Rémülten néztem a szemébe, nem akartam megbántani. Tudom milyen az, ha az ember nemet mond neki. Mindig is bántotta az egész. De ezt tényleg nem akarom, és ha szeret, ezt el is fogadja.
Kedves, őszinte mosolya alól előbukkantak tökéletes fogai. Biztatott arra, hogy mosolyogjak én is. A hajam szétterült az ágyneműn, amit Lou az ujjaival lassan "összekotort".
- Rendben. -leszállt rólam, majd felült az ágyon.- Máskor folytatjuk.
- Köszönöm. -motyogtam.
Egy ideig még feküdtem az ágyon, Louis kiment a szobából, hallottam, ahogy lemegy a lépcsőn.
*Louis szemszöge*
Tudom miért nem akarja El, pedig nem lenne belőle semmi kínos. Mindig is, mikor valaki hazahozott egy csajt -itt Harry-re gondolok-, nem volt utána semmi. Semmi kínos eset.
A lépcső előtt megálltam, ahogy hallottam, hogy Niall felnevet. Ijesztő volt, nem kicsit, nagyon.
- Mi a hézag, hapsikám? -a hangomat direkt eltorzítottam, ahogy a nyúl hangját utánoztam.
Felém néztek mindketten, Liam felém jött, és a fülembe súgta:
- Elrendezem a számlát. Bár nem tudom, mit tettem.
Ezt hallva idegesen néztem a szőke hajú fiúra, aki lazán, a térdén támaszkodva figyeli Liam-et. A vállam mögül néztem, ahogy a srác bemegy a konyhába. Visszafordultam Niall felé. Én vagyok a legidősebb. Liam pedig a legbölcsebb. De úgy érzem, mint a legöregebb, ezt nekem kell helyrehozni.
Lehuppantam Niall mellé, aki a fotelben ült, én pedig az a mellett lévő kanapéra helyezkedtem. A kezemet összecsaptam, mire a srác rám nézett.
- Nem tudom mi ez az egész, de nem történt semmi. Niall. Liam a legbőkezűbb srác, akit valaha ismertem. És soha sem bántana meg.
- De akkor miért? -láttam ahogy könny szökik a szemébe.
Ajkát lebiggyesztette, szemöldökét szomorkásan húzta fel. Hüvelyk-, és mutatóujjával megfogta az orrnyergét, a fejét lehajtotta. Elszontyolodtam, ahogy lassan kitört a sírása.
- M-miért őt kereste, Kris? -dadogta.- Sajnálom.
A szemében megbánást, csalódottságot és haragot véltem felfedezni. Hihetetlen, hogy mennyi érzelem van benne. Sosem gondoltam volna róla, mindezt.
- Haver. -a hátára tettem a kezem.- Nem történt semmi. Hidd el.
- Azt kérte Liam, hogy üsse meg.
Zayn-re néztem, aki az ablaknál állt, és bámult kifelé. Tudom, hogy őt is meghatotta ez az egész látvány. Néztem egy darabig, ahogy a zsemlét majszolja, majd visszafordultam a vigasztalandóhoz.
- Ha azt kérte, hogy üssed meg... -felnézett rám. A szeme vörös volt.- akkor biztosan nem csinált semmit. Egyszerű a magyarázat arra, hogy a srácot mindenki szereti. Niall. Még egyszer mondom. Ő a legmeggondoltabb, legbőkezűbb, legkedvesebb, komolyabb srác a világon, akit valaha is ismertem. Biztosan nem tett semmit.
A fejét visszahajtotta, a tarkójára tette a tenyerét. Hallottam ahogy szipog. Az egyik legjobb barátom négyük közül, én is megkönnyeztem. Nem sokszor látni így az embert. És én nem is szívesen látom azt, ahogy az ember legjobb barátja, a szeme láttára sír.
- Rendben haver. -megveregettem a vállát, majd elmentem tőle.
Nem akartam még tovább nézni, mert a végén úgy végzem mint ő. Az ablakhoz sétáltam, ahol Zayn állt, és bámult szigorú tekintettel kifelé. Megnéztem, mi ennyire érdekes, vagy visszataszító, hogy nézi. Csak Alex és Harry. Egymás mellett ülnek, és nevetgélnek. Zayn-re néztem, aki egyáltalán nem nézte jó szemmel azt, ami odakint folyik. Megráztam a fejem, és jó barátként gondoltam egyet; Ezt is helyrerakom. Kinyitottam az üvegajtót, majd Zayn-re néztem, kicsit rosszallón, míg ő összehúzta a szemöldökét. Nagy levegőt vettem, amit kifújtam, ezzel próbáltam tesztelni magam, hogy remeg-e a hangom, vagy sem.
Nem vették észre, hogy itt vagyok mögöttük, ez viszonylag jó jel, mert tudok hallgatózni. Ami tudom, hogy nem illő, de... na.
- Annyira szeretlek. -hallottam, ahogy Harry suttog.
- Én is, mindig is. -motyogta Alex.
Nem akartam hallgatózni, de kezdett kíváncsivá tenni. Mint egy sorozat. De tennem kell a nézés érdekében valamit, amit Zayn küldött felém. A fejével balra biccentett, hogy menjek. Bólintottam, miközben tágra nyílt szemekkel tátogtam vissza neki:
- Rajta vagyok!
A szememet lehunytam, majd kiléptem a bokor mögül.
- Sziasztok. -köszöntem.
Kezemmel intettem egyet, mire mind kettőjük idekapta a tekintetét.
- Szia Lou. -mosolygott bájosan Lexy.
- Tommo, helló!
Leültem melléjük, úgy éreztem nincs vesztegetni való időm. Gyerünk Louis, ne habozz! Ugorj bele a lecsóba. Szóra nyitottam a szám, a mondani valóm megakadt a torkomon. Az ajkaimat összepréseltem, próbáltam visszatartani a sírásom, de nem ment. Hangosan felzokogtam, majd lehajtottam a fejem. Szipogni kezdtem, amikor éreztem egy nagy tenyeret, ami a hátamat dörzsöli. Egyből tudtam, hogy Harry az. Mindig is ezt csinálja, mert megijed ezekben a helyzetekben. Ezzel próbál segíteni először, majd mondogatja, hogy; Nyugodj meg, nincs semmi baj. Ezt most is megtette.
*Alexandra szemszöge*
Louis sír, én sem, és Harry sem tudja, hogy miért. Megsajnáltam őt, de nagyon. Harry a sráchoz húzódott, majd a hátát kezdte el simogatni.
- Nyugodj meg, nincs semmi baj. -motyogta.
Elképedtem, ahogy láttam Harry-t, hogy vigasztalja a srácot. Az ajkamba haraptam, majd felálltam a fűből, és Lou mellé telepedtem. A kezét simogattam, amire a fejét hajtotta. Hirtelen Harold-ra néztem, aki összehúzott szemöldökkel figyelte, mit cselekszek. Azt hiszem ő sem látott még ilyen helyzetben, csak átérezte, mikor őt vigasztaltam. De az teljesen más.
- Mi történt, Lou? -kérdeztem halkan.
- Niall... -elhúzta a végét, majd szipogott.- próbáltam megvigasztalni. Mondtam neki, hogy Liam nem tehet semmiről, semmit nem tenne annak érdekében, hogy összetörje a szívét.
Szomorúan néztem rá.
- Nálatok mindenki ilyen... kedves? -motyogtam.
A kérdésemre Louis felnevetett, majd gyengéden meglökött, ahogy felém dőlt. Harry-re néztem, aki maga elé bámult.
- Mi szeretjük egymást. -motyogta.- Mi olyanok vagyunk egymásnak, mint egy második család. Tele fiúval, és nincsen egy nő sem, aki reklamálna valamiért. Nem kell lehajtani a WC ülőkét. -elnevette magát, mi Lou-t is megnevettette.- Csak Liam. -tette hozzá.
Erre minden elnevettük magunkat.
- Ez aranyos. De... -megakadtam, zavartan nézett rám.- ...mi így hárman, közétek furakodtunk. A csajokkal.
- Nem. Ez nem így van. -motyogta Louis, majd felemelte a fejét.- A banda, az egy család. Veletek egy egész élet. -édesen elmosolyodott.
Kitágult pupillákkal néztem rá, majd magamhoz öleltem. Ilyen aranyosat még senki nem mondott rólunk, főleg nem rólam. Harry is csatlakozott az ölelésünkhöz, majd az én karomat szorította meg. Elmosolyodtam érintésére.
- Figyi, Lex. Zayn... -nézett a ház felé.- asszem féltékeny.
Furcsán néztem a srácra mellettem, aki az előbb még sírt, most meg szinte nevet. Elég hamar tud változtatni a hangulatán. Az egyszer szent. Ijedten néztem a ház felé, ahol megláttam állni Zayn-t, az üveg mögött. Ahogy meglátott, megfordult, és elment. Visszanéztem Louis-ra, majd Harry-re.
- Harry-vel csak barátok vagyunk. -ránéztem.
- Legjobb barátok. -javított ki.
- Legjobbak. -mosolyogtam.- Igaz?
- Teljesen. -őszintén, és biztatóan mosolygott, ami jól esett.
Szélesen elvigyorodott, amint megerősítette barátságunk kötelékét, még párszor végigsimítottam Louis hátán, felálltam, leporoltam a nadrágomat, és a ház felé vettem az irányt. Érzem, hogy valami olyan fog most történni, amit valamelyikünk biztosan félre fog érteni. Ezt érzem most igazán.
A fejét visszahajtotta, a tarkójára tette a tenyerét. Hallottam ahogy szipog. Az egyik legjobb barátom négyük közül, én is megkönnyeztem. Nem sokszor látni így az embert. És én nem is szívesen látom azt, ahogy az ember legjobb barátja, a szeme láttára sír.
- Rendben haver. -megveregettem a vállát, majd elmentem tőle.
Nem akartam még tovább nézni, mert a végén úgy végzem mint ő. Az ablakhoz sétáltam, ahol Zayn állt, és bámult szigorú tekintettel kifelé. Megnéztem, mi ennyire érdekes, vagy visszataszító, hogy nézi. Csak Alex és Harry. Egymás mellett ülnek, és nevetgélnek. Zayn-re néztem, aki egyáltalán nem nézte jó szemmel azt, ami odakint folyik. Megráztam a fejem, és jó barátként gondoltam egyet; Ezt is helyrerakom. Kinyitottam az üvegajtót, majd Zayn-re néztem, kicsit rosszallón, míg ő összehúzta a szemöldökét. Nagy levegőt vettem, amit kifújtam, ezzel próbáltam tesztelni magam, hogy remeg-e a hangom, vagy sem.
Nem vették észre, hogy itt vagyok mögöttük, ez viszonylag jó jel, mert tudok hallgatózni. Ami tudom, hogy nem illő, de... na.
- Annyira szeretlek. -hallottam, ahogy Harry suttog.
- Én is, mindig is. -motyogta Alex.
Nem akartam hallgatózni, de kezdett kíváncsivá tenni. Mint egy sorozat. De tennem kell a nézés érdekében valamit, amit Zayn küldött felém. A fejével balra biccentett, hogy menjek. Bólintottam, miközben tágra nyílt szemekkel tátogtam vissza neki:
- Rajta vagyok!
A szememet lehunytam, majd kiléptem a bokor mögül.
- Sziasztok. -köszöntem.
Kezemmel intettem egyet, mire mind kettőjük idekapta a tekintetét.
- Szia Lou. -mosolygott bájosan Lexy.
- Tommo, helló!
Leültem melléjük, úgy éreztem nincs vesztegetni való időm. Gyerünk Louis, ne habozz! Ugorj bele a lecsóba. Szóra nyitottam a szám, a mondani valóm megakadt a torkomon. Az ajkaimat összepréseltem, próbáltam visszatartani a sírásom, de nem ment. Hangosan felzokogtam, majd lehajtottam a fejem. Szipogni kezdtem, amikor éreztem egy nagy tenyeret, ami a hátamat dörzsöli. Egyből tudtam, hogy Harry az. Mindig is ezt csinálja, mert megijed ezekben a helyzetekben. Ezzel próbál segíteni először, majd mondogatja, hogy; Nyugodj meg, nincs semmi baj. Ezt most is megtette.
*Alexandra szemszöge*
Louis sír, én sem, és Harry sem tudja, hogy miért. Megsajnáltam őt, de nagyon. Harry a sráchoz húzódott, majd a hátát kezdte el simogatni.
- Nyugodj meg, nincs semmi baj. -motyogta.
Elképedtem, ahogy láttam Harry-t, hogy vigasztalja a srácot. Az ajkamba haraptam, majd felálltam a fűből, és Lou mellé telepedtem. A kezét simogattam, amire a fejét hajtotta. Hirtelen Harold-ra néztem, aki összehúzott szemöldökkel figyelte, mit cselekszek. Azt hiszem ő sem látott még ilyen helyzetben, csak átérezte, mikor őt vigasztaltam. De az teljesen más.
- Mi történt, Lou? -kérdeztem halkan.
- Niall... -elhúzta a végét, majd szipogott.- próbáltam megvigasztalni. Mondtam neki, hogy Liam nem tehet semmiről, semmit nem tenne annak érdekében, hogy összetörje a szívét.
Szomorúan néztem rá.
- Nálatok mindenki ilyen... kedves? -motyogtam.
A kérdésemre Louis felnevetett, majd gyengéden meglökött, ahogy felém dőlt. Harry-re néztem, aki maga elé bámult.
- Mi szeretjük egymást. -motyogta.- Mi olyanok vagyunk egymásnak, mint egy második család. Tele fiúval, és nincsen egy nő sem, aki reklamálna valamiért. Nem kell lehajtani a WC ülőkét. -elnevette magát, mi Lou-t is megnevettette.- Csak Liam. -tette hozzá.
Erre minden elnevettük magunkat.
- Ez aranyos. De... -megakadtam, zavartan nézett rám.- ...mi így hárman, közétek furakodtunk. A csajokkal.
- Nem. Ez nem így van. -motyogta Louis, majd felemelte a fejét.- A banda, az egy család. Veletek egy egész élet. -édesen elmosolyodott.
Kitágult pupillákkal néztem rá, majd magamhoz öleltem. Ilyen aranyosat még senki nem mondott rólunk, főleg nem rólam. Harry is csatlakozott az ölelésünkhöz, majd az én karomat szorította meg. Elmosolyodtam érintésére.
- Figyi, Lex. Zayn... -nézett a ház felé.- asszem féltékeny.
Furcsán néztem a srácra mellettem, aki az előbb még sírt, most meg szinte nevet. Elég hamar tud változtatni a hangulatán. Az egyszer szent. Ijedten néztem a ház felé, ahol megláttam állni Zayn-t, az üveg mögött. Ahogy meglátott, megfordult, és elment. Visszanéztem Louis-ra, majd Harry-re.
- Harry-vel csak barátok vagyunk. -ránéztem.
- Legjobb barátok. -javított ki.
- Legjobbak. -mosolyogtam.- Igaz?
- Teljesen. -őszintén, és biztatóan mosolygott, ami jól esett.
Szélesen elvigyorodott, amint megerősítette barátságunk kötelékét, még párszor végigsimítottam Louis hátán, felálltam, leporoltam a nadrágomat, és a ház felé vettem az irányt. Érzem, hogy valami olyan fog most történni, amit valamelyikünk biztosan félre fog érteni. Ezt érzem most igazán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése