Csendesen léptem be a házba, már azon filóztam, hogy mivel kezdem el az egész "magyarázást". Nem tartom annak, mivel már számtalanszor mondtam, hogy vele csak barátok vagyunk, és barátilag szeretjük egymást.
Szipogást hallottam a nappali felől. Igen. Ez Niall lesz. Louis mondta, hogy próbálta megvigasztalni, de arra nem gondoltam, hogy sírt. A nappalit és az étkezőt elválasztó fal mögül lestem be a szobába, ahol az említett szőke fiú a fotelben ül, és egy díszpárnát szorongat. Halkan kopogtam a falon, majd megindultam.
- Szia. jól vagy, Niall?
A fejét megemelte, szemével az enyémbe nézett. Rögtön elkapott engem is a szomorúság, hisz mint egy aranyos kiscica. Olyan arcot vág, így kisírt szemmel. Szegény.
Leültem a fotel melletti kanapéra, majd ránéztem. Azon mosolyogtam, ahogy megtörli a szemét, letörli az arcáról a könnycseppeket. És a puszta mosolyommal is próbáltam biztatni őt.
- Niall. Kérsz fagyit? -viccelődtem.- A kaja mindent megold, emlékszel?
Oldalba böktem, mire halkan felkuncogott. Így kell ezt csinálni. Nem kell hagyni azt, hogy téged is elkapjon a látvány, és szomorú legyél. Erősnek kell maradnod, szembe kell szállnod azzal, ami számodra rossz.
- Ezt, hogy csinálod? -kérdezte, miközben rám nézett.
Halványan elmosolyodtam, ahogy abbahagyta a sírást, a szeme is kezdett visszaváltozni az eredeti színébe. Az arca, ami enyhén bevörösödött, most visszahalványul a bőrszínévé.
- Volt kitől tanulnom. -kacsintottam.
Ezalatt részben Harry-re, részben rá értettem. Mármint, Niall, mikor szomorú, mindig az ételt veszi célba. Nem a legjobb dolog, mibe a fájdalmad szoríthatod, de szerencséje van, mert nem nagyon látszik meg rajta. Harry pedig maga a kedvesség ilyen téren. Próbál segíteni mindig mindenben, és mindenkinek, amikor valami gond van. Mint mikor megszívatta őket a Nick. Egy nő eljátszotta, hogy abban a stúdióban fogja megszülni a gyerekét. Harry pedig nyugtatta őt minden kedvességgel, teljesen lefagyott, és csak hajtogatta: Nyugodj meg, nincs semmi baj. Persze ezt az egész szívatást is a fiúk mesélték.
- És. Louis jól mondja. Semmit nem tett Ő.
Liam akkor lépett be a szobába, a falnak dőlve itta a teáját. A szemével hálásan rám nézett, majd én visszamosolyogtam rá, ezalatt lehunytam a szemem.
Az első gond, amibe belemerészkedtem, kész. Pipa! A második előtt állok.
A lépcső alján megálltam, nem tudtam mozdulni. Annyira szeretem Zayn-t, hogy nem merek vele ilyen dolgokról beszélni. Tudom, hogy ő is szeret engem. Nem bírt mozdulni a lábam, a szememet is lehunytam és arra összpontosítottam, hogy mit mondok neki.
Egy nagy levegő után megfogtam a lépcső fa korlátját, és megindultam. Egyik láb, másik láb. Mint egy ovis, néztem a lábam. Ilyent sem csináltam mostanában.
A lépcső tetejére érve megálltam a szobaajtó előtt. A kis folyosón is körülnéztem, majd benyitottam halkan és lassan. A fejem bedugtam a résnyire nyitott ajtón. Zayn az ágyán fekszik, és olvas.
- Zayn?
Ahogy szólítottam, felém kapta a tekintetét. Megijesztett egy pillanatra, de ráeszméltem, ezzel akarja álcázni saját magát. Határozottan beléptem az ajtón, magam mögött becsuktam az ajtót, ami halkan kattant egyet. Nekidőltem, majd ott álltam egy darabig, míg a fiú erősen össze nem csapta a könyvet, és lerakta az éjjeliszekrényre. Felült az ágyon, az ujjaival babrált, azt figyelte. Bámult maga elé, majd rám nézett. A szeme olyan csodásan csillogott. Mindig is szerettem, olyan aranyos, az arcát is csodásabbá teszi.
- Louis mondta. -lesütöttem a szemem. Nem akartam folytatni, tudtam, hogy tudja, hogy mire értem.- Harry-vel a legjobb barátok vagyunk. -mondtam halkan.
- Pedig összeilletek. -mondta szemrehányóan.
Felkaptam a tekintetem, majd érdekesen néztem az ágyon ülő fiúra. Nem tudtam elhinni, hogy ezt ő mondja. Szóval nálad a "legjobb barátok" azt jelenti, hogy együtt járunk? Számára nem létezik fiú-lány barátság? Elég szomorú.
- Mondom. Zayn! -a hangom elszigorodott, ahogy a tekintetem is.- Az, hogy szeretjük egymást, és együtt lógunk az nem azt jelenti, hogy megcsallak, vagy már ő a barátom. -a hangom a végére lenyugodott, a ráncok rendeződtek a homlokomon.- Nekem csak te vagy fontos.
Az aranyos szemei csillogtak, ahogy rám nézett, még jobban, mint eddig. Mosolyt engedett felém, mitől rájöttem arra, hogy érti, mit mondok. De újból a zavaros maszkot vette fel.
- Akkor mért bújtok össze, mint egy...?
- Zayn. Nem szeretem őt annyira, mint téged.
Vettem a bátorságot, és leültem mellé az ágyra. A paplan besüllyedt a súlyom alatt. Direkt nekidőltem, a fejemet lehajtottam a vállára. Ő az övét az én fejemnek döntötte. Csodás volt a pillanat. A pillangók röpdöstek a gyomromban.
- Zayn.?
- Hmm?
- Szerelmes vagyok beléd.
Bal karommal átkaroltam őt, és a mellkasára helyeztem a fejem, pont a szíve fölé. Érezni akartam azt, ahogy minden egyes másodpercben dobban egyet a szíve. Ez olyan megnyugtató. Főleg a mai napon. Túl sok minden történt ahhoz, hogy az embernek valaki rátegyen még egy lapáttal. Nem akarok most Zayn-nel veszekedni, mert attól teljesen besokallnék. Nem tudnám már elviselni.
Éreztem, ahogy a vállamra rakja bizonytalanul a kezét, majd közelebb húzott magához. Felemelő érzés volt az egész. Azt is éreztem, ahogy a hajamba csókol, majd a karomat simogatta. Mosolyogtam, önkénytelenül. Nem akartam, hogy vége legyen az egésznek.
- Én is szerelmes vagyok beléd.
*Harry szemszöge*
Nagyon drukkolok Lexy-nek, hogy semmiképp ne legyen balhé köztem, és Zayn között.
Lou-val ülök kint az ég alatt, a fűben. Visszatértem a vízben visszatükröződő önmagamhoz. Komoly arckifejezésem, összehúzott szemöldököm... megváltoztam. Az fix, hogy nem vagyok már olyan fiatal. Jó. 19 éves, nagyjából még 'tizenévesnek' számítok, de nem kell hozzá sok, hogy betöltsem a 20-at.
- Mi az, Harry?
- Louis. -határozott volt a hangom.- Mondd el. Szerinted is más vagyok?
Felnevetett a kérdésemen. Nem erre számítottam. Arra gondol, hogy most viccelek, pedig ez nem így van. Ugyan azt a rezzenéstelen arcot vágtam, ahogy visszanézett rám. Egy "Ou"-t írt le a szájával, majd elkomolyodott ő is.
- Nem kell ezen sokat rágódni. Te nem az a 16 éves srác vagy, akit akkor ismertünk meg. Azóta persze, hogy mindenki felnőtt. Lehet, hogy ugyanolyan stílusú dalokat éneklünk még mindig, de ez a mi bandánk, Harry.
- Szinte ugyan ezt mondta Alex. -motyogtam elégedett mosollyal az arcomon.
Louis-ra néztem, aki érdekesen nézett vissza rám. Megráztam a fejem, hogy nem lényeges amit mondtam. Kedves mosolyt engedtem felé, mitől ő is jobb kedvre derült. A vállát megpaskoltam, majd felálltam a fűből.
- Nem jössz? -kérdeztem.
- Nem, kösz. Maradok még. -mosolygott.- De, esetleg, ha szolnál El-nek...
Bólintottam, be sem kellett fejeznie, már is megköszönte.
Ahogy beértem a házba, síri csend. A legyek zümmögése hallatszóik leginkább. De a Tv is szól, amit gondolom Niall néz egyedül, a konyhából csörömpölés hallatszóik.
Benéztem a nappaliba. Ott ült Liam, és Niall. Egy "Not Bad." arcot vágtam, mielőtt elindultam volna a konyhába. Nem arra számítottam, akire találtam, de ő is megfelel.
- Szia El. -köszöntem.
Hátranézett a fejével, majd kedves mosoly lepte el az arcát. Nekitámaszkodtam a konyhapultnak, egy banánt vettem el a gyümölcsös kosárból, meghámoztam, majd beleharaptam.
- Louis kint van. -motyogtam teli szájjal, miután lenyeltem a falatot, folyattam.- Szeretné, hogy kimenj hozzá.
Bólintott egyet, majd elindult. Az ajtókeretnél megállt, majd hátranézett rám.
- Valami gond van? -kérdezte aggodalmasan.
- Csak szeretné, hogy vele legyél.
Kedvesen felé mosolyogtam, ami őt is megragadta. Leutánozta arckifejezésem, majd eltűnt az ajtón kívűl.
Az első gond, amibe belemerészkedtem, kész. Pipa! A második előtt állok.
A lépcső alján megálltam, nem tudtam mozdulni. Annyira szeretem Zayn-t, hogy nem merek vele ilyen dolgokról beszélni. Tudom, hogy ő is szeret engem. Nem bírt mozdulni a lábam, a szememet is lehunytam és arra összpontosítottam, hogy mit mondok neki.
Egy nagy levegő után megfogtam a lépcső fa korlátját, és megindultam. Egyik láb, másik láb. Mint egy ovis, néztem a lábam. Ilyent sem csináltam mostanában.
A lépcső tetejére érve megálltam a szobaajtó előtt. A kis folyosón is körülnéztem, majd benyitottam halkan és lassan. A fejem bedugtam a résnyire nyitott ajtón. Zayn az ágyán fekszik, és olvas.
- Zayn?
Ahogy szólítottam, felém kapta a tekintetét. Megijesztett egy pillanatra, de ráeszméltem, ezzel akarja álcázni saját magát. Határozottan beléptem az ajtón, magam mögött becsuktam az ajtót, ami halkan kattant egyet. Nekidőltem, majd ott álltam egy darabig, míg a fiú erősen össze nem csapta a könyvet, és lerakta az éjjeliszekrényre. Felült az ágyon, az ujjaival babrált, azt figyelte. Bámult maga elé, majd rám nézett. A szeme olyan csodásan csillogott. Mindig is szerettem, olyan aranyos, az arcát is csodásabbá teszi.
- Louis mondta. -lesütöttem a szemem. Nem akartam folytatni, tudtam, hogy tudja, hogy mire értem.- Harry-vel a legjobb barátok vagyunk. -mondtam halkan.
- Pedig összeilletek. -mondta szemrehányóan.
Felkaptam a tekintetem, majd érdekesen néztem az ágyon ülő fiúra. Nem tudtam elhinni, hogy ezt ő mondja. Szóval nálad a "legjobb barátok" azt jelenti, hogy együtt járunk? Számára nem létezik fiú-lány barátság? Elég szomorú.
- Mondom. Zayn! -a hangom elszigorodott, ahogy a tekintetem is.- Az, hogy szeretjük egymást, és együtt lógunk az nem azt jelenti, hogy megcsallak, vagy már ő a barátom. -a hangom a végére lenyugodott, a ráncok rendeződtek a homlokomon.- Nekem csak te vagy fontos.
Az aranyos szemei csillogtak, ahogy rám nézett, még jobban, mint eddig. Mosolyt engedett felém, mitől rájöttem arra, hogy érti, mit mondok. De újból a zavaros maszkot vette fel.
- Akkor mért bújtok össze, mint egy...?
- Zayn. Nem szeretem őt annyira, mint téged.
Vettem a bátorságot, és leültem mellé az ágyra. A paplan besüllyedt a súlyom alatt. Direkt nekidőltem, a fejemet lehajtottam a vállára. Ő az övét az én fejemnek döntötte. Csodás volt a pillanat. A pillangók röpdöstek a gyomromban.
- Zayn.?
- Hmm?
- Szerelmes vagyok beléd.
Bal karommal átkaroltam őt, és a mellkasára helyeztem a fejem, pont a szíve fölé. Érezni akartam azt, ahogy minden egyes másodpercben dobban egyet a szíve. Ez olyan megnyugtató. Főleg a mai napon. Túl sok minden történt ahhoz, hogy az embernek valaki rátegyen még egy lapáttal. Nem akarok most Zayn-nel veszekedni, mert attól teljesen besokallnék. Nem tudnám már elviselni.
Éreztem, ahogy a vállamra rakja bizonytalanul a kezét, majd közelebb húzott magához. Felemelő érzés volt az egész. Azt is éreztem, ahogy a hajamba csókol, majd a karomat simogatta. Mosolyogtam, önkénytelenül. Nem akartam, hogy vége legyen az egésznek.
- Én is szerelmes vagyok beléd.
*Harry szemszöge*
Nagyon drukkolok Lexy-nek, hogy semmiképp ne legyen balhé köztem, és Zayn között.
Lou-val ülök kint az ég alatt, a fűben. Visszatértem a vízben visszatükröződő önmagamhoz. Komoly arckifejezésem, összehúzott szemöldököm... megváltoztam. Az fix, hogy nem vagyok már olyan fiatal. Jó. 19 éves, nagyjából még 'tizenévesnek' számítok, de nem kell hozzá sok, hogy betöltsem a 20-at.
- Mi az, Harry?
- Louis. -határozott volt a hangom.- Mondd el. Szerinted is más vagyok?
Felnevetett a kérdésemen. Nem erre számítottam. Arra gondol, hogy most viccelek, pedig ez nem így van. Ugyan azt a rezzenéstelen arcot vágtam, ahogy visszanézett rám. Egy "Ou"-t írt le a szájával, majd elkomolyodott ő is.
- Nem kell ezen sokat rágódni. Te nem az a 16 éves srác vagy, akit akkor ismertünk meg. Azóta persze, hogy mindenki felnőtt. Lehet, hogy ugyanolyan stílusú dalokat éneklünk még mindig, de ez a mi bandánk, Harry.
- Szinte ugyan ezt mondta Alex. -motyogtam elégedett mosollyal az arcomon.
Louis-ra néztem, aki érdekesen nézett vissza rám. Megráztam a fejem, hogy nem lényeges amit mondtam. Kedves mosolyt engedtem felé, mitől ő is jobb kedvre derült. A vállát megpaskoltam, majd felálltam a fűből.
- Nem jössz? -kérdeztem.
- Nem, kösz. Maradok még. -mosolygott.- De, esetleg, ha szolnál El-nek...
Bólintottam, be sem kellett fejeznie, már is megköszönte.
Ahogy beértem a házba, síri csend. A legyek zümmögése hallatszóik leginkább. De a Tv is szól, amit gondolom Niall néz egyedül, a konyhából csörömpölés hallatszóik.
Benéztem a nappaliba. Ott ült Liam, és Niall. Egy "Not Bad." arcot vágtam, mielőtt elindultam volna a konyhába. Nem arra számítottam, akire találtam, de ő is megfelel.
- Szia El. -köszöntem.
Hátranézett a fejével, majd kedves mosoly lepte el az arcát. Nekitámaszkodtam a konyhapultnak, egy banánt vettem el a gyümölcsös kosárból, meghámoztam, majd beleharaptam.
- Louis kint van. -motyogtam teli szájjal, miután lenyeltem a falatot, folyattam.- Szeretné, hogy kimenj hozzá.
Bólintott egyet, majd elindult. Az ajtókeretnél megállt, majd hátranézett rám.
- Valami gond van? -kérdezte aggodalmasan.
- Csak szeretné, hogy vele legyél.
Kedvesen felé mosolyogtam, ami őt is megragadta. Leutánozta arckifejezésem, majd eltűnt az ajtón kívűl.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése