*Harry szemszöge*
Meg vagyok babonázva. Két lány között állok, igaz, hogy az egyik mellett azért, mivel ő az egyik legjobb lány barátom, a másik mellett pedig azért, mivel ő a barátnőm. Nem igen gondoltam volna, hogy erre képes vagyok. Arra sem gondoltam volna, hogy az életembe betoppan egy lány, aki a legjobb baráti státuszra töri magát. Minden esetre... remélem jól ki fognak jönni egymással.
*Kristi szemszöge*
Jó Lex-nek. Ő ott lehet a srácok közelében, én pedig még mindig itt vagyok. Persze ennek is örülök, mivel Marsh már itthon van! Annyira imádom a bátyám. Mindig meg tud nevettetni. Olyan őrült. Emlékszem, még kiskoromban amikor beteg voltam, akkor mindig segített átvészelni. Az sem érdekelte, ha elkapja tőlem. Ilyen egy igazi testvér. Meg amikor 14 lehettem, és boltba mentünk. Akkor is émelyegtem, ő pedig levett egy szemüveget a tartóról, felvette. Nem ilyen férfi napszemüveget, hanem egy kislányosat, ami szivárvány színű volt, és két szárny rajta. Ebben volt a boltban. Anyuék folyamatosan rászóltak, hogy vegye már le, de ő ellenkezett. Ezt hajtogatta: "- Addig nem veszem le, amíg haza nem érünk!". Minden ember jól meg bámulta, én pedig átkaroltam, és "büszkén" vágtam át a sorok között vele. Imádom.
Vajon mi lenne, ha átköltöznék én is? Niall-nél van hely. Beilleszkednem sem kéne, mivel már mindenki ismer.
Sok elmélkedés után lekapcsoltam magam mellett a lámpát, s álomba szenderültem.
*Másnap ebédnél*
Mindenki ül az asztalnál, és beszélget. Csak én agyalok. Meg mukkannék, csak...
- Kris. -megszólalt mellettem Marshall bátyám.- Mesélj valamit. Régen hallottam már rólad.
Gondolkodás nélkül kezdtem bele. Tudom, hogy hogyan mondom el amit akarok!
- Ismered a One Direction-t? -kérdeztem, mire bólintott.- Ugye nem gondolod róluk, hogy....
Megfogta a karom. -Hogy buzik?-elnevette magát. Amikor látta, hogy komolyan gondolom, akkor egyből el hallgatott.
- Ott van Harry, Louis, Zayn, Liam és... -itt elmosolyodtam.- Niall. Ő... Ő a barátom. -elpirultam, majd lehajtottam a fejem nagy vigyorgásomban.
- Niall Horan? A pasid? -a szeme kikerekedett a hallatán.
Felnéztem rá, és szélesen mosolyogtam rá. A fogaim is kivillantak mosolyom végén.
- És... oda szeretnék költözni. -mondtam komolyan Anyára nézve.- Tényleg. Apa hol van?
- Dolgozik. Be kellett rohannia a munkahelyére.- mondta szomorúan Anyu.- Miért szeretnél oda költözni?
- Mert... Alex is ott lakik. Ő is a szüleitől költözött oda. Kérlek Anya! Nagyon szeretnék. Ha Lex együtt lehet Zayn-nel, akkor én is Niall-lel akarok lenni. Kérlek.
- Biztos vagy benne húgi? -rám nézett két szép kék színű szemével Marshall.- És velem mi lesz?
- Mi lesz? Majd szépen meglátogatsz! -mondtam nevetve.- Azzal a csinos kis napszemcsivel.- kacsintottam.
Vissza nézett a tányérjára, és elfogta a nevetés.
- Jó. Anya. Engedd meg neki. Már.... -el akadt a mondatában. Ismét rám nézett.
- ...19 éves vagyok.
- Már 19 éves! -ismételte meg.
Elmosolyodtam, hogy így ki áll mellettem. Végül is a testvérem, és igen is szeret engem. Más testvérek olykor összekapnak valamin, és bunyóban vezetik le egymás iránt érzett szeretetet és gyűlöletet. De az én bátyuskám nem ilyen. Ha nekem bajom esik, addig nyomoz az után az emberke után, amelyik fájdalmat okozott nekem. Ezért tisztelem én őt ennyire, s azt hiszem, ő is tisztel engem.
Mindenki elfogyasztotta az ebédjét. A kicsi Renee-ért már reggel jöttek a szülei, megköszönték nekünk, hogy vigyáztunk rá. Anya faggatta még azzal Katy nénit, hogy mit mulattak a tegnap éjjel. Nem nagyon hallgatóztam, de a sutyorgás után amolyan "ujjongás" ütötte meg a fülemet, ahogy vittem a karomban ücsörgő Renee-t a szüleikhez. George bácsi is bejött, köszöntött mindenkit, különösebben Marshall érdekelte, hogy milyen útja volt. Elmesélte, hogy járt mindenfelé, s, hogy ideje volt haza látogatni szeretteihez. Ennél a mondatnál rám nézett, a vállamnál átkarolt, s meg borzolta a hajam. Én erre természetesen úgy reagáltam, hogy ellöktem magamtól, a vállába bokszoltam, majd a tükörhöz sietve meg igazítottam össze kócolt séróm.
Anya a konyhában mosogat éppen, Marshall pedig játszik az XBox-szal játszik, én pedig nem csinálok semmit. Menj oda anyádhoz, s beszéld át vele ezt a dolgot még egyszer!, utasított a belső hang. Nagy levegőt vettem, majd anyához mentem. Beálltam én is a mosogatásba.
- Anya. -megszólítottam csendesen.
- Igen, Kicsim?
- Szóval, ami az ebédnél volt... -kezdtem.- elköltözhetek?
- Rendes, ahogy a bátyád így kiáll melletted. Felőlem mehetsz, de ezt apáddal is meg kell beszélni, rendben?
- Jaj! Köszönöm Anyu! Imádlak! -átkaroltam, majd egy hatalmas, cuppanós puszit nyomtam az arcára.
Nem is figyeltem, hogy otthagytam Anyát a mosogatással. Azt hiszem bátran kijelenthetem, hogy nem is érdekelt, csak az, hogy Apával minél hamarabb tudjak telefonálni.
A vonalasunkhoz nyúltam, majd tárcsázni kezdtem Apu telefonszámát. Párszor kicsengett, majd megszólalt a hangposta. Kinyomtam, mielőtt mondaná: "...A sípszó után kérem hagyjon üzenetet!...". Az irodai számát tárcsáztam. Párszor kicsengett.
- Halló, itt Walter Duncan. Miben segíthetek?
- Szia, Apu! -köszöntöttem a vonal másik végén lévő családtagom.- Mikor tudsz hazajönni?
- Szia, Prücsök. Sajnálom, de este. Elvagyok habozva a munkával.
- De még egy körülbelüli öt percre ugye rá érsz? -reménykedtem.
- Persze.
- Az frankó! Na szóval. Az lenne, hogy... ismered Niall-t ugye?
- A barátod? Persze. Mi van vele? Csak nem megbántott? -Apai ösztön.
- Nem Apa! Figyelj! -nyugtatgattam.- Ki mondom, punktum!- vettem egy nagy levegőt, majd kifújtam.- Szeretnék oda költözni. Szabad?
Elhallgatott a vonal egy kis időre. Gondolom forognak a kerekek Apa agyában.
- Persze. De még beszélünk az este, rendben?
- Köszi Apu! Imádlak!
Letettük a telefont.
Egyből ugrálni kezdtem, amit Marshall is észrevett, s nevetni kezdett rajtam, hogy mekkora egy idióta vagyok. Megértem, hogy miért gondolja ezt. Tényleg egy nagy idióta vagyok.
- Minek örülsz ennyire, Húgi?
- Költözök! -sikoltottam, mindent csináltam.
Felrohantam az emeletre, be a szobámba. A szekrényem elé álltam, majd nagy vigyorral az arcomon kinyitottam. Az akasztós szekrény alján megpihent pár utazó táska, amit kivettem, az ágyamra helyeztem, kinyitottam.
Benyitottak az ajtómon. Odakaptam a tekintetem, s Marshall vigyorgós arcával találtam szembe magam. Kopogott az ajtón.
- Segíthetek? -beljebb lépett, majd meglátta a két táskát az ágyamon, majd a temérdek mennyiségű ruhámat.- Ezekre szükséged lesz, úgy gondolom.
- Nem kell. Majd kétszer fordulok a ruháimért.- rámosolyogtam.
- Nem. Fogadd el. Egy ideig nem lesz rá szükségem. Rendben?
- Imádlak. -az arcára nyomtam egy puszit, ő ezt viszonozta.
- Pakoljunk. -össze csapta a tenyerét, majd össze dörzsölte őket.
Az akasztós szekrényemből kivett mindent, majd az íróasztalomra tette azokat. Én az ágyamra dobáltam a fehérneműimet. Van mit válogatni. Rengeteg olyan van, ami egy, nem tetszik, kicsi kettő, vagy már kezd elhasználódni. Kiválogattam, s nagyjából a negyedétől szabadultam meg. Bevágtam a tatyóba, majd jöttek az igazi ruhadarabok.
Az asztalomhoz mentem, majd egyesével levettem róla az egyes darabokat. Van csipkés, fodros-bodros... elegáns, hétköznapi. Otthonra való. Kertészkedős ruha. Szóval mindenféle. Ezek közül is válogattam, ami nem kell, azt vissza tettem, ha itt kéne egyszer éjszakáznom, akkor legyen mim. A nadrágokat is kiválogattam, több színű van, rózsaszíntől elkezdve, türkizkéken át, narancssárgáig... minden. Fekete-fehér, színes mintás. Hosszú, rövid. Minden. Amit csak az ember el tud képzelni. Nem vagyunk valami gazdagok, de... akkor is temérdek mennyiségű ruhám van, amiből egy osztálynyi embert el tudnánk látni. Persze csak a lányok részét...
Minden ruhámat össze hajtogattam, betettem a bőröndbe.
Következzenek hát a kacatok. A könyves polcról levettem pár kedvenc regényemet. Van benne horror, fantasy... sorolhatnám az összeset. Elraktam a könyvek közül is egy párat.
Pár kacatot még bevágtam, amik nélkül biztos, hogy nem megyek el. A régi plüss mackómat is elraktam, amit Marshall adott, mikor elutazott egy jó hosszú időre... 15 voltam. Ott pihent mellette az a kisebb, cuki plüss maci, amit Niall-től kaptam aznap, mikor megkérte, hogy legyek a barátnője. Csodás nap volt. Mindig, mikor vissza emlékszem rá, mosolyba borul az arcom, s elérzékenyülök a boldogságtól.
Marshall levitte a bőröndöket. Én fent még egy táskába rakodtam a kedvenc cipőimet. Elfoglalta a táskának a felét... na mindegy. Papucsok, magassarkúk, lapos talpú cipők... Ezeket levittem már én.
- Biztos vagy benne, Drágám? -kérdezte Anyu.- Még meggondolhatod.
- Igen. Biztos.
- Kivittem mindent a kocsiba. -bejött az ajtón Marshall.- Megyünk?
- Még Apát meg akarom várni. Azt mondta, nem sokára itt lesz.
Az órára pillantottam, ami fél nyolcat mutatott. Úr Isten. Mennyire elhúzódott a pakolászással az idő.
Mindenki betért a nappaliba, s ott vártuk Apát.
Ajtó nyitódást, s csukódást hallottunk. Mindenki felállt.
- Apa! -odarohantam hozzá, s megöleltem.
- Szia, Prücsök. -viszonozta ölelésem.
Elengedtük egymást, majd betértünk a nappaliba.
- Szóval. Miért is szeretnél költözni?
- Mert Alex is ott lakik az úgymond "One Direction" házban, Ő ott van Zayn-nel. Én is ott szeretnék lenni Niall-lel. Tényleg nagyon szeretem, s ő is szeret engem. Kérlek Apa. Hadd menjek. -könyörögtem.
- Apa. Már össze raktuk a cuccait. Engedd el.- könyörgésembe beszállt Marshall bátyám is, aminek hálás vagyok. Kettő egy ellen. Csak Anya ne ellenkezzen! Csak Anya ne ellenkezzen!, ismételgettem.
- Walter... emlékszel, mikor mi költöztünk össze? Engedd, hadd menjen. -a kezét a vállára helyezte.
Apu Anyára nézett, majd bólintott egyet.
- Rendben. De tudd, mindig szívesen látunk, Prücsök.
Mindenki felállt, s egy nagy családi ölelést folytattunk.
Még egy keveset beszélgettünk, majd elbúcsúztam a szüleimtől. Marshall vitt el a házhoz. Megálltunk a járda szélén, már elég sötét volt, szóval... most ugrik a macska a kútba. Nagy levegőt vettem, már nagyon izgultam, hogy mit reagálnak rá... ilyen késő este ideállítok. Csak én lehetek ilyen idióta... kifújtam a nagy levegőt, majd az ajtót nyitottam ki. Odamentem a bejárati ajtóhoz, nem akartam csengetni. Félek. Mi van, ha nem lesz jó ötlet? Marshall már a táskákkal jött mellém.
Egy újabb jármű közelített a házhoz, melynek lámpája erősen villódzott. Arra számítottam, hogy lefordul, esetleg tovább hajt az utcán. De ezt megcáfolva állt meg bátyám kocsija mellett. Egy lány ült a volánnál, az utastér, s a vezető-, s anyós ülés feletti lámpák megvilágították az autó belterét. Finom fehér színe volt, a kocsi színe amolyan kékes, talán sötétebb. Kiszállt az alacsony járműből, mihelyst becsukta ajtaját megállt. Teljes fordulatot vettem, hogy megvizsgáljam az atom sötétben. Hosszú haj... átlagos testalkat, s testmagasság. Ennyit láttam belőle, majd azt, hogy integet. Megkerülve a kocsit lépkedett felém. Megállt a kocsifelhajtón. Üdvözölte a bátyámat, ki mellett elhaladt. Marhsall-ra nézve láttam, ahogy végig méri a kissé félénk csajt. Ekkor vettem észre, hogy ki ő.
Az ajtó előtt álltunk.
- Becsengetünk végre? -kérdezte vigyorogva.
- B-be. -azzal megnyomtam a csengőt.
Mocorgást hallottunk, majd kinyitották az ajtót. Semelyikőnk nem arra a személyre várt, aki ajtót nyitott nekünk, de a lényeg, hogy beengednek. Különös az is, hogy este 11 után beengednek...
- Meglepetés...! -tenyeremet az ég felé meresztve, a vállam kissé megemelve, kínos mosollyal az arcomon üdvözöltem a srácot. Kissé kellemetlen volt, ahogy ő az ajtóban áll, s szinte kábultan bámul kifelé. Üveges tekintete Marshallra szegeződött.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése