mellém. Amint leért, felnyögött egyet. Nem kérdeztem rá, inkább hagytam, hadd folytassa. Kíváncsi vagyok, mit gondolnak rólam az emberek. -Azt mondták, hogy nem tartod magad ahhoz, akihez kéne. Zayn bevédett téged, ezzel valamennyire enyhült az a tény, hogy egy ribancnak tartsanak az emberek. -a ribanc szó hallatán lehunytam a szemem. Rossz volt az ő szájából hallani... tudom, hogy nem ő mondta először, hanem az emberek... de akkor is fáj. -Ne haragudj. -ölelt magához.
- Semmi. -mosolyogtam. Egy puszit nyomott az arcomra. -Különben is. Szarok én mások véleményére. Ha nem ismernek, akkor nem is véleményezhetnek rólam semmi olyat, aminek fájnia kellene. Erre te tanítottál meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése